Robert Plant a britek kedvenc rockénekese

Robert Plant a britek kedvenc rockénekese

2009.01.06. | Horváth Oszkár

Kéne nekünk egy olyan szerző, hogy "MTI", tiszta röhej lenne, pedig most vele írunk közösen, itt ül a nyakamon, közvetlenül az idő mellett. Amint arról az Index Kult rovat és a HVG is beszámolt, a New Musical Express portálon szavazhattak az angolok, és első helyre a Led Zeppelin egykori frontemberét, Robert Plantet választották. Ez azért is jó hír számunkra, mert tervezünk megjelenni egy cikkel az első album megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, ami idén januárban esedékes, továbbá azért, mert mivel kalandozásom a rockzene világába korlátozott volt, azt hiszem torzított gitárral és egy jó dobossal ennél csak különbet lehet alkotni, jobbat nem.

A New Musical Express listájának lista első 10 helyén - csaknem kizárólag brit - rockveteránok sorakoznak. Második Freddie Mercury, a Queen egykori legendás énekese, harmadik pedig Paul Rodgers, aki egykor a Free és a Bad Company csapatát is erősítette, most pedig a Queen tagjaival közösen alkotott formációban igyekszik énekhangként - de nem Freddie pótlásaként - szerepelni.

Ránc helyett számokba szedem a listát:

  1. Robert Plant (Led Zeppelin)
  2. Freddie Mercury (Queen)
  3. Paul Rodgers (Free)
  4. Ian Gillan (Deep Purple)
  5. Roger Daltrey (Who)
  6. David Coverdale (Whitesnake)
  7. Axl Rose (Guns N' Roses)
  8. Bruce Dickinson (Iron Maiden)
  9. Mick Jagger (Rolling Stones)
  10. Bon Scott (AC/DC)

Axl Rose nemcsak az első 10, hanem az első 20 szereplőt számítva is a legfiatalabb, szépen kiénekelte a közönség kezéből a sajtot. Lehet, hogy a biciklis nadrág által meghagyott kevés de még éppen elegendő misztériuma után áhítozó női olvasóknak köszönheti, feltéve hogy felhajtotta a csomagot az optikai nehezítés érdekében, mint a lángososnál fecskében kis brifkókkal sorban álló apukák (ezért is hívjuk a hanyagul felcsapott viseletet "strandfasz"-nak).  Íme a második tíz helyezett::

  1. David Bowie
  2. Jon Bon Jovi (Bon Jovi)
  3. Steven Tyler (Aerosmith)
  4. Jon Anderson (Yes)
  5. Bruce Springsteen
  6. Joe Cocker
  7. Ozzy Osbourne (Black Sabbath)
  8. Szilágyi Bónó (U2)
  9. Peter Gabriel (Genesis)
  10. James Hetfield (Metallica)

Bono neve elé azért írtam oda, hogy Szilágyi, mert rajta kívül mindenkinek van vezetékneve, és megsajnáltam.

A közelmúltban a Rolling Stone magazin hasonló toplistát publikált, nem korlátozva a rockerekre, ott is a nagy öregek arattak. A dobogóba az alábbi három nevet vésték:

  1. Aretha Franklin
  2. Ray Charles
  3. Elvis Presley

Jók ezek a nagy közönség által szavazásos alapon meghozott listák, persze az eredmény igazából az, hogy a legjobb 50-et akár össze is keverhetnénk, de maximum annyi vitatható van rajtuk, hogy XY miért a 16-odik, miért nem a 12-edik, vagy hogy lehet, hogy akit nem szeretek, jobb annál, akit szeretek. Nem köszönnek vissza se megosztó, se ismeretlen előadók, mint a mi szerény szubjektív TOP5-jeinkről. Amiről mindjárt eszembe is jut, hogy elmondjam a fentiekről a véleményemet: annak ellenére, hogy a Led Zeppelin a kedvencem, szerintem Freddie Mercuryn kívül senkinek nincs keresnivalója az első ötben.

Az első 20-ból így állítanám össze a szubjektív TOP5-öt:

  1. Freddie Mercury
  2. Bruce Dickinson
  3. Peter Gabriel
  4. Jon Bon Jovi
  5. Joe Cocker

Ezen magam is meglepődök, mert se Maident, se régi Genesist, se Jovit nem hallgatok, de ha felvételiztetnék a Broadwayre, és ők ismeretlenek volnának, gondolkodás nélkül jöhetnének. Semmi keresnivalója nem lenne ott Jaggernek, vagy Osbourne-nak. Ők már annyira jó frontemberek, hogy nem tudhatnak elég jól énekelni, annyi tudás egy emberbe nem férne bele...

És ha azt mondom, össze lehetne hozni még egy listát, amin Joe Cocker, Mick Jagger,  Charlie és Tina Turner is szerepelnének, szerintem mindenki tudja, mire gondolok :) Szerencse, hogy a véleménynyilvánításhoz nem kell jogosítvány, én ugyanis úgy énekelek, ahogy Tina Turner táncol, és úgy táncolok... hát ahogy Tina Turner táncol!

Overdrive TOP5

Az én TOP5-ömben szereplő énekesek fura képességek elegyével rendelkeznek. Énekhang, frontemberkedés, legendás fellépések, meglepő és sokkoló karizma, humor, valamint természetesen a bal és a jobb fülem ízlésficamának eredménye. Ezek alapján sem könnyű rangsorolni őket, csak egy érzés vezérel, brit . Az első hely után szakadék, de nagy mennyiségű riszpekt:

  1. Freddie Mercury
  2. Robert Plant
  3. Phil Collins
  4. Paul Rodgers
  5. Anthony Kiedis (mert kell olyan is, akinek nincs hangja)

Rálf atya TOP5

Nagyon erős mezőnyből, nagyon sok mindenkit ki kellet hagynom, de hál' istennek ez nem olyan, mint a Hegylakó, itt 5 maradhat. Erősen szubjektíven értékeltem a hangot, a frontemberséget és a szimpátiát. Ez alapján:

  1. Layne Staley
  2. Téglás Zoli
  3. Phil Anselmo
  4. Corey Taylor
  5. Chico Moreno

Akinek van kedve összeállítani hasonló ötösfogatát, az ne habozzon, tegye meg itt és most. A borítékra írjátok rá: B-oldal - Cimbora című műsor.

22 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr74859762

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.01.06. 13:53:29

Bono teljes (felvett) neve Bono Vox.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.01.06. 13:53:59

Akkor nem Szilágyi? Hm. Én is rosszul tudtam akkor.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.01.06. 13:55:40

(és különben sem szóltatok, hogy lehet topevörözni, most megyek is duzzogni)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.01.06. 13:56:36

Tovább az eredeti neve Paul David Hewson.

Jó, mi?

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2009.01.06. 14:05:41

@mavo: Én duzzogás helyett inkább összegyűjtök egy TOP5-öt vagy valami hasonlót, és önállóan publikálom, legfeljebb a szerkesztő urak moderálják :)

Tedd te is ezt!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.01.06. 14:16:07

@Bukott Rockzenész:

hát de milyen már az, hogy megkésve? Vagy ha teljesen másik topötevör, akkor az lesz majd.

atika85 · http://funkyforum.hu 2009.01.06. 14:39:41

Overdrive 5. helyén felnevettem :D
Pont nemrég volt egy kisebb vita nálunk, hogy Anthony mekkora töketlen frontember (mert nem csinál semmit, mert nem foglalkozik a közönséggel, mert csak áll becsukott szemmel mint egy fasz), mennyire szar énekes, meg ilyesmi :)

Saját:
1. Plant
2. Cedric (Mars Volta)
3. John Frusi
Bob Forrest - Dave Gahan - Anthony Kiedis - Perry Farrel

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2009.01.06. 17:21:11

@mavo: Nekem van egy erős ötletem, a héten megvalósítom, de az nagyon EVÖR lesz!

Lamorak · http://www.clusterone.hu 2009.01.06. 17:23:53

Kicsit tudományosan: az ilyen listákból általában az látszik inkább, h a zenehallgatók mennyire 'hagyományos kánonok' alapján ítélik meg, mi (ki) a 'jó énekes' és ki nem. Robert Plant nálam pl. a legidegesítőbben vinnyogó énekesek EVÖR kategóriában indulhatna Ian Gillannel karöltve.

Az én saját listámon ezek közül gyakorlatilag egy sem lenne fent, viszont k egyértelműen vezetné a szintén a Rolling Stone 'top x most underrated singers' listáját is vezető Tom Waits. Ha már alapvetően egyszerű dolgokat éneklő énekesekről beszélünk (különben nem is értem, Phil Collins v Phil Anselmo v James Hetfield hogy kerülhetne fel, akkor már Tom Araya, nem?), sokkal inkább Nick Cave, mint mondjuk Dave Gahan. Mindegy, ízlések és pofonok, nekem csak az furcsa mindig, h az ilyen listákra szinte mindig igazából k idegesítő, ámde technikás énekesek kerülnek fel, az énekelni ugyan nem tudó, viszont abszolút karakteres és sokkal tökösebb énekesek helyett (még szerencse, h Ozzy ott van, meg David Bowie. Na és Lou Reed?). És persze Elvis, Elvis a király.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.01.06. 17:42:51

Tom Waits, igen, igen, igen.

Herrera kapitány 2009.01.06. 18:11:15

Hol van Rob Halford? Ennyi.

spamdog · http://www.szorfdeszka.hu 2009.01.06. 18:51:56

a listám ha már egyszer brit:
Robert Plant
Matthew Bellamy
Damon Alban
David Gahan
Mick Jagger

atika85 · http://funkyforum.hu 2009.01.06. 19:10:45

@spamdog:
Bellamy nagy kedvencem volt, még koncertre is elmentem, erre pár hónapja valaki Muse dvd nézés közben szólt, hogy figyeljem hogy veszi a levegőt éneklés közben, azóta képtelen vagyok ettől elvonatkoztatni, és nem tudok Muse-t hallgatni :)

Lamorak · http://www.clusterone.hu 2009.01.06. 19:26:52

Igen, még levegőt is úgy vesz, mint Thom Yorke :D

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.01.06. 23:54:46

...tényleg, még Plantet is megértem
...még Bonot is, bár őt azért már elég nehezen:)

na de Collins mint énekes.... juj

no doubt toplist:
1: Mercury
2: Jagger
3: Scott


karizma meg a body buildereknek van:)))

rettentó 2009.01.07. 11:59:54

Sorrend nélkül:

Jim Morrison
John Lennon
Ozzy
Rob Halford
Freddy Mercury

És ezek közül a Doors-t és a Sabbath-ot kedvelem igazán mint együttest! Ozzy és Lennon kakukktojás, mert egyszerűen eredeti, egyedi hangjuk van, de kétségtelenül nem jó énekesek, de nem is "legjobb" szerepel a lista címében, hanem "kedvenc". Alice Cooper örök kedvencem, de ő főleg a korai lemezein volt formában énekhangilag (Killer, Love it to Death): kicsit rekedtes és cinikus volt.
Elvis azért maradt ki, mert "egyhangú" volt. Igaz: egy dolgot tudott csak, de azt nagyon.

A Rolling Stone-nál énekesek szavaztak. Íme a 25 szavazólap, amik persze nem annyira triviálisak, mint a mi próbálkozásaink :-):

www.rollingstone.com/photos/gallery/24160218/the_100_greatest_singers_inside_t

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.01.07. 16:45:45

Freddie. Tanuljuk meg. Nem Freddy. Nem Zámbó család.

Lamorak · http://www.clusterone.hu 2009.01.07. 16:52:13

Akkor már Farrokh, nem? :)
Össze kéne rakni egyébként a top X legszarabb, de legfontosabb énekest evör, Ian Curtis pl. kib fontos, de a legeslegnagyobb jóindulattal sem jó énekes. Akárcsak Kurt Cobain mondjuk. És így tovább.

rettentó 2009.01.08. 09:20:44

Lamorak: Igen, én is ezen filóztam, miután rájöttem, hogy több kedvenc frontemberem maradt le a listáról (pl. Cobain). De náluk a "frontember" kifejezést használnám.
Interstellar Overdrive: Oké, igazad van. Freddie Mercury. Mentségemre szóljon, hogy a Morrisonnál előtte megnéztem, hány "s" van benne :-) Engem is idegesít, ha lerettentőznek.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása