Ganxsta Zolee a Neo FM-en

Ganxsta Zolee a Neo FM-en

2009.11.19. | Horváth Oszkár

Megvolt az első reggeli adás a Sláger helyén, a 100.8-on sugárzó Neo FM-en és a Danubius 103.3-as frekvenciáját elnyert Class FM-en. Politikáról egyelőre szó sem volt, érezni lehetett, hogy más rádiót hallgat az ember. Én azért kapcsoltam be reggel mindkét adót, mert meg mertem volna esküdni, hogy az egyiken a Boros-Bochkor csapatot, a másikon Balázsékat fogom meghallani, de valószínűleg erre valamilyen frekvencián rövidesen sor kerül.

A Neo FM-en a játszásban Quimby, Irie Maffia és Anima is szólt reggel, a Kamikaze (Kamikazi) című reggeli műsort Ganxsta Zolee és Lovász László, aki több tévéműsor fontos háttérembereként dolgozott, majd az EstFM-en, illetve a Danubius későbbi reggeli műsorában volt hallható.

Viccnek nem rossz, hogy az Animal Cannibalsnak szóló fricska Ganxsta tolla szerint: "vasárnap reggel, te bilihajú barom, PONTOSAN KELEK FEL" (Helldorado, 1999). Mostantól inkább hétköznap kell pontosan felkelnie, feltéve, hogy ez az adás is 6-kor kezdődik, én nem tudhatom, mert fél8-tól 9-ig dugtam, előtte meg aludtam. Sajnálom, bárkivel előfordulhat.

93 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr41536366

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A jó a rossz és a csúf 2009.11.19. 14:18:05

Három kereskedelmi rádió indult ma hajnalban hazánkban.Egy két hét alatt összetákolt Neo fm, akik még a logójukat is csal kopni bírták, egy majdnem Danubiusz, és egy internetes rádió a Sláger.A Neo fm a reggeli teljesítménye után eddig csúfosan bukó ná...

Trackback: Nehéz a boldogságtól búcsút venni 2009.11.19. 14:13:33

Van itt bőven hörgés, és szerintem lesz is amíg a pártok döntenek olyan kérdésekről is, mint a rádiófrekvenciák kiosztása. Mi is megmondtuk a magunkét, de szerintem nem szabad sokat foglalkozni ezzel. Ebben országban nincs akarat és szándék, hogy ez me...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

teddyde 2009.11.19. 13:58:00

másfél óra dugás, Afrikában meg éheznek?

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2009.11.19. 14:02:06

Szerintem egy nagy rakás szar volt, legalábbis az a fél óra, amit hallottam belőle.
Ez a két új rádió olyan fos, hogy a Sláger egy regionális frekvenciáról is szarrá fogja őket verni.

juliusbond 2009.11.19. 14:02:09

örülök, hogy a blogoló nemi életével is tisztában lehetünk, bár nejének a szeme színe még mindig titok.

2009.11.19. 14:05:21

Korábban az egyik rádióműsorban helyettesített már néhány adás erejéig a Zoli - ugyanitt volt a Pa-Dö-Dő is, meg ilyesmi emberek. Na, itt volt az, ahol a mi Zolink kritikán alul teljesített, ráadásul a saját műsora alatt két dal között se szó, se beszéd, hazament. Érdekes volt. :)

Picsasereghajtó 2009.11.19. 14:08:44

Most ez komoly? Tényleg index-címlapra lehet kerülni azzal, hogy írok valamiről amiről fingom nincs mert épp dugtam? Basszus...

Aradebil 2009.11.19. 14:11:28

@keeroy: azért van elég tapasztalata,legalább egy évig vezetett délutáni műsort a Pont Fm-en(akkor még bp rádió volt asszem,és játszott slayert:D)

richelieu 2009.11.19. 14:13:16

Normális ember reggel fél 8 és 9 között már úton van munkába. Tehát vagy már ott voltál, és akkor erről asszonyt értesíteni szükségtelen és nem célravezető, vagy pedig délutános vagy.
Vagy csak szerencsés bakker....

Millabell 2009.11.19. 14:18:16

Neo-t hallgatok reggel óta, nekem eddig tetszik (a zene!!!), de azt árulja már el nekem valaki hogy csak nálam akadozik az adás, vagy más is tapasztalta? Időnként megszűnik minden, "se kép-se hang", aztán pár perc múlva visszaáll. Technikai amatőrség?

vagodeszka 2009.11.19. 14:29:03

A zenei válaszék a Neo FM-en nagyon rendben van, igazi felfrissülés a Sláger után.

Thresher 2009.11.19. 14:31:13

Kapcsolom a Slágek helyét...Sub Bass megy éppen. Egy strigula már megvan a jó oldalon.

dzsedi 2009.11.19. 14:32:14

a ganxta még elmegy, de hogy sok alternatív magyar szar zenét játszanak az nálam nem fér bele a reggelbe, a másik sem volt jobb ott is zavaróan szar a zene. én a danubiust halgattam regelente a kocsiba, ott is szar volt a zene de nem zavaróan szar. alternatív köcsögök meg helgasság a petőfit na ott a legszerebb a zene.

dzsedi 2009.11.19. 14:33:40

valami amcsi repp na az jó volt olyan fél kilenc körül ment.

Metal Warrior · http://ordogvilla.blog.hu/ 2009.11.19. 14:40:24

szar az összes, metál nincs sehol :-S

Samott 2009.11.19. 14:41:37

Belehallgattam mindket reggeli musorba, egyik szarabb volt mint a masik. Pedig a Zana Zoli a Bumerangban kifejezetten jo volt amikor ott helyettesitett... igaz ott nem egy ilyen szerencsetlen volt mellette hanem a Miller Zoli es Ganxta volt az alfahim... :) Az mukodott, minden masodik mondtabna oltotta valamivel a Millert... de igy emelle az nem is tudom ki melle berakni a Zanat masodhegedusnek... :legyint: Remelem tenyleg csak atmeneti a dolog. A masik adorol meg ennyit jot se tudok mondani... :) Minosithetetlen. :) Zene, a fene se tudja, nekem rendben volt, de a szuleim nem hiszem, hogy Hobot akarnak radioban hallgatni. En meg megtalaltam eddig is az ilyesmit mashol. Winkler+Bazso varos, mert delutanonkent tenyleg nem volt sehol semmi. De ok reggel eleg gyengek voltak, amikor szinten helyettesitettek.

andrush 2009.11.19. 14:42:29

Ice Cube - Check yourself, nyagyon zsír volt :)))

tökvirág 2009.11.19. 14:42:56

kurva szar mindkettö

Samott 2009.11.19. 14:43:27

Meg egy, volt olyan dalnak aminek megorultem hogy vegre ujra hallom, de jobban odafigyelve csak valami elcseszett remixet adtak. Miert nem lehet az eredetit leadni? :legyint:

vilike66 2009.11.19. 14:43:28

Nem ganxta akart valakit képen törölni a sláger megszüntetése miatt, hallottam a slágeren a döntés után.
Vagy az is csak műbalhé volt?
A zenéről csak annyit, hallgassa aki akarja a sok alternatív zenét.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.11.19. 14:43:59

Nekem csak az volt zavaró egy kicsit, hogy a Zoli gyerek az ORTT döntés másnapján a Bumerángba betelefonálva élőadásban állt ki Bochkorék mellett a maga keresetlen stílusában, aztán most meg pár órával a Sláger kimúlta után már pontosan a helyükön ül (mármint hogy ugyanazon a frekvencián, ugyanabban az időben).

No de hát show must go on...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.11.19. 14:44:48

@vilike66: Egyszerre jutott ugyanaz az eszünkbe :-)

Samott 2009.11.19. 14:47:51

@Fedor: Pont hallottam ma, amikor errol beszelt, azt mondta felhivta a Bocsit es o mondta neki, hogy ki ne hagyja a lehetoseget. Es nagyon hangsulyozta, hogy ez atmeneti helyzet, nem veletlenul Kamikaze a musor cime.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.11.19. 14:52:41

kurvaszar a két adó
kurvaszar a poszt
kurvaszar az összes komment

ez is kurvaszar:))

NEmáááá 2009.11.19. 14:55:48

juliusbond : Nem mondta h. a feleségével dugott !

A GAxta-ék pedig hótt unalmas vót... szerintem

NEmáááá 2009.11.19. 14:56:51

Amúgy én birom a Gangxta-t de ménem zenél inkább ?

Falshang 2009.11.19. 14:57:04

Majd akkor belehallgatok, ha said vagy újonc peti vagy a ludditás lányok fognak ott műsort vezetni.

loading 2009.11.19. 14:57:13

Ganxsta nem igazán jó: túl gyorsan beszél. Nem volt jó a mai műsor.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.19. 15:00:04

@keeroy:

zoli pont a slágeren helyettesített többször is. legutóbb idén nyáron, amikor a main stuff törökbe' üdült.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.19. 15:02:55

a két új adó pedig ... nem akarok rosszat írni, gangsztát kedvelem, róla főleg nem, szóval inkább hagyjuk. pár jó zene volt, neón, addig oké, de pl. zoli nem igazán erre való.

az meg tényleg olyan, hogy ha hívják és sok pénzt tolnak elé, akkor csinálni fogja, hiába haver bocskorékkal

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.19. 15:06:24

@Ainult Mina:

amikor megtudtam, hogy a neóhoz szerződtek, rögtön leesett, miért savazta hetek óta a full index tiszta erővel a slágert (és csak a slágert). holott winkler a végén már rendszeres szereplő volt, sok slágeres akcióban részt vett, helyettesített is, meg minden.

Powerpill 2009.11.19. 15:10:03

index címlap??????!!!

amúgy a ganxstát tényleg fura elképzelni reggel 5-kor felkelni műsort vezetni. szerintem neki inkább ez még a lefekvés előtti pár óra...

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.11.19. 15:14:41

A B-oldalTV indulást én is nagyobb hírként éltem meg :) Ennyi önreklám kell, ha érdekel titeket:

b-oldal.blog.hu/2009/11/16/elindult_a_b_oldal_tv
b-oldal.tv

Köszi.

2in1 2009.11.19. 15:15:51

Eddig még nem hallani politikát, de vajon miért? Tök egyértelmű... Eddig azt hangoztatták, hogy az egész váltás politikai érdek... a másik oldalról meg azt, hogy ennek nem ez volt az oka! Valószínű, hogy első adásba meghazudtolják magukat. Majd kicsit később lesz bőven. Nem vagyok benne biztos, hogy a Ganxstától politikát akarnék hallgatni, sajnos nem az a tudású ember aki értene a politikához. Bár inkább az őt, mint a még nála is értelmiségibb Bocskort!!!!

FlybyWire 2009.11.19. 15:17:24

Aki egy blogban beírja, hogy dugott, 2 dolgot jelenthet: 1: még sohasem dugott, 2. Most dugott először.
Ritka szánalmas :)

Dr Kangörény 2009.11.19. 15:17:48

Sok kommentet olvastam ebben a témában és azokból úgy néz ki, mintha eddig kötelező lett volna Slágert, vagy Danubiust hallgatni.

Pl: "A zenei válaszék a Neo FM-en nagyon rendben van, igazi felfrissülés a Sláger után."

Tényleg az okoz valakinek örömet, hogy egy tömegek által hallgatott rádión akar rétegzenét hallgatni? És ez részemről nem teszik/nem tetszik kérdése, de ennyi erővel akár komolyzenei adó is kerülhetett volna valamelyik frekvenciára, hiszen az a párszázezer (esetleg 1-2 millió), akik az adott műsorokat szerették le vannak szarva, hallgasson nekik tetsző zenét az a 10-20 ezer ember, akik Schönbergért vannak oda.

josef_k 2009.11.19. 15:23:02

Ha zenét akarok hallgatni, akkor arra ott az mp3-lejátszó fülessel vagy autóban cd-ről. Meg ez úgyis hangulattól függ: van, amikor komolyzene, van, amikor URH, van, amikor Metallica (na jó, az utóbbiból az első öt album bármikor).
Úgyhogy a zene egy dolog, sokkal nagyobb kíváncsisággal vártam a szövegelést. És az pedig - egyelőre - elég gyengére sikeredett. Lehet, hogy később jobb lesz, de ez a színvonalat illetve nagyon kevés. :-( (És nagyon művi, erőltetett - semmi természetesség.)

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.11.19. 15:27:02

Igencsak érezni lehet a más adást.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.11.19. 15:32:11

Egy lófaszt dugtál te másfél órán át! (Max. ha benne van az az idő is, amíg lemész kotonér' a boltba, meg megiszod a kávédat.)

Gengszter Zoltán képtelen a pontos teljesítésre, próbált már műsort vezetni, egy hónapig se bírta.

SilentSound · http://autozz.blog.hu 2009.11.19. 15:35:50

Ebben a posztban is több volt az információ annál, mint amire szükségem lett volna... ;P

bmezei 2009.11.19. 15:39:53

Én szerettem a danubiust meg hát szinte a classfm olyan mint a danubius. De annyira elegem van már hogy mindenki sír hogy így a danubius úgy a sláger meg szinpátia tüntetés meg minden hülyeség. Meg tavasszal nem megyek szavazni mert ezek eldöntöttek mindent. Tudjátok mit nem menjetek el szavazni de akkor ne is pofázzatok hogy ez a baj meg az baj. Miért nem tüntettek inkább amellett hogy ne vegyenek el tőlünk még több pénzt.Ja mert a politika nektek büdös.Erről ennyit.

Rába-Stock 2009.11.19. 15:44:44

"vasárnap reggel, te bilihajú barom, PONTOSAN KELEK FEL"

Pontosan??? "Morcosan" lesz az...

Leeroy of SMV Design 2009.11.19. 15:45:20

Nem kéne a Slágerrel összehasonlítgatni, ott indul a történet. Senki nem mondta, hogy az ő zenei "örökségük" lesz továbbvive...

megadeth1 2009.11.19. 16:02:14

Apukám, ha képes lennél másfél órán át dugni, akkor abból élnél, nem itt vernéd a billentyűket... Ha mégis, akkor meg dobj már ide egy telefonszámot ;-)
Ganxtát bírom, de okádhatnékom van a sok magyar alteros vinnyogástól, akinek ez a művészinek hitt híg fos kell, húzzon az abszolút jellegtelenné silányított Petőfire.

cbc 2009.11.19. 16:10:23

Nincs rá jobb szó: BOTRÁNYOSAN rossz volt a mind a két reggeli műsor. Teljes felkészületlenség, maximális ötlethiány, önmagunk ajnározása.

Viszont ha ez lesz a zenei kínálat, akkor az egész nap ezt hallgató + a vidéki közönség viharsebesen fog más adót keresni. Ez a vonal elment mondjuk kétszer: a Cafén és az MR2-n, még 2x már nem kéne....

BKV reszelő 2009.11.19. 16:10:27

@juliusbond: Az sem világos, hogy hátulról tolta-e a kurvát vagy a konyhaasztalon beleültette-e a tojásrántottába és együtt verték-e habosra...mert dugni én ilyen kis kurvákkal szoktam...a szerelmemmel, majd a feleségemmel mi szeretkezünk. :)

Gíbic 2009.11.19. 16:12:23

@Kangörény_: Azért hívjátok réteg zenének, mert nem ömlik a csapból is?! Azért réteg zene, mert nem lehetett eddig hallani országos sugárzású rádió adókon?! :) Vicces... Én csak kérdezem, nem tudom a választ...

tza13 2009.11.19. 16:16:54

Gengszetr Zoli szar volt, az a másik arc meg szót sem érdemel.
A másik adón a luvnya meg hol ,agázta hol tegezte a hallgatókat:S fuck

tza13 2009.11.19. 16:18:49

már írni sem tudok bazzeg:O

NGA 2009.11.19. 16:24:02

@juliusbond: Ki mondta, hogy neje van? Lehet buzi is nem?
Én kb 5 perc után kapcsoltam ki a rádiót. Ugy szar volt mindkettő ahogy van.

Samott 2009.11.19. 16:33:45

@Gíbic: Lehetett hallgatni, megkaptuk mar a Petofit, ha ilyenre van hangulatom odatekerek en is. Es az is orszagos.

gande 2009.11.19. 16:36:20

a legfontosabb infó lemaradt. az asszony borotválva volt, vagy kidörzsölt a keféje?

Picujka 2009.11.19. 16:45:41

Én ma egész munkaidő alatt hallgattam a NEO-t, és tetszett. A zenei programja magasan veri a Sláger-ét, ami mondjuk nem egy nehéz feladat. :D Nem fog hiányozni a minden előadótól 2 számot játszó, de azt orrvérzésig nyomató Sláger. A Bumerángot mindig hallgattam, de inkább azt is azért mert megszoktam már. Zeneileg egy rakás fos volt a Sláger valljuk be. :))

eznemisénvagyok 2009.11.19. 16:47:31

@Gíbic: Azért rétegzene, mert kevesen szeretik. De ez magából a kifejezésből is érthető, nem?

Amúgy meg szar is, sőt szerintem annyira zene, mint a busman dobolás, de ez az én véleményem, nem mérvadó.

Hajós meg (akit egyébként nagyon kedvelek) elmehet a búsba, ha azt hiszi hogy erőszakkal ezt meg lehet szerettetni a tömegekkel. Ezt se, meg a "szeletelős zenét" se, ugyanis ez rétegzene. Hopp, megint kimondtam! Rétegzene, amit maximum beszívva lehet élvezni, úgy is csak 35 éves korig.

KeeperBp 2009.11.19. 16:50:51

@RAMBO: Masfél óra simán. Nem szabad összecsapni.
Ja, maga az aktus rövidebb, de benne van az előjáték is. Jobb helyeken. :)

Savger Inc. (törölt) 2009.11.19. 17:00:43

Fostalicska az első napi adás, többször megszakadt, zenekultúrálisan jellegtelen, műsorvezetés... LOL!!!
Ezért kár volt pályázni, utolsó helyi adó különb szolgáltatást nyújt!!!
Pedig nem vagyok/voltam sem Sláger-, sem Danubius Rádió rajongó!

Kritikán aluli!

KeeperBp 2009.11.19. 17:03:19

Azt hiszem van egy kis fogalomzavar. Ami a Cafe-n, a Petőfin, és remélhetőleg a két új adón szól, az nem rétegzene, hanem igényes. Ami a Slágeren és a Danubiuson szólt, az meg fostalicska. Hosszú évek óta gyűlöltem mind a két adó zenei kínálatát. Külön gyűlöltem, hogy bárhova elmentem az országba, ezt kellett hallgatni, mert nem volt más. Vidéki ismerőseim is letörten mondták, hogy nekik ezt a szart kell hallgatni, mert ott vidéken csak ez van.
Akinek hiányzik, szívesen megveszem neki CD-n. Olcsón meg fogom úszni. Egyrészt ócskásnál lehet kapni fillérekért, másrészt nagyjából 5 best of lemez az egész.

Akiket sajnálok, azok a műsorkészítők, a stáb, és egyéb munkatársak. Emberileg. Szakmailag megérdemelték. Ezzel a történettel annyi a probléma, hogy nem a népharag söpörte el a két igénytelen adót, és politikai mutyi kellett hozzá. Ez is ennek az országnak a szégyene.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2009.11.19. 17:05:00

A Juventus az abszolút nyerte azt hiszem.Eddig is azt hallgattam ma meg feltünő volt mennyi SMS jött hogy ezután ezt hallgatják.
A Juve is országos csak másként ,regionális adókat vett meg.Most nagyon nagyot fog szakítani.

KeeperBp 2009.11.19. 17:05:29

@eznemisénvagyok: Neked kisbarátom, neked. A gyorstüzelő üzemmód legfeljebb a tinidiszkóban sikk. Akinek már szőrös a pöcse és ad magára valamit mint férfi, az kielégíti a nőt. Az meg nem két perc. A korai megömlés nem dicsekedni való, hanem tenni kell ellene.

Samott 2009.11.19. 17:20:45

@KeeperBp: A fogalomzavar stimmel, csak az nalad van. ;)

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.11.19. 17:22:32

Szerintem lehet másfél órán át dugni, próbáljátok ki, hálás, szép feladat.

A reggeli műsorokra engem semmi nem fog rávenni, legyen akárki a műsorvezető.

KeeperBp 2009.11.19. 17:24:21

@Samott: Iszonyú jó zenék vannak ebben az országban, és vannak emberek akik még mindig Demjénnél, meg az Omega Gyöngyhajú lányánál tartanak. Kádár népe, hej. :) Hallgassátok csak CD-ről, meg kazettáról nyugodtan, az étert meg hagyjátok meg az igényes zenekaroknak.
Remélem a két országos kereskedelmi TV-t is elsöpri valami politikai alku, és akkor majd tévézni is lehet.

NGA 2009.11.19. 17:28:26

@KeeperBp: Te ki vagy, hogy eldöntöd mindeki helyett, hogy mi az igényes zene? Mi alapján jelented ezt ki? Te ki vagy? Valami megmondóember?

NGA 2009.11.19. 17:29:42

@KeeperBp: És mi van azzal, aki borotválja a pöcsét? Baszki a nőnek is pont annyi ideje van mint nekem, hogy elérje az orgazmust. Igyekezzen, ha nem akar lemaradni. :-)

piszok alfréd 2009.11.19. 17:54:55

háááát nem is írta a posztoló,hogy nőt...még azt sem, hogy volt ott valaki más is.én is belehallgattam mindkét adóba.siralmas zenei káosz , nagyon gyenge poénokkal.máskor a szar zene mellett legalább röhögtem jókat a kocsiban reggelente...

Jamie 2009.11.19. 18:02:20

@NGA:
Aczél Elvtárs reinkarnációja, utoljára akkor mondták meg, hogy mit is kell szeretnünk.....

Egyébként meg egy országos kereskedelmi rádiónak azt kell játszani, amit a reklámbevételek szempontjából legnagyobb célcsoport hallgatni szeret, mert marha könnyű egy pillanat alatt átlépni egy másik rádióra ha nem tetszik a műsor.... A nem tömegeket mozgató zenéket, zenei világot meg a speciális és közszolgálati adókra kell bízni, ennyi. Ha nem így teszik, akkor nem lesz bevétel.
Szóval lehet szeretni vagy utálni a régi és az új adókat, hosszú távon úgyis az él meg, aki a célcsoportot meg tudja szólítani (vagy akinek kívülről feltöltik a kasszáját.....)

HelixBlood 2009.11.19. 18:09:57

A kocsiban a Class, otthon a Neo szólt, király zene Quimby, Verve
Jamiriquai, Erik Sumo stb. Az egész Sláger Danubiusból csak a Boomeráng volt ok. Üdv Euróbában végre:)

Zzoorroo 2009.11.19. 18:29:01

Hát eddig nem volt valami nagy durranás ez a Neo FM. De megérdemelnek ők is száz nap türelmi időt.

Falshang 2009.11.19. 18:45:48

Ez az, fikázzátok a emerkettőt.

Samott 2009.11.19. 19:15:45

@KeeperBp: Na ide figyelj te nagyon okos... :) Az en zeneim a Petofin vannak, most kaptam meg ket masik adot ahol ugyanazok mennek. De minek? Miert veszunk el ket adot azoktol akiknek nem jo a Petofi? Mert tanitani akarjuk oket? Mik vagyunk, nacik, komcsik hogy rajuk akarjuk eroltetjuk a sajat izlesunket? Ha a varrono a varrodaban Eddat akar hallgatni miert Peterfy Borit nyomunk a fulebe harom kulonbozo radioadon keresztul?

Amit a kereskedelmi tevekrol irsz egyebkent jol mutatja mennyire nem vagy tajekozott. Kb. a kutyat se erdekli ma mar a foldi sugarzas, a ket nagyot a foldi sugarzasban mar csak az a 20% nezi aki a hirdetoknek se piac. Mindenki mas kabelen, muholdon keresztul kapja a musort. 2012-ben vege a koncesszionak, a digitalison mar most is fent vannak... es a jelek szerint a kutya se akar rajtuk kivul szabadon foghato foldi sugarzasu csatornat inditani.

Levéltetű 2009.11.19. 19:27:33

@Samott: "Mik vagyunk, nacik, komcsik hogy rajuk akarjuk eroltetjuk a sajat izlesunket"

Egyik sem, ezt fasizmusnak hívják. De rákényszerítésről szó sincs mellesleg.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.11.19. 20:05:53

A tisztelt posztírónak: szopas.blog.hu/

Egy átlagos aktus felmérések szerint 8-12 percig tart. Ez a jóval fontosabb körítéssel 40-50 perc, több (ne túlozzunk, két) aktussal 2 órás program, zuhanyzással 2 és fél, ha még a rábeszélést is belevesszük, akkor 3 (fizetős) és 12 (itatós) óra közé tehető az órák száma, amelyre elrabolhatja a résztvevőket a rádióhallgatás elől. Szeretkezni barátnővel, feleséggel lehet. Én ennyire nem vagyok jóban senkivel, a dugás szót preferálom.

Samott 2009.11.19. 20:21:19

@Levéltetű: Hivd aminek akarod, ha elveszed a valasztas lehetoseget akkor kenyszerited oket. Az nem valasztas, hogy akkor ne hallgass radiot.

KeeperBp 2009.11.19. 21:19:53

@Samott: Nem vagyok nagyon okos. 30 éve hallgatok különböző rádiókat, és figyelem is ezt az úgynevezett szakmát. Anno, én még B. Tóth Laci bácsival és a Poptarisznyával kezdtem. A Danubius a maga idejében egy forradalmi adó volt, csak ott lehetett bizonyos zenéket hallgatni sehol máshol. Sajnos leragadt nagyjából 94 környékén, vagy esetleg megkockáztatom, hogy még vissza is esett. A Sláger eleve ott kezdett, és nem haladt egy tapodtat sem előre. Azzal a két rádióval az volt a baj (istenem, de jó múlt időben írni:) ), hogy igyekeztek kiszolgálni a hallgatók izlését és egyáltalán nem próbálták formálni azt. Pedig az nagyon fontos. A két országos kereskedelmi adó 15 évvel le volt maradva, és ez kihatott sok mindenre. Például a hazai pop zene színvonalára. Az ami nálunk alternatív, rétegzene, az mondjuk Angliában sima pop zene. Az lenne a jó, ha mondjuk egy Quimby, egy Péterfy Bori, egy Amorf Ördögök, egy Fish! a slágerlistákon szerepelne és a populáris kultúra része lenne. Sajnos ezek a zenekarok nálunk alternatívnak számítanak, kis klubokban lépnek fel, és a nagyközönség nem is ismeri őket.

Nem Vennénk el két adót azoktól, akiknek nem jó a Petőfi, ha igényes, progresszív zenéket hallgathatnánk országszerte a rádiókban, és akkor lehetne egy olyan országos rádió is, ahol az szólna ami eddig ezen a két adón szólt. Sajnos azonban nem volt választási lehetőség. Míg itt Budapesten válogathattunk a különböző adók között, addíg vidéken maradt a Sláger és a Danubius. Nem szeretném lenézni vidéki honfitársaimat, hogy Ők nem érdemelnek meg jó magyar zenéket, csak ugyanazokat a protézis csattogtató kövületeket, akiket ezer éve lehet hallani. Ne felejtsük el, hogy míg itt a fővárosban ezer kis klub között válogathatok, hogy hova menjek új zenéket megismerni, addig vidéken erre nincsen lehetőség. Igenis az egész országban hallgassanak jó zenéket, ismerjék meg a remek magyar zenészeket. Hallgathassanak olyan zseniket például mint Ferenczy Gyuri, aki a blues műfajban egyedülálló tehetség, és nagyon kevesen ismerik.
Az pedig nem érv, hogy ott a Petőfi, mert az egy közszolgálati adó, amit holnap ha jön egy kormányváltás, akkor egy tollvonással megszüntethetnek.
Még egyszer, kiváló zenészek és zenék vannak ebben az országban, akiket és amiket Budapesten ismernek csak szinte, és a két országos kereskedelmi rádió egyszerűen nem játszott soha. Ez a vétkük, és ezért kell most bűnhödniük. A külföldi zenékről nem is beszélve. Nem csak az a szemét van amit eddig hallgattatak veletek.
Nyíljon ki a világ és hallgassatok jó zenéket. Mert ezek igenis nagyon jók, csak nektek szokatlan, mert kártékony, felelőtlen emberek kezében volt az izlésetek eddig.
Nem tudjuk még milyen lesz igazából ez a két új adó, de én a Neo-nak mindenképpen bizalmat szavazok, mert a Cafe nekem kedvenc adóm, és az az anyarádió.
Higgyétek el, hogy nem a ti izléseteket fikázom, hanem ezeknek a kártékony görényeknek a felelősségére hívom fel a figyelmet.

KeeperBp 2009.11.19. 21:21:58

@Levéltetű: Szó nincs kényszerítésről, jól mondod. Ott lehet majd öket hallgatni ahova valók. Az interneten, és helyi adókon. Az országos adókra progresszív, friss zenék valók, amik előre mutatnak.

KeeperBp 2009.11.19. 21:24:45

@NGA: Tudod jól, hogy nem a borotválásra gondoltam. Igenis attól férfi egy férfi, hogy fontos neki a nő kielégítése, és az nem fél óra.
Az utolsó mondtara nem is mondanék semmit. Az a patriarchális társadalom gyöngyszeme. Viccnek jó, de ez egy férfisoviniszta hozzá állás, és tisztességes férfi nem is gondolhatja komolyan, már ne is haragudj.

Samott 2009.11.19. 21:33:58

@KeeperBp: Eddig is hallgathattak volna Petofit, ket es fel eve foghato a jelenlegi formajaban, megse tettek. Most hogy mar csak harom petofi foghato az orszagban nem lesz mas valasztasuk. Ez pedig akarhogy is szepitjuk kenyszerites. Eddig valaszthattak, es valasztottak is mast... most mar nincs mibol valogatni. Biztos magasabb kultura de en pl. rohadt ideges lennek ha orszagosan csak harom komolyzenet jatszo radiot hallgathanek... biztos az a legigenyesebb, de engem speciel nem erdekel.

KeeperBp 2009.11.19. 21:45:24

@Samott: Nézd, én mindent megértek, és meg is értem azokat akiknek ezek a rádiók hiányonzi fognak. Viszont én nagyjából 1982 óta hallgatom azt ami az éterből ömlik, és nem az én zeném. Szeretek rádiózni, és azt a hátralévő pár évet úgy szeretném eltölteni, hogy bármerre megyek az országban jó zenét hallgassak. És ezzel nem vagyok egyedül. Ez nem réteg zene. A Cafet és a Petőfit sokkal többen hallgatták mint ahogy azt a statisztika mutatja. Ebben biztos vagyok, mert tevékenységemből adodóan sok emberrel vagyok kapcsolatban, és mindenki ezt a kettőt hallgatta az utóbbi időben. Persze, itt pesten.
Van miből válogatni. Ott az internet, ott vannak a helyi adók, és ezek az emberek nem mennek messzire. Nem adok egy évet, és megtalálható lesz ugyanez a "szemét" több adón is.

Samott 2009.11.19. 22:04:14

Menj a fenebe, te meg en megtalaljuk a nekunk valo zeneket az interneten... de a szomszed oreg, vagy akar a sajat anyam nem az interneten fogja keresni a slagereit. Nem lehet leszarni az o igenyeiket csak azert, hogy meg ket masik helyrol is az szoljon amit mi szeretunk. Nekik szallj el kismadar kell, nem zazie az agyban... baszott onzo allaspont, hogy csak az az elfogadhato, ha mindenhonnet csak az a zene szol, amit mi szeretunk. Legyen meg nekunk is a valasztasi lehetosegunk, de ennek ne legyen az az ara, hogy masoktol elvesszuk ugyanezt. Nekunk eddig is volt Petofi, nekik ezutan mar nincs Slager. Es ez igy aljas huzas, barhogy is probalod mosdatni. Irtam a klasszikus zenei peldat, mit szolnal ahhoz, ha minden radio a Bartok zeniet jatszana?

KeeperBp 2009.11.19. 22:09:10

@Samott: Speciel én szeretem a Bartókot. :)
Nekünk nem volt eddig választási lehetőségünk, és nekik még mindig van. Ezt magyarázom. :)

Samott 2009.11.19. 22:14:53

De nincs, pont most vettek el. Nekunk van harom orszagos radionk... nekik nem maradt egy se.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.11.20. 00:16:07

Természetesen a saját igazam felé hajlok, de ma a Neon reggel 10-kor mintha éles kanyart vett volna a zenei szerkesztés, és The Mammas & The Pappas jött kicsit oldies hangulattal (10 éve a Sláger is sokkal inkább oldies jellegű volt, hiszen maximum a 80-as évekig ment el). Kinézem a Neóból, hogy többen megtalálják benne az örömüket, az eddig Slágert hallgatók és mások is. És attól, hogy ez egy helyen megy, talán az egyik nyit a másik felé, a másik az egyik felé. Többféle zene, a "de jó ez a szám, mi ez" érzés szerintem megmarad, ami kell a "de jó ez a szám, ismerem" mellé, és eddig annyira nem volt jellemző.

Amúgy arra azért valóban oda kell figyelni, hogy 14-23 év között alakul a leginkább a zenei ízlése az embernek, utána a többségnek (és az országos frekvencián, pláne a kereskedelmi rádiózásban a többség az isten) az kell, amit szeretett. 30-tól 90 évesig. Ezt nem lehet megerőszakolni, és ezt a jelenséget a Sláger-Danubius zenei maradisága kiválóan kiszolgálta, azt hülyeség volna hinni, hogy a két új adó pedig _egyáltalán_ nem fogja kiszolgálni. "Hallgassuk meg egymást", mondja valamelyik szlogenje. Én még méregetem, hogy mi lesz ezekből, mit hoznak reggel, délben, délután, este, éjszaka, aztán fogok örömködni, vagy szomorkodni, nem most, és pláne nem hetekkel ezelőtt, előre okoskodva.

gande 2009.11.20. 01:00:19

@KeeperBp:
bocsika, de egy rádiónak pontosan az a feladata, hogy kiszolgálja a hallgatókat.

ha nem szolgálja ki rendesen, akkor elhullanak a hallgatók és nincs reklám. ha nincs reklám, akkor nincs bevétel.

ennyire egyszerű.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.11.20. 02:01:07

@gande: valóban a hallgatók száma és a reklámbevétel az úr egy (kereskedelmi!) rádióban. Ezt elégedett hallgatókkal lehet elérni, hogy az milyen részben a kiszolgálásuk, meglepésük, meghökkentésük, megbotránkoztatásuk, bevonásuk a műsorba, megkérdezésük vagy irányításuk, az nekem nem ennyire tiszta sor.

A rádiós DJ, műsorvezető, szerkesztő egyik feladata az én iskolám szerint a "lemezbemutatás", azaz a zenei választék prezentálása. Melynek része nyilván a kiadók által nyomott zene, a hallgatók által megszavazott toplista, a lemezeladási toplista, és mindenképpen, a szerkesztők ízlése, különben a munkájuknak semmi értelme nem volna. Emberek vagyunk, nem robotok.

A teljesen automatizált, fogyasztókra alapuló zenei műsorszerkesztés jó példája volt a SzívTV-n meg nem tudom hol sugárzott SMS/telefonos szavazás alapú egész délelőtt futó klipáradat kb. 98-2003 között. Ugyanúgy a többség találta fogyaszthatónak, hiszen tőle származott, de stíluskínálatában mégis változatosabb volt, mint a legtöbb mainstream rádió palettája, pedig abszolút a "többség dönt" elv kimenete adta a "műsor" játszási listáját. Nem volt letiltva se a gitárszóló, se a rap zene, se a tetoválás, a farmer, a progresszívnek nevezett irányzatok, se az egyszámosok, se az overground, se az underground. Nekem ez azt mondja, hogy a tömegeknek az eddigi mainstream kínálat mellett kicsit még többre is volna igénye, mint amit kaptak. Nem másra, hanem az eddigiekre is, és még többre.

vilike66 2009.11.20. 05:20:21

@KeeperBp: Hibás az érvelésed. Nem lehet kényszeríteni senkit, hogy számára érdektelen zenét hallgasson, gondolom neked is hiába játszanának Galambos Lajost a nap 24 órájában, max lekapcsolnád még a biztosítékot is a villanyóra dobozába. Politikai mutyi miatt lett elvéve a rádióhallgatóktól a már megszokott napi menázsiájuk.
Hidd el nagy bukás lesz az új rádióknál, ha ez a kínálat marad. A kutya sem fogja hallgatni őket a rétegzene miatt. Most ne gyere azzal, hogy csak ez a stílusirányzat a minden. Én nemzeti rockot hallgatok, és nem követelem azt, hogy három országos adón csak az legyen hallgatható. Te lennél a legjobban felháborodva azon is, ha nem lenne más választási lehetőség. Ne minősíts senkit az ízlése miatt, mert ezzel csak saját magadat minősíted.
Nem adok két-három hónapot és az új rádiók visszatérnek a tényleges "sláger" színvonalra, a hallgatottság hozza a reklámbevételt. Ezzel nem lesz nagy a hallgatottság.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2009.11.21. 08:27:50

kivancsisagbol belehallgattam mindket radioba, de a class fm-en a musorvezetok nagyon irritaloak voltak, mint par hulyegyerek, aki beszabadult a studioba.

neo egy-ket fokkal jobb.

a legujabb
radiohallgato

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása