TOP5 Jerry Lee Lewis-dal EVÖR

TOP5 Jerry Lee Lewis-dal EVÖR

2010.07.12. | B-vendégszerző

Július 20-án hozzánk érkezik az amerikai tánczene királya, Jerry Lee Lewis, a rockandroll zene kitalálója és mai napig legnagyobb egyénisége.

A Rolling Stone magazin beválasztotta "Minden Idők Legjobb Művészei" közé és természetesen egyik lemeze is benne van ugyanezen magazin "Minden Idők Legjobb 500 Albuma" listájában is. Hat felesége volt, köztük saját 13 éves unokatestvére is, mely frigy annyira felháborította angliai közönségét, hogy egy egész koncertkörutat le kellett mondania. Nem volt eseménytelen az élete, sőt, családi tragédiák árnyékolták be zenei pályájának tündöklését. Míg az egyik oldalon ünnepelt művész volt, akinek dalai folyamatosan a slágerlisták élén voltak, a másik oldalon magánéleti tragédiák árnyékolták be életét. Sajnos a 70-es éveket szinte folyamatosan kórházban töltötte, hogy a drog-, ital- és kábítószerproblémáitól meg tudjon szabadulni. A nyolcvanas évek hozták el számára az újrafelfedezést, mikor életrajzi filmje megjelent és a legnagyobb Hollywood-i sztárok játszották benne a főbb szerepeket. 2006-ban, 71 évesen (!) új albumot jelentetett meg és segítőnek olyan híres zenészeket hívott meg, mint Eric Clapton, B.B. King, Bruce Springsteen, és Mick Jagger.

Nehéz dolog azt mondani hogy melyik a legjobb száma mert majdnem 50 évnyi zenei anyagból kellene kiválasztani azt az ötöt, ami szerintem legjobban jellemzi őt. Mégis megpróbálok valami rendet vágni a bőségben és megtalálni a rengeteg jó szám között azt ami számomra "A" legjobb.

Elsőként mi mást is választhattam volna mint a leghíresebb számát, az 1957-ben megjelent és rögtön a slágerlisták élére jutó Whole Lotta Shakin' Goin On.
A felvétel 1957-es, ezért fekete-fehér, de 0:33-nál érdemes figyelni zseniális zongorajátékát, 1:37-nél pedig még a széket is kirúgja maga alól, amivel egyszer úgy eltalálta basszusgitárosát, hogy eltört a térde.

Második számnak a Great Balls of Fire-t választottam, amely szintén 1957-es, szintén fekete-fehér és szintén a slágerlistákat vezette amerikában. Direkt választottam egy olyan verziót, amin látszik a közönség is és az akkori tinilányok (mára nagymamák) sikoltoznak és tapsolnak a nézőtéren. Lustábbak kezdjék nézni 1:00-tól.

Harmadiknak egy 1971-es slágert, a Me and Bobby McGee-t választottam, amely kicsit lassabban kezdődik, de megéri hallgatni, mert JLL folyamatosan gyorsulva felveszi szokásos ritmusát és a szám közepén már örületes ritmusban nyomja a rockandrollt. 2:25-től érdemes hallgatni, mit tud kihozni egy zongorából és nézni a kezét miközben játszik.

Negyeddiként a Down The Line-t, egy 1958-as slágerét választottam, ami azon kívül, hogy szintén örökzöld rockandroll szám, remélhetően a mostani koncertkörút nyitószáma is lesz. Biztos vagyok benne hogy sokan már ez alatt is táncra perdülnek, pont úgy mint a videóban.

Utolsónak egy majdnem friss slágert, a Rockin' My Life Away-t választottam 1979-ből, ami reményeim szerint szintén el fog hangzani a koncerten. Hallható és látható, hogy sem hangja, sem zongoratudása nem kopott meg az évek alatt, így biztos vagyok benne, élményben ugyanezt fogjuk kapni a koncerten is.

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr522144536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2010.07.12. 09:19:33

Jól látom, hogy még a frizurája sem változott 1956 óta...?
JLL úgy tűnik az a figura, aki egész életében egy dolgot csinált, egy dolgot tudott. Semmi mást, egy dolgot, de azt tökéletesen. Sőt, már 1956-ban tökéletesen tudta. Fejlődött azóta valamit? Szerintem semmit, nem is lenne lehetséges.

budai zöld 2010.07.12. 09:33:31

Soon I discovered that this rock thing was true Jerry Lee Lewis was the Devil

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.12. 11:47:57

A "Me aínd Bobby McGee"-t Janis Joplin is elénekelte, nem?

rettentó 2010.07.12. 15:51:38

A Crazy Arms a kedvencem, meg a That Lucky Old Sun az életrajzi film zenéjéből (csak ott jelent meg). Ez utóbbit akkor halljuk, amikor már lefelé mennek a számai a slágerlistán, ő meg csak piál és veri az asszonyt (a harmadikat a 6 közül).

rettentó 2010.07.12. 15:53:11

@budai zöld: Ez a Ministry? :-)
Nem ő volt az ördög, csak az Ördög zenéjét játszotta. Nagy különbség:-)

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2010.07.15. 12:28:20

A ShowTime Budapest Kft értesíti a közönséget, hogy a Jerry Lee Lewis koncert új dátuma 2010. OKTÓBER 31. 20:00 óra.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása