Kedveljük a szép, lírai, igényes dalokat? Igényes alatt természetesen a profinak tűnő hangszerelést és keverést értjük, minél több akusztikusnak/természetesnek hangzó effekttel - mellé szinte már sírásba hajló, andalító énekkel. Természetesen lassan, az agresszív négynegyed helyett diszkrét seprűvel és cinnel - a ritmusnak nem szolgaian engedelmeskedve.

Összegyűjtöttünk pár klasszikus példát, amik "lassúzó" feldolgozásai sokak szerint egy fejlettebb, érettebb felfogásról árulkodnak - szerintem pedig inkább hagyhatták volna úgy, ahogy voltak.

• Generál - Könnyű álmot hozzon az éj: a hazai zeneipar belterjes körein kívül méltatlanul kevéssé ismert Várkonyi Mátyás egyik remekműve ez; még a szövegíró, Miklós Tibor modorossága, a kisember is jól van ott, ahol van. Charlie-nak miért kellett később ezt újra előadni abban a borzalmas, lassú verzióban? Sokan eleve így találkoztunk először ezzel a dallal - majdnem elhittük, hogy ez ilyen. Plusz figyelemreméltó faktor Charlie hangjának "érése" az eközben eltelt kb. két évtized után.
   
• Delhusa Gjon - Nika se Perimeno: Magyarország leghíresebb albánja a mi Gjonink, aki az igényes humor nagyjai, az Irigy Hónaljmirigy csipkelődő feldolgozása szerint "letagadja, honnan származik" - ez persze kurvára nem igaz. Ébredj, Albániám! c. száma is igazolja, hogy "otthon" is miért ismerik el Gjonit mint Albánia egyik kulturális nagykövetét. És persze itt van ez a Nika se Perimeno, ami Görögországról szól, de hát ezt Leslie Mandokiék és Késmárky Marikáék (AKA Edina Pop) Dschinghis Khanja és Moskauja után elnézzük neki. Szóval volt ez a jó kis pörgős szám a maga suta, botladozó szövegével (eljött az éj-szaka / elindultunk (szün) haza), ami nekem a Prosectura Fazonra nyírt pinájú lány verséjét juttatja eszembe - de ez tényleg az a szám, amit nem lehetett utálni, főleg retrópartikon nem. Erre jött pár évtizeddel később ez a vontatott valami, mintha a Kenny G. témája alatti sejtelmes szintetizátorkíséretét hallanám. Megérte?
   
• Tears for Fears - Mad World: ha egyszer a 80-as évek legjobbjait kellene kiválasztanom, ez az eredetileg UK Top 3-as szám 1981-ből garantáltan itt lenne a maga disszonanciájával, tempójával. Tökéletes volt. Aztán jött egy, először megbukott (szintén hibátlan) film, a Donnie Darko húsz évvel későbbről, ami a videó- és DVD-piacon vált kultusszá úgy, hogy megérte újra mozikba vinni a rendezői változatot. A soundtrack miatt amúgy akár kép nélkül is érdemes végigfuttatni a filmet. Nem mondom, a zárójelenetben, a meghatározhatatlan okból zokogó Patrick Swayze alatt szóló Mad World Michael Andrews minimalista feldolgozásában tényleg szép és illik is oda, de azért az eredetit szerintem nem üti. Ehhez jön Gary Jules Michael Stipe-éra emlékeztető nyávogása, ami miatt sokan REM-számnak hittük 2003 végén ezt a UK karácsonyi No. 1-t. (nosferato itt biztosan más véleményen van :-))
  
  
• Ballagó Idő - Ó, Magyarország: a győri Ballagó Idő a 90-es évek elejének legendás szkinhedzenekara volt (a klipben kicsit zavaró a fejjel lefelé tartott Nagymagyarország-térkép) - a mostanra már akár megélhetésinek is tekinthető nemzetirock-együttesek a mai napig belőlük is bátran merítenek repertoárjukhoz. Volt ez a párakkordos, de annál hatásosabb és őszinte dal, amit először a Magozott Cseresznye, majd az Egészséges Fejbőr is megtalált. Persze Fejbőrék nagyot akartak: Dörner György szavalja az elején Reményik Sándor Nem nyugszunk bele c. versét percekig, mire torzítatlan akkordfelbontásokkal kúszik be Zorán közismerten hamis énekhangja. Nagy kár volt ezért is. Igazán nagy port akkor kavart ez a verzió, amikor a MIÉP a 2002-es választások egyik reklámjához használta fel a dalt -  a feladott magas labdának köszönhetően pedig innen már egyenes út vezetett az együttes többi legendás slágeréhez (pl. Fekete majmok) mint terhelő bizonyítékhoz.
   
• És a bónusz, amit kár volt felgyorsítani: The Beatles - Dear Prudence: a sokak által lehúzott, de nekem kedvenc Fehér Album és a késői Beatles-korszak egyik legjobb száma, az indiai lelki gyakorlatok számunkra nagyon pozitív hozadéka azzal D-re hangolt mély E-húrral. És akkor jött 1983-ban a Siouxsie & the Banshees feldolgozása - itt a Cure-os Robert Smithszel soraiban - az ő gyorsabb, ritmusosabb verziójuk kislemezként pedig egy top 3-as sláger lett a UK listákon. Igazából nem is volt kár felgyorsítani, ez jól sikerült. Csak nem lett volna meg az öt. De azért mégis az eredeti a legjobb!