Október 25-én a Művészetek Palotájában duplakoncertet adott a Keep Floyding zenekar, én pedig azon szerencsések között voltak, akik időben észleltek, szóval nekem jutott jegy, ráadásul az "esti" előadásra. Ha egy mondatot kellene írnom, csak azt írnám, hogy a koncert varázslatos volt, a zenészek hihetetlen profizmussal adták elő a Pink Floyd dalait és talán pont emiatt érdemlik meg, hogy részletesebben is méltassam teljesítményüket.
A MüPa Fesztiválszínház különösen jó hangzása emelte az est minőségét, így a Pink Floyd fanatikus zenészek lubickolhattak a kb. 2,5 órás műsor alatt. Minden a helyén volt, kezdve a lézerektől, a kör alakú vetítővászonig, természetesen a zenekar végtelenségig profi előadása mellett. Ha a setlist-re gondolok, nehéz lenne fanyalogni, örültem, hogy pár kevésbé híres dal is szerepet kapott. Nyilvánvaló, hogy a Pink Floyd életműből nehéz 2,5 órás műsort összerakni, a Keep Floyding pedig törekedett arra, hogy a zenekar összes korszaka megidézésre kerüljön.
A banda a Shine On-nal kezdett, megkaptuk a High Hopes és az Echoes című dalokat, pár dal erejéig megidéztük a Syd Barrett korszakot, dübörgött a Welcome to the Machine, a Sorrow, vagy éppen a Dogs of War, kiváló volt a Time, vagy éppen az On the Turning Away előadása, a hölgyek pedig fantasztikusak voltak a a The Great Gig in the Sky-ban. Csak úgy cikáznak az emlékeim, jutnak eszembe a pillanatok, most is fülemben van a Comfortably Numb véget nem érő szólója.
A zenekar (és nyilván a technikai személyzet) annyira profi teljesítményt nyújtott, hogy szívem szerint azonnal belföldi és világ körüli turnéra citálnám őket, hiszen olyan minőséget képviselnek, melyet hirdetni és hordozni kell. Korábban láttam az Arénában fellépő The Australian Pink Floyd zenekart is (B-oldal interjú velük ITT), így azt gondolom, van összehasonlítási alapom és nem félek kijelenteni, miszerint a "mi" zenekarunk van olyan színvonalas, mint a világ legjobb Pink Floyd tribute zenekarának kikiáltott banda. Bár megfogadtam, hogy nem emelek ki senkit, de nem tudok elmenni Goldschmidt Gábor teljesítménye mellett, hiszen amellett hogy hozta David Gilmour hangját, elképesztő volt, ahogy a gitártémákat is hangról-hangra elsajátította...
Rick Wright halálával már biztos, hogy a Pink Floyd sosem tud egyesülni, így nekünk rajongóknak különösen fontos, hogy ilyen csodás estéket kapjunk, ahol - még ha illúzió is az egész - újra élőben élhetjük át kedvenc zenekarunk zenéjét. Köszönjük, Keep Floyding!
Aki lemaradt a csodáról, november 1-én pótolhat, hiszen a csapat a Pecsa Music Hall-ban lép fel.
A zenekar és a stáb tagjai:
Goldschmidt Gábor - gitár, ének, Tóth Attila - billentyűk, ének, Tóth András - gitár, Balázs Bálint - basszusgitár, ének, Dobos Viktor - dob, Haáz Imre - szaxofon, Garda Zsuzsa, Gayer Andrea, Simon Edina - ének, Prohászka Ferenc - hangosítás, Németh Zoltán - látványtechnika
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Santer 2012.10.28. 19:02:03
Ha csak belegondolsz, 2,5 órányi műsor memorizálása már önmagában is emberfeletti teljesítmény, pláne, ha belegondolunk, hogy itt nem szabad hibázni, nem lehet improvizálni, mert ha kicsit is mást játszol, mint a Gilmour vagy a Wright, akkor máris röhejesen vérciki lesz az egész.
És itt el is érkeztünk egy fájdalmas ponthoz: mikor felismerjük, hogy a Pink Floydban nem a dalok a zseniálisak, hanem azok a személyek, akik egy személyben a szerzőik és előadóik. Pont, akiket NEM láthatunk egy ilyen tribute koncerten.
A dalok, a hangszerszólamok nem igényelnek virtuozitást, bocsánat a szentségtörésért, de bárki, aki rááldoz az életéből 10-20 évet, az képen betanulni a Time vagy a CNumb szólóját, verszakait, refrénjeit, és aki hajlandó sok tucat éjszakát görnyedni a számítógépe meg a szintetizátora felett, az képes reprodukálni bármelyik zseniális effektet, vagy szinti presetet a Moogon, Korgon, Kurzweilen, stb.
A Pink Floyd emblematikus tagjai (Wright kivételével) ma is praktizálnak, tele van velük a youtube, ha bármelyiket megnézed, az az első benyomásod, hogy "de jó, hogy nem az eredeti szólót játssza!" mert így még érdekesebb megfigyelni, hogy a zenész előadóművészi személyisége mit tesz hozzá az egyébként faék egyszerűséggel lekottázható dalhoz.
Goldschmitt Gábor és barátai nem előadóművészek, legalábbis ebben a produkcióban az előadóművészi személyiségüket nem tehették bele a produkcióba, hiszen egyből köznevetség tárgyává váltak volna, ha bármit is az ismert hangzástól és hangoktól eltérően csináltak volna (közbevetve: azért volt egy-két lájtos próbálkozás, ezek mindegyike inkább zavaró volt, mint építő, de szerencsére nagyon tisztelettudóan visszafogták a kreativitásukat).
Mindezekkel együtt mélységesen tisztelem azt a 9 embert, akik aznap este a színpadon dolgoztak, mert tisztában vagyok azzal az embertelen mennyiségű évtizednyi munkával, ami mögötte van. Ha csak arra gondolok, hogy GG szólókat magolt szombat esténként X-faktor, Megasztár, VV, BB vagy egyéb kreténségek nézése helyett, ez önmagában olyan teljesítmény, amire a magyar lakosság 99,999999% alkatilag képtelen, és ez bennem végtelen tiszteletet ébreszt.
Még egyszer köszönöm ezt az élményt, a felismeréseket, és további szép sikereket kívánok!
Ugyanitt: LZ, DP, YES és ELP tribute zenekarok kerestetnek!
Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2012.10.30. 09:14:18
2. Welcome to the Machine
3. Keep Talking
4. Let There Be More Light
5. Bike
6. Time
7. The Great Gig in the Sky
8. Sorrow
9. One of These Days
10. The Gunner's Dream
11. The Dogs of War
12. High Hopes
13. Echoes
14. Mother / On the Turning Away
15. The Happiest Days of our Lives
16. Another Brick in the Wall pt. 2.
17. Comfortably Numb
18. Run Like Hell
ráadás: Pigs on the Wing pt. 2. / Two Suns in the Sunset