TOP10 ismeretlen jó film

TOP10 ismeretlen jó film

2009.01.31. | indeus

Átlag user már intő jelnek venné, hogy egy filmnek nincs magyarországi bemutatója, nincs fent az adatlapja a Port.hu-n, nem jelent meg dvd-n, és úgy egyáltalán: alig hallottak róla itthon.

A következő daraboknak lehet, hogy volt bemutatója nálunk, sőt az is lehet, hogy már megjelentek DVD-n is, de az biztos, hogy nagyon kevesen látták. Pedig attól még jók. Szomorú, vagy sem de a legtöbbje bármikor megverné bármelyik idei Oscar-jelöltet, ráadásul egyik sem valami dél-koreai rendező által készített művész-agymenés.

1. Everything is illuminated

Liev Schreiber első rendezése. Gyanítom, hogy már róla sem sokan hallottak, azon kívül, hogy játszott pár CSI-részben és néhány ilyen-olyan kis költségvetésű cuccban. Ez a darab egy amerikai zsidó srácról szól - Elijah Wood zseniális alakításában-, aki egy idős nőt akar megtalálni Ukrajnában, aki még a II. világháborúban kimentette nagyapját a nácik karmaiból. Van itt kérem balkáni humor, egy kis holokauszt-dobálás, de alapvetően érzelmes, édes-savanyú road-movie. Elijah mellett feltűnik egy autentikus ukrán fenegyerek Eugene Hutz, akinek ez a második filmje, de remélem nem az utolsó. Zseniális.
 

2. Son of Rambow

Egy aranyos angol film gyerekekről felnőtteknek. A stáb amilyen ismeretlen annyira meglepetést tartogat, akár egy hideg Sapporo. A főszereplő egy 10 éves szegény, de olyan filmőrült kissrác, aki le akarja forgatni egy amatőr kamerával a Rambo-t, persze Stallone nélkül. Van egy haverja, aki még az ördögnél is rosszabb, viszont Robert Downey-nál is jobb fej. Abszolút meglepetés, én jókat derültem rajta. A társadalom és valláskritika erősen érződik, és egy kicsit ott van a soha ne adjuk fel-érzés. Érdekesség, hogy a film rendezője jogi problémák miatt választotta ezt a címet, hogy ne kelljen tejelni a Rambo-név miatt. Emiatt ez egy olyan film lett, amit még a google sem ismer. Legalábbis a keresési javaslatból ez derül ki. : )
 

3.This is England

Ismét Anglia, kicsit fajsúlyosabb téma. Egy kicsit az Amerikai História X (micsoda hülye magyar cím) nyomvonalán jár Shane Meadows, aki megmutatja, hogy nemcsak Amerikában van fajgyűlölet. Főszerepben egy naív, apahiánnyal küzdő kissrác, aki rossz társaságba keveredik. Míg Tony Kaye (pedig ő is angol) egy olyan társadalmi milliőt mutat be, amit csak kívülről látott, Shane Meadows egy olyat, amit nagyon is ismer. A kissrác félelmetesen jó a vásznon. Ezerszer inkább elhittem róla, hogy nem túl boldog a családjával mint a nyikhaj kis Justin Henrynek. Elgondolkodtató film.
 

4. The Upside of Anger

Kevin Costnert egy időben divat volt fikázni pedig azért befigyelt nála egy Farkasokkal Táncoló és igenis volt néhány jó filmje (pl az Open Range is). Mit ne mondjak ez a családi kis romkom nálam nagyon betalált. Costner egy lecsúszott alkeszt alakít, aki régen bézbólozott, most meg inkább csak iszik mint egy 18-éves és van egy lepukkant rádió műsora, amit kábé csak ő  meg a szerkesztő hallgat. Joan Allen a másik félnótás lúzer, aki meg a férje miatt vedel, így ők ketten egymásra találnak. Főszerepben a család, illetve a család nem-megléte. Gondolom ebből itthon is sok embernek kijutott, ezért pláne csodálkozom, hogy a gyökér magyar forgalmazók csak DVD-n voltak hajlandóak megjelentetni ezt a gyöngyszemet. Komolyan mondom Kostner egyik legjobbja az uccsó 10 évből, ez pedig azért jónagyotmondás.
 

5. The Visitor

Ez nem egy Invaders-klón és nem is valami újabb alienhorror-gagyiság. Egy megsavanyodott tanár a főszereplője ennek a szomorédes filmnek. Richard Jenkins többet hozott, mint a kötelező, mivel a szerepért leesett neki idén egy Oscar-jelölés. Jenkins ismerős lehet amúgy jó pár Coen és / vagy Farrelly filmből, mert szinte mindegyikben benne van. A film amúgy az amerikai bevándorlást veszi késélre és az ezzel járó ostoba bürokráciát. Levetíteném mindenkinek, aki ki szeretne vándorolni az USA-ba, és azt hiszi hogy ott burgerből van a kerítés. Slussz poén: Jenkins ezzel az alkotással máris több jelölést begyűjtött, mint egész eddigi filmjeivel együttvéve : )
 

6. Redbelt

David Mamet, akinek már van egy Pulitzerje és benne volt a keze néhány egész jó filmben (Aki legyőzte Al Caponét, Ronin),  ezúttal a harcművészethez nyúlt. Persze a szerencsétlen magyar portálok legtöbbjén leginkább akciófilmként van feltüntetve, de ez ne zavarjon meg senkit, mert akció annyi van benne, mint egy náci tisztben a jóérzés. Ha most azt várod, írjam le miről szól, így jártál. Nincs hagyományos értelemben nagy világmegváltó sztorija, mégis úgy éreztem hozzátett valamit az életemhez. A színészek pedig nem statiszták, nem csak a vászon részei, hanem élő karakterek, akiknek egyénisége és története van. Egy igazi meglepetésfilm.
 

7. Traitor

Terrorizmus és 9/11. Elég aktuális mostanában (vagy inkább azóta) ez a téma, és Jeffrey Nachmanoff, akinek rövidebb a filmográfiája az imdb-n, mint a letaposott fű, csinált egy meglepően jó filmet. Na persze kellett hozzá Don Cheadle és Guy Pearce is, de én mindig azt mondom egy film azonnal elvérzik a rossz forgatókönyvön, itt pedig erre nem lehet panasz. (még Steve Martin keze is benne volt a dologban (!)). Jól jellemzi a filmet, ha azt mondom a nemrég látott Ridley Scott-féle Body of Lies (70M $-ból készült) a nyomába se ér a Traitornek (22M $-ba került). Pörgős, izgalmas, érdekes. Szóval megnézős.

8. The Green Butchers

Voltam egyszer Dániában még 1997-ben és annyi ragadt rám belőle, hogy aki itt lakik, az mindenkit az asztal alá tud inni és tuti depressziós. Mégis van egy olyan utánozhatatlan bája ezeknek a skandi-filmeknek, amire ha van rá hajlamod úgy fog ragadni rád minden szava, mint zsíros bőrre a kosz. Nem is baj, hogy a magyar mozikba nem került, mert még valaki le merte volna szinkronizálni. Valahogy úgy tudott ez a film a legnagyobb emberi gyengeségekről (egyedüllét, depresszió, magány, hazugság, irigység) mesélni és tanulságot közölni, hogy közben dőltem a röhögéstől. Ilyenek a dán filmek és ilyen Anders Thomas Jensen (természetesen dán) is, akit leginkább forgatókönyvíróként jegyeznek, de abban zseniális. Ha a Testvéred Feleségét, vagy az Ádám almáit láttad, akkor tudod miről beszélek.
Ha meg nem, akkor sűrgősen pótold!
 

9. Wake of Death

Steven Seagal mellé már régebben beállt a sorba Jean-Claude Van Damme, akinek utolsó mozis megmozdulása azt hiszem még a Hirtelen Halál volt 1995-ből. Nem tudom milyen ihlet vezérelt, mikor megnéztem ezt a filmet, de komolyan mondom nagyon meglepődtem. Azt végképp nem gondoltam volna, hogy Jean Claude egyszer majd úgy tud játszani egy drámai szerepet, hogy nem röhögöm könnyesre magam. Ez itt a szó legpozitívabb értelmében sikerült neki. A sztori nem egy nagy szám, de az akciójelenetek nagyon jók. Ez a Philippe Martinez nevű ürge, akinek a legnagyobb dobása eddig producerként a Harsh Times c. igen jó kis Chris Bale-film volt, úgy gondolta mi lenne, ha nem úgy mutatná be Van Damme-ot, min a 360 fokos rúgásáról ismert B-movie sztárt, hanem megpróbálna vele eljátszatni egy figurát. Jól tette.
 

10. Rise of the Footsoldier

Egy időben nagyon jöttek ezek a különböző focis témájú őrületek (Green Street Hooligans Frodóval, vagy éppen a Football Factory), de sosem érdekelt igazán ez a sport, főleg nem a vásznon. Julian Gilbey egy igazi filmes partizán, amolyan Robert Rodriguez angol kiadásban. Első filmjében, a Reckoning Day-ben kábé mindent ő csinált: rendezett, írt, vágott, kamerát kezelt, sminkelt sőt még játszott is benne. Ezt még bepótolom, bár nem valószínű, hogy itthoni forrásból, mivel se a porton se az xpressen nincs róla egy bekezdésnyi infó sem. Mindenesetre ha olyan, mint ez a film, akkor kijárna neki egy 28-as karika is, mivel a Futtballmaffia c. alkotása (DVD-n már megjelent) az utóbbi évek legbrutálisabb kétórája. Minden karakter egy totális antihős, akiket csak utálni lehet. Főleg a főszereplő, Ricci Harnett, aki egyszerűen telitalálat. Egy ellenszenves bunkó, akinek egy pozitív megmozdulása sincs a filmben. Viszont hiteles, és következetes, ami miatt odabilincsel a vászon elé. Külön érdekesség, hogy emiatt a film miatt több, mint 15 kilót fogyott. Igazi angol faszagyerek.

Remélem megnézed valamelyiket és jól szórakozol. Nekem sikerült.

Forrás: meghökkentő mesék (kinema.blog.hu)

68 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr9907342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pipas 2009.01.31. 09:27:32

Hát nem láttam mindet, de amit láttam ezek közül, azok elég szarok. A Jean-Claude Van Damme meg a világ legrosszab színésze...

oyabun200 2009.01.31. 09:31:44

"ráadásul egyik sem valami dél-koreai rendező által készített művész-agymenés."

Csak nem az Oldboyra gondoltál itten? Vagy esetleg Kim Ki-dukra?

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2009.01.31. 09:33:03

a futballmaffia számomra az utóbbi évek legmegrázóbb mozija volt.

Justine De Sade 2009.01.31. 09:37:15

Ebből a Futballmaffiát láttam csak, szerintem szuper film, a többit a Van Damme kivételével megnézem majd.

Senderos 2009.01.31. 09:41:57

nem olyan ismeretlen filmek ezek, mint amilyennek az író szeretné őket.
a green butchers miatt meg ne aggódj, már 4 éve bemutatták nálunk, felirattal, mint a többi hasonló filmet

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2009.01.31. 09:53:54

Az elsőt adja a HBO mostanában is.. Tényleg érdemes megnézni..:)

méjdéj 2009.01.31. 10:00:26

Mégis hol lehet ezeket megnézni? HBO-m nincsen, egyéb ötlet?

wendriner úr 2009.01.31. 10:01:43

ha mar van Damme: JCVD - befigyelhetne a listara, mert a kutya sem nezi meg, pedig nagyon jo film. es van Damme megmutatja, hogy igenis szinesz

RobinWarez 2009.01.31. 10:21:07

A "Zöld hentesek"-et (The Green Butchers) a mai napig játsszák a Cirko-gejzírben (1055 Budapest, Balassi Bálint u. 15-17.), A filmet Magyarországon a Cirko-film forgalmazza. Általában megjelentetik a filmjeiket DVD-n is. Nekem megvan az "Ádám almái".

A Dán filmek nagyon jók. :)

nemsissi 2009.01.31. 10:25:02

@méjdéj: Odeon tékákban érdemes megnézni, vagy meg lehet venni az Amazonon. Van még egyéb megoldás, amelyek nem fizetősek de legalitásuk kétséges. Bár ha csak magadnak töltöd le, akkor ha jól tudom nem büntetendő

indeus · http://kinema.blog.hu 2009.01.31. 10:27:10

@wendriner úr: ezt még bepótolom, sok jót hallottam róla. amúgy tudom, hogy sikkes sárral dobálni van damme-ot és a legtöbb filmje tényleg szar, de azokhoz képest ez jó.

pdjames 2009.01.31. 10:29:50

A Zöld hentesek-et a Kino is adja, Ádám almái és Gengszterek klubja is megy ott most , időnként a Prágai történet-et ki lehet fogni, nagyon jó filmek.

andris-z 2009.01.31. 10:30:00

www.imdb.com/title/tt0203119/

Sexy Beast, magyar szinkronnal is beszerezhető, elvileg az Odeon adja ki, mindenkinek nagyon ajánlom, még Guy Ritchie sikeres cuccai előtt kijött és lenyügözően jó. Igazi felejthetetlen gengszter-film szerüség, nagyonjó humorral és megdöbbentően jó alakitásokkal.
Remélem nem voltam túl kommersz..

gastro, missing in action 2009.01.31. 10:37:56

JCVD cimű film tényleg kurvajó...

ElPadre 2009.01.31. 10:40:02

na, mire beléptem, megelőztetek, a zöld henteseket illetően. épp tegnap láttam a kinoban. és jensen filmjei egyedülállóan jók... bár nekem eddig a gengszterek fogadója jött be.

de javasolnék én is pár "elfelejtett" filmet: cypher (vincenzo natali), nothing ugyanígy tőle, fausto 5.0 (spanyol film), suture (amcsi).

indeus · http://kinema.blog.hu 2009.01.31. 10:42:02

Azért vicces, hogy ebből a postból mindenki Jean-Claude-ra ugrott rá. ebből is látszik, hogy őt mindenki ismeri, de a többit meg nem nagyon. Úgy tűnik a lista 80%-a mégiscsak ismeretlen..

indeus · http://kinema.blog.hu 2009.01.31. 10:45:34

@ElPadre: a Cypher megvolt, de az annyira nem csapott arcul. Az tény, hogy érdekes atmoszférája volt, de sci-fiként nálam nem működött. Túl sok volt a rokoni szál más filmekkel.

Tom Keller · http://tomkeller.blog.hu 2009.01.31. 10:47:59

Ezekből a Son of Rambow-t (magyarul Rembo fia) és a Redbelt-et láttam, mindkettő a maga nevében jó filmek, a Rembo fia pedig tényleg kifejezetten tetszett, a saját gyerekkoromra emlékeztetett:)

irrelevant 2009.01.31. 10:53:03

Én csak a This is England-et láttam, rohadt jó film. Külön élvezetes benne az az északi angol dialektus, amin beszélnek benne a szereplők :)

dr. Wilbur Swain 2009.01.31. 11:01:02

hey, hármat ismertem, nem is rossz :)
skandi filmek halálosak, egymillió éve az HBO adott egy csomót
ja, meg a "Fiúk nem sírnak" - lengyel film, hatalmas (bár a magyar címe miatt nem egyszerű rátalálni a google-ön)

önkéntes jogkövető 2009.01.31. 11:01:45

Pl. a This is England egy igen-igen jó film, mindenkinek ajánlom, akin egyszer is volt bomber meg fehér fűzős bakancs...
Plusz szerepel benne a Blöff-ben látott bamba Tomy :-)

laciabolcsesz 2009.01.31. 11:04:03

a cypher tényleg megkésett film, de a hangulata miatt érdemes megnézni.

szerintem egy szitnén megkésett, de ettől függetlenül teljesen jó film, amit mindenképpen érdemes megnézni (főleg a mozifilmek tekintetében uborkaszezonnak mondtahó mostani időszakban) a the oxford murders (álex de la iglesia rendezésében és elijah wood, valamint john hurt főszereplésével). kicsit sajnálom, hogy nem kb. 10 évvel ezelőtt jött, mert akkor nagy film lehetett volna...

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.01.31. 11:12:09

Tegnap néztem a Frodós focihuligánost....huh...
Futballmaffia ennél is keményebb?

irrelevant 2009.01.31. 11:14:15

Már töltöm is lefelé a Son of Rambow-t, rapidfind-on megtalálható :)

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.01.31. 11:20:31

De jó, ilyeneket, hogy Sexy Beast, meg The Oxford Murders még én is láttam. Illetve tegnap volt az m2-n a Hooligans, amiről a Footsoldier kapcsán beszélgettünk a múlt héten indeussal, na az is nagyon egyben van. A kis hobbit Elijah Woodnak van egy rakat jó filmje, még kék szemű kisfiú korából is.

Az HBO-n azért kerültek elő hasonlók (15 évig néztem, mostanában már nem), mint pl. amikor az idős angol politikus ebédszünetben felszed egy 20 éves pacifista csajt és elviszi magával egy G8 konferenciára +1-ként, nem fogok címeket tudni. Vagy a szintén angol Jack és Sarah. Nem ismeretlen fimleknek mondanám, inkább "kár, hogy nem ez kap több figyelmet". Cinemaxom meg sose volt, ott csodák lehetnek.

Van tévécsatorna a TOP10 ismeretlen SZAR filmnek is, ez pedig a Hallmark. :)

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.01.31. 11:22:29

@nosferato: Mondjuk a Lorenzo Lamas filmeket ott kell megnézni.

mikike 2009.01.31. 11:23:18

Everything is illuminated könyvben még inkább élvezhető és érthető, de a film se volt rossz :-D

aribazsy 2009.01.31. 11:24:04

A This is England -ot es a The rise of a footsoldier-t lattam, mintketto igaz izig verig angol film. Aki igazi angol filmet akar, ezek mind kotelezoek. Kicsit nyomasztoak, erossek, de nem tompotanak messze se annyit mint a Trainspotting!
Nem szombat delutani lazazasook,de enek ellenere nagyok kiraly,emesztheo szorakozast nyujtanak!

indeus · http://kinema.blog.hu 2009.01.31. 11:27:48

@Interstellar Overdrive: igen nagyon durva és nemcsak a "focis" részek, hanem a többi is. Ha netán nem tetszik az elsőrandis csaj és le akarod koptatni, akkor ez egy jó lehetőség.

antiAnti 2009.01.31. 11:35:39

Venném magamnak a bátorságot, hogy leírjam miről szól a RedBelt, mert pont két napja aranyozta be az éjszakámat. (szerintem) Arról szól, hogy milyen mesternek lenni. Amikor a harcművészet csak egy út az emberekhez, hogy segíteni tudj nekik/rajtuk, hogy tanítsd őket. ("Minden helyzetből van kiút.") Aztán meg láthatjuk, milyen ha a Mester a saját tanításából vizsgázik emberként és harcművészként is. Erős hangulatú film, tényleg bravúros színészi játékkal.

katácska! · https://www.facebook.com/kata365 2009.01.31. 11:38:40

@pdjames:

Ádám almái zseniális én tavaly láttam.
Ami szintén hasonló kategória (KINO-ban múlt héten néztem) Noi albínói. Imádnivalóak a skandináv filmek, csak ez a félrefordítás megint röhejes. Noi albínói... mikor a film egy albínó srácról szól akit Noinak hívnak, hogy lesz ebből birtokviszonyos Noi albínói?? :-)
Na mindegy a film szuper!

pdstudio 2009.01.31. 11:44:41

a rembo fia rendezője szarjon kambodzsai sünt, életem legrosszabb 10 perce volt a film.

INSIDER 2009.01.31. 11:52:14

"dél-koreai rendező által készített művész-agymenés."

Az Oldboy pl az általad felsorolt valamennyi filmet kenterbe veri. Hasonlóan a Bosszúhoz, a filmek nagyobb részét láttam, majd mindegyik FOS. Javaslom menj kritikusnak, annak éppen jó lennél, mivel a filmekhez nyilvánvalóan nem értesz.

Peace!

indeus · http://kinema.blog.hu 2009.01.31. 12:01:01

@INSIDER:
1. Az Oldboyt Chan-wook Park rendezte.
2. Ha a filmek nagy részét láttad és fos, akkor ez a post nem neked szól.
3. Nem állok kritikusnak, kösz az ajánlást, de van munkám és élvezem.
Azt hiszem a cikkből is kiderül, hogy nem szokásom leírni a filmek tartalmát.
4. Nem írtam semmi rosszat sem az Oldboyról, sem Kim Ki-dukról, sem pedig Chan-wook Parkról. Akinek nem inge, ne vegye fel. Nem fogják magukra venni, mert mindhárman nagyon jó rendezők.

indeus · http://kinema.blog.hu 2009.01.31. 12:07:19

@INSIDER: a harmadik rendező Kim Ji-woon, bocs ez lemaradt.

Papp Sanyi 2009.01.31. 12:11:48

Egy kicsit az Amerikai História X (micsoda hülye magyar cím) - őszintén, te minek fordítanád le? Végre egy nem átmagyarított cím. Azok általában nem szoktak sikerülni.

wendriner úr 2009.01.31. 12:25:20

a jó részét láttam, pont a van Damme-ot nem, es nem azert ugrottam ra. a koreai rendezőket meg logikatlanul írod, hol ivezetéknév-utónév, hol fordítva.

indeus · http://kinema.blog.hu 2009.01.31. 12:27:39

@Papp Sanyi: Pont, hogy "átmagyarított". Szerintem egy olyan cím, amit úgy kell hagyni, ahogy van. (ld 300, Casino, Magnolia, Omen, Desperado, Gladiator, Kill Bill, Cop Land, Ocean's 11, stb.)

indeus · http://kinema.blog.hu 2009.01.31. 12:33:21

@wendriner úr: tudom, hogy logikátlan, de nekem így maradt meg a nevük. ; )

doktor.dikhed 2009.01.31. 12:35:19

Uhh...azért a Wake of Death-et elég durva idesorolni... Inkább az In Hell. Ott Van Damme sokkal jobb, de ha mindenáron Van Damme film kell, akkor ott a J.C.V.D. ami nálam a múlt év legjobb tíz filmjében simán ott van.

csöcsfej 2009.01.31. 12:44:15

@indeus:

Spártai história CCC, é :D

cu2 · http://zandagort.hu/ 2009.01.31. 12:49:15

Nem csak a Zöld hentesek nézhető moziban, a The Visitor-t február 12-én mutatják be:
kritikustomeg.org/film.php?fid=24520

indeus · http://kinema.blog.hu 2009.01.31. 12:49:49

@csöcsfej: mint anno Jackie Chan Police Story-ját még gyerekkoromban láttam Rendőrtörténet címmel valami kispesti moziban : )

Gibson44 · http://nagyfonok.blog.hu/ 2009.01.31. 12:49:52

Mindről hallottam de még egyiket sem láttam.De most kedvet kaptam innen 1-2 filmhez.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.01.31. 12:53:09

Mi az a J.C.V.D? Megőrülök, utánanézek, már.

indeus · http://kinema.blog.hu 2009.01.31. 12:54:27

@Interstellar Overdrive: Jean-Claude kicsit ál-önéletrajzi filmje és a kritikusok kivételesen imádták (nem jelent semmit)

csöcsfej 2009.01.31. 12:54:36

@indeus:

na nekem meg erről az "Űrgolyhók" jut eszembe, az is lecsót reggelizett, aki kitalálta.

Listához, csak ez régebbi, mostanában néztem párszor;

thisdistractedglobe.com/wp-content/uploads/2006/10/Proposition.jpg

Klasszikus megnézed, úgymaradsz.

indeus · http://kinema.blog.hu 2009.01.31. 12:56:51

@csöcsfej: Ezt már nagyon régen tervezem megnézni, azt hiszem Jim Jarmusch követte el.

indeus · http://kinema.blog.hu 2009.01.31. 12:59:22

tévedtem, Nick Cave volt az elkövető

thepret · http://teneriferepulojegys.hu/ 2009.01.31. 13:07:48

Sexy dög- nagyon nagy mozi, nekem megvan dvd-n. Óriási....

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.01.31. 13:16:46

@indeus: Ez az a pont, ahol meg kell kérdeznem mindenkit, hogy eme filmet valahol el lehet-e kapni? Letölteni sem tudtam. Pedig már a bemutatóján is sírva nevetek, annyi klisé van benne.

Blizhniy Boy: The Ultimate Fighter:
www.imdb.com/title/tt0780484/
Trailer: www.youtube.com/watch?v=-2PC5nexbt4

Szereplők, kapaszkodj:
Cung Le
David Carradine
Eric Roberts
Gary Busey
Cary-Hiroyuki Tagawa (képről felismered, nagyon gonosz fej) - www.imdb.com/name/nm0846480/
Bolo Yeung - AKI ELMÚLT 70 éves!!!! www.imdb.com/name/nm0001866/
Martin Kove ("Jesse") - www.imdb.com/name/nm0468379/

gastro, missing in action 2009.01.31. 13:30:54

A J.C.V.D.-t , ha megnézitek, ne a klasszikus Van Damme-ot várjátok, ami jó volt anno, csak idejétmúlt:)
Ez tényleg nagyon "komoly" film, nem gondoltam volna az öreg balettostól, hogy ilyet is ki tud adni a kezéből -- főleg az önkarikirozó részek viccesek:)

hinher 2009.01.31. 13:32:14

A 10 filmből DVD-n hivatalosan megjelent nálunk az Everything is Illuminated (Minden vilángol), Upside of anger (Apátlan anyátlanok) és Rise of the Footsoldier (Futballmaffia), a Son of Rambow (Rémbó fia) meg jövő héten jön. A Grenn Butchers (Zöld hentesek) mellett február 12-től játsszák a budapesti mozik a Visitort, látogató címmel. És igen, mindegyik elég jó kis film.

indeus · http://kinema.blog.hu 2009.01.31. 13:35:09

@Interstellar Overdrive: hú ez kegyetlen!! : )) van ebben minden, mint a búcsúban. times square, börtönös verekedős, magányos hős, ruszki gengszterek, brooklyn heights, kamera-gyorsítás, tiltott fogadás, leszámolás, nypd. meg kell szereznem valahonnan! : D

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.01.31. 13:39:27

@indeus: Én megmondtam... közös érdekünk, hogy ez a film meglegyen. Ha van valami nyomod, értesíts!!!!

indeus · http://kinema.blog.hu 2009.01.31. 13:43:22

@Interstellar Overdrive: azonnal! én könnyeztem a youtube előtt : D

sempreLippi 2009.01.31. 14:11:30

hát azért a 'this is england'
se nem ismeretlen, se nem jo

Hassan0926 2009.01.31. 14:17:21

Nekem mostanában a Death Sentence volt kellemes csalódás Szalonna Kevinnel:
www.youtube.com/watch?v=WLT-sNZH7CQ

Zoltan Baranyai · http://mindennapibetevo.blog.hu 2009.01.31. 14:50:54

@indeus: Hát tényleg, anno én is olvastam, hogy a JCVD jó film, meg is néztem és az első tíz perc után átértékeltem, hogy mit is várok a filmtől. Mert ugye bennem volt a Kickboxer előérzet, de mégse ezt kaptam. És folyamatosan kíváncsi voltam, hogy mi is lesz a vége. Kellemes csalódás, Van Damme feltámadt ebben a filmben.

Gringo 2009.02.01. 21:52:06

A Surveillance című filmet láttátok? David Lynch lánya rendezte, szigorúan a papa nyomdokain lépkedve. Sajnos ezt sem ismeri a kutya se.

www.imdb.com/title/tt0409345/

www.traileraddict.com/trailer/surveillance/trailer

Bill Pullman egy szokatlan szerepben tér vissza!

indeus · http://kinema.blog.hu 2009.02.01. 22:01:30

@Gringo: láttam és nagyon beteg!! annyira azért nem tetszett, de az tény, hogy nem mindennapi.

macskafaraok 2009.02.07. 13:33:21

ismert mozik ezek, a green but. -evek ota jatszak a mozik...
Vagy csak mindenkinek egyre jar az agya itten xD

venator 2009.02.07. 14:32:55

Ha dán film, akkor ajánlom még a Gengszterek Fogadóját. Eredeti címe Blinkende Lygter Pislákoló Fények. Legalább olyan beteg mint az összes dán film, de nagyon jó.

port.hu/gengszterek_fogadoja_blinkende_lygter/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=88279

De ha már észak, akkor a 101Reykjavik című izlandi mozi is jó választás.

port.hu/101_reykjavik/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=43591

Bettie Page · http://90es.blog.hu 2009.02.09. 16:25:16

az Everything is illuminated megjelent magyarul. csak könyvben, minden vilángol címmel. viszont nekem ez jobban tetszett, mint filmen.. bár ezzel általában így vagyok:) azért olvassátok el, megéri.

Syracuse 2018.01.09. 01:54:57

A Rise of the Footsoldier-nek semmi köze a focihoz, abszolút semmi. A magyar cím meg, Futballhuligánok, a leghitványabb és legfélrevezetőbb fordítások közé tartozik, pedig a lista jó hosszú. Sokkal rosszabb ez a cím, mint az, hogy Amerikai história X.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása