TOP5 MR2 zene EVÖR

TOP5 MR2 zene EVÖR

Megmondom őszintén, ritkán hallgatok rádiót. Leginkább mások kocsijában, míg itthon szinte sosem. Eleve nagyon nehezen szakadok el korszakos kedvenceimtől, másfelől az új zenei hatások azonnal a DVD lejátszómba követelik magukat, így nagyon várni a hatást a rádió előtt nincs időm. Szóval sosem dőlök hátra a karosszékben, hogy na, hallgassunk rádiót, a rádió azon funkciója pedig, hogy "csak menjen valami zene a háttérben", sosem érdekelt.

Viszont kétségtelen tény, hogy az MR2 Petőfi Rádió kultúraformáló, értékteremtő szerepet tölt be, és e csatorna által "behozott" nevekre oda kell figyelni. Nyilván kevesen tartjuk (én sem), de a csatorna őse 1932-ben indult, és 1949. február 1-én nevezték át Petőfi Rádióra. A csatorna 2007 nyarán műsorstruktúrát és stílust váltott, új színt hozva a magyar kereskedelmi rádiók és a zenei közízlés formáló média palettájára. Azóta számos új tehetség tűnt fel, kicsit a régi időket felidézve bennünk. Ezek szerint tényleg előbújhatnak és a fényre léphetnek még új zenekarok, garázsok hangszigeteléséből és árnyékából. Zenekarok, akik különböző alternatív próbahelyeken (pl. R33) bontogatják szárnyaikat, remélve, hogy egyszer valaki biztosít nekik pár percnyi műsoridőt. Próbálnak, saját zenét írnak, fellépnek kis klubokban, majd nagyobb fesztiválokon. Volt nekünk korábban is ilyen, hiszen a Quimby, a Kispál és a Borz, az Anima Sound System, a PUF, az Amorf Ördögök (és még sorolhatnám az underground, vagy alternatív szcéna "ősi" tagjait) főzős műsorok és valóságshow szereplések, reggeli műsorokban való kuncsorgások nélkül értek el országos ismertséget és elismertséget. Szerencsére a folyamatot az MR2 most katalizálja. Nyilván nem vagyok naiv, az MR2 is értékesít reklámidőt. Még szép. Valamint ez a csatorna is lehet valakinek divatos, vagy nem tetsző, de szerencsére ezt is el lehet tekerni.

A csatorna nagyon erős 1,5 évet tudhat magáénak és előttünk az újabb fesztiválszezon. Sikerült anno új hangot megütnie, és ez a szakvezetés további elvárása, kérem! Ne kényelmesedjen el, továbbra is legyen olyan megújító, mint 2007 nyarán! A programigazgató korábban azt nyilatkozta, hogy a csatorna mindent pont addig játszik, amíg más el nem kezdi játszani. Az ilyen mondatok, és azok 100%-os igazságtartalma teszik a Petőfit kívánatossá a kínálatban, és így van szükségünk rá a jövőben is.

Jön a szubjektív lista... Az alábbiakban felsorolt zenék nyilván nem új keletűek, de - összegezve a Petőfi Rádió metamorfózisa óta eltelt időszakot - nekem ezen előadók rögzültek mint kedvencek, akiknek koncertjeire a mai napig elmegyek (pl. Zagar, Barabás Lőrinc Eklektric) és örömmel konstatálom, ha az aktuális fesztiválon / utcabálon / majálison feltűnnek.

TOP5 MR2 zene EVÖR:

1. Barabás Lőrinc Eklektric - Famous
2. Harcsa Veronika - Too early
3. Vad Fruttik - Nekem senkim sincsen
4. Zagar feat. Underground Divas - Wings of love
5. Péterfi Bori & Love Band - Vámpír

Kispál és a Borz + Németh Juci - De szeretnék (2007, Pécs - élő)

51 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr33943280

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: B-oldal » MR2 Akusztik 2009.03.03. 13:54:39

[...]Overdrive | Mivel nem is olyan rég az MR2 Petőfi Rádió múltját és jövőjét[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

katácska! · https://www.facebook.com/kata365 2009.02.16. 09:31:38

Szuper.
Mind a Petőfi mind a Top5. Egyébként tavaly volt egy kis megingás, mikor "kikaptak", hogy igazából nem teljesítik a közszolgálati feladatokat és akkor egy hónapra megzavarodhattak a zenei szerkesztők, mert kritikán aluli zenéket játszottak egész nap. De feljavultak újra.
Az én kedvencem mostanság:

www.youtube.com/watch?v=Kla1MkWZeGI

Salvatore Bonanno 2009.02.16. 10:16:51

Én ezt szeretem most aktuálisan a kínálatukból:
www.youtube.com/watch?v=KJK6Y6oHa2A

Ulf 2009.02.16. 11:08:04

Legutóbb meglepetésemben majdnem a Dunába fordultam az autóval, amikor vezetés közben meghalottam, hogy Sigur Róst játszanak a Petőfin.
Mi jöhet még?!
Nagyon jó!

magyar-magyar szótár 2009.02.16. 11:54:40

Kiperzseli már a szemeimet a monitor, de jól látom, hogy nem látom DJ Nesta nevét?
Mert az EstFM megbuktatása óta egyetlen vigszom rádiózásban ez a Petőfi.. és ebben DJ Nestá-nak szerepe van.

magyar-magyar szótár 2009.02.16. 12:00:42

Ami még érdekes: Az EstFM-et rengeteget hallgattam.. az állítólagos [mért]50ezer hallgatóból markáns rész a 40..50-en felüli. Nyugdíjas papa-mama betelefonálók.
És halllok jókat a Petőfiről 60 éven felüliektől is.. Ez..érdekes.. nem?

wu wei 2009.02.16. 12:02:07

Mindíg tudnak újat mutatni :) grat nekik!

Malachi 2009.02.16. 12:05:05

Nesta nem a radiocafén nyomta? Mindegy is.

A Petőfi jó, volt olyan is, hogy átlagos szombat délutáni sütögetés fordult át buliba a Petőfit hallgatva. Csak így tovább, ja.

Lista is jó. :)

scottish 2009.02.16. 12:12:46

Igen Igen Igen! A katicabogár nagyon ott van. A kedvesemmel mentünk épp a kocsival és lefordultunk az ülésről.
Lehet, hogy ciki de nekem tetszik az új PEtőfi rádió

AronH 2009.02.16. 12:16:50

két kezemen se lehetne megszámolni az oda-vissza kapcsolásokat, csak a listán szereplő nevek között... a petőfi meg az eleve egészségtelen magyar zenei urambátyámozásra erősít rá
nem lenne ez baj ha nem éltetné ezt a jelenséget ennyi ember, legyinteni lehetne rá, de így fogom a fejem egyetemben sokakkal

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.02.16. 12:17:49

A legjobb könnyűzenei rádió. Nem sokra tartottam a magyar könnyűzenét, mert évekig azt hittem, hogy a slágerrádió felhozatalából áll, de a Petőfi egy kicsit 'kiművelt' ebben a tekintetben. Most, hogy külföldön élek, pláne sokat hallgatom...

AronH 2009.02.16. 12:18:18

petőfin játszanak sigur róst, hurrá, sok helye van ott biztos

wendriner úr 2009.02.16. 12:28:35

amit nekik köszönhetek és máig playlisten vannak:

1) Csík&Lovasi - csillag vagy fecske (szubjektvív vélemény: az utóbbi húsz év legjelentősebb magyar popzenei teljesítménye)
2) 30Y - pécsi tánctanár
3) Flobots - handlebars
4) Emiliana Torrini - jungle drum
5) Bijou - tánc

brlv24 2009.02.16. 12:35:40

Hajráá Petőfi!

Tenyleg feludules a legtobbszor erre az adora kapcsolni, foleg, hogy mostanaban mar nem is kell oda kapcsolni, mert allandoan ez szol nalunk:) Na jo, 30% RadioCafe mellett::)

Bar motanaban napkozben neha tenyleg lapos, es eleg sokat ismetelnek, de ez talan a telnek koszonheto...
En kulonosen imadom a 22:00-es 2:00 kozotti musorokat:D

gerhard gerhards 2009.02.16. 12:45:05

Nesta a cafénál van, a Petőfin pedig dj Izil. mi az urambátyámozás? (ne mondd meg)

rednose 2009.02.16. 12:49:18

Azért a Radio Café már jóval régebbóta csinálja ezt, igaz ha jól tudom, nem országosan, ennyivel szerencsésebb a Petőfi. De nagyon sokszor hallok rajta (Petőfin) minsőíthetetlenül szar feldolgozásokat, régi jó zenékből, az néha kiborít. De amúgy én is sokat hallgatom, café mellett is, ahogy azért jó,h néha vannak beszélgetős műsorok is.

altero 2009.02.16. 12:49:20

Szerintem nincs jó ízlésed, de erről ugyebár nem illik vitázni. A Vad Fruttik számot a rádió a béna albumverzióban játszotta, amikor már rég megvolt a remixnek nevezett hangszeres is, koncerten úgy szól. A Vámpírt meg utálom, ezek közül az előadók közül csak a Fruttikat szeretem élőben.
Mindemellett rengeteg az irritáló MR2-szám, pl. Kaukázus Teszkó, Anna And The Barbies bármi, és azt hiszem ha kissé megeröltetném magam, sokáig tudnám sorolni a magyar """alternatív""" szarokat, amiket a Petőfi mind a mai napig kritika és válogatás nélkül a műsorára tűz ahelyett, hogy az igazán tehetségesekre koncentrálna (melyek közül persze sokat játszik is, ld. 30Y).
Ja és hiányolom a Hiperkarmát és még számos olyan zenekart, amit sosem játszott szinte magyar rádióadó,mert akkoriban még nem volt divat.

toxikus 2009.02.16. 12:54:23

@altero: szerintem meg pl 30Y az egy fos. élőben meg fosabb. no? ízlések és pofonok

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2009.02.16. 12:58:46

sajnos nem értek egyet azzal, hogy mostanában tényleg kultúraformáló, és értékteremtő szerepet töltene be a Petőfi. Sajnos egyre szarabb az is, pedig a változások kezdetén én is istenítettem őket. Aztán pár hónapja visszatértem a Radio Café-hoz, ott legalább nem ugyanaz a 10 szám megy egész nap. :-)

toxikus 2009.02.16. 13:02:16

@gusvagyok: énis mostanában tértem vissza caféhez:) bár reggel marad az mp3 munkábamenet mert túl sokat pofáznak:D

PJoe 2009.02.16. 13:03:37

A Zagar mai napig odaver! Valami rejtett erő lakozik benne..

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2009.02.16. 13:05:49

toxikus: bizony reggel még mp3 pörög nálam is, bár a Café-n a reggeli műsorok is jobbak mint a Petőfin. :-)

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.02.16. 13:06:49

@altero: vájjjáá. most nekem azért nincs jó ízlésem, mert te a vámpírt és a többieket utálod? :))))))

altero 2009.02.16. 13:10:21

Persze :DDD Miért, nem lehet ez a véleményem? De megmagyarázni úgysem tudom, mert az ízlésről nemigen lehet vitázni. Ahogy toxikus szerint pl. a 30Y fos. Szerinte az, szerintem meg nem.
Viszont szerintetek tényleg nem volna helye annak, hogy régebbi, mostani füllel menő, akkoriban "meg nem értett, elhallgatott" zenéket is játsszon a nagy MR2?

ladislaus 2009.02.16. 13:14:58

@Malachi: @gerhard gerhards: Nesta a Milanban van :)))
-bocsi az offért :D

mielott elolvastam volna a postot es kommenteket (tehat epp meglattam a blogot a fooldalon) mondom tuti nem lesz benne a Vad Fruttik. Erre tessek, dobogos :)))
Nem ismerem a zenekart nagyon, de ez a dala olykor - depis idokben - nagyon ott van. Meg amugy is :) Meg is vettem szepen a dalt magat :) szokasososan remek post!

toxikus 2009.02.16. 13:15:00

@altero: mindenképp bővíteni kéne a lejátszott számok listáját:)

Falshang 2009.02.16. 13:19:11

Amúgy jáccanak Hiperkarmát is. Viszont, ezt a top ötöt van, aki még tényleg nem unja? Mert, aki pl. ezzel a számmal ismeri a Zagart, annak lehet komoly csalódás egy koncert.

xboxer 2009.02.16. 13:30:27

Petőfi rádió fos. Tilos kell hallgatni, ott nincs annyi bullshit, reklám meg egyáltalán nincs. Barabás Lőrinc meg egy nagy Miles D. koppintás.

Charlie Brown 2009.02.16. 13:32:55

Az a baj, hogy más halmazból merítve ugyan, de ugyanolyan verkli jellegűek, mint bármelyik másik magyar adó. Naponta hatszor ugyanazok a számok, adott előadótól mindig csak ugyanaz, na jó, maximum kettő, heteken-hónapokon át. Régi jó zenék sehol, inkább lejátszák százezredszer is a csillagvagyfecskét.
Defaultban nekem is a petőfi van behangolva, de mikor meghallom a teszkó, meg a vanegy kéktó a fákalatt első nyomorúságos taktusait, már nyomom is el a francba.
Sokszor inkább belövöm a Radio Paradise-t, tök más jelleg (amerikai), de legalább ott tényleg nem hallom ugyanazt kétszer egy héten belül.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.02.16. 13:33:17

@Falshang: ebben igazad van, nem is ez a kedvenc Zagar dalom. De az üzenet az, hogy megismertük a Zagart, e dalon keresztül. Utána mindenkire rá van bízva, milyen mélyre ás.

@altero: szerintem egy olyan rádiónak lenne helye, aki nem csak az aktuális single dalokat adja. Nem azokat, amit épp futtatni kell, hanem kislemezen ki nem adott dalokat, ritkább felvételeket, jó minőségű koncertfelvételeket. akár visszamenőlegesen a 60-as évektől. A Sláger idegesítő, mert mindig ugyanaz a 2 dal megy mindenkitől. Queen-től a GaGa, vagy a Break free. De más zenekart is lehetne mondani. Miközben lehetne merészebb is a történet.

altero 2009.02.16. 13:36:00

@Interstellar Overdrive: Egyetértek. Pont ez volna a lényeg, a "rádióbarát" kategória további bővítése, értelmetlenné tétele. Miért nem mehetne pl. metál is, akár a nyávogós Maiden vonal, akár a zúzós Sepu és mindenkori követői? És emellett jazz, pop, oldies. Ezt nem értem én.

Falshang 2009.02.16. 14:17:00

Interstellar Overdrive: most már kiváncsiságból áruld el, melyik a kedvenced? Enyém ez:www.youtube.com/watch?v=U-w6uO8aj1Y
Ezt mondjuk szívesebben hallgatnám a napi öccöri Szia helyett, ami jó szám, csak slágert csinálnak belőle.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.02.16. 14:37:13

@ladislaus: Nesta a hűtőben van! Barackos meg citromos.

Azért a Petőfi jó, ha odafigyel arra, hogy azzal a lendülettel és erővel, amivel ellen tudtak állni a nyugdíjas réteg anyázásának, és felvállaltak egy újítást, kezdjen valamit, mert szépen halványul. Én sokat rádiózok a kocsiban, és azétr feltűnik, hogy a Tiloson kezdek. Ami ott megy csütörtökön 11-től 2-ig kb., az frenetikus, illetve a Dimmu Borgirtól a legmelegebb minimal technoig minden, és mind JÓ. Aztán Jazzy, aztán MR2.

De sokszor inkább meghallgatok egy számot a Slágeren, hátha valami "klasszikus" megy, aztán át a Rádió Caféra több szám erejéig. Az Abszolút rádió is be van állítva, de fosszargeci a hangminőség sajnos, csak rövid ideig bírom. Illetve Rádió C-n pazar dolgok. Abból, hogy egyre kevesebbet kapcsolok MR2-re gondolom, hogy a rádióválaszték folyamatos bővülése mellett ők sem pörögnek annyira. Ha megszokom a repertoárt, annak van egy kis keserű üzenete.

Zagar ügyben nekem a Sound & Lights, de engem az egész elektronikus élőzenélős téma Yonderboi-jal meg Deutsch Gáborral (Anorganikkal) és bármilyen kisebb-nagyobb sikerig visszamenőleg igazából azért érdekel, mert én is zenét írok kis szaros korom óta.

Ennek megfelelően ha valamiből filmzene vagy soundtrack lesz, vagy valaki nem hagyományos stílusban teljes önmegvalósítással klipig viszi, arra akárhogy pfujjog az underground közönség, hogy "na akkór mosmá nem jó!", én örülök az ilyen sikereknek. Aki évek óta jár ilyen koncertekre, az mondjuk pont Wind of change (Wings of love) miatt csúfolja Sláger Balázsnak szegényt. Valószínűleg a nagyobb hallgatottságba lépés nyomán jórészt kicserélődött a közönsége, furcsa lehet ezt a zenekar tagjaként átélni.

Szóval MR2 előre, de ne felejtsük el, h van még 1-2 ilyen csatorna, még jobb is. A rádióknak és a "lemezbemutatásnak" van egy fontos feladata a kultúrában, ha akkora öröm ér minket, hogy ezt néhány adó élete korai szakaszaiban tényleg fel is vállalja, akkor csak drukkolni tudunk, hogy ezt minél tovább fenn tudja tartani, de tisztában vagyunk vele, hogy nem tart örökké. Nyilván a 20 éves Danubiusnak is volt egy sajátos, megújító repertoárja induláskor. A Roxy is újfajta zenéket hozott a hallgatóknak 1999 körül. Aztán amikor előkerülnek a tuti hallgatottsági statisztikák, és lehet belőlük következtetni, hogy mire jön a hallgató, akkor beáll a rádió a tutira. Ha én volnék a tulajdonos, én is ezt igényelném.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.02.16. 14:45:58

@Interstellar Overdrive: bazzeg ezek a felvételek fent vannak neten? De komoly. Egyik kedvenc dobgroove-om. Tibi nagyon durván túlmelózza a többieket ebben a számban, persze ez nem tornaóra, minden hangnak megvan a helye. Ilyen szempontból nagyon hálás egy csapat, mert senki sem virgázós, se "kezdő zenész", se "jazz zenész" betegségek nincsenek (vagy már, vagy nem is voltak). Én nem vagyok egy rajongó típus, egy albumot se nagyon hallgatok végig, inkább részletekben, és ezért nem unom meg a zenészeket. Függetlenül attól, hogy milyen életszakaszában van a Zagar, kibaszott FINOM zene, sokkal könnyebb a zenén keresztül szót érteni, és hajlamos vagyok inkább csak a zenét hallgatva véleményt formálni ezekről az emberekről.

Szakbarbár (törölt) · http://nezettseg.blog.hu/ 2009.02.16. 15:22:45

Az MR2-Petőfivel az a baj, hogy túl jó, az ilyen kezdeményezések szoktak ugyanis előbb-utóbb megszünni (pl. Top Tv). Ne legyen igazam, de van egy olyan érzésem, hogy a következő rádióelnök visszacsinálja az egészet és fogunk mi még jó ebédhez szól a nótát és vízállásjelentést hallgatni ezen a csatornán.

Bár ebben az esetben jó alkalom kínálkozna a helyét évek óta nem találó Danubiusnak, hogy átvegye ezt a stílust. Ja, hogy ősztől már lehet, hogy az sem lesz...

Tyű, de pesszimista vagyok ma. :)

altero 2009.02.16. 15:34:45

Ami túl jó volt, mint a Brigde vagy a Pont FM, azok már megszűntek. Amíg elég sok politikusnak a kölyke rázza az MR2 aktuális szarjaira, addig ezt nem fenyegeti a hajóvontáktalálkozásatilos veszélye :D

@nosferato: jaja az egész #mp3.hu a zúúúj Roxyt istenítette 99-ben, azok voltak a szép idők :D Akkor csak 20 évesek voltunk? atyaég :D (BartSimps hehe)

TPZ 2009.02.16. 16:27:12

Tisztázzunk valamit. A Petőfi kommersz adó. Nem alternatív, nem közszolgálati, nem kulturális. Nyugaton ez is standard popzene, nem csak a Danubius/Sláger kaliberű fos. Talán az éjféli mix az egyetlen értékelhető zenei blokk alternatív szempontból.

Alternatív zenéket több adó is sugárzott előtte és sugároz most is, csak nekik nem hullott az ölükbe egy országos frekvencia. A Petőfi playlistje borzasztóan beszűkült, kevés számból áll, ráadásul egyre több minősíthetetlen gagyi kerül fel rá, amit már az ún. populáris adók is levettek a műsorukról. A műsorvezetőknek ráadásul fingjuk nincs az általuk játszott számokról. Műsoraik sincsenek, tehát ennyi erővel hallgathatok last.fm-is, ott legalább reklám sincs, valamint nem kell hallgatnom a hírmondó csaj iszonyatos hangját.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.02.16. 17:04:14

@TPZ: elfogadom a véleményed és köszönöm szépen, természetesen. nem baj, ha beszélünk róla. Ugyanakkor mindig az jár a fejemben: ha valaki nem szeret valamit, mert szerinte szar és beszűkült, akkor honnan tudja, hogy beszűkült, hogy kommersz, hogy kevés számból áll a setlist, hogy a hírmondó csajnak iszonyatos a hangja?

Az MR2 erősen indult, nyilván vannak rossz döntéseik is. Ugyanakkor szerintem kétségtelen tény, hogy alternatívát kínálnak a rádiók között.

TPZ 2009.02.16. 17:27:49

@Interstellar Overdrive: Onnan tudom, hogy nincs alternatívám, vidéken nem lehet mást fogni Danubiuson, Slágeren és Juventuson kívül, így a fürdőszobában MR2 megy, jobb híján. Azt meg könnyű megállapítani, hogy mindig ugyanazt a pár számot hallom újra és újra, vagy hogy idegesítő a hírbemondó.

Igen, erősen indult, az első pár hétre (a próbaadásra) mindenki felkapta a fejét, csak sajnos utána sokat silányodott, kommercializálódott (ha van ilyen szó), mindenkinek ez baja. Alternatívát kínálnak, ez igaz, csak épp valószínűnek tartom, hogy az ő költségvetésükkel és frekvenciájukkal ennél sokkal többet is lehetne csinálni. Szerintem egy rádióba kellenek műsorok, ez különbözteti meg a rádiót az mp3 lejátszótól. Kellenek zenei hírek, zenéhez értő műsorvezetők, albumkritikák, live session-ök, interaktív műsorok, rétegzenei műsorok, stb. Ezekkel a Petőfi egyelőre nem tud szolgálni. Vö.: Radiocafé.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.02.16. 19:17:40

Na én kb. ezt a beszélgetést vártam el erre a témára! Pozitív, hogy minden hang megszólalt, így tuti az is közte van, ami a Petőfit inspirálja, hogy maximálisan jót tudjon tenni a hullámhosszával.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.02.16. 19:29:03

@altero: vááá #mp3.hu :))) A családi kazetta topicban elejtett N0S megszólításból sejtettem, hogy régi ismerős lehetsz, de legyintettem, hogy csak véletlen :] Helóóó :D Nem kapkodom el a névváltoztatást. :D Én arra az időre azt hinném, 18-19 éves voltam, de valóban, ezek szerint 20. Pff. Későn érek (remélhetőleg 60 körül).

katácska! · https://www.facebook.com/kata365 2009.02.16. 19:47:16

(Ha már Zagar: Parachute to Eternity és Blindflight.)

@nosferato:

Marcell: Cirrus Maximus albumát ismered? Yonderboi és kezdeti Deutsch G. vonal. Nagyon jó. 2000-ben jelent meg, nekem kazettán van meg. Akkoriban hiába kerestem, nem találtam CD-n.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.02.16. 20:17:25

@TPZ: Van igazság abban, amit mondasz! A második kommenteddel már kerek a vélemény. Valami ilyesmit akarunk mi is megteremteni itt, bár a hangunk szerintem nekünk is érdekes.

"Mondd, hogy bankrablás, a te hangod mélyebb!"

altero 2009.02.16. 21:31:23

@nosferato: Hát igen, bár én még később érhetek, mert az ottani jelenlétedből meg a DMA audiofilkedésből azt hittem, h legalább 5 évvel idősebb vagy nálam (pedig csak 9hónappal, az is rohadt sok ha nem tudnád hehe), de most lehullt a lepel :D
Mindenesetre ez egy jó blog, majd figyelem.
Ja és csak ezen a blog.hun van ez a hülye nevem, nem akarok túl sok nyomot hagyni magam után (szakmai ártalom), de máris elcsesztem :D

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.02.16. 22:22:25

@katatones: kazetta :)) Egy Marcel albumom van "Viginti Et Duo" címmel, arra emlékszem, hogy nagyon jó, meg arra is, hogy meglepődtem rajta és örültem is neki, hogy magyar. Majd megnézem egy ismerősnél, ahol ilyesmik elő szoktak fordulni.

@altero: nem kérdezem meg, mi a szakmád, de most nagyon sok mindenre tudnék tippelni. Akitől az akkori audiofilkedés igazán származik, az tényleg idősebb 6-7 évvel! Nálad akkor 6.75-7.75-tel! Virágnyelv off.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.02.16. 22:36:12

@katatones: kis utánajárással Dudás Marcell albumok:
- 1999: Marcel - Viginti et duo
- 2000: Marcel - Cirrus Maximus
- 2005: Marcel - Gambler's delight

KTamas · http://ktamas.com/ 2009.02.17. 09:33:57

A petofi szerintem tul van ertekelve, talan amiatt, mert tenyleg hianyt toltott be, ami nem baj. A petofi egy kozszolgalatinak alcazott kereskedelmi radio, ami alapjaba veve sok jo zenet jatszik, olyat amit mashol nem, DE.

Amitol kiakadtam anno, mikor napi 7-8 orat hallgattam, hogy mennyire hianyzik belole valtozatossag. 3 nap utan fejbol tudtam a zenei repertoar kb. 50%at, mert mindig ugyanaz megy, de tenyleg, nem tudom mennyi zenevel dolgozhatnak, de valami borzalmasan rovid lehet az aktiv playlistjuk.

Hitchiker 2009.02.18. 20:36:13

ha a Petőfi Rádió játszási statisztikáira vagytok kíváncsi akkor sztem valamit itt össze lehet szedni

radio.admc.hu/

egész érdekes dolgokra bukkantam (játszanak Hiperkarmát azért bár nem sokat (4 szám) viszont Blablát nem pedig most arra kaptam rá van olyan amit még elbírna a Petőfi ezek a 10 éves számok közt)

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.02.18. 21:05:13

@Hitchiker: ez de komoly! Ha nem 11 éves lennék, ki is csapnám rá. A rádió online realaudio streamjéből gyűjti az előadókat és számcímeket, végtelenül egyszerű, és bámulatos (publikusan) soha nem létező új információkat ad. De szép lenne, ha ez a többi rádióról is meglenne!

Nyilván saját magáról mindegyik rádió tudja, de olyan szívesen összehasonlítanám, vagy kinyomtatnám, feldobnám, és aláállnék, imádom az ilyesmit. Adatok, tények, leleplezés, HÁHÁ KOMMERSZ VAGY mondás véres szájjal, drámai grimaszok, a jelentőségteljesebb felfedezéseket tenor hangon dalba is önteném.

johevi 2009.02.24. 11:03:53

Nagyrésze hónapokkal korábban feltúnt a Cafén. Sőt az ő kiadójuk nyomja őket. A Petőfi meg csúnyán nyúlja őket.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása