Ha bűnügyi filmsorozat, akkor Columbo, számomra ez nem vitás. Ha Columbo, akkor pedig Peter Falk, ez is eléggé magától értetődő. Már hetek óta készülök erre a cikkre, valami mindig közbejött, aztán a múlt hét elején végre elkezdtem megírni, mert mi a fenére a sok összegyűjtött adat meg gondolat, ha nem lesz belőle semmi. Szinte bele sem fogtam és máris az a szomorú aktualitása  lett dolognak, hogy a sorozatnak hamarosan végleg vége, ugyanis a főszereplő biztosan nem bújik többé a kamerák előtt a híres ballonkabátba. Egy teljesen másik szerepre készül, ahogy  mondani szokás, az égi színpadon. Sajnos már jobb neki így, hosszú hónapok óta nincs igazán eszénél, csak vegetál, a néhai sztár párszor mocskos bulvárlapok címlapjára került, amikor félig vagy egészen öntudatlanul kószált az utcán. Alzheimer. Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki ezt sajnálja.

Kevés ennyire formabontó krimi készült az úgynevezett nagyközönségnek címezve, az  is biztos. Mert persze, artmozi kategóriában reszelgettek össze ezt-azt, ami dinamittal bontotta a formát, de ez nem artmozi, hanem a jó öreg, gyakran lenézett pop teljes életnagyságban, és bocs a kifejezésért, de kurvajó. A sorozat darabjainak többségében nem azon izgul a néző, hogy ki a gyilkos, hanem azon, hogyan jön rá a megaciki ballonkabátban eső-kelő hadnagy a megoldásra. Mert persze tévésorozatról van szó akkor is, ha - szintén formabontó módon - a sorozat epizódjai nem kimondottan szabályos időközönként jöttek ki, és még olyan is volt, hogy pár évig egy sem, aztán mondjuk kettő, ráadásul többségük nem fél-háromnegyed órás, hanem klasszikus nagyjátékfilm hosszúság, vagyis másfél óra. A nem többség kicsit hosszabb. Önálló filmek, egytől egyig, már ez is azt sugallja.

A sorozatot a hadnagyon és speciális módszerein kívül túl sok minden nem tartotta össze. Na jó, leszámítva a képbe csak egy idő múlva bekerülő - legtöbbször bambán bóbiskoló basset houndját, aki végig a kutya névre bír csak hallgatni, holott környezetének az egyszeri rabbihoz hasonlóan volnának még ötletei.

Rendben, leszámítva még, hogy ott van Mrs. Columbo, akit sose láthattunk. Pedig még el is temeti egy gyilkos elcsípésének kedvéért, s akkor látható is róla egy fotó  — milyen kár, hogy a végén kiderül nem is Mrs. Columbo az. Egyébként, aki akar, az találkozhat Mrs. Columbóval, mármint a zenekarral — és akkor ez volt itt a reklám helye.

Oké, meg még azt leszámítva, hogy nem tudtuk a keresztnevét (persze Mrs. Columbóét se, de az érthetőbb), a cím is innen ered. A Testvéri szeretet (Strange Bedfellows, 1995) című részben a keresztapa-féleség rá is kérdez, mi a keresztneve, mire azt válaszolja: hadnagy.

Jó, meg persze leszámítva az ezernyi nagybácsit, nagynénit meg unokaöcsöt, mit tudom én, akiket szintén emleget a derék közeg, és ha megszámlálnánk őket foglalkozás szerint, azt hiszem, az derülne ki, fél Los Angeles a Columbo klán tagja. Na jó, Columbo meg hazudik, mint a vízfolyás, de erről majd később.

Formabontó sorozatnak természetesen megfelelő főszereplő dukál. Asszony itt mellettem azt mondja, Peter Falk vonzó pasi volt negyven-ötven körül, amikor a sorozat a topon volt, és ezt a sorozatban is megemlítik néha a gyilkos nénik, de azért szerintem elég kevés olyan sztár van, akinek a jobb szeme egészen kis kora óta üveggel van pótolva. Az ő szemét is rák támadta meg, mint szegény Jeff Healey-ét, csak neki kivették. Még ha kalózszerepeket játszana, azt mondanám, de egy minden titkot kifürkésző hadnagynak; szóval értitek, nem?

Egyébként az 1960-as Murder Inc. Abe Releseként tűnt fel, ekkor és a következő évben is jelölték Oscar díjra, mindkétszer legjobb mellékszereplőként. Aztán soha többé.

Kárpótolta magát tizenkét Emmyvel, amiből (számunkra) meglepő módon mindössze hármat kapott a hadnagy szerepéért, és tíz Golden Globe is jutott neki, ezeket viszont az első „legnagyobb tehetség” díjat leszámítva mind Columboért. Azért az se rossz.

Mint tudjuk, becsületes amerikai sorozat pilotokkal vagyis olyan epizódokkal indul, amik igazán csak azt hivatottak felmérni, eszi a közönség vagy nem eszi. Na de az milyen már, hogy a két Columbo pilot közt több mint három év telt el? Az első A recept: gyilkosság (Prescription: Murder) ezerkilencszázhatvannyolc február huszadikán, míg a második Váltságdíj egy halottért (Ransom for a Dead Man) ezerkilencszázhetvenegy március elsején került képernyőre.

Aztán beindult a henger. Megjelent  a sorozat első darabja, és mivel rendes vagyok, és mert a sorozat hagyománya is így kívánja, elárulom, bizonyos Steven Spielbergnek tucatnyi sikertelen pilot után ez volt az első komoly rendezése, ami egyébként a TV Guide nevű neves magazin szerint benne van a TOP10 EVÖR tévésorozat epizódban. Szentigaz, esküszöm szentigaz. Hogy pont ez, ami a magazin szerint az, arra nem esküszöm, de valamelyik epizód biztosan. Talán kettő is. Esetleg három.

Ezerkilencszázhetvenegy-hetvenkettőben összesen még hat rész jelent meg, megalapozva egy máig élő kultuszt, talán a Rövid szivar (Short Fuse, 1972) című epizód gyengébb kicsit az őrült kémikus zseni kliséje és emiatt a sorozathoz képest elég bénán sztereotíp őrüléses zárójelenet miatt, de a többi máig gyöngyszem, bebetonozva a cselekmény évtizedekig azonos szerkezetét, és felépítve az „egyáltalán nincs rendőr képe”¹ imidzsű hadnagy figuráját. Aki egyre csak szívja a büdös szivarját, ugyanakkor szinte soha nincs kéznél gyufája, csak ha a lerobbant Peugeot 403-asában ül, ami egyébként a valóságban egy kis szériás² coupet-cabriolet (odaát convertible) volt, bár ezt fedje homály, mert ettől nem lett se szép, se jó, Falk a való életben is rengeteget szenvedett vele.

Mint már említettem korábban, a sorozatot leginkább a hadnagy személye tartja össze, jobban szólva különös rigolyái, rögzült mozdulatai, és persze hírhedt szétszórtsága. Meg még valami, de azt majd a vége felé. Ha elfelejteném, szóljatok rám! Tipikus jelenetek tucatjai villanhatnak be annak, aki elég epizódot látott már: Columbo, amint szivarral a kézben fogja a fejét; Columbo, amint szivarral a kezében vakarja a fejét; Columbo, amint szivarral a kezében felemeli a karját, miután visszafordult az ajtóban, hogy csak még egy apróságot megkérdezzen, amivel nem tud mit kezdeni. Ha kiérkezik a helyszínre, nagy eséllyel gyufát kunyerál valakitől,  ha előbb ér oda, egy megbeszélésre, a belépő csak azt látja, hogy valahonnan hatalmas füst száll fel, például egy koporsó mögül. Össze sem merem számolni, hány rosszfiú (meg néha jó is) kínálja meg öles különlegességekkel, persze a legtöbb kubai fekete import, olyan is akad, aki marékkal adna, de csak kettőt fogad el.

Na ja, ez a szivaros téma adja magát. Meg persze a definiálhatatlan színű szörnyeteg, amit visel. Egyik epizód elején kap a feleségétől egy újat, ami kifejezetten barnának tűnik — alig jutunk el a közepéig, mire gondosan „elveszíti”, és visszatér a beválthoz. Meg persze a zsebek tucatjában kotorászás mindenféle jegyzetek, bizonyító erejű tárgyak után. Én meg tudok őrülni, ha a kulcsomat véletlenül egy másik zsebembe teszem, de hogy Columbo mindig mindent a nem megfelelő zsebbe tesz, az biztos.

Nekünk Falk összenőtt Szabó Gyulával, aki nem hallotta az eredeti hangot, annak itt van Columbo ars poeticája eredetiben, A szuperintelligens gyilkos csődje (The Bye-Bye Sky High IQ Murder Case, 1977) című emlékezetes epizódból, ebben azt hiszem, minden benne van:

Columbo - I really love my work, Sir

Ó, persze, asszem megígértem, elmondom, én mit szeretek benne a legjobban. Nem egy etwas, azt, ahogy az újabb és újabb buktatókon keresztül mégis eljut a megoldásig. Nagy dolog. Biztosan azért van ez, mert én is ilyen lettem nagy sokára: nem megy ötvenedszerre sem, nem találod a kiutat? sebaj, van ötvenegyedik próbád is. Rokon szakma a miénk: ha úgy adódik ő gyilkost, én hibát keresek, és mi más a gyilkos, mint hiba a rendszerben? És apró, pici összeillő vagy össze nem illő részletek, igen, azokból kell összerakni, a mit és a hogyant. Néha szerencsével akár. Ahogy több részben is, amikor  szerencséjére hívja fel a figyelmet az aktuális rosszfiú, mindig azt mondja, ha az nincs, akkor később kapta volna el, csak idő kérdése. Szentigaz, esküszöm szentigaz!

Ó, hogy mi jellemző még, majdnem kihagytam. Az, hogy szereti meghívatni magát, és olyankor maximálisan kihasználja vendégül látóját, ott van például az, amikor a Columbo és a rocksztár gyilkosa (Columbo and the Murder of a Rock Star, 1991) részben a gonosz ügyvéd hívja meg, és a fél étlapot végigeszi. És igaza van, milyen igaza van!

Ha valamit kifelejtettem, szóljatok!

Hát persze, beugrott, a hazugságairól írnom kell még valamit. Hát persze, persze. Szóval a hadnagy nem makulátlan, cseppet sem az. Na jó, embert azért nem öl. De ha kell, kontaktlencsét csempész csomagtartóba, csak hogy viselkedésével lebuktasson bűnöst, miután előtte krumplit nyom a kipufogóba, hogy szervizbe kelljen vitetni a nem induló járgányt, különben a tettesnek nem kellene betörnie azért a nyomorult lencséért. Összebeszél a lánnyal, hogy az kérjen annyi pénzt anyjától, ami miatt a halottért kért váltságdíjból kelljen kivennie, hajbókol, dícsér, hazudik a szent cél, a gyilkos lebuktatása miatt. A Nehéz ügy (It's All in the Game, 1993) főhősnőjével sikamlós szerelmi kalandba keveredik (Faye Dunaway nagyon dögger, kor ide vagy oda, szabad-e ilyet leírnom?), virág, csókok, romantikus vacsora, aztán a film végén csak annyit vet oda kedvenc vendéglősének Burtnek (tudjuk, akinél a betevő chilit eszi minden áldott nap), amikor az felelősségre vonja  („hogy tehettél ilyet, így érzel utána,mégis lecsukatod?”) „ha elhiszed, amit egy zsaru mond: bolond vagy”.

Azt hiszem, ha róla van szó mindannyian bolondok vagyunk, akik láttuk a  filmjeit. És bizony bolondok vagyunk azért is, mert azt is hiszem, legtöbbünk marasztalná még, hiába tudjuk, hogy nem lehet. Jó utat hadnagy, amikor végül elindulsz, mi biztosan integetni fogunk neked!

¹ (Holt tárgyak; Dead Weight, 1971)

² szentigaz, esküszöm szentigaz! Falk saját maga választotta egyébként a hadnagy autójának, csak mert látott egyet a filmstudió parkolójában, anélkül, hogy tudta volna, tényleg ritka. Összesen készült belőle öt év alatt 2050 (tehát kevesebb, mint a 2004-es Rolls Royce Phantomból, pedig ha valami, hát az kis szériás luxusautó), ebből 1959-ben (Columboé akkori) 504 darab.

⁺¹ A magyar rajongói oldal, grafikailag nagyon igényes.