TOP1 legnagyobb dobszerkó EVÖR

TOP1 legnagyobb dobszerkó EVÖR

Szeretem a focit. És a dobszerkókat. Mindenfélét. Kicsit, nagyot, sok tamost, sok cinest, kevés tamost, kevést cinest. Mindet. Nem tudok dobolni, ellenben megtalálam a legnagyobb dobszerkót EVÖR. A legnagyobb nem is tudom, hogy jó szó-e. Ez nem nagy, ez egyszerűen grandiózus, mellette még futurisztikus is, gyakorlatilag a 2 vége között egy buszmegálló távolság van. Azt hittem, hogy Mike Portnoy monsztereinél valahol megáll a dobszerkók ésszerű és ésszerűtlen mérete, de nem, ez nem állt meg.

Ki a tulajdonosa? Terry Bozzio. (Ki az a Terry Bozzio?) Neve a Frank Zappa rajongók számára ismerősen csenghet, hiszen a jó öreg Zappa zenekarának tagja volt, de rövidebb ideig kollaborált Steve Vai-jal, vagy éppen Jeff Beck-kel, de dobolt a Korn nyolcadik lemezén is. Manapság dob workshop-okat szervez, illetve azokon csillogtatja saját, illetve SS Bozzio névre keresztelt szörnyetegének tudását.

SS Bozzio adatai: http://www.terrybozzio.com/setup.html

SS Bozzio kép 1
SS Bozzio kép 2
SS Bozzio kép 3

Mindent összevetve lássuk be, az igazi dobistenek egy "bitliszdobszerkón" is bármit eldobolnak, ez pedig itt egy kirakodóvásár, igazi parasztvakítás. A srác valószínűleg tini korában quadokon játszott (ami egy 4 dobból álló hangszer), azért ennyire tomtomdobos. A lenti videón a lábcin talán le is ment a színpadról elszívni egy cigit, akkora szünetet kapott. Ez sem mentség a zenei hummerkedésre. Terry, Terry, ez nem szexi, kisugárzás pedig 2-es.

TOP1 dobszerkó EVÖR összeszerelése:

SS Bozzio megszólaltatása:

51 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr171029125

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

seabeast 2009.03.28. 09:39:16

Egy Ramones tribute zenekart képzelek el a cucc köré!

newdawn 2009.03.28. 09:40:41

Nekem is Portnoy él úgy az emlékezetemben, mint aki egy hangszerüzlet komplett dobrészlege mögött szokott ülni:) Nehéz mi lehet az "ésszerű" határ, biztos mindenkinek más, de én ezt már picit túlzásnak tartom. Látványban nagyot üt, de jó ha egy polip ki tudná ezt használni:)

GregJazz · http://gregjazz.blog.hu 2009.03.28. 09:41:01

Fantasztikus! Nem irigylem a roadokat... :))

ddrum77 2009.03.28. 09:51:42

És a csóka régebben fekete Paiste tányérokat használt... Mindig adott a látványra. Ügyes fickó, az biztos, de a Kornnál pl. biztos hogy nem ilyen cuccal ment be a stúdióba.
Sztem koncerteken ez komplett konténerben utazik, így összerakva, aztán a színpadon csak lekapják a kupakot róla, ellenőrzik h minden a helyén van e és kész is. Nem építik fel, meg szedik szét nap mint nap.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.03.28. 09:54:21

@ddrum77: 3000 kinder tojásban viszik helyszínről-helyszínre és úgy rakják össze, a műanyagban van összeszerelési rajz.

a prof 2009.03.28. 10:04:22

azt írja a wiki, hogy hangolva van a szerkó, és dallamokat nyomat rajta. nem azért van 536 tam, hogy azt üsse, amelyiket éppen éri. bár én nem vagyok zenész, vitázzanak az okosok.

trx · http://www.conspiracy.hu/ 2009.03.28. 10:05:11

Portnoy forever. :)
a Purple Monstert ki is lehet próbálni. :)
www.mikeportnoy.com/interact/purplemonster.aspx

Mano Negra 2009.03.28. 10:06:17

Felfújható kis szar...

Lamorak · http://www.clusterone.hu 2009.03.28. 10:12:15

Az egy kicsit új nekem, h a dobosok nem csak a tamokon meg a cineken pörögnek, hanem mondjuk lábdobokon is... Nekem azért mindig a Birthday Party lábdob-pergő-alsótam-lábcin-egy db beütő kombinációja lesz az igazi, a mi dobosunknak is mindig mondjuk, h felejtse el a sok-sok cinjét. :)

2009.03.28. 10:15:17

Valamiért az a trombitás ember jutott eszembe aki a Keleti (?) aluljárójában fújatja neki és közben egy szem lábdobbal hozza a 4-eket maga alá. Nagyon komikus. :)

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.03.28. 10:18:00

Én néztem ezt a dallamdobolás érvet a wikin, de nem győzött meg vele a srác. Tényleg megpróbálja az ember igazolni ezt az izmozást, de a csatolt dobszólón mint dobos elég keveset csinál. Nyilván nem hallgatom meg 23 albumát, hátha mégis, hiszen arról, hogy meg kell hallgatnom, ez a videó kéne meggyőzzön.

Viszont ettől még egyéni hangzást tud létrehozni, ez egy kuriózum! Csak nem azért, mert jó dobos, hanem mert van egy jó koncepciója, volt egy jó ötlete. Nem ugyanaz a kettő, ez persze a véleményem mint zenegyűjtő és mint dobos. Ha mondjuk a rajongója volnék, mert amit együtt csinál a többi zenésszel az zseniális, akkor rögtön azt mondanám, hogy nagyon jó dobos.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.03.28. 10:22:39

@Lamorak: teljesen egyetértek. A groove az kick+hihat+snare. Ott kell matekban jónak lenni, aztán lehet színezgetni, de tényleg az ilyen Mezzoforte és társai (különösen Incognito, Brand New Heavies) az egy igen jó irány ebben. Dobszólónál nem feltétlenül kell groove, de tudni kell színezni, pláne egy ilyen erdő előtt.

@keeroy: :)) Nekem meg az a Tom és Jerry epizód jut eszembe, amikor Tom egy traktorbelsőbe bújva fókának öltözik, és a végén 3-5 kis duda van előtte a cirkuszban, azokat nyomogatja az orrával a megfelelő dallamra.

pucros 2009.03.28. 10:23:01

Roadszopatás.
Amúgy ismerem ezt a szindrómát, ez az, amikor meggyőződéssé válik hogy egy bizonyos hangnak ÚGY kell szólnia, ha külön eszköz beállítása nélkül ez nem is úszható meg.

Bozzio munkásságát a U.K.-ben ismertem www.youtube.com/watch?v=AYJdvWfNFr8

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.03.28. 10:24:10

@trx: hihi, ez nagyon jó játék, 10 perce "dobolok" itthon mihihihihi

Lamorak · http://www.clusterone.hu 2009.03.28. 10:32:15

@nosferato: így van, és meg kell hallgatni a Birthday Party-lemezeket, milyen teljesen őrült és k jó bíteket nyomott le Mick Harvey ezen a minimálcuccon. Dobszóló meg egészen egyszerűen nem kell, és kész, ebben Nick Hornby-val tartok, aki a 31 dal-ban nagyon helyesen megírja a koncertlátogatásról, h nem ciki kimenni, és erre ő Led Zeppelin dobszólókon jött rá, először csak kiment elszívni egy cigit, aztán már egy sört is meg lehetett inni, aztán mikor már átment szembe a pubba, megvacsorázott, visszament, és még mindig ment a dobszóló, na akkor döntötte el, h ennek nincs értelme. (Van hasonló anekdota Ozzyról meg Tony Iommi gitárszólóiról is.)

rez 2009.03.28. 10:36:53

ezt a cuccot csak bemutatókon hansználja, "zenekaros" koncerteken kb. a fele van összeéptve, de abból használ is mindent... itt pl: www.youtube.com/watch?v=MGlKflP7ycE&feature=related

Zzoorroo 2009.03.28. 10:53:16

áááááááá, köszi a videókat, bestiális....

dr poljakov 2009.03.28. 10:54:43

Ez marketing, és sajnos be is jött neki. Fantáziátlan, de ehhez még az is társul, hogy a tecnika adta lehetőséget sem használta ki, amit legalább a plebs felfogna ésszel.

Anno Ferenczi Gyuri koncerteken láttam Gyenge Lajost 1 pergővel és egy lábcinnel. Soha nem felejtem el, hogy a) nem lepődött meg, amikor Gyuri átadta neki a prímet, és szólóznia kellett az egy darab bőrőn b) elképesztően hozta a szóló mellett az egész koncertet.

Gyenge Lajos for prezident.

peca1000 2009.03.28. 11:02:39

Nekem van otthon egy repedt fazekam, azt verhetném fakanállal.

vegyeskazetta · http://vegyeskazetta.blog.hu 2009.03.28. 11:03:50

@Lamorak: Mennyire jó összefoglalása a szólók szerepének a zenében :)))

peca1000 2009.03.28. 11:03:59

De brutális, ahogy kinéz a szerkó. Mint egy bazilika orgonája, csak dobokkal és cintányérral :)

Türelmetlen Renegát3 2009.03.28. 11:23:51

Ezt a szerkót kihangositani egész komoly feladat lehet.

Egy hangtechnikus

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2009.03.28. 11:25:00

azért Bozzio alapcuccon is iszonyatosan erős játékos.
viszont az (itt is) egekig magasztalt Portnoy eléggé eltéved élőben az erdőben és nagyon kiszámítható.

két srácra hívnám fel a figyelmet: Josh Freeze (NIN, Perfect Circle, stb) és Lars Sköld (Tiamat)
mindketten minimál cuccon nyomják, nincs megalománia és mégis lejátszanak bármit, bármikor. sokkal többre becsülöm az efféle arcokat, mint a megalomániában szenvedő betegeket.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.03.28. 11:47:19

@Lamorak: nekem egy olyan emlékem van, hogy a Ferenczinél Gyenge Lajos után vmilyen Tamás dobolt (nagyon nagy göndör haj). Volt egy koncertjük a Vígadóban, ahol Gyenge Lajos eljött ütőzni. Aztán jött a dobszóló, amit utálsz, és a felénél helyet cseréltek: Gyenge L. beült dobolni, és az a belépés (ami a koncert CD-n is rajta van) annyira etalon. 44x tekertem vissza, kibaszott jó 2 másodperc. Az alapján ő egy nagyon jó dobos. Vannak jóval jobbak, és persze vannak akik nem érik el a színvonalát, de már jók.

Attól is jó amúgy valaki szerintem, hogy nem pozícionálja túl magát. Tehát ha ő egy megbízható 2-4, és ezt elfogadja, jobb dobos lehet, mint aki nála 2x többet tud, de 4x többnek akarja mutatni magát.

Lamorak · http://www.clusterone.hu 2009.03.28. 11:48:18

@vegyeskazetta: jaja, hát, ha Hornby mást nem is nagyon adott a zenéhez, csak a Pop,csajok, stb-t meg ezt, már megérte. Erről is kéne amúgy írni, h miért idegesítőek a szólók úgy általában (kivételekkel együtt, persze).

Retexis 2009.03.28. 11:49:43

Steve Stevensszel csinált 1-2 nagyonfrankó albumot. Jó dobos bár én is jobban szeretem a Steve Smith vagy DeJohnette féléket, akik egy szerkót tudnak millióképp megszólaltatni.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.03.28. 11:54:28

@Lamorak: Alapvetően én szeretem a szólókat. Eleve hadd élvezkedjen már az az istenverte zenész a színpadon, nem az albumot akarom egy az egyben meghallgatni. De én is azt mondom, hogy 15-20 perces dolgok azért ne legyenek, mert az már unalmas is lehet.

Lamorak · http://www.clusterone.hu 2009.03.28. 11:58:27

@nosferato: Én szinte mindenféle szólót utálok, egyébként ez abból ered, h irigy vagyok, mert semmilyen hangszeren nem tudok rendes szólót játszani :) (gitáron igen, de csak direkt ronda disszonánsakat, egyébként sztem azok a legjobbak különben is) De igazából leginkább a 'kötelező szólók' a gyűlöletesek, amikor az ember tudja, h igen, minden számban a második refrén után legalább egy perces szóló fog jönni, ha kell, ha nem, koncerten ez bővül öt percre, ha kell, ha nem, és a végén máris ott vagyunk a jazznél, tehát a kizárólag a zenészek számára élvezhető, mindenki másnak rendkívül unalmas öncélú szólózgatásnál (ez legalább részben vicc, nehogy rávessétek magatokat; de azért azt ilyenkor mindig felidézem, amit Tony Wilson mond a 24 Hour Party People-ben: "jazz is the last refuge of the untalented. Jazz musicians enjoy themselves more than anyone listening to them does.")

Lamorak · http://www.clusterone.hu 2009.03.28. 12:01:24

@Interstellar Overdrive: a zenész ne 'élvezkedjen' a színpadon, hanem találjon a közönsége számára is elfogadható középutat a szabadon folyó, bár unalmas kreativitás (végtelenített szólók) és a puritanizmus (no szóló) közt. Élvezkedni otthon kell, amíg kitalálja, h mi működik fél-egy-másfél percben, milyen hangzást akar, mikor löki rá a kórust v delay-t, milyen dinamikai vicceket csinál... egy fél órán keresztül mesélt vicc, ugye, soha nem lesz olyan jó, mint egy nagyon ütős két mondatos.

mmBálint 2009.03.28. 12:06:50

Csak pár megjegyzés a fentiekhez:
Dilis a Bozzio, az igaz (konkrétan egy állat), de ezzel együtt TÉNYLEG a világ egyik legjobb, legtechnikásabb, leggazdagabban játszó dobosa. Volt szerencsém látni a Pecsában Zappa fiával, 2006-ban. Fenomenális volt.
Kiegészítésképp: IGEN, ezt a cuccot viszi turnékra is, ha teheti (a Pecsában pont nem ez volt, de Amerikában ezzel turnézott);
IGEN ezen a cuccon játszik a KoRn lemezen is, megnézhető a Youtube-on is,, illetve a CD extra változatához adott DVD-n.
.
www.zappa.hu

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.03.28. 12:09:48

@Lamorak: Szerintem nem mondunk nagyon mást, te is az öncéluskodás ellen vagy. Ugyanakkor azt mondom, hogy nem csavargyár az ő munkájuk, igenis lehet-kell szólózni, kicsit imprózni, főleg, ha valaki már ezerszer eljátszotta ugyanazt. Eljátsszuk, hogy összevesztünk? :)

Lamorak · http://www.clusterone.hu 2009.03.28. 12:18:32

Csak h legyenek példák is (nem dobra, most gitárok jutnak eszembe): amit pl. Marc Ribot csinál Tom Waits 'Hoist That Rag' c. dalában (www.youtube.com/watch?v=3xdMEm9i66g ,kb. 1.47-től 3.10-ig, lezárással együtt nem több, mint másfél percben), én vhogy azt látom tarthatónak (és azzal együtt nagyon sok technikás metálgitárosokat imádó ismerősöm mondta már ezt meghallgatva, h hát ez közel a legjobb gitárszóló amit hallott evör). V élőben amit Mark Knopfler (máig az egyik kedvenc angol gitárosom) játszik Clapton mellett a 'Layla' akusztikusban (www.youtube.com/watch?v=5bESdLYxcR8 , kb. 3.05-től 3.53-ig, még egy perc sincs; 3.45 körül az a disszonáns lefutás, na az a művészet). Kb. eddig van értelme a technikának, innentől felfelé tökölődés.

Lamorak · http://www.clusterone.hu 2009.03.28. 12:20:19

@Interstellar Overdrive: játsszuk el, és a végén kirúgjuk egymást (próbán is mindig ezt csináltuk, minden próbán legalább két-három tagot kirúgtunk) :DDD

mmBálint 2009.03.28. 12:48:05

@Lamorak: "a zenész ne 'élvezkedjen' a színpadon"
Szerintem meg a zenész csináljon azt a színpadon amit akar, :-) a dolog pont attól lesz érdekes és izgalmas, hogy (jó esetben) izgalmas és újszerű dolgokkal rukkol valaki elő. Persze nem kötelező szeretni, de ha te ELEVE kizárod a lehetőségét egy ilyetén produkció élvezhetőségének, akkor magadat fosztod meg az élmény lehetőségétől. Persze: van aki a kamarazenét szereti - de ettől még butaság volna azt mondania hogy a 100 tagú szimfonikus zenekar "felesleges magamutogatás". Más eszköz, más célok, más lehetőségek.
Ahogy a példád is sántít: való igaz, hogy egy viccet nem jó órákig húzni, órákig lehet viszont mesélni egy monodrámát, felolvasni egy könyvrészletet, szólóban énekelni... A színpadon annyival de annyival több minden történhet mint a stand-up comedy - Bozzio is erre tesz kísérletet, kitágítani a lehetőségeket. Ahogy mondják, sikerrel, mert a szólóműsora (bezony: egy szem dobos) megtölti a termeket. Ettől még nem kell szeretni :-), de talán szegényebbek lennénk egy-egy más műfaj vagy viselkedés lehetőségének teljes elutasításával. Szerény meglátásom szerint.
www.zappa.hu

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.03.28. 13:14:34

Valami videókat küldjetek már erről a Bozzio gyerekről, ahol éppen valami nagyon jót csinál, technikásan meg színesen. Meggyőzhető vagyok, de nem szavakkal meg véleményekkel. A színes szubjektív, de elhiszem, a technikás az hamar összevethető más tapasztalatokkal objektíven is, és elhelyezi egy skálán.

Én eleve az improvizatív zenét szeretem, ami nincs szóló nélkül (nem ugyanaz a kettő), de 3 perc fölött nekem is bármi unalmas és sok. Némelyik szaxofonost órákig el tudnám hallgatni egy számban. Eközben pl. elvagyok egy 4-5 perces groove-val, vagy egy jó dallal úgy, hogy sehol semmi szóló, csak A meg B rész váltakozik, de az kurva jó.

Illetve vannak előadók, akik nem is zenei élményt, hanem akusztikus élményt adnak. Pl. Jan Garbarek nekem 15 éve nem ment le a torkomon. Mostanában meg fogom hallgatni újra, hátha olyan irányban változtam meg, hogy elájulok tőle. A kocsonyát is minden évben megkóstolom, hátha.

De Jan Garbarek inkább amolyan hanginstallációnak tűnik, amit csinál, és rengeteg embernek bejön, akikre nem lehet ráaggatni, hogy hülyék vagy sznobok. A fenti dobszerkón egy 2 órás szólómutatvány is hasonló hanginstalláció, akusztikus élmény lehet. Illetve el tudok képzelni olyanokat, akik már azért fizetnének, hogy 2 órát ülhessenek e hangszer 50 méteres körzetében, akár úgy, hogy nem játszik rajta senki. Mint egy autókiállításon. Nézed, nézed, nem megy sehová.

Attól függ az értékelés a 0 és a 100 között, hogy mit vár valaki el az illetőtől, illetve mire hallgatja rá (milyen jellegű és milyen színvonalú pár száz vagy párezer lemezt hallott előtte, meg mit hallott 1 nappal előtte).

Lamorak · http://www.clusterone.hu 2009.03.28. 13:14:51

@mmBálint: nem eleve zárom ki, hanem azt állítom, h még az élő zenélés sem 'spektákulum', ami oda van rakva eléd, a zenész azt csinál, amit akar, hallgasd paraszt tátott szájjal, ez művészet (tehát nem a múzeum-elven működik), hanem vmi olyan, amiben a zenésszel szemben is lehet racionális igényeket támasztani, pl. h igazgassa az élvezkedést ahhoz, h a közönsége egyáltalán mit tud még élvezni. Nem vonatkozik ez (nyilván) olyan közönségekre, akik direkt azt szeretik, meg olyan zenészekre sem, akik akármit csinálnak, az jó (sztem ugyan ezek közül egyik sem létezik, de ez más kérdés). Szóval nem zárom én ki, h lehet élvezni, ugyanakkor azt gondolom, h van egy racionális keret, amin belül kell maradni. Ezért nem hallgatok jazzt, de persze mindenki másnak szabad jazzt hallgatni, és én elhiszem, ha azt mondod, h élvezed.

Monodráma, könyvrészlet, szólóének magában produkció. Instrumentális szólók általában betétként helyezkednek el vmi másban, tehát annak egy egységeként koncepcionálódnak--mintha egy monodrámából két sorra, egy könyvből egy bekezdésre, egy szólóének-darabból egy versszakra akarna vki fél óráig improvizálgatni.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.03.28. 13:34:33

@Lamorak: az "elvárás" szerintem az, hogy ha 12% szóló van a lemezén, akkor ne 73% szóló legyen a koncerten. A saját közönségének "kell" megfelelnie, akik azért vannak a koncertjén, mert az album már bejött nekik. A jogos elvárásokat tehát ő maga határozza meg a korábbi munkájával.

Attól persze eltérhet, hiszen mindenki változik: akár egy következő albummal, akár a koncertjeivel új irányt adhat, és legközelebb majd azt várják el. Lásd korábban a Zeppelinről voltak különböző vélemények, van, aki a koncertjei miatt szereti, de van olyan rajongó, aki a koncerteket kifejezetten utálja - mindkét véleményt teljesen megértem.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.03.28. 13:39:29

Hehe, "egy szólóének-darabból egy versszakra akarna vki fél óráig improvizálgatni" - az jutott eszembe, hogy a Himnuszból pont csak az első versszakra szokott a tisztelt egybegyűltek "improvizálni" a tömegben. :)

Lamorak · http://www.clusterone.hu 2009.03.28. 13:46:56

@nosferato: az elvárásokat nyilván részben maga a zenész határozza meg, részben viszont tőle független szempontok a közönségben (és igen, igen, ez nyilván szubjektív, de attól még lehet róla beszélni :)). Még ha 0% szóló van a lemezen, koncerten akkor is elviselek vmennyit (sőt, még jobb is lehet tőle, kedden a Pink volt az élő példa); és a szólók leginkább nem összarányban idegesítőek, hanem az egyes egységekhez-számokhoz viszonyított arányban--nagyon tömören összefoglalva én azt nem vagyok képes belátni, h a popzene _bármely_ szegmensében _bármely_ egységben (dalban) igazolható egy mondjuk 5 percnél hosszabb szóló (és az már nagyon felső határ), mmint 'művészileg-kompozicionálisan' igazolható, nem máshogy. De persze tisztában vagyok azzal, h koncerten az ember lefossa a 'művészi szempontokat' az élvezet kedvéért, és ha élvezem, akkor művészileg igazolhatatlan dolgok is konkrétan művészetté válnak (hú, ezt akár BWG is mondhatta volna). Csak én mindig onnan indulok ki, h én személyesen még soha semmilyen nagyon hosszú improvizált szólót nem nagyon élveztem.

Mikor eleve instrumentális egy zene, az megint más kérdés, de azért egy szimfonikus zenekarban sem kezd az első hegedű időnként fél órás imprókba, az instrumentális darabok általában megint csak szigorúan komponáltak (pl. a kib gyönyörű korai Mike Oldfield-lemezek, v pl. a korszakilag nem, de ebből a szempontból ezekhez köthető Amarok bizonyos szempontból 'végig szóló', de annak mégis jól látható kompozíciós keretei vannak). Ugyanakkor viszont Lajkó Félix az élő ellenpélda, h én is tudom élvezni a kizárólag improvizált szólókból álló dolgokat. Szóval én is ember vagyok :)

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.03.28. 15:10:35

Szépen elszakmázgatunk. Ennek eredményeként elkezdtem youtube-ozni. A www.zappa.hu/?q=hu/node/2848 címen berakott második videót is megnéztem, két mikrofon, effektek, legkülönbözőbb hangminták, érdekes dolog. Dobban nem sokkal több, de összeáll valami absztrakt érdekességgé.

Meg nézegetek ismeretlen, átlagos "jó"-nál sokkal jobban doboló fiatalokat. Akiken látszik, hogy lazán ülnek oda, fele annyi mozdulatból 2x annyi hang kijön, egy dobot/cintányért többféleképpen megszólaltatnak, odateszik halkan a felütéseket, függetlenítenek, több ritmus megy egyszerre, és úgy általában nem izomból, hanem szívből és ésszel játszanak, netán fel is vannak öltözve az évszaknak megfelelően, bár ehhez nem ragaszkodom. Ez itt valami vizsgafelvétel lehet, direkt odatekertem 2:05-höz:

www.youtube.com/watch?v=7aJS1AlPikY#t=125

Mindezt persze saját örömére, mivel nem jó zenésznek kurva nehéz lenni, hanem sikeresnek.

mmBálint 2009.03.28. 15:12:34

@Lamorak: azért én változatlanul azt mondom, hogy a zenész csináljon azt amit akar :-) - az más kérdés hogy lesz-e közönsége. De ha béna amit csinál, akkor senki nem volgja meghallgatni - ez ilyen egyszerű. Az meg az ő döntése legyen, hoyg mennyire akar külső elvárásnak megfelelni - de az ÉN tapasztalatom az hyg a legizgalmasabb leginnovatívabb dolgok NEM a közönség elvárásainak kitapogatózásából születnek, sőt: a közönség fedezi fel nagy örömmel hoyg a zenész arra viszi őket amerre nem is gondoltak menni.

Egy tisztázás:_ itt egy dobos szólprodukciójáról beszélgetünk, ami sokszor összemosódik az improvizatív zenével. Boizzio egyszemélyes műsorai NEM CSAK improvizációból állnak. Az ütős zene is visszanyúlik egy párszáz évre hátrafelé, vannak hagyományai, Bozzio ebből IS építkezik - és biza nem kizárólag improvizációval vannak tömve a lemezei.

Mindettől függetlenül változatlanul nagyon sarkosnak érzem a fenti "egy szóló ne legyen hosszabb ennél meg ennél" típusú elvárásokat, mert ezzel az ember a maga élménylehetőségeit csökkenti. Nem direkt mániám az improvizatív zene, de van jópár lemezem, amin CSAK és KIZÁRÓLAG improvizáció van, és imádom. Nem ez a jellemző persze, de kár lenne kizárni ennek a lehetőségét, eleve.

Pár példa Bozziótól, egy fenti kérdésre:
Saját darabja: Samba Ousado (1997 körül, mp3):
www.zappa.hu/pics/dobos/terry bozzio - samba ousado.mp3

Frank Zappa egy darabja (Black Page), amit direkte Bozzionak írt 76-ban (a videó későbbi):
www.youtube.com/watch?v=AQt2inyxNNg

és egy vidám és igen energikus szegmens 77-ből, szintén Zappa: City Of Tiny Lites:
www.youtube.com/watch?v=VF_Nmkjmt_k&feature=related

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.03.28. 16:29:57

A 77-es Zappa felvétel kurva jó! Óriási, van benne élet, és egyben vannak, szépen tekernek. A színpadkép meg magyarázza, hogy honnan ered Bozzionál az ötlet, hogy egy szál fecskében üljön be a dobok mögé, bizony a trapéznadrág korszakban jobban ragadt az exhibicionizmus, mint ma (lásd Demjén sortban, hózentrógerrel, félmeztelenül, és/vagy combcsizmában).

A black page szólózás iszonyat sajnos. Nem tartja az ütemet bal lábbal, teljesen esetleges. Lent a hozzászólások között "That is an unbelievable exercise in independence keeping meter with left foot while flogging away", mehehe, semmi függetlenítés nincs benne, halál egyszerű, és nagyon kevés. Keresi benne a hétnyolcadot, én tudom, mi fán terem, mert 1-2 évig volt egy görög kedvencem, és ott aztán mindent ráültettek, én meg doboltam utánuk. Hát ez nem az.

Az mp3-at amit írtál megpróbálom újra linkelni:
www.zappa.hu/pics/dobos/terry%20bozzio%20-%20samba%20ousado.mp3

Ez nem rossz, abból a szempontból, hogy ismétlőeffekttel saját maga alá játszik egyszerű alapokat, ami másoknál is jól szokott elsülni. Az elején még kezdtem örülni, hogy tolvajt fogtam, mert lehetett hallani, hogy a lábdob meg a bongó az felvételről megy az egész alá, aztán csak kisült, hogy ez direkt van. Jó kis sokaság lesz belőle a végén, de amolyan lekottázható, megismételhető, ütőtanszakos. Nem kell meghallgatni, hogy utána tudd játszani, le lehet írni, ami számomra negatívum, mert szerintem a jó zene ritkán van benne a kottában, az csak a CD-n van rajta, meg a zenészekben.

Köszi a példákat!

mmBálint 2009.03.28. 17:44:08

@nosferato: heló, én is köszönöm az észrevételeket - pár pontosítást itt is tennék (bevallom,némelyik elég magas labda... úgyhogy köszönöm is egyben! ;-) )

1.) A Black Page "teljesen esetleges" és "semmi függetlenítés nincs benne"?... Hm, lehet, én nem vagyok zenész, de a Black Page a zenészek egy része számára a dobolás csimborasszója, aminek akkor vágnak neki, ha valami igazán nagyot szeretnének homorítani. Maga Bozzio is hosszú hetekig gyakorolta a 76 karácsonyi bemutató előtt - énszemélyesen láthattam tőle 2006-ban, csodás volt. A "teljes esetlegességéhez" annyit, hogy iszonyú összetett a ritmikai struktúrája, tele nonolákkal és szeptolákkal (igen: valóban nem 7/8) - talán ezért is állt neki hazánk egyik legnagyobb dobosa a gyakorlásnak (nem vagyok felhatalmazva arra hogy eláruljam most még a nevét, bár mondjuk tudható, ki a legnagyobb Zappa-barát a dobosok között) már most, hogy egy hónapokkal későbbi hangszerbemutatón majd eljátszhassa... Khm, történesesen én küldtem el neki a kottát. ;-)

2.) Samba Ousado - a "lábdob meg a bongó felvételről" - Ez a tuti magas labda :-). Az adott lemez alcíme "New Music For The Solo Drumset", aminek kapcsán Bozzio is mindig büszkén kihangsúlyozza, hogy azt bizony egyedül, élőben, nem utómunkálatokkal játssza, nem magnókísérettel, nem ismétlőgéppel. Hogy ez mennyire nem lehetetlen azt mutatja ez a srác is aki épp ezt gyakorolja:
www.youtube.com/watch?v=XygHUmgMBL0
A közepén van egy szakasz ahol a lábmunka külön látszik. Mondjuk itt már érthető hogy miért van több lábdobja és lábcinje. :-)

Köszönöm a linkjavítást! A Tiny Lites meg valóban zseniális, különösen ezen a felvételen - Adrian Belew az énekes, aki innen ment Bowie-hoz, hogy aztán (azóta is) a King Crimson egyik fő alakja legyen.

mmBálint 2009.03.28. 18:01:23

jaj nekem, megtaláltam a 2006-os verziót, ez a kedvencem, ezt láttam a Pecsában én is. Az egy hangszer helyett itt 3 ütős játszik unisonoban, a második részben a teljes zenekar beszáll. Érdekesség hogy gitáron Steve Vai hallható, a zenekar pedig Dweezil Zappa zenekara (gitáron ő is), aki az apja zenéjének állít így emléket.
The Plack Page 2006:
www.youtube.com/watch?v=aDQE82ElyJg&NR=1
(hm, a hangminőség nem 100-as, de élvezhető)
.
A szépsége ennek még hogy a darabot Zappa Bozzionak írta (1976), viszont Steve Vai meg úgy nyert felvételt a bandába, hogy az akkor még csak ütős formában létező darabot lekottázta és a gitárátiratát elküldte a majssztrónak egy szalagon (1979?...). Nem csoda hogy FZ gyorsan fel is vette. :-) No és emiatt szép hogy itt a két ember együtt játszik.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.03.28. 19:01:49

Örülök a labdáidnak. Csodás közülük az, amit maga az előadó állít :D Nekem több dolog sánta a felvételen, a bongók panorámázásának külön megváltozása, lábcinpörgetés már az elejétől, amihez min. 1 kéz kéne, kétkezes ütések a vége felé úgy, hogy közben újra megy a 2-2 bongó. Mindet meg tudom igazából magyarázni vmi ügyes pedállal, ügyes szerkezettel, akár azt is elhiszem, hogy egy lábütésre 3 hangot ad a lábcin.

És persze meg tudom magyarázni az ellenkezőjét is, mivel a dobolás hallgatásom le van ragadva a hagyományos dobszerkónál. Olyan, amit azon nem lehet eljátszani, a felvételen temérdek mennyiségben fordul elő. A videón amit a dobos srác csinál, az elég jól automatizálható lábmunka, nekem mondjuk 15 éve görcsölt tőleg a picsám, de nem is nekem kell eljátszani. Egy lábbal 2-ket aláküldeni jóval nehezebb, mint négyeket.

Érdekes előadás mindenesetre. Azt egyáltalán nem érzem benne fontosnak, hogy kiemelje hogy nincs benne gép, számomra semmit nem vesz el belőle, ha több sávon oldja meg. Úgyis ugyanazt hallod.

Egy másik topicban Virágtól kaptam ezt a linket, itt ez a csaj, ez nem csinál belőle kiselőadást, atomprodukciót, nem adja el többnek magát, mint ami, sokkal hitelesebb:
www.youtube.com/watch?v=DehtqLVmdcA

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.03.28. 19:30:21

@mmBálint: azért a hangszeres verzióban kicsit több értelme van az ilyen 5+5+6-nak, meg 11 felé osztott ütemnek, hogy néha ellensúlyozva van pár ütem emberszabású ritmussal. A motorral érkező ütős egészen konkrétan alszik az elején, annyira transzban van a számolástól. Lehet, hogy ütős zenekarra is jobban szólt ez, rákerestem, azt írják, hogy eredetileg dobszerkóra ÉS temperált ütősökre (mittudomén gondolom vibrafon, marimba, ilyesmi) írta, lehet, hogy azt küldte el Steve Vai.

Sok nekem ez így együtt. Ezek után szívesen kimérem, mennyire pontos a lábcinen az egyekkel, amikor egyedül csinálja. Számomra amúgy is élvezhetetlen, hiszen senkiben nincs ilyen hallgatási rutin, hogy észrevegye elsőre a szándékosságot, nyilván rajongók azonnal értékelik, mert ismerik. Ha viszont többen csinálják, akkor meg egy élmény elsőre is. Nem lesz a haverom ez a Bozzio gyerek, nekem ez izom. Illetve nem vagyok elég őrült hozzá. Volt egy korszak, amikor oda voltunk érte, ha megláttunk 11 hangot átkötve, ennek nemigen lesz számomra reneszánsza.

Arról meggyőztél, hogy van egy érdekes és jó nehéz elképzelése a faszinak, hiába nem tetszik. Mármint a dobolás, a gitározós változat az teljesen egyben van. Nálam ilyen beteg zenéből a Weather Report az, amit kurvára tudok szeretni, pedig valószínűleg az ő seggüket is inkább el kellett volna verni vörösre, de az már bekattant, és szeretem hallani.

mmBálint 2009.03.29. 00:41:53

@nosferato: heló!
1. bek: igen, igaz - nekem a 3 ütősös a nagy kedvenc amúgy.

2. bek: Zappa mondogatta a a nem-négynegyed-ütemekről amúgy, hogy végül is minden attól függ hogy mit tekintünk természetesnek. És NEKI pl. az emberi beszéd és annak ritmusa nagyon fontos "alapanyag" volt, ami ugye nem 4/4 - mint mondta: sen-ki-nem-be-szél-így-ha-csak-nem-na-gyon-be-teg. :-) De persze nem biztos hogy széles néprétegek ugranának rá most és majd a jövőben. :-D

3. bek: a vicces az hogy 75-ben Bozzio a Weather Reportba is felvételizni akart, de pont Zappa akkori dobosa ment épp oda (Chester Thomson), így került Bozzio FZ-hez, egy igen kemény meghallgatás után :-).

előző hsz:: hát atom ez a csaj! Bírom az ilyesmit, nekem a tök párhuzamos liblingem az Imogen Heap - minden lemezét ajánlom szertettel!
www.youtube.com/watch?v=25VGdNU3nrU

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.03.29. 13:59:54

A minden lemez meghallgatástól elég messze vagyok, de egy Imogen Heap remixet csináltam 1-2 hónapja. Reggaet gyártottam belőle, nem lett valami jó, de jó, amit a hangjával csinál + eleve amiatt, hogy magának rögzíti (és tudja rögzíteni) a dolgokat, szimpatikus, de akkor is nagyon jó, amikor csak egyedül szól a hangja.

Kicsit olyan feeling a csaj, mint Ross Geller komponálgatása vagy Phoebe gitározása a Jóbarátokban, csak jó.

Nekem amúgy az emberi beszéd belefér a négy negyedbe, nyilván a 70-es években még nem volt 90-es évek beli rap, ami mutatja, hogy ennek semmi akadálya. Volt viszont bebop, amikor teljesen eltérő ritmusú "mondatokat", kifejezéseket (phrase) pakolnak be ugyanabba a swing alapba.

Konkrétan kedvenc jazzeskedésem evör az, amit Art Blakey Moanin' c. számában Benny Golson csinál szaxofonon, nekem a hip-hop mellett ez a fejrázás, nem az elektromos gitár (3:00-nál veszi át):
www.youtube.com/watch?v=uG5r0pe_Ouc

Amit 4:05 és 4:50 között csinál az olyan, mint egy konyhai beszélgetés egy hadaró emberrel, vagy spanyolul. A ritmusváltás 4:40-nél meg egyszerűen zseniális. Persze van, akinek ez csak nyekergés, illetve maga a jazz improvizáció egyszerűen "bárzene", és abszolút tudom, meg értem, mire gondolnak, amikor ezt mondják, tök igaz. Csak sajnos már soha nem tudom úgy hallgatni az ilyesmit, hogy bárzene, meg hogy furcsa, mint ahogy nem tudom már elképzelni, milyen volt nem tudni olvasni, vagy számolni. Ez is olyan bekattanós dolog lehet, hogy már nem tudok másképpen gondolkozni, értem és kész, mint te a Bozzio őrültségeit.

dx 2010.02.21. 10:52:14

@nosferato:
Hát én nem értek a dobokhoz de nagyon bírom a black paget föleg a black page 1 (the hard version) amúgy a Zappa: Live on stage in New York lemezén hallaható mind a három : Black page drum solo+blackpage with melody (Black Page 1) és végul Black Page 2 (easy, teenage new york version) amelyik elött el is magyarázza Zappa miröl van szó.
A you tube-on pedig a múltkor találtam három videót Bozzio vs. chad wakerman:www.youtube.com/watch?v=563Joj7DoD0
jószórakozást!

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása