Zeneiskolák Youtube versenye

Zeneiskolák Youtube versenye

2009.06.02. | Horváth Oszkár

A Hangfoglalás kapcsán akadtam volt iskolám Youtube videójára. Végre eljött ennek is az ideje - amikor én jártam ebbe ide - a Bakáts Téri Általános Iskolába -  még egy idióta szipirtyó vitte a zeneoktatást szimbolizáló kórust és a zenei osztályok énekóráit. Igen, ez ugyanaz a Bakáts tér, ahol 2007-ben lekapcsolták az áramot a Quimby alatt.

Az idióta szipirtyó neve Derrick halála kapcsán már felmerült a kommentek között, mert egy helyen vették a szemük alatti táskákat. Az iránta tanúsított közutálat ellenére többen zenészek, zeneszerzők, zenetanárok lettek, és a mai napig koncerteznek. Szégyenletes színvonalú személyiségét nem tükrözte híven beceneve: Ubi. A romba döntött életű diákoknak, az indulattól alig látó szülőknek és a szája szélébe vérzésig harapó iskolavezetésnek sokáig meg kellett tűrnie ezt az alja némbert, hogy a zenetagozat fennmaradhasson, és az ilyen parasztgyerekeknek, mint én, teremthessenek egy szebb jövőt.

De higgyétek el, Qumby ide, Ubi oda, jó hely a Bakáts tér, és mutatnék most valamit, ami számomra nagyon pozitív üzenetet kapcsol ehhez a térhez.

Többek között Ubi távozásának is tudható be, hogy az iskola elindult egy olyan, a jelen kornak megfelelő versenyen, amelyben Máté Péter - Zene nélkül mit érek én című agyonfeldolgozott klasszikusából kell további feldolgozásokat készíteni. Az nyer, akinek az így készült Youtube videóját többen megnézik. A Bakáts azt kell mondjam, mind otthoni hangfelvétel, mind videóvágás ügyben az elvárásoknak megfelelő anyaggal nevezett, és jó látni, hogy amolyan csukábánítás (Legyetek jók, ha tudtok) hangulat uralkodik az osztálytermekben, Csirifiszkió hegedül a szekrény tetején ülve, a kis Kakamatyik énekelnek, Leonetták díváskodnak. Talán mert végre nem egy Palpatine szenátorné, hanem egy Fülöp atya vezeti őket. Nem tudom, nem ismerem, egy képkockányit látszik, de úgy látom, sikerült megmenteni a színvonalas zeneoktatást a IX. kerületben. Engem ez az iskola, az énektagozat, és a normális tanulási körülmények engedtek továbbmenni a Toldy Ferenc Gimnáziumba, ami pedig meghatározta az életemet, szóval maradjunk annyiban, hogy a Bakáts zenetagozata nélkül csak kevesebb lehetnék.

A videó kapcsán kis önéletrajzi fejtegetésbe kell bonyolódjak, hogy méltó pozícióból legyek a jelenség kritikusa. A házistúdiózást a technika fejlődésével lépést tartva én is megpróbáltam bevinni a közoktatásba, ami mindössze annyit tesz, hogy 12 évesen a Casio szintim kíséretével reppeltünk anyák napján - a kedves megjelenet anyukák és nagymamák tábora persze nem adott ehhez rajongói bázist, de mi mentünk a szívünk után (1991). Aztán 15 évesen a nagyzenekari próbateremben bömböltettünk valami drum & basst, amit nyolcsávos ScreamTracker modulként raktam össze. A második tracknél a karvezető gratulált kiváló minőségű kivitelezéshez, majd megkért, hogy ezt otthon folytassuk :)) (1994). Az érettségi előtt a Toldys Diáknapokra már Roland korszakom felfutó ágában, MIDI alapokon újrahangszereltem több más sláger mellett a We Are The Worldöt, majd egy rádióstúdióban pakoltam ki szalagra, hogy németül újra előadhassuk (1998). Úgyhogy minden bizonnyal egy ilyen helyzetben is az elsők közt lettem volna az apukák (vagy nagytesók) között, aki felajánlja házistúdióját. Óriási, nagyon jó kezdeményezés.

Minden induló iskolára vonatkozik, hogy nagyon igazi gyémántcsászárok, és fénydzsedik, hogy indultak a Hangfoglalás Online versenyén, le a kalappal. Remélem, lesz ennek valami komolyabb internetes visszhangja. Nyilván valami délutáni riportműsor megemlékezik 3 percben róluk, de az internetben jobban bízom. És visszhang alatt azt értem, hogy ennek hatására többen fogják a gyereküket zenei tagozatra és zeneórákra beíratni. A szüleimnek egyik legjobb húzása volt az, hogy hagytak zenélni. A Youtube pályázatot értik a gyerekek, talán menő is olyan nézettséget elérni, mint amire itt számítok; ez nekik egy olyan élmény, amire 15 év múlva is emlékeznek majd, és amin keresztül tartósan megszerethetik a zenét. Az egész verseny, és a benne résztvevő énektanárok is úgy tűnik, ezt tartják fontos szempontnak, és nem az ízlésformálás, hanem a zeneszeretet kinevelése a céljuk. Ez is legyen!

A Hangfoglalás tavaly egyébként október 3-4-5-én került megrendezésre a Gödör, a Take5, a Merlin, a Corvin-tető és a Klinika Klub részvételével, és a B-oldal a Gödör október 4-i egyik fellépője nyomán kapta (adta magának) nevét. Az általános iskolák most a Hangfoglaló Hétfő néven kiírt verseny keretei közt versenyeznek. Május 31-ig lehetett beküldeni felvételeket, és a június 1-12. közt számlált Youtube-os lejátszások adják majd a végeredményt. A győztes iskola 1.000.000 Ft értékű hangszert és hangtechnikai eszközt nyer, valamint felléphet a 2009-ben is október 2-3-4-én megrendezett Hangfoglaláson. Szavazatnak számít, ha a Hangfoglaló Hétfő videói között megnézed egy adott iskola videóját. Álljon itt a B-oldal és a Hangfoglaló Hétfő általam adott metszete, a Bakáts Téri Általános Iskola videója:

A többi videó »

Meghalt Derrick | Életérzés dalok: általános iskolai lassúzások

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr211157606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mama ottmarad 2009.06.03. 13:21:48

Hajrá Bakáts! Látom, már sikerült kiheverni a banyát, új idők friss szele fúj (fujj, de modoros vagyok)!
Szavaztam :)

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.06.21. 13:18:08

Update: Kaposvár nyert, Bakáts a második, óriási nyereményeső, rengeteg díjazott. Itt: hangfoglalasonline.hu/hfhetfo/eredmeny.html

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása