„Levesek készülnek porból, így lettem én is ’67 nyarán” énekli Lovasi egy régi-régi dalban, és nem is hazudott: Bandi ma ünnepli a 42. születésnapját, amihez szívből gratulálok Neki!

A jeles nap remek alkalom, hogy elindítsam a – terveim szerint hosszú-hosszú – „Péter Bócsi ikonjai” sorozatot, amely, ahogy az egy jó sorozattól elvárható, simán függővé tehet. Ha Titeket nem is, legalább engem. Célom, hogy valamilyen alkalom kapcsán vagy csak saját örömömre, képzeletben oltárt állítsak azoknak az előadóknak, zenészeknek, akik dalaikkal, játékukkal vagy szövegeikkel nagy hatással voltak rám.

Időrendben nem Lovasi lenne az első, hisz a kicsi Péter Bócsi már alsóban is AC/DC-re rázta (Bon Scott ugyebár…), de ez most nem számít. Semmiképp nem szeretnék rangsort felállítani saját kedvenceimre vonatkozóan, de ő a legfontosabbak között van, ennyi bizonyos.

Amikor először hallottam a kölcsönkapott Naphoz Holddal c. kazettát, Kispálék zenéje teljesen váratlanul ért. Mire észbe kaptam volna, szinte mindent kisöpörtek a magnómból. Akkoriban persze sok változáson ment keresztül az ország, és persze én is. ’89-90 tájékán járunk, egymást érték a tüntetések, politikai megmozdulások, fesztivállal búcsúztunk a szovjet katonáktól (Viszlát, Ivan Fesztivál!), én pedig világmegváltó koromat éltem és épp érettségi előtt álltam, ami, ezt sokaknál láttam azóta, a legalkalmasabb életkor a Kispál felfedezésére. Pesten ekkor kezdett ismertté válni az elsőre rendkívül furcsának ható trió (Pécset már megdolgozták eddigre, azt hiszem), ami bizonyos „alternatív” körökben igen hamar felzárkózott a PUF mellé, majd szépen mindenkit állva hagyott.

Emlékszem, mennyire nem értettem a titkot  - ma sem értem igazán -, hogy a metalhoz szokott fülemnek mi volt olyan hihetetlenül izgalmas mondjuk a Kényszer, érdek, a Következő buszon, Tejjel kifli, Húsrágó c. dalokban. Adott volt ugye az eléggé minimál zenei tudás, jó szar hangzással megspékelve, illetve Lovasi akkor még a mostanihoz képest vékonyka, erőtlen hangja. Az biztos, hogy valami olyat csináltak, amit szerintem senkihez nem lehetett hasonlítani. Kispi szögletesen behemót gitározása, érdekes dallamai, teljesen újak volt számomra. Amit játszott azt se riffelésnek, se akkordozásnak nem nevezném: dallamokat játszott, de olyanokat, és úgy, amiket és ahogy mástól sosem hallottam. Az igazi mágiát azonban mégsem ez, hanem Lovasi szövegei jelentették (illetve a kettejük közös munkája, azt hiszem). Ma sem tudom, hogy születtek, születnek a dalszövegei, mennyi tudatosság, tényleges mondanivaló van bennük, de az biztos, hogy a leghülyébb sorok is pillanatokon belül rögzültek a fejemben. Azóta sem tudok tizedannyi szöveget sem senkitől, mint tőlük, de ezzel nem csak én vagyok így, hisz a koncerteken egy emberként fújja a közönség a mágikus sorokat, amit megtapasztalni lélekrezegtető érzés lehet a bandának.  Ráadásul ezek a páratlan szövegek nagyon sokat tudnak jelenteni nekem, még akkor is, ha esetleg Lovasi csak játszik vagy épp szopat, és kicsit sem akart üzenni velük semmit… Mindenesetre a valaha létezett legjobb magyar dalszöveg író díjat nálam magabiztosan elnyerte!

S hogy mi mindenért lehet még őt szeretni? Tetszés szerint aláhúzandó a következőkből:
Egyrészt óriási showman (ha épp nincs szar kedve, vagy nem megy el ízléstelen taplóskodásba, mert azért ehhez is ért, valljuk be), kiváló a humorérzéke , de tud komoly is lenni (halld, hogy énekli József Attilát), intelligens zenész, az „intellektüel alternatív zenész” szerethető megvalósulása, örömteli próbálkozásai vannak a népzene irányában, sokat köszönhet neki a Csík, de ez valószínűleg fordítva is igaz, énekelt egy jót Lackfi János megzenésített verseihez, tolt egy nagyot a Csinibaba szekerén a remek feldolgozásokkal, szimpatikus a legendás cimbizése a szintén nem normális Rátgéber Lászlóval (Fishing on Orfű), nem utolsó sorban pedig komoly horgász hírében áll.
 

A kezdetekhez képest persze sok minden megváltozott, azt hiszem, maga Lovasi is: volt sok és sokféle Kispál lemez (amelyek közül egyre sem tudnám azt mondani, hogy nem szeretem), aztán szarakodások, drámázás, hiszti a bandában, tisztára úgy, mint egy házasságban. Hogy ma pontosan minek tekinti Lovasi a Kispált, azt nem tudom. Pillanatnyilag úgy áll a dolog, hogy látszólag sokkal nagyobb örömét leli mindenféle egyéb elfoglaltságban, de leginkább a Kiscsillagban.

Hát, ez utóbbi az egyetlen próbálkozása, amelyet nem sikerült még annyira a szívembe zárni (hiányzik Kispál, na!), de egyéb zenei kilengései, kalandozásai rendre csak erősítik a véleményemet, miszerint Lovasi egy hihetetlenül sokszínű, vicces tróger, aki mostanra úgy tudott nagyon profi előadóvá válni, hogy közben őrzi azt a báját, humorát, amiért annyira lehetett szeretni már 1989 tájékán is.

A nagyon gazdag termésből kiválasztani a 10 kedvenc Kispál dalomat akkora szenvedés, mintha egyesével tépkednék le a szőrszálakat a tökömről, de azért valami összeállt. Tisztelettel jelentem, Péter Bócsi TOP10 KISPÁL dala, egyáltalán nem fontossági sorrendben, jelen állás szerint a következő:

• Dal elalváshoz
• Hang és fény
• Húsrágó, hídverő
• Levesek porból
• Csillag vagy fecske
• 0 óra 2 perc
• Lefekszem a hóba
• Hullám tanulmány
• Zsákmányállat
• Szívrablás

Aki kellően merész, és vállalja a tömeget, és a Loviért sikonyáló tizenéves gimnazista lány hadat, az meglesheti őket 06.29-én a ZP-ben. Nem sokszor villantanak a nyáron, mindenképp meggondolandó!

Húsrágó, Hídverő: régen is jó volt, ma legalább olyan jó!

Kurt Cobain születésnapja | Tupac: 38