Az Index Kultúr rovat cikke szerint Cipőnek új szívre van szüksége. Legalábbis az orvosok ezt mondják. A Republic 44 éves, még fiatalnak mondható énekesének szíve egyre kevésbé működik, és ha nem cserélik ki, hamarosan felmondhatja a szolgálatot.

Kár lenne ezért a szívért, mert Cipő szíve hatalmas - ezt még azok sem vitathatják el tőle, akik nincsenek kibékülve könnyűzenei munkásságával. Eredeti hangvételű és mondanivalójú dalokkal írta be magát a magyar pop- és rocktörténetbe, melynek korábbi nagy alakjaival, Cseh Tamással és Koncz Zsuzsával együtt is dolgozhatott egy-egy lemez erejéig. Az általa írt slágerek tucatszám kerültek be az igaztalanul lenézett tábortűzi gitárosok és báli/lakodalmas zenészek repertoárjába, talán azért, mert képes volt alapvető emberi érzéseket és létkérdéseket nagyon letisztultan megfogalmazni, egyszerű, már-már a  közhelyesség határát súroló, de mégis igényes zenei körítéssel, valahogy így:

Lehet fanyalogni a Republic zenéjén, hiszen az egymást évente követő, a 2000-es évek elejétől gyakorlatilag megkülönböztethetetlen lemezek, rajtuk a sokszorosan újrahasznosított zenei ötletekkel már inkább csak mennyiségben növelik az életművet, kellően magas labdát kínálva ezzel a kritikusoknak - ha egyáltalán írnak még róluk recenziót, és nem legyintenek unottan a tizen-akárhányadik album megjelenésének hírére, hasonlóan, mint másik egykori idolom, az időközben bulvárcelebbé aljasodott avanzsált Pataky Attis egy-egy újabb Edda név alatt kiadott alkotására. Valamit mégis jól csinálnak, mert a lemezeik még a letöltések korában is szépen fogynak, koncertjeik pedig teltházasak, nem utolsósorban az immár többgenerációs rajongótábornak köszönhetően.

Cipő és a Republic nekem mégis mást jelent. Hogy mit? Elsősorban jószívű (bár Cipőé szigorúan biológiai értelemben éppen nem az...) és pozitív gondolkodású embereket, a csapat élén a magát egyik korai interjújában "lírai barbárként" jellemző kárpátaljai sráccal. Pár évvel ezelőtt egyik legjobb barátom és zenésztársam lakodalmán egyszercsak megjelent a Republic teljes legénysége, hogy gratuláljon egykori hangmérnöküknek, ha már éppen arrafelé turnéztak. Egyszerű utcai ruhában voltak, nem feltűnősködtek, és egy-egy puszi és kézfogás után ugyanolyan gyorsan távoztak, mint amilyen váratlanul érkeztek. Legmeghatározóbb élményeim velük kapcsolatban mégis a 90-es évek elejére tehetőek. A világra éppen csak ráeszmélő kamaszként majdhogynem megváltásként hatott rám a Republic első lemeze, melynek punkos-beates zenei világa, valamint dadaistán mélyértelmű szövegei üdítő kivételt jelentettek a kor lagymatag magyar popzenéjében (amit azóta már nosztalgikusan emlegetünk). Minden füzetemet és tankönyvemet teleirkáltam olyan szövegrészletekkel, mint "Azért széles a folyó, mert nagyon hosszú a híd", "Valaki más vár reám az utca másik oldalán", de gyakorlatilag az "Indul a mandula" teljes szövegkönyvét idézhetném. Az iskolai zenekar frontembereként meghatódva énekeltem a "Lángolj és égj el" című méltatlanul elfeledett balladát, melynek "Soha ne gondolj rám" szövegű refrénjénél általában sírva rohant ki az aktuális ex a fonyódi gimnázium aulájából. 1991 novemberében egy PeCsában tartott lemezbemutatót (Hoppá-hoppá) csápoltam végig gyerekkori barátaimmal, akikkel hosszú évek után akkor találkoztam újra. Az osztálykirándulásokon is rengeteget énekeltük a Republic dalait, melyekből bőségesen idéztünk a múlt hétvégi érettségi találkozón is. Soha rosszabb magyar popzenét nem kívánok senkinek, bár a Szállj el kismadárral kezdődő tingli-tangli vonulat már nálam is kivágta a biztosítékot, így deklarált Republic-rajongói státuszom körülbelül a 90-es évek közepéig tartott. Ezután is előrukkoltak gyöngyszemekkel - elsősorban népies balladákkal - bár egyre ritkábban. Talán az utolsó általam is kedvelt daluk:

Manapság nem túl nagy lelkesedéssel játszom a Szállj el, kismadarat a szüreti bálokon, és arról ábrándozom, hogy régi kedvenc Republic-dalaimat adom elő saját hangszereléssel. Ezerféle zenét hallgattam azóta, de a korai Republic-nóták kiirthatatlanok belőlem. Szerintem vannak még így ezzel egy páran rajtam kívül...

Cipőnek tehát hatalmas szíve van.  Belefér az az egész világ, de ez a sokat szenvedett és el....t (ide gondoljon mindenki, amit akar) kis ország mindenképpen. Nagyon érzékenyen és ízlésesen patrióta szövegeiben senkit sem bántva vallja meg magyarságát, talán a legszebben ebben a dalban:

"Megátkoz, megéget, és fejbevág,
néha szeret és néha bánt,
Lehetne szebb, lehetne jobb,
De álmodni csak itt tudok"
(Republic: Ezt a földet választottam)

Mielőbbi gyógyulást kívánok Cipőnek, akár a régi, akár egy új szívvel. De ebben az esetben a szív csak egy pumpa: az igazi szívét már réges-rég beleírta dalaiba.

Magyar rádiós valóság | A vén Európa