A könyv, amelyről ez a cikk szól, nem egy egyszerű önéletrajzi kiadvány. A Monty Python-csoport -amely máig az egyik leghíresebb humoristacsoport- összes tagjának (John Cleese, Graham Chapman, Eric Idle, Michael Palin, Terry Jones és Terry Gilliam) életének rendkívül olvasmányos, részletes története. A rendszerezésben emberfeletti munkát végző emberek sokaságából kiemelendő Bob McCabe, a híres filmkritikus, aki az egészet egy kötetté rendezte.

Az társulás, amely 1969-ben alakult, az Angliában nagy hagyományokkal bíró televíziós humorban alkotott egyedülállót. (Azóta sem utánozza őket igazán senki, hisz ebben a műfajban ők a legnagyobbak.) A műsoraikat végtelenül abszurd humor jellemezte, gyakoriak bennük a csattanó nélkül befejeződő jelenetek, melyek aztán hirtelen valami nagyon másba csaptak át. A Monty Python-csoport védjegyének számítottak még az animációs betétek, melyekért -a csoportban egyedüli amerikai- Terry Gilliam volt a felelős.

A könyv McCabe köszönetnyilvánításával kezdődik. Ez hét fejezettel folytatódik, innentől már csak a Pythonoké a szó, igaz, az azóta már elhunyt Chapman helyett testvére, annak felesége és az élettársa (egyébként ő férfi, ugyanis Graham meleg volt) mesélt. Először mindenki beszélt arról, hogyan találkozott a többi öt taggal. Kiderül, hogy a közös műsorok előtt is ismerték egymást, sőt, néhányan már az egyetemen is barátok és játszótársak voltak. Már itt is érezhető, hogy nem pl. egy Sting-önéletrajzot olvas az ember, ugyanis önajnározás nélkül, néhol egy-két trágár szót is elejtve nyilatkozna, kellemes, fesztelen hangnemben. Ebben egyébként Eric Idle jár az élen. Ezután következik a "II. fejezet, amelyben megszületünk", melyben születésüktől a középiskolás évek végéig tartó szakaszról adnak részletes beszámolót a Pythonok. Itt volt minden, különböző sorsok, életvitelek, melyeken keresztül a II. világháború utáni Angliába is betekintést nyerhetünk. Azért már itt is van sok hasonlóság: fiúiskola, kollégium, becsületes nevelés. A középiskola után mindegyikük egyetemre ment: erről szól a harmadik fejezet. Mindannyian értelmiségi emberek lettek, erre a Cambridge és az Oxford volt a garancia. Az angolok már ekkor, a színjátszó egyesületek keretein belül is a szárnyaikat próbálgatták. Saját bevallásuk szerint már ekkor is ígéretes tehetségeknek számítottak. Ma már az egész világ tudja: nem hibáztak, mikor a színjátszást választották hivatásuknak. Eközben a tengerentúlon Gilliam már képregényeit gyártotta.

A siker első szakaszáról a következő részben olvashatunk, amely a negyvenöt részes, azóta legendássá vált: "Monty Python Repülő Cirkuszá"-ról szól. Felmerül az adásba kerülés nehézsége, a névválasztás dilemmája, Mr. Gumby, A papagáj-jelenet, a Nudge, nudge és több klasszikus születése. Elmesélik, hogyan lehet szűk költségvetéssel, a BBC hanyagsága mellett színvonalas, a mai napig poénos és agyament műsorokat készíteni. Fény derül a barátságokra és hűvös viszonyokra (mert azért haragról nem szabad beszélni) és az alkotói munka folyamatára. Számomra ez a legérdekesebb része a könyvnek. A Repülő Cirkusz elindítja a Pythonokat a sztárság felé, ezt a vonalat egész estés filmjeikben, a Gyalog Galoppban, a Brian életében és Az élet értelmében vitték aztán tovább. Terry Jones itt már rendezővé is avanzsált. Ismét sok érdekes kulisszatitokba nyerünk belepillantást.

A máig élő öt tag a következő fejezetben kifejti gondolatait a halál értelméről, visszaemlékeznek, milyen is volt, mikor Graham Chapman elment közülük. Elég hamar történt ez, hiszen csak a negyvenes éveit taposta. Az alkoholizmusa ásta meg a sírját, a pipázás döntötte őt bele: többszörös áttétes rák miatt távozott a földi életből. A könyv végén a szokásos jegyzetek és névmutatók találhatók, Chapman régi interjúinak függelékével. A kiadvány mindezzel 413 oldalt tesz ki, ebből pár oldalon szép színes és fekete-fehér képeket is láthatunk. Az illusztrációk maximálisan tükrözik a mondanivalót, mindegyik nagyon kifejező.

Számomra a Monty Python - Önéletrajz elolvasása nagyon kellemes szórakozásnak bizonyult. A csapat munkássága, és a hangnem, amelyben íródott ez a könyv, igen közel áll az én ízlésvilágomhoz. Tetszett. Öröm volt olvasni, hogy akik ma már nyugdíjas sztárok, még mindig Pythonok maradtak.

Írta: Zaltee (vasszoli.blog.hu)