TOP5 East 17-dal EVÖR

TOP5 East 17-dal EVÖR

Mikor már azt hiszed, hogy a két fesztivál között rád telepedő szürke hétköznapok annyira szürkék, hogy a munkahelyeden szinte megőrülsz, akkor olyan apróságok tudnak mosolyt csalni az arcodra (az enyémre legalábbis...), hogy azt olvasod: ma este EAST 17 koncert a RIO-ban!

Óriási! Nyilván NEM megyek el rá, ellenben az infó és az ingyenes hetilap közepén lévő beharangozó flyer képe (melyen az öregedő fiúcsapat három (!) tagja morózusan feszít) bearanyozta a napomat. Akármennyire is szabadulni próbálunk a 90-es évektől, vagy a nosztalgikus énünk, vagy az új évezredbe is teleportálódó dancefloor veszi át felettünk a hatalmat.

Miután kutakodtam az emlékeimben, majd visszanéztem a 90-es években született dalokat és videókat, a tapasztalatok alapján egy dolgot egyből le is kell szögeznem: a 90-es évek elején születő fiúbandáknál, csak a 90-es évek végi és 2000-es fiúbandák rosszabbak. Az East 17 talán még a legvállalhatóbb mind közül, annak ellenére, hogy a négy tagból bruttó 2 énekelt itt is (a cingár jófiú + a kis kopi), a több az ugribugri feladatokat, valamint a félmeztelenkedést oldotta meg. Ez így együtt pár Bravo címlapra, kisebb-nagyobb sikítozó lánytömegekre, valamint a mostani reunion-ra elég is volt. Az egyesülésből úgy tűnik, hiányzik a kis kopi, aki tulajdonképpen a fő énekes volt a csapatban, így erős a gyanúm, hogy a mai koncert nem is félplayback, hanem playback lesz... Ennek ellenére a mai este az idő visszacsévélése lesz, hiszen a kétkazettás fiatalkorunkat azért mégse tagadjuk meg.

Mielőtt a 30 közeli lányok elrohannának 30 közeli fiúkra vadászni a RIO-ba és fordítva, álljon itt a TOP5 East 17-dal EVÖR, hadd szóljon a munkahelyeken:

1. Thunder
2. Steam
3. It's alright
4. Stay
5. House of Love

Ha pedig a zenekar fantasztikus történelméről :) szeretnétek olvasni, ajánlom a 90-es évek popsztárjaival foglalkozó zeneblogot!

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr162149177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flankerr 2010.07.15. 07:59:51

Örülök hogy bejött a link amit ajánlottam..:)
Az East 17 a legvállalhatóbb fiúbanda, a zenéjük miatt: pár évig ügyesen egyensúlyozott az akkor épp átalakuló zenei piacon a pop/dancefloor/disco/nyálzene határain, hol ide, hol oda állva. A TOP5-ből pedig egyértelműen a House of Love a legjobb, ehhez kétség nem fér..:)

elistvan 2010.07.15. 08:48:27

"a négy tagból bruttó 2 énekelt itt is" ezen szakadok percek óta. :)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.07.15. 08:50:23

Meg a Stay another day, ami az egyik legjobb karácsonyi sláger + az East 17 egyetlen UK No. 1-ja.

Friedmann Juci 2010.07.15. 11:37:58

zokogok basszameg! csorog a könnyem a röhögéstől... váháháháhá :D

Rálf atya 2010.07.15. 12:41:56

Volt még valami Deep is, nem? Vagy az top 6? Ők vitték be a discoba a terepszínt.

Mitya Ivanov 2010.07.15. 12:50:16

matekórán egy lány osztálytársam elkezdett walkmanozni és a its alright-et hallgatta, de a tanár észrevette és rátette a saját fülére. Belehallgatott és azt mondta, hogy ez hevimetál.

supracoger · http://supracoger.blog.hu/ 2010.07.15. 12:54:20

1. Steam
2. Steam
3. Steam
4. Steam
5. It's alright

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.07.15. 13:07:09

Én is pont ezt az 5 számot tettem volna fel egy saját listára. Bár lehet a Thunder helyett a Hold my Body tight szerepelt volna, vagy a Let it Rain :). (Utóbbit amúgy mostanság igen gyakran látni a Sláger TV-ben.)
Eddig bántam, hogy nem tudok ma elmenni a koncertre, de miután írtátok, hogy Brian nélkül vannak itt...hát így inkább majd hallgatok itthon East 17-t :)!
Amúgy köszi a linket :D!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.16. 14:21:22

Ezek tolták az "icc ólrájit, icc ólrájit, icc ganabi ólrájt"-ot? Ó, anyám! Én akkor már éltem.... **fejét leszegi, sóhajt**

Ezen viszont vinnyogok:
"a négy tagból bruttó 2 énekelt itt is (a cingár jófiú + a kis kopi), a több az ugribugri feladatokat, valamint a félmeztelenkedést oldotta meg"

Múltkor belefutottam valami ősrégi BSB klipbe - a másik szégyen, ha engem kérdeztek - ott is 2 ember hangján énekelt 5, miközben ment a tigrisbukfenc meg a triplaszaltó.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása