TOP5 Sziget 2010 élmény

TOP5 Sziget 2010 élmény

Nos, ez is megvolt. 1-2 nappal a vége után persze sok gondolat kavarog bennem. Egyfelől az, hogy PONT elég volt. A Muse-koncert után már úgy éreztem: több hangot már nem tudok befogadni, elég az impulzusokból. Másfelől tudom jól, még 1-2 nap és újra hiányozni fog, mindenestül. A levágott karszalag, valamint a mocskos cipő persze mutatja: valami történt. Maradt egy kis hátfájás, egy kis talpfájás, zúgó fül és a "jönnek a szürke hétköznapok" gondolatok...

Mindent összevetve, persze hogy sajnos, hogy vége. Az utolsó napi éjjeli vihar a Volkova Sisters Cökxpon-sátorbeli koncertjéről zavart haza, ellentmondást nem tűrően jelezve: ennyi, vége, 2010-re ennyi volt a Sziget.

 

A mínusz napokat kihagyva, nem kevés kilométert tettem a lábamba, hogy az egyes ismert, vagy (számomra) ismeretlen bandák fellépéseit megnézzem, vagy csak belekukkantsak produkciójukba. Naplószerűen le is jegyzem, mely napokon, merre is turnéztam a Szigeten.

1. nap: Ska-P darabka, Csík zenekar, Easy Star All Stars, Óriás, Buena Vista, Madness pár szám, Quimby vége.

2. nap: Besh o Drom vége, Skindred pár szám, Qualitons feat. Kovács Kati fele, Faithless, és persze felháborító tömeg = Gorillaz-próbálkozás.

3.nap: Carbonfools, Gotan Project, Mika 1 szám, 30 seconds to Mars 1 szám, Viva la Fete belenézés, Utcaszínház.

4. nap: Kistehén, Ferenczi, Bin Jip, Los de Abajo.

5. nap: Parno Grast, Turbo, Muse, Volkova Sisters.

ÉS mi maradt meg gondolatszinten? Egy nagyon fura érzés mindenképp megfogalmazódott bennem: ez a Sziget már végérvényesen a külföldiek fesztiválja. Ezt mutatják a jegyárak, a Nagyszínpad koncertjei, a főműsoridő szervezése más színpadokon, valamint a mindenhonnan kiszűrődő külföldi hang. Persze ez nem baj, illetve mindenki döntse el, hogy neki baj-e. A Sziget Kulturális Szervezőiroda ehhez mérten kiválóan szegmentálta piacot és az ő szempontjukból legmegfelelőbb árazást is megtalálták, miközben a jegyek másodlagos kereskedelméről valahogy nem is akarnak tudomást venni. Persze, senkinek sem kötelező 46 ezerért kimenni, főleg mert van nekünk olcsóbb VOLT fesztiválunk, sőt ott vannak a a többi sörös cég által szervezett megmozdulások is, és hát lássuk be: amúgy is meg lehet találni a megfelelő embert és a megfelelő árat, ha valaki a hivatalos listaárral nincs kibékülve... (De ha már a pénzügyeknél tartunk: a bejáraton kívül lévő dílerek miért vesznek az utolsó napon is még jegyet? Lehet csak beragadt a lemezjátszójuk és ezért ismételgetik leszedálva, hogy "Jegyet veszeeeek".)

Na, de vissza a zenéhez. Két koncert szervezése mindenképp kiverte nálam a biztosítékot: érthetetlen, hogy a Gorillaz Sound System-et hogy tehették a Faithless utáni idősávra és ráadásul - az amúgy nem kicsi - A38-WAN2 színpadra. Kb. 40.000 ember - más program híján - indult el a kisebb-nagyobb ösvényeken, hogy utána 15-30 percig a levegőért küzdve meneküljön a közelből is... A másik ugyanilyen "élmény" pepitában másnap következett: Gotan Project - Party Aréna. Oda legalább bejutottunk... Persze erről sehol sem lehetett olvasni...

Szerencsére több negatív, vagy ambivalens dolog nincs bennem. Sőt! A Sziget ismét megmutatta, hogy igen szervezett és jól összerakott fesztivál, a hadművelet sikeres volt, mi pedig jól szórakoztunk. Nem is marad más, mint egy ötös lista összeállítása, mely számomra a TOP5 Sziget 2010 élmény:

1. Los de Abajo

A mexikói banda holtversenyben lett a pénteki szívem csücske a Bin-Jippel. Bár Harcsa Veráék is valami elementárisat alkottak, a latin vért nem lehetett ezen az estén elfojtani. Aki nem látta őket, az a Sziget egyik legjobb koncertjét hagyta ki.

2. Faithless

Ez a vékony néger most nagyot adott nekem. Nem oda tartottam, mégis ott találtam magam. No comment, állat volt.

3. Gotan Project

Ha valaki a saját stílusában a No. 1, akkor azt illik tisztelettel fogadni. Szerencsére a Party Aréna előtti anomáliák nem rontottak a koncert színvonalán és fantasztikus (izzadás és) buli kerekedett ki a közösségi élményből.

4. Muse

Imádkoztam, hogy ne a koncert közben essen és reméltem, hogy felfokozott várakozásom nem fog csalódásba fordulni. Nem volt meglepetés, Bellamyék hozták az előre várhatót. Profi stadion rock volt stadion nélkül, a 3 tagú banda rendesen kitett magáért, bár én néhol csavartam volna a hangerőn. Felfelé.

5. Easy Star All Stars

Mikor messziről (piakérés közepette) meghallottam, hogy valami szól a Dark Side of The Moon-ról, nem gondoltam volna, hogy a programfüzetbe is aprócska betűvel beleírt bandába botlok. Mégis ők voltak, szerencsére. Kellett.

Nos, én megmondtam: ennyi volt. Vége, fel kell dolgozni. Lehet számolgatni a pénzt, öööö a hátralévő napokat a 2011-es Szigetig. Jó pár nap, míg újra átmehetünk a hídon... Várjuk.


Ha pedig még nem akadt ki a fesztiválbarométered, akkor
nyerjél zenés nyeremény utat Szingapúrba!

29 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr132217291

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Feszt körkép 2010/2 - Mit szerettünk leginkább az idén 2010.08.18. 10:32:47

A Sziget nem nyomta le a Soundot, a Muse viszont odavert az Iron Maidennek, és a Thirty Seconds to Mars-nak is. Itt a vége a Fesztiválszezonnak. A Sziget is elmúlt, vészesen közeleg az ősz. Megnéztük melyik fesztiválról beszélt a legtöbbet a népes haza...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aranyláz 2010.08.18. 09:25:06

Én csak vasárnap voltam kinn, nekem a Hangmás tetszett nagyon, meg hajnalban a Tudósok. A Muse is jó volt, de annyira nem ragadott magával.

Millabell 2010.08.18. 09:55:08

Uhhh, a Gotan Project miatt NAGYON irigykedem. Kissé ideges lettem mikor megláttam a tömeget a Party Arénánál. Francia barátaink nem is értették kinek az ötlete volt egy ilyen "kis" sátorba rakni őket : )

Vitzus · http://vicus.blog.hu 2010.08.18. 11:50:03

Én csak Budapesten voltam a napokban, a Szigeten nem, viszont érezni lehetett a levegőben, hogy itt bizony Sziget van :D Meg a 30 drb+ Iron Maiden pólós egyed azt is tudatta, hogy ki az esti headliner :D

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.08.18. 13:21:25

A Maiden pólók remélem még ujjnál élükre voltak vasalva, mint a Hegyalján a sok NAGYON ÚJ Motörhead póló :)))) Én nem volnék meg Sziget nélkül, ezen a nyáron voltam talán a legtöbb fesztiválon életemben, és májusban azt gondoltam, augusztusban pont már 2 hete nem leszek semmi ilyenen, hiányozni fog. Aztán augusztus elején azt, hogy áá, nem. Aztán ahogy elkezdődött, mint a MÁGNES baszki, muszáj kimenni.

Én meg mondjuk szeretem a külföldieket, ha beszélnek angolul. Inkább akkor azt kérem, hogy növeljük a görög, horvát és lengyel résztvevők számát, nekem ők a hibátlan európai barátaim. Meg a hollandok, de ők olyan okosak, hogy már jönnek maguktól is :D

szcsongor 2010.08.18. 17:31:27

ezzel a TOP5-tel egyetértek, kár hogy a Gotan Projecttől elijesztett a tömeg, de ezek szerint megérte volna befurakodni... mondjuk a Los de Abajo engem annyira nem fogott meg, de nem volt rossz.
a 3. napon a Vive la Fete után még Charlie Winston is baszott nagy bulit csinált, külön hangulata volt a dolognak, hogy kint közben tombolt a vihar :)

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.08.18. 18:16:28

Sziget vs. Roskilde
A meztelen fesztivál futást a szigeten is be lehetne vezetni. Nálam ez lenne a No1. főleg ha az első sorból indulhatnék :)

ekstrabladet.tv/flash/article1190402.ece

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.08.18. 18:18:52

Sziget vs. Roskilde

A meztelen fesztivál futást hiányolom a szigetről. Talán majd jövőre indulhatok az első sorből....

Winston Smith 2010.08.18. 18:24:40

Felemás érzések kavarognak bennem a Sziget kapcsán. Volt sok király koncert, nekem leginkább talán a Muse tetszett.

Volt sok olyan is, ami nem sikerült olyan jól, mint amennyire sikerülhetett volna, ilyen az Iron Maiden, amit elsősorban a hangosítással basztak el.

Ami viszont nem tetszett, az a 23 óra utáni bulikínálat. Régen voltak kellemes kocsmák kellemes rockzenével, ahol RHCP-től Quimbiig bármi megszólalhatott. Most ezek eltűntek, és van helyettük jópár diszkó, tuctuczenével. (Quimbiről meg ne is álmodjon az ember, az magyar zene, a sok francia vissza is menne a sátrába.) Szóval 23 óra után többnyire csak ténferegtem, és többször megfogalmazódott bennem, hogy ez életem legrosszabb Szigete.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2010.08.18. 18:28:36

@Winston Smith: mennyire igazad van... mentem körbe körbe, semmi nosztalgikus zene, csak a tüc tüc, tényleg kiábrándító volt...

Metál -e a bimetál? 2010.08.18. 19:09:35

hát ebből egy együttesről sem hallottam. hiába, nem vagyok liberális.

Celtic 2010.08.18. 19:32:06

@Winston Smith: Hat, en tavaly a Stonehenge-t neveztem magamban "igazi prolikocsmanak". Szinte csak magyar szolt: Ricse, Deak Bill, Bikini es a tobbiek, persze mindegyiknek az unalomig ismert par slagere. Asse volt egy megkapo elmeny.

En mondjuk egesz nap mentem (mint mindig) a Szigeten, nem szoktam leragadni sehol. Najo, Ska-P miatt voltam a Nagyszinpadnal is huzamosabb ideig :) Amugy Vilagzenein: Rotfront. Skaval kevert ciganyzene, lehidaltam a gyonyortol. Los de Abajo nekem nem jott be, szoval sokadszor igazolodott a velemenyem, hoyg nem erdemes sehova odamennem felfokozott varakozassal, mert csak csalodok, inkabb csak tenfergek es olyanokat latok, hogy a fulem ketteall. Najo, Kiscsillag es PASO jok voltak, de ezek a zenekarok mikor nem azok? Raadasul az osszes magyar fesztivalon lathatok, szoval barmilyen jok, azert katarzist nem okoznak.

maduixa 2010.08.18. 19:58:34

Minden előttem szólót meg tudok erősíteni és leginkább -
hova lettek a koncert utáni rock bulik? tavaly minden este a nagy színpaddal szemben roptuk hajnalig - idén meg sem építették hozzá a teraszt :(
Tavaly 2-vel többet, 6 napot voltam, tudtam, hogy az életben nem lehet azt überelni, főleg a fellépők miatt. De miért mindig utsó napra hagyják a tutit?! Tavaly is már szabályosan vonszoltam magam a hőn áhított Faith No More-ra. Idén Danko Jones volt az 1. zenekar, aki igazán érdekelt, megdöbbenésemre a korai kezdés ellenére 2x annyian voltak, mint tavaly! Na és a spontán képződött vizicsata a jobb szélen csak fűszerezte az élményt :) Kasabian + Muse-t nem ismertem (pedig azt hittem, zeneileg tájékozott vagyok), de tetszett, asszem szerzek ilyen zenéket.
Kíváncsi vagyok, a sok-sok, teljesen egybehangzó visszhangokból (árak, külföldiek, fellépők) mennyi jut el a szervezőkhöz? és mennyit hallanak meg belőle igazán?

pilseni 2010.08.18. 20:40:27

TED NUGENTET a Szigetre!Na arra kimennék!!!

Kepkocka · http://zenelokepkockak.blog.hu 2010.08.18. 22:16:00

A PiL már szóra sem érdemes? Iron Maiden ide Danko Jones oda, nekem az a koncert volt az idei no.1. Csak nagyon nem délután 6kor kellett volna tartani és egy kisebb sátorban, nem a Nagyszínpadon. De az Albatross fényes nappal is ütött, mint a gőzhenger. Meg az egész koncert.

Lamorak · http://www.clusterone.hu 2010.08.18. 23:10:58

@Kepkocka: úúú de sajnáltam, h nem tudtam PiL-re kimenni, Johnny igazán megérdemelte volna, h megnézzük! (Mindenki azt mondja, h k jó volt egyébként.)

Garlando 2010.08.19. 02:45:15

A tucc-tucc zenét is EMBEREK csinálják EMBEREKNEK és van benne énekhang, vokál és akusztikus hangszer is. Igaz nem ott játszák, számítógéppel rakják össze hogy még jobb legyen.
Bevallom én 11utáni jeggyel mentem Szigetre, mert engem azok a zenék jobban érdekeltek. Nincs bennük annyi disszonáns magashang mint a metálban, ami b@ssza a fülem.. Dallam ugyanúgy viszont ugyanúgy van bennük, csak sokszor tisztább (elektronikus), illetve letisztított (akusztikus)hangokkal, ami kellemesebb a fülnek.. szerintem.

Garlando 2010.08.19. 02:53:52

például ahogyan egy számítógéppel megpiszkált konga szólni tud 2szerXezerwatton..áááá
vagy egy női énekhang, ami ki van "simítva" az nagyon jó tud lenni..

derrik 2010.08.19. 04:51:49

én fél éve vártam a szigetet a muse miatt...
hogy spóroljak, melót vállaltam a securitaténál...
napi 12 óra németjuhászozás(mondjuk azoknak tuti vittek volna vizet :) után (8-8ig) rohanás az auchanba kajáért piáért majd vissza a bulikba...
a museról a felénél kijöttem mert olyan halk szar volt...
nem csak itt, máshol is észrevettem, de ez hihetetlen fos halk volt
monster magnet után mentem, így nem az elején voltam, de a haverjaim beszélgetését, nemcsak az övékét,sajnos tisztán hallottam magam mellett.
ha a jegyért fizetnem kellett volna kurva csalódott lennék.. így is de legalább nem került pénzembe...
a benti árakról ne is beszéljünk főleg a minőséggel kapcsolatban ne :)
bent dobozos dr 640 ósanban cseh staro 190, bent tömdmagad szenya ezer kinn egész grcsirke 999 :D
a zenekarok jók voltak (skap,gwar,rotfront,mm,muse,hives,stb) de a hangerő mindenhol nevetséges volt.
a külföldieket én bírom,melóban is jól elvoltam velük, ha az a sok fura szerzet nem lenne szart sem érne az egész...
hitkalnál meg ne vállaljatok melót mert szánalom az egész
bocs hogy hosszú de valahol már el akartam mondani az összes szart és ez csak az esszencia volt.... :D
az tuti jövőre inkább 3 kis feszt
melósként, ingyenjegyesként csalódottan csak annyi hogy ez a sziget szar volt

derrik 2010.08.19. 04:55:50

jaj kihagytam a legnagyobb pozitívumot:
a gyönyörű lányokat
én balga
:D

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2010.08.19. 09:07:07

@derrik: A külföldiekkel nekem sincs bajom, sok a mókás szerzet. csak tény, hogy az árak és egyéb szempontok alapján ez már a külföldieknek van "csinálva".

2010.08.19. 10:06:02

@Interstellar Overdrive:
Te szándékosan kerültél minden metal koncertet? (nem a magyar bandákra értem, azok fosok!)

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2010.08.19. 11:14:41

@Selkath, Bloemfontein díszpolgára: Szándékosság nincs benne. Fear Factory Muse-zal volt egyidőben. Skindredbe belenéztem. VOLT-on végignéztem Soulfly-t. Szóval értesz.

Yvettebabacool 2010.08.19. 19:46:26

s a Danko Johnny az smafu???

Vitzus · http://vicus.blog.hu 2010.08.20. 14:19:13

@nosferato: Hát azt nem figyeltem, de azért a legtöbb emberen már sokadszorra volt valszeg hordva a póló, szerencsére.

Én is hasonlóan vagyok a fesztiválokkal, egyszerűen muszáj menni, valóban vonz, mint a mágnes... föld legjobb eseményei-helyei <3 De a kis koncertek is ^^

Celtic 2010.08.23. 15:51:04

@Vitzus: Szintugy. Egy koncert nem erdekel a Sportcsarnokban, ha a vilag legnagyobb neve is. De vagy egy kis klubzenekar 50 fos kozonseggel, pinceben, vagy egy nagy fesztival sok fellepovel es egyeb jo dolgokkal.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása