Az előzenekarom se lehetnél (18+)

Az előzenekarom se lehetnél (18+)

2010.09.29. | Horváth Oszkár

MC Pita Ramos alábbi számában nem is az a szép, hogy létezik, hanem az, ahogy belebotlottam. Hallgattam a Tilost, ahol ha nem éppen valami kurva jó zene megy, akkor vagy valami nagyon jó beszélgetős műsor (hétfő-kedd), vagy valami nagyon meredek beszélgetős megy. Utóbbiakat gyűjtőnéven Cartman jellemzésével illetném, aki a művészfilmet úgy definiálta, hogy "amiben leszbikus cowboyok pudingot esznek". Na ez néha megtörténik, de az is hallgatható, mert olyan vélemények és sztorik vannak benne, amit máshol nem olvasok, barátoktól nem hallok.

Konkrétan éppen az Aroma című cigánysággal foglalkozó közéleti kéthetente jelentkező mágázinba futottam bele, ahol esélyegyenlőséggel kapcsolatos rövidfilm pályázatról volt szó. Két kedvenc kisfilm alkotóit meghívták, és kiemelték, hogy az egyiknek a zenéje priceless, MC Pita Ramos nagyon eltalálta, és nagyon illik a filmhez. Ekkor küldték be az alábbit:

Na most ez tényleg priceless, de egyáltalán nem ezt a számot akarták leadni, erre lett volna egy tippem a faszszopást és nedves pinát említő résznél. Mondjuk amelyik filmnek viszont ez a zenéje, azt megnézném. De le nem keverték, sírtam a röhögéstől, utána laza únott női hangot megtörtént a helyesbítés: nem ez a film zenéje, na de majd most. Utána jött egy következő szám, ami szintén nem a film zenéje volt, majd még egy, és azt hiszem, negyedikre sikerült eltalálni.

Ez valahogy így nézhetett ki: "HANYAS track?" "04". "Várjál, nem, 05. 06. 07." Mint az Airplane-ben a kényszerleszállást végző elszabadult repülőről a hangosbemondó: "A 209-es járathoz beszállás a 18-as kapunál... 19-esnél. 20-asnál. Huszonegyesnél. 22-esnél..."

Ugyanakkor pont azért, mert az alapítványi rádióban (amit szeretek, de vannak véramatőr mozzanatai, sőt, talán pont ezért szeretem) tök telibe lehet szarni a műsoridőt, és 1 helyett simán le lehet adni 4 számot, addig se kell beszélgetni, végül jól jártam. Mert ez a zene JÓ. Letoltak egy szoftos Petőfi feldolgozást, amiből találtam egy nekem jobban tetszőt. Na ezt küldöm mindenkinek, aki szereti, meg Kovács Józsefnénak Zalaegerszegre 50. házassági évfordulója alkalmából, és Jocinak aki kamionozik, a családja reméli, hogy hallgatja, üdvözli lánya, fivére, sógora, sógornője, kedves felesége Magdi és nagymamája, Bogi néni, stb. Ez tök jó, úgy ahogy van:

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr1002323833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dzsefi 2010.09.30. 01:31:07

erről egy klasszikus jut eszembe Magyarország egyik legjobb rádióműsorából, a Hit Remény Zsűlöletből - nyugodjék békében:
soundcloud.com/dzsefi/hrzs-paavo-kivan

élő adásban nem rossz, imádtam:D
Mikrofonnál azóta a Neo FM és a Petőfi rádió vezetői :)

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.09.30. 07:09:39

@dzsefi: A oldal 3. szám... az kiderült, hogy mi olyan vicces azon, hogy "így a vizsgaidőszak végén"? :D Tuti csajnak próbált üzenni, szépen hagyták. Az epic röhögés ugye Párizsi?

Volt (van) egy rádióműsor (adó), ahol a következő szám előadóját, a hírek alatt a külföldi (és bizonyos esetben magyar) közszereplők nevét rendszeresen nem tudják hiba nélkül felolvasni. Na azt kellene vaccsolni és audioblognak vágni belőle fél perceket.

Eleve tök jó volna egy ilyen digest blog, ami minden nap tol egy jól sikerült fél-egypercest bármelyik műsorból, kicsit áttolva a rádiózást az internetre (other than webrádiózás illetve csatornák honlapjai), mert minden felnövekvőnek be kell látnia, hogy ha 20 évesen nem is, 30-40 között már tuti várható a rádiózás, és ne legyenek kétségei, hogy 70 évesen vonyíttatni fogja a teraszon ebéd után a Hajmási Pétert, csak a Prodigytől. Ezt a felismerést lehetne vele előrébb hozni :)

Ha már ennyit leírtam, ebből csinálok egy posztot.

dzsefi 2010.09.30. 19:44:18

@nosferato: Igen, Párizsi röhög ordítva, szerintem is valami csaj lehetett a dologban. Így tíz évvel később külön poén visszahallgatni, hogy egy csomó, azóta máshonnan ismert arc (pl. DJ Izil) mivel kezdte a médiaszereplést :)

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása