Azt hiszem, hogy a brit Cradle of Filth az egyik legmegosztóbb zenekar az extrém zenék, de úgy általában a metal berkein belül (a nem metálosok gyaníthatóan utálják és/vagy kinevetik őket). Ez egyáltalán nem meglepő.

Hosszú és fordulatos életút áll a banda mögött, és szerintem most abszolút nem ott vannak, ahol én, a régi lemezeik kedvelője (vagy akár ők maguk) látni szeretném őket. Középszerűek lettek, hovatovább unalmasak, hiába állítja az ellenkezőjét pár kritikus vagy ifjú rajongó. Egy kivételtől eltekintve a Midian után nem adtak ki erős albumot, hiába volt nagykiadós kaland a Sony-val (ami önmagában egy vicc), konceptlemez, duett Ville Valo-val, ha a zene, a témák szimplán brutálisak, de nem markánsak és fogósak.

Ellenben a '90-es években kiadtak pár olyan anyagot, amit én 5 év alatt sem tudtam megunni. Talán a legjobb lemezük a Cruelty and the Beast, ami '98-ban jelent meg.

Konceptlemez, mégpedig nekünk, magyaroknak érdekes a téma: Báthory Erzsébet, a legendás grófnő élete és halála. Több fórumon is utánaolvastam a dolognak (mivel az iskolai tanulmányaim során a tanáraim nem tértek ki külön Erzsébetre, és az őt övező mítoszokra), és azt hiszem, élesen külön kell választani a tényeket és a tévhiteket.

Báthory Erzsébet 1560-tól 1614-ig élt. A Báthoryak, az egyik legjelentősebb magyar nemes család sarja volt, és a három részre szakadt Magyarország idején dúló hatalmi harc áldozatául esett: férje halála után egyfajta kirakatperben, koholt vádak alapján bűnösnek találták fekete mágia, ördöggel való cimborálás stb. bűntettekben. A történészek szerint a vádak közül semmit nem sikerült hitelesen bizonyítani, a vallomásokat kínvallatás során kényszerítették ki, a cáfoló bizonyítékok vizsgálatára nem került sor, és konkrétan tárgyalás sem volt. Mivel nemesi származású volt a vádlott, ítélet híján őrizetben maradt, Csejte várában, egy szobába falazták be, és egy kis ablakon keresztül kapott enni-inni. Körülbelül 4 évet élt így, megháborodva, mígnem 1614-ben meghalt.

Nagyjából ezek a tények. Az egész cirkusz a neve befeketítését célozta, ami sikerrel járt: szörnyű legendák kaptak lábra, amiknek fontos eleme volt sok más mellett a szadizmus, a pogány rítusok, a kegyetlen gyilkosságok, a környékből sorra eltűnő lányok (körülbelül 650), és sok más, aminek csak a korabeli fantázia szabott határt. Azonban a leghírhedtebb gonosztette a Grófnőnek a vérben fürdés volt: a szájhagyomány szerint azért áldozott rendszeresen szűzlányokat, hogy a vérükben fürödve örökké fiatal maradhasson. Természetesen már csak a biológiai adottságok alapján kivitelezhetetlen a dolog (a vér túl gyorsan megalvad ahhoz, hogy megfürödhessünk benne), de ez a félelmetes rituálé hatalmas hírnevet szerzett Erzsébetnek. Sok a párhuzam Vlad Thepes-szel, vagyis Drakulával, és innentől kezdve a világ összes dark, goth stb. fiataljának egyből bálványa lett szegény Grófnő.

Na, róla szól a lemez, eddig a történelemóra.

Már az első kiadványoktól kezdődően a Cradle of Filth perverz vonzalmat érzett a színpadiasság és a külsőségek iránt, és ez mindig is élesen elkülönítette őket az akkori black metal zenekaroktól. Míg mondjuk a Darkthrone minimalista szemléletmódot követett, addig a britek viszonylag erőteljes hangzást, szintitémákat, női éneket és narrációt is felvettek a repertoárba. Ez természetesen nem volt egyedi a színtéren, hiszen az Emperor vagy a Dimmu Borgir sem idegenkedett ezektől az elemektől, de a Cradle olyan hatásvadász és feltűnő módon tette mindezt, hogy szinte azonnal megosztotta a korabeli black metal közönséget.

Dani Filth-ék a végletekig elvitték a szimfonikus black metalt, és ennek a folyamatnak a Cruelty and the Beast lemez a csúcspontja. Hosszú dalok, sok-sok téma- és tempóváltás, angyali kórusok, női és mély tónusú férfi narráció, hangulatfokozó akusztikus tételek, satöbbi satöbbi.

Ugyanakkor pont ez az extrém színpadiasság keltett sokakban (bennem is) egy idő után visszatetszést. Nem egy esetben a sajtófotózások, a koncertek során parasztvakítás zajlott és zajlik, és ez a hozzám hasonló keményvonalas, old school-hoz vonzódó black metal rajongónak meg tudja feküdni a gyomrát. Ráadásul egy olyan, közel tökéletes lemez esetében, mint a Cruelty and the Beast, nincs szükség a színpadon vonagló táncoslányokra, vagy a posztereken tocsogó művérre. Pont az ilyen dolgok miatt állt fent a veszélye annak, hogy nem tud hiteles maradni a banda.

A sok ovis marhaság mellett azonban erős dalokat írtak (a szóban forgó albumon azt hiszem, nincs az erős közepesnél rosszabb dal), és így belefért a vámpíros, színeskontaktlencsés, szupermodellgyilkolászós körítés. Mostanra azonban elfogyott az ihlet, maradt a pózerkedés, aminek hatására számomra még nevetségesebb az egész, mint az Immortal legrosszabb pillanatai.

A banda legújabbkori produkciója azoban nem változtat a tényen, hogy ez a lemez a valaha volt legjobb szimfonikus black metal mű. Olyan extrém metal himuszok sorakoznak itt, mint a The Twisted Nails of Faith, a Thirteen Autumns and a Widow, a Beneath The Howling Stars vagy a Cruelty Brought Thee Orchids (bár azt hiszem, mindegyik dalt felsorolhatnám...). Szinte minden a helyén van, a dallamok fogósak és kellően emelkedettek. A sötétség, az éjszaka komor, éteri szépségével lehet szembesülni a Cruelty and the Beast hallgatása közben, és a szélvészgyors témák viharában el- elragad az örök kísértés, ami évezredek óta jelen van az ember életében, hogy újra meg újra bűnös gyönyörök felé hajszolja.