A 70-es 80-as évek szülöttei közül még mindig olyan sokan visszasírják a 90-es éveket: Use Your Illusion, Coco Jumbo, Torn, It's No Good, Raveland, Földtörténet, Üssük le a DJ-t, Weather with you, Protection - kinek éppen mi hiányzik, vagy mi rángat belőle felszínre valami távoli emléket.

Szakmai, definíciós elemezgetésbe nem szeretnék belemenni - ahogy a Német Újhullámnál, itt is nagyvonalúan értelmezünk: most britpopnak számít minden egyesült királyságbeli együttes, akik gitárra és dobra épített rockzenével futottak be a 90-es évek elejétől és alkottak helyenként a 2000-es években is.

Blur - Girls and Boys

Akkor kezdjük 1994-ből, ahonnan sokan mérjük a britpop fősodrát - persze ezt főleg a slágerlistáknak (és azon belül a brit top 40-nek) köszönhetjük.

Az akkori sötét hangulatú Zooropa (U2), Songs of Faith and Devotion (Depeche Mode), az idétlen Take That, a eurodance és társai között furcsa volt ezt hirtelen egyszerre látni és hallani. Élénk színek, melegítőfelsők, szabálytalan fogsorok, csúnya SZTK-szemüvegek, kócos frizurák, óriási zene - és valami érdekes nyelv.

Az iskolai angoloktatáson alapuló tudásommal akkoriban folyton próbáltam megfejteni és leírni a szöveget hallás után (bell ace = police; grace = Greece), hát igen. Érdekes dolgokat hallottunk néha. Déli suttyók, akik akkor már három éve sikeresek voltak. 

Pulp - Common People

A legjobbak közé soroltam, mégse tudok róla sokat írni. Nagyon jó zene egy 1978 óta működő, életművét tekintve közepes és kevésbé népszerű britrock-együttestől.

The La's - Doledrum

Állítólag ők találták fel a britrockot - bár leginkább akusztikus gitáron játszottak fel mindent. Háromakkordos, skiffle-szerű zene - az ősökre is rájátszva durva, liverpooli kiejtéssel, egyenesen 1990-ből.

Egyetlen albumukról egy kislemez lett sláger (There She Goes) - igazi művészet volt ebből máig hét további válogatásalbumot kihozni. Ügyes.

The Stone Roses - Ten Storey Love Song

A La's után ők a másik "legendás" együttes, akik minimális életművel halhatatlanná válhattak. A Ravasz, az Agyból (és persze akárhonnan is) ismerős lehet a Fool's Gold összetéveszthetetlen riffje, vagy a Love Spreads regresszív rocktémája. Tribute-együttesek haknizzák végig az óceáni éghajlat országait a mai napig, magukat félisteneknek képzelve - ennyire persze nem voltak jók, de pár dalért kár lett volna, ha nem születnek meg.

A 10 Storey Love Songot kevesen ismerjük itthon, mégis az egyik legjobb, legszebb a műfajban. Ha valaki képes túllépni a szám első percének felesleges zajain, bizonyára egyet fog érteni.

Elastica - Waking Up

A női együttesek általában olyanok, mint a női labdarúgó-csapatok: ügyesen és ugyanazt művelik, mint férfikollégáik, de valahogy olyan paródia-hatást kelt az egész produkció.

Ám az Elasticának sikerült valami jót is összehoznia azon az egy (na jó, két) albumon. Az énekes-frontnő - magyar zsidó származású; kinézetre fel se tűnne a Belvárosban - Justine Frischmann pedig a blurös Damon Albarn barátnője, emellett a Suede alapítója is volt. Volt valamikor.

Blur - Coffee + TV

És már megint a Blur! De egyszerűen nem tudtam kihagyni ezt a számot a felsorolásból, annyira tökéletes. Csak évekkel később vettem észre, hogy a Kegyetlen játékok című, meglehetősen jó soundtrackkel rendelkező rossz filmben is felhasználták több más brit számmal együtt (ld. Bittersweet Symphony). Hát igen.

Franz Ferdinand - Take me out

A 2000-es évek kevés jó brit produkcióinak egyike. Bár saját stílusukat "dallamos tánczene"-ként szeretik nevezni, nekem jó lesz britpopnak is. Az együttes skót - glasgow-i - , de pont az énekes Alex Kapranos angol-görög származású.

A Franz Ferdinand második albumán hallható Eleanor Put Your Boots On egészen beatlesi szintekre emelte őket, de mégis az első slágert szántam a mai összeállításba.

The Verve - Lucky Man

Ilyen az igazi britpopos. Kórosan sovány, csapzott, bamba, drogos, beképzelt hatást keltő. A Coffee + TV-hez hasonlóan a Verve Bittersweet Symphonyja is film által lett világhírű - így azzal ma nem is foglalkozunk.

A Lucky Man a Knocking on Heaven's Door nem túl egyedi hármas akkordmenetét felhasználva tette ezt a sablont sokadszorra is naggyá. Óriási szám még mindig.

Arctic Monkeys - I Bet You Look Good On The Dancefloor 

2005, elcsukló, mutáló hang, tökéletesen amatőr hatás - az Arctic Monkeys a neten lett naggyá, komolyabb kiadói támogatás nélkül.

Az első album után azt hihettük sokan, hogy valami óriási karriert fog befutni a zenekar - ebből aztán maradtak a hazai sikerek. Jól elturnézgatnak, volt még két újabb lemezük - nem is baj. Azért a Szigeten megnézném őket már lassan...

Oasis - Live Forever

A legjobbat a végére hagyjuk - nemcsak az Oasis miatt. Az Oázisról többet is lehetne írni: egy senkiházi, identitászavaros testvérpár, akik sessionzenészekkel vették magukat körbe, mert ők nem értenek semmihez. Írek, de inkább angolok szeretnének lenni (ezt mondjuk megértem) - manchesteriek, de irigykednek a liverpooliakra (ezt is megértem).

A Live Forever - a zenészek minden emberi gyengesége ellenére a 90-es évek brit rockjának zenitje: ezt a szintet meg lehet közelíteni sokaknak, de többet aligha lehet már egy dalba belesűríteni.

Mit temethettek Liamék? Talán az alázatot és a szerénységet.

Pont 10 - így terveztem. Még persze rengeteg legjobb számot vagy bandát lehetett volna megemlíteni, de majd máskor. A Suede, Wonderwall, Supergrass, Radiohead, Travis, Coldplay, Killers, Mando Diao stb. direkt maradtak ki - mindamellett ott is születtek jó szerzemények. Majd talán legközelebb.