Kenesei hétvége után, csak vasárnapra (csak a Thievery Corporation kedvéért) sikerült kilátogatni a Getta Dávid - hívők által aznap totális offenzívával birtokolt igen drágán elkerített földdarabra.
Célunk az volt, hogy a lehetőségekhez mérten megpróbáljunk jól kijönni az egy napos instant fesztiválsokkból, lehetőleg megtekintve a következő programokat: TB Gon, Boca 45, Thievery Corporation, aztán ízlés szerint menekülés előtt még amit érünk (Brains, Wondawulf betekintés), hogy a tömeges sztrádázást lehetőség szerint megelőzzük. Utóbb kiderült, hogy ez mindenképpen elkerülhetetlen volt, de legalább azt szeretném hinni, hogy időben indultunk.
Nagyon pontos kezdési időpontok voltak, így TB szettje már ment, amikor beregisztráltunk a vízparti lounge-ba. Kellemes chill zenékből időnként bemozdultunk az egyeseket már táncra ingerlő vonalba (40 fokban ez nem érintett engem), jó volt minden, kivéve a szomszédos hangfalak pusztító áthallása. Sajnos itt voltak a leginkább elszánt hangmérnökök; ki volt téve egy dB-mérő, ami nem mehetett 100 fölé és pont...

Átkísértem egy elszánt Vad Fruttik rajongó (nem) ismerőst a délutáni nagyszínpadhoz, ami elég siralmas látvány volt. Nyilván nem a BS törzsközönségének szóltak a dalok és magam sem éreztem, hogy a turnéjukat követve mostantól szabit veszek ki minden koncertjükre, de a maroknyi rajongónak (?) becsülettel eljátszották a slágereiket (még én is ismertem kategória via MR2) illetve a végén nagyon korrektül elmondták - mielőtt lementek ráadás nélkül - amit magam is éreztem a helyszínnel kapcsolatban, de köszönik a bíztatást az erősen napsütötte néhányaknak és sziasztok. Még a két szám közötti angol konferálást is szinte megbocsájtottam ezért az őszinteségi rohamért. :)
Visszatértünk a kiinduló lounge-ba, ahol éppen kezdett Boca 45. A bristoli arc nagyon szimpatikus volt első perctől kezdve és olyan partit kerekített a még magasan járó nap alatt, hogy egyre többen lettek és táncoltak vigyorogva az emberek, miközben érezhetően megugrott a rendelt italok száma is (konkrétan pálinkáztatták időnként baráti alapon). A szett nagyjából tökéletes volt az adott helyen és időben. Az elmúlt nagyjából 15 évből válogatott csakúgy, mint az azt megelőző 40-ből (!), persze az igazán régi dalok funk köntöst és modern társbérlőket kaptak. Csak mutatóba néhány az elhangzottakból, nyilván nem jegyzeteltem: DJ Shadow: Organ Donor, Marvin Gaye w Tammi Terrell: Ain't no mountain high enough, időnként klasszik hip-hop vs reggae: Jstar: No diggedy, a végén dubstep (!), aztán kiúszott az egész egy laza My Doorbell-be a White Stripestól. Valami fenomenális volt, ráadásul hihetetlenül élvezte is a bulit; időnként komolyabb scratchelés ment, meg szövegelés, mutogatás, sűrű elnézések a hangerő miatt :)

Kissé késve sikerült csak megérkezni a TC-re, már javában ment a koncert. A keverőig sem álltak a korán érkezők, erőfeszítés nélkül be lehetett furakodni nagyjából a színpadtól 3 méterre a vízfújatók elé, így még elolvadni sem kellett. Kellett nekik némi ráhangolódás, meg nyilván nem ilyen mérsékelt érdeklődéshez vannak szokva, mint amivel itt szembesültek, de idővel iszonyatosan belejöttek; tipikusan az a koncert volt, ahol eljut az ember a beleélős bólogatás szintjétől a számok végén sikítva-fütyülve követelőző, táncolós állapotig. Itt sokkal kellemetlenebb nem tudni, hogy pontosan hogy volt a tracklist, de nem szeretnék emlékből csúnyán mellélőni, így csak a biztos pontok: első komoly beindulás (nekem): Illumination, a gitáros szépen leült szitározni (nem utoljára), iszonyatosan döngöltek a mélyek (közel álltam, igaz) és elkezdődött valami, amit szerintem a zenészek is érezhettek, mert innen tényleg komoly íve volt a koncertnek. Volt Amerimaca, Heart's a lonely hunter, amiben David Byrne úgy táncol a színpadon, mintha tizenéves lenne valami kubai DnB partin, aztán letérdel, ledől hátra a lábaira (jógázik?), a végén veszettül körbefutja a színpadot úgy, hogy ütemre pont visszaér, hogy énekelhessen (mennyi idős ez a fickó?)... Rémlik a Numbers Game, az utolsó szám pedig a Warning Shots volt, amit eddig sosem tekintettem alap számnak, de amit itt csináltak vele, az valami fenomenális volt; ugráltak a színpadon, izzították a közönséget is (vették a lapot), aztán jött a gitárszóló, ami egészen elképesztő volt (nekem az eredetiben nagyjából fel sem tűnt) de nyilván akkor már elkerülhetetlen volt a ráadás. Ide vártam volna Resolution-t és lévén 2 énekesnővel és összesen 4 énekessel voltak, szerintem kifért volna, de valószínűleg nem akarták elvágni a partihangulatot :) Megjelent néhány (4-5) táncoslány is a végére, akiket vélhetően akkor választottak ki gyorsan a közönségből - biztosan megirigyelték Mikát, mert mintha nála lett volna ez utoljára.

Az egyik legjobb koncert volt, amin voltam valaha, nagyon elkapták annak a tényleg nem nagyon sok embernek a hangulatát (vagy erőltették rá a sajátjukat...). Nagyon értették a dolgukat és igazi örömzenélés ment mindenki részéről, meg volt, aki puszta jelenlétével emelte a színpadkép minőségét: basszusgitárral hajdobálós körbefutás, törökülésben szitározás, a Müller Péter hajú szaxofonos, meg persze a raszta énekesek és David Byrne az egyetlen számában, pfff. Hatalmas élmény volt ott lenni. Levezetésképpen belenéztünk a Brains szokásos programjába, ami hozta a szintet, aztán némi dubstep döngöléssel felvérteztük magunkat a Getta-tömegen való átvágáshoz, hogy elmenekülhessünk. Ha nem vasárnapról lett volna szó, akkor bőven lehetett volna még az estében, de a Thievery Corporation és Dávid G. hívők gyors cseréje a nagyszínpad előtt szürreális élmény volt azért. Ha a közelünkbe bárhova jönnek a washingtoni arcok, én ott leszek.