1986….de rég is volt, te jó Isten! Fura érzés visszagondolni arra az időszakra. Nagyon távolinak tűnik, ugyanakkor néhány esemény pedig olyan, mintha csak tegnap történt volna. Ahogy az már lenni szokott, ebben az évben is szembejött velük néhány olyan dolog, amit soha nem felejtünk el…atomkatasztrófa Csernobilban, futball-láz a Mezey csapat körül majd egy miskárolással felérő szégyenteljes kudarc Mexikóban, s a Királylány is örökre elszunnyadt (Molnár Csilla szépségkirálynő halála).
Mindeközben az én kis életemben is nagy dolgok történtek: befejeztem az általános iskolát (és a focit, legalábbis mint versenysportot), elkezdtem a gimit. És elkezdtem növeszteni a hajamat, ahogy az már ebben a korban előfordul a kamasz gyerekekkel. Nos, seggigérő hajam sosem lett, de elkezdtem magam rockernek érezni. A KISS, Maiden, Saxon, Accept, Scorpions, Helloween stb. függőség persze már rég kialakult bennem ekkorra, de ez idő tájt kezdtem kicsit tágítani a valószínűleg enyhén beszűkült zenei ízlésemet. Oké, természetesen nem kezdtem el jazzt hallgatni, maradt a rock/metal, viszont egyre több zenét ismertem meg ebben az időben. Utólag visszagondolva parádés időszaka volt ez ennek a stílusnak, rengeteg briliáns zenekarral és kitűnő albumokkal (és igen, a hajbandák között is voltak kurva jók, de még mennyire!). Imádtam ennek a kornak a hangulatát, a rockzene külsőségeit és kliséit, amik persze jó ideig menőnek számítottak és nem klisének, és imádtam a sok-sok sztorizós videoklipet is!
Ennek az évnek a terméséből szeretnék most hármat megemlíteni, a számomra legkedvesebbeket, amelyekre mai füllel is azt tudom mondani, hogy parádésak, s hatalmas élvezetet tudnak nyújtani 25 év után is. Úgyhogy aki kapható egy kis nosztalgiázásra, és teheti, az bátran porolja le a régi bakelitjeit – van még ilyen élő ember vajon, én egyet sem ismerek – és hallgassa meg az alábbi lemezeket!

Ozzy Osbourne – The Ultimate Sin

Ozzytól tulajdonképpen nem tudnék szar lemezt említeni, pláne nem a szóló karrierje első feléből, én egészen az utolsó pár lemezéig mindent megkajáltam tőle, de ez a lemez a teljes életmű egyik legjobban sikerült darabja! Hogy miért is? Bár Ozzy éppen nem a Föld nevű bolygón élt ebben az időben, nagyon nem, de a fantasztikus Jake E. Lee gitárossal iszonyat fogós, dallamos nótákat hoztak össze. Tán a legnagyobb „sláger” az albumról:

David Lee Roth – Eat 'em Up and Smile

David Lee Roth… a hard rock legnagyobb bohóca! Imádom a csávót minden hülyeségével, nagypofájúságával – és nem igazán kiváló - hangjával együtt! Ahogy Ozzy mindig érezte, hogy kit kell gitárosnak választania, ugyanúgy Roth is mindig kiváló muzsikusokat gyűjtött maga mellé. Az ezen a lemezen szereplő egészen elképesztő: Steve Vai, Billy Sheehan, Greg Bisonette! A zene pedig milyen is lehetne? Időnként agyszaggatóan virtuóz, máskor pofonegyszerű, de mindvégig irgalmatlanul profi, szórakoztató és könnyed! A legnagyobb kedvenceimtől az egyik legkedvesebb albumom. Mi mást is ajánlhatnék, mint a Yankee Rose klipjét?

Metallica – Master of Puppets

Bár James-ék mára nagyon messze kerültek attól, hogy fikarcnyit is érdekeljen, mit csinálnak, be kell látnom, hogy a Master idején (persze talán már előtte is, és számomra még a Justice-t beleértve, utána is) metal szakon ők voltak a legnagyobbak! Ekkor még igazán volt vér a pucájukban, fiatalok voltak, vadak és sikerre éhesek. És ott volt velük Cliff Burton….Ezzel a lemezzel oda is pakoltak az asztalra valami olyat, ami évtizedekre etalonná vált a metal világában. Egy dalt választani erről a lemezről nem egyszerű. Azt mondom: Orion!