A B-oldal is jelezte, hogy a Led Zeppelin 2007-es koncertjére pár előadást meg hirdettek az Urániában, Tabánban talán, végül a Corvinban kaptam el. Háromnegyedház, egy nagyon idegesítő, kalóznak öltözött csaj ült mellettem. Nagyot bazmegoltam, amikor a literes kólám nem fért be a pohártartóba, mert szombaton voltam utoljára moziban, ahol meg a fél lityós ásványvizes üvegem átesett a pohártartón. Valahogy nem találom el... az első 3 szám alatt kicsit azon filóztam, hogy vajon mennyi van még hátra, mert nem szólt úgy a dob, meg a basszus, mint az albumon. Aztán ráálltam, és végig azon filóztam, hogy merjek-e olyat mondani, hogy ez a legjobb zenekar, akit valaha szerettem. Végül is nem merek, de óriásiak. Kicsit megvilágosodtam, mert majdnem 20 éve csomó albumuk megvolt (kazettán:), és mindig vágtam, hogy Robert Plant énekel, meg Jimmy Page gitározik, aztán hogy John Bonham dobol, de csak pár éve kezdett érdekelni hogy egyáltalán John Paul Jonesnak hívják a basszerost, akármennyire is szénné hallgattam. Nem vagyok egy rajongó típus, nem csináltattam fényképes kispárnát. 

Nagyjából az derült ki, hogy a doboknál Jason Bonham tényleg az apja fia, és előkerült a klasszik Ludwig dobszerkó, aminek a hangja annyira jól meg van csinálva a Toontrack EZ Drummer Vintage Rock nevű elektronikus hangszerben. Persze itt az átlátszó narancs plexi dobtestekkel, klasszik. Jimmy Page szerintem nem járt be nulladik órára, talán 3 szólót kellett volna 40% helyett teljesen megtanulnia ahhoz, hogy ne tűnjön úgy, mintha 20 év után kereste volna elő a kb. 5 különböző gitárját a garázsból. De a fazonja eredeti, az a rosszgyerek osztálytársad, akit ha 2 percig nem követsz, elvesztesz az éjszakában, és egy vonatsínen kerül elő úgy hogy jön a vonat, ő meg hugyozik és közben ordít, hogy "gyere vonatgeci, gyere". 

Eközben John Paul Jonesról számomra most derült ki igazán, hogy ő az agyas, ő a megmondóember és a legkomolyabban képzett zenész a társaságban. A kis Jasonkére (aki kb. 40 éves lehet, és elég gyúrós) úgy nézett az elborultabb ütemű részeknél, hogy minden rendben legyen, hogy látszik, hogy tőle jönnek a tört ütemek. Egy deka hibát nem vétett, és bár előkerült vagy 4 basszusgitár, a kolbászos Fender Jazz Bass azért ott figyelt, kompletten fretlessre cserélt nyakkal. Meg két KORG billentyű, amiről szintén nem tudtam, hogy az ő munkája a IV. albumon, pedig a No Quarter a személyes kedvencem tőlük, annak ellenére hogy kb. 15 éve változatlanul a Stairway to Heavent gondolom a világ legjobb számának. Abban van olyan zongorahang, hogy még a pulzusom is 30 alá megy, annyira nyugis. Gond nélkül végigbillentyűzött pár számot elég korrekten, őszintén remélem, hogy annyi pénze van, amit már soha nem tud elkölteni, mert megérdemli. Jelentősen hozzájárul, hogy legyenek számok, legyen sound, a színpadon a technikai dolgok is rendben legyenek, a hangszerelés is, valószínűleg az albumoknál is ott sertepertélt, hogy minden rendben legyen, a hosszú haj ellenére. Nem véletlenül néz egyedül ő ki most úgy, mint aki az FBI egyik osztályát vezeti, vagy valami mammutvállalatot vezet. Kis joviális :) Közben tele szeretettel, azt hiszem, így utólag Ray Manzarek mellé az egyik legkomolyabb zenekarformáló erőként fogok rá tekinteni.

Nagyon üdvözlöm a moziknak ezt a zenés vonalát, pár hete a 86-os budapesti Queen koncertet adták le, legközelebb pedig Scorsese Beatles - George Harrison filmjét lehet megtekinteni a Toldi Moziban. Ezek egyszeri vetítések szinte, több helyen elérhetők, tényleg különlegesség, nem a szokványos moziműködésbe illeszkedik, hanem inkább egyfajta rendezvény, vállalkozás a mozik megújítására és persze fenntartására, mint ahogy Puzsér élő "A hét mesterlövésze TOP 100" előadásai voltak, vagy a múlt heti 50 legjobb videoklip EVÖR jellegű 6 órás szeánsz a Corvinban. A képminőség végig moziban élvezhető volt, nem tudom, mivel vehették fel anno a koncertet, de a mostanában divatos 4K digitális formátumot tuti megüti, a néha bevágott erősen mobiltelefon jellegű vágóképeket pedig megszínezték valami oldszkúl effekttel, mintha super8 miatt lenne tök szar. A hangért valószínűleg a kiadvány készítői felelősek, nekem a basszusgitár kevésbé jött ki, mint az albumokon, illetve a gitár néha fülsértően magas volt, és zenész füllel páran azért elmosolyodhattak, Page-nek nem ivódtak feltétlenül a vénáiba a zeneelmélet velősebb része és a skálák, ugyanakkor bármilyen elborult permutációban tud 4-ig számolni, mindig mindennel időben jó helyen volt, és közben nem feszült rajta. Az is tisztelendő, hogy gondolom - a vizuál 1-2 jelenetéből adódóan is - szépen beLSD-ztek életükben "néhányszor", ennek ellenére egyben vannak, élnek, tudnak zenélni, és még mindig örülhet bárki, aki csak odáig jut hogy majmolhatta őket egy bérelt próbateremben pár szám erejéig, aztán inkább területi képviselő lett a Fabulonnál. Ha valaki lemaradt, ne dőljön késbe, de figyeljétek, milyen hasonló zenés mozielőadások lesznek, és ha valamelyik zenekar sokat tett a fiatalságotokhoz, akkor szilvuplé zarándokoljatok majd el a vonatkozó előadásra.