Közeleg az új Depeche Mode album, ezért ma megszegem a közel egy éve tartó Depeche Mode-ot NEM hallgatási moratóriumomat, elő fogom venni az összes korábbi albumukat újra! A legkedvesebb albummal kezdem: Some Great Reward.

Nem, nem a Black Celebration, hanem EZ az első album, ahol már komolyan kellett venni az egyre gyakrabban feketébe öltöző kefehajúakat. Az egyik legfontosabb állomás, ének, szöveg és sötét, ipari hangzásvilág olyan erőteljes detonációt okozó kombinációja, ami a mai napig indokoltan párásítja minden öreg depeses róka tekintetét. Rögzíteném: a világ legjobb albumáról beszélünk! Olyan telitalálat, amilyet maga a zenekar is „csak” megközelíteni tudott már a későbbiekben, egyéb bandák pedig egyszerűn el sem láttak még idáig soha. A korongot kísérő turné keretében a fiúk a Magyar-Osztrák határnál lépik át először a vasfüggönyt és vetik el a Volán pálya gyepén a hazai rajongás magjait.

Mutatnám, hogy ebben a pillanatban mi tetszik leginkább a lemezről, de kutya nehéz dolgom van. Something To Do, Lie To Me, Stories Of Old, If You Want, Blasphemous Rumours. Ezekből a legendákból csak úgy süvölt a hamisítatlan Depeche Mode atmoszféra és életérzés. Ugyan miféle ember tudna választani egy ilyen hibátlan menüből? És akkor még a 3, mára némileg már megkopott, de közismert slágert (a didaktikus People Are People-t, túlfűtött Master And Servant-et, ami ezen sorok írójának legelső kis kedvence volt egy korabéli rádióműsor miatt, és a Somebody-t) nem is említettem. Egy koca DM rajongónak könnyebb a dolga, ő ezek közül választana. OK, fej vagy írás! Csingg: Stories Of Old

“I couldn't sacrifice
Anything at all
To love”

Egyszerűen ellenállhatatlan, ahogyan ezt a gondolatot Dave Gahan prezentálja az 1984-es dalban: