Sonar a Gödörben!

Sonar a Gödörben!

B-oldal: Meséljetek, mi a helyzet a Sonar háza táján?

Kovács Marcell (Sonar): Sok izgalmas kísérleten vagyunk túl. Nagyon régóta tervezünk egy 360 fokos videót, de  valahogy nem akart összejönni egészen mostanáig. Végre adódott egy alkalmas helyszín és az időpont is éppen megfelelt mindenkinek. Sikerült egy remek koncertet rögzítenünk ezzel a fura kamerával, a végeredményre pedig nem is kell olyan sokat várni, hogy elkészüljön. Az ezt megelőző koncerten pedig kipróbáltunk egy újfajta vizuális technikát is, aminek az a lényege,hogy kizárólag a mi sziluettünkön mozognak a vetítés fényei. Ez olyan látványt eredményez, mintha -kis túlzással- hologramként mozognánk a színpadon. A kísérlet sajna a nagy tömeg miatt (ami persze jó, hogy sokan voltak) hamar hagyományos vetítésbe fordult át, de szerintem amint lesz lehetőség megint belevágunk. Vj E mindig remek ötletekkel áll elő.

sonar.JPGB-oldal: Egyre több a fellépésetek, hogyan látjátok, mit hozhat 2013 számotokra?

Kovács Marcell (Sonar): Tervben van egy kisebb európai turné, folyamatban van több videó klip. Dolgozunk  új számokon is. Jó lenne minél több embert megérinteni a zenénkkel. Március 22-én amúgy a Gödörben lépünk fel, várunk mindenkit nagy szeretettel!

B-oldal: Zenétek teljesen elszállós, nagyon sok váratlan pillanatot tartalmaz. Hogyan írtok dalt, mi kell az átszellemüléshez?

Kovács Marcell (Sonar): A próbatermünk és jó nagy hangerő;) No meg persze az egymásra hangolódás, odafigyelés, reagálás egymás apró rezdüléseire, kísérletezőkedv. És rendszeres próbák.

B-oldal: Ha egy filmrendező felkérne titeket, hogy írjatok zenét a filmjéhez, hogyan kezdenétek neki a munkának, rögvest az alsógatya csere után?

Kovács Marcell (Sonar): A próbák visszahallgatásakor sokszor érzem, hogy egyes pillanatok krimibeillő feszültséggel vannak tele, vagy éppen hogy teljes nyugalommal töltik el az ember lelkét. Egy filmes kihívás igazán közel állna hozzánk, nem haboznánk elfogadni a felkérést.

B-oldal: Megszoktuk tőletek, hogy szinte mindig valami egyedivel lepitek meg a közönséget. Milyen akciók árulhatóak el számunkra?  

Kovács Marcell (Sonar): Ezeket az akciókat legalább annyira szívünkön viseljük, mint a zenét magát. Többnyire belevágunk minden érdekesnek tűnő ötletbe, mert ha sokat fektetjük, oda a lelkesedés. Gondolom jön majd valami hülye ötlet, aztán gyorsan megcsináljuk. Előre természetesen sosem árulunk el részleteket.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr625107016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atika85 · http://funkyforum.hu 2013.03.21. 18:07:02

Csak pislogok, hogy eddig nem ismertem őket, hát ez valami zseniális zene.

aranyláz 2013.03.23. 11:16:07

@atika85: igen, jól nyomják, én is csak nemrég óta hallgatom

soundcloud.com/sonar-6 itt megvan minden lemezük

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása