Kispál, Tankcsapda, Quimby. Kispál nincs, Tankcsapda gyümölcsös sörökkel az egyre kevesebb rockernek (?) szól, így kétségtelen tény, hogy 2013-ra kijelenthetjük, hazánkban a Quimby dalol a legszélesebb rétegnek, szerezve ezzel óriási és napról-napra nagyobb népszerűséget. Egyre nagyobb sikereik ellenére azt kérdezem: hol van már a dicső (?) underground, a klubkoncertek, a kis színpad, amire alig fértek fel a zenészek, hol van már 1997, vagy 2009, mikor emlékeim szerint Kiss Tibi úgy zárta a koncertet a Pecsában, hogy azt kiabálta, “ígérem ennél nagyobb helyen nem fogunk játszani”. Azt nem tudom, hogy mennyire gondolta komolyan, de azt tudjuk, hogy a zenekar túlnőtt magán és ma már mindenkihez szól, a diákoktól a háziasszonyokon át, a lakodalmak és fesztiválok közönségéig. Baj ez? Eleve: melyik zenész nem akarna stadionokat megtölteni, vagy milliókhoz szólni, esetleg bőven megmilliomosodni abból a munkából/örömből, mely végre beérett. A Quimby-gépezet pedig már nem 1997-ben van, sőt nem is 2009-ben, a fiúk már nem a dunaújvárosi füstös kocsmákban keresik a fröccsre valót, hanem minden rádióból ők szólnak, fellépnek a Papp László Sportarénában, külföldi magyaroknak hakniznak (mint Ákos baszod!!!) dalaikat tehetségkutató versenyeken és mulatós lemezeken adják előtt mások, hol rosszul, hol rosszabbul. Kedden a Szigeten a nekik dedikált napon lesz lehetőségük újabb rajongókat szerezni, mert az kétségtelen, hogy a sok eltévedt, bebélyegezett holland mellett ismét lesznek olyanok, akik a Quimby életmű teljes ismerete nélkül fogják úgy érezni, hogy jó lehet e nagykoncert részévé válni, melyre lehet hívni még aput, anyut, vagy akár a nagyszülőket. És ez baj? Music for the masses. Kapcsolat koncert. Toljuk oda a babakocsit, abból baj nem lehet. Viszlát, Aranykor.

Talán egyébként pont 2009 volt az az év, mikor 9 Quimby koncerten is voltam. Ha most kutatok az emlékezetemben, talán ez és a 2010-es év lehet a fordulópont, mikor a Quimby az ország vezető együttesévé vált (mely nem minőségi-minősítési kritérium!), de ekkor ezt talán még ők sem hitték el legbelül. A Kilégzés bár 2005-ös, valahogy 2008-2009 tájékán jutott el a “néphez”, köszönhetően a tehetségkutatókban (és utána lakodalmakban) szarrá játszott Most múlik pontosan-nak. Ami egyébként nagyszerű dal, igazi Kiss Tibi zsenialitás, egyben a csapat keresztje, melyre már kötelező a közönséget is megénekeltetni, hiszen a nagyszínpadon már nem az összekacsintás, vagy a mosoly a kapcsolat, hanem a levegőben lévő öngyújtók (bocsánat okostelefonok) és az éneklő publikum. Nyilván ezért is érdemes zenélni, tagadhatatlan. Ettől függetlenül a Quimby ne legyen már egy kiégett, fesztiválról-fesztiválra ráncigálódó stadionbanda, hiszen az ő varázsuk sosem ebben volt. Hanem abban, ha Kiss Tibi, vagy Livius elővett egy csilingelő tárgyat a színpadon, melyet ha leejtettek, akkor is ott volt a varázszene. Ez nem működhet nagyszínpadon, talán erre már az együttes is rájött. De akkor hogyan tovább Quimby?

Abban biztos vagyok, hogy ha volt is svájci frank hitele az együttesnek, már nincs. Én nem a pénzt sajnálom tőlük, viszont nem gondolnám, hogy a zenekar csak a pénz miatt rá akarna állni a lemez-fesztivál-lemez-fesztivál vonalra és eladná ezért – vigyázat nagy szavak jönnek – művészi hitvallását. Az nem az a Quimby lenne, amibe én beleszerettem, bár ha nagyon őszinte akarok lenni, úgy kb. már 2011 óta nem az. Hadd fejtegessem ezt egy kicsit, mert abba a sorba sem akarok beállni, amelyikben azt hajtogatják, hogy ami sikeres, az szar is. Nem erről van szó. A Quimby egy szövegvilágában nagyon egyedi, áthallásos, néha pszichedelikus, kísérletező zenekar. Volt. Kiss Tibi egy igazi költő. Ma is. Ellenben ő sem a metaforák és érdekes képek végtelen tárháza, így az új lemezeik mélységben már nem tudják megközelíteni a korábbiakat, 1-2 jó dalocskán kívül laposabb az egész. Ha ízlés kérdése ez, ha nem, ezt akkor is kimondom. A Kilégzés óta a Quimby egy gép, mely forog, hiszen igény van rá. Az új lemezek minősége lehet ezért kevésbé érdekes (zenésznek és rajongónak egyaránt…?), hiszen a fesztiválon még mindig „jó buli” a Quimby, hiszen lehet dülöngélni az „Ajjajaj”-ra, lehet kiabálni a „Sehol se talállak”-ot és azért a „Fekete Lamoure” is odabasz a végén. A zenekar a könnyebb ellenállás irányába ment, vagy lehet úgy is fogalmazni, hogy végre learatják a babérjaikat? Végül is melyik Quimby-tag nem örül annak, hogy már nem az 2000-es évek eleje van, amikor társuk, barátjuk az elvonón volt, a zenekar sorsa pedig kérdéses volt, hanem 2013, amikor is akárhol-akármivel is lépnek fel, sikerük lesz. Állítom, ha 2 tag nem lenne a színpadon, a közönség 90%-a észre sem venné és nem azért mert távol áll a színpadtól, hanem mert ennyi is elég. Én meg figyelném ahogy megőrül a Faszi, vagy 100 percen keresztül saját világában bugizik a Mikuli Fefe, síppal a szájában megőrül a Livius, még mindig művészetet ad bele hátulról a Dodi, vadalmaként mosolyog a Szilárd, Kiss Tibi pedig életre összekeveri és továbbítja a misztikumot.

Hm, olyan volnék már, mint bármelyik zenekar régi rajongója és azt harsogom, hogy „én már a Fekete album előtt szerettem a Metallica”-t? Vagy amikor valaki azt mondja, hogy „szerintem a Syd Barett korszak a legjobb és a poszt-Waters-es Pink Floyd már lófasz”? Hm, lehet. Biztos öregedtem én is, de ténykérdés, hogy a Quimby-ben az zavar, hogy már mindenkié lett és ezáltal picit sem az enyém. Sajnos minden nagy zenekarok életében eljön az a pont, hogy a "túl sok" új lemez miatt háttérbe szorulnak a régi dalok/rajongók és az újat kell nyomni, mert azt pattintja a rádió is. De a Quimby eközben már annyira rádióbarát lett, hogy koncertjükön pár számra „büntetlenül” is oda lehet rohanni, max. 1 dal szövegét nem fogod ismerni, de utána úgyis jön valami sláger, meg az egész úgyis olyan jó buli és olyan helyes a Lovasi Tibi.

Mindent összevetve a Quimby jó zenekar. Elképesztően jó lemezeik (Ékszerelmére, Diligramm, Kilégzés) is vannak. De a mostani Quimby miért haknizene, a régi Quimby pedig miért volt dark, pszichedelikus, elgondolkodtató, áthallásos, azaz valahogy komplexebb, mint a mai? Ez nem lehet csak ízlés és felnövés kérdése. Ez már életérzés. Ezt a zenekarnak is kell éreznie, nekem pedig azt, van-e kedvem hallgatni őket, van-e kedvem elmenni a szigetes koncertjükre, vagy sem. Olyan ez, mint amikor találkozol egy régi szerelmeddel, akit jó újra látni, sok évvel az elválás után nagyon csinosan jelenik meg a találkozón, érted, hogy miért szeretted anno, de hirtelen azt is realizálod, hogy már miért nincs kedved vele lenni, és miért tudtál rajta túllépni és miért vagy most boldog mással. Valahogy így érzek manapság a Quimby iránt. Ezt a káposztát pedig kurvára csak ők tudják felmelegíteni. Na, mindegy, egyelőre találkozzunk augusztus 6-án, de én utána otthon alszom.

Addig is, itt a TOP25 Quimby-dal EVÖR:

1. Otthontalanság otthona
2. Magam adom ('09)
3. Lovakkal jöttél Viszockij
4. Don Quijote ébredése
5. Hol volt hol nem volt
6. Olé
7. Fekete Lamoure
8. Kaviár és Bor (live - Morzsák és Szilánkok lemezről)
9. Unom
10. Álmatlan dal
11. Halleluja
12. Androidő
13. Csillagbölcsi
14. Búcsú az univerzumtól
15. Legyen vörös
16. Nyina
17. Sehol se talállak
18. Libidó
19. Zéró dal
20. Parafenomén
21. Rablódal
22. Aranykor
23. As Perfect Strangers
24. Most múlik pontosan
25. Egónia
26. Szellő
27. Majomtangó
28. Mennyből az angyal
29. Viharon túl, szélcsenden innen
30. Kávéház