Az Akvárium Klubban találkoztunk Ákossal, azzal a céllal, hogy megtudjuk, neki hogyan kapcsolódnak különböző zenékhez egyes emlékek, melyek azok a dalok, amelyekről beugrik egy-egy korszak, élmény, van-e olyan zene, amit évekig keresett azt követően, hogy először hallotta. Még júliusban írtunk arról, hogy a Telekom és a Spotify motorjával elindult egy Zenetesó nevű Facebook alkalmazás, amelyben a felhasználók életük fontos fordulópontjaihoz, élményeihez, gyermekéveik, fiatalságuk és felnőttkoruk egy-egy momentumához rendelhetik akkori jellemző zenéiket, és ez alapján megtudhatják, kik azok, akik a leginkább hasonló zenékben fejezik ki magukat.

MENNYIRE VAGY FÉNYKÉPEZŐS TÍPUS?

Az ember életének vannak ikonikus fotói, néha 20-30 év távlatában már a fotó miatt gondolja, hogy emlékszik valamire, amire egyébként talán nem is emlékezne. Bizonyos helyzetekben egy illat vagy íz hirtelen visszarepít a múltba, máskor egy hangszer, egy zeneszám vagy egy hangzás. Ákos elmondta, hogy bár előadóként rengeteg fotó készül róla, négy gyerek apjaként a családi fotókon legtöbbször nem szerepel, mert a kamera másik oldalán áll. "Tavaly a megismerkedésünk 25. évfordulójára csináltam a feleségemnek egy albumot. Heteken át hajnalonként, titokban régi albumokból próbáltam beszkennelni azokat a képeket, amelyeken csak ketten vagyunk. Ez két dolog miatt volt nehéz: egyrészt a fotók főleg a gyerekeinket örökítik meg, másrészt a fotós ritkán tud megjelenni a saját készítésű pillanatképén – a szelfizés akkoriban még nem volt divat. Előadóként értelmetlenül sok kép készült rólam, magánemberként elég kevés."

Mint minden párnak, Ákoséknak is vannak olyan zenéik, amelyek csak kettejükről szólnak. "22 évvel ezelőtt életünkben először Amerikában jártunk, San Francisco-tól vezettünk Los Angelesig, ez kábé 600 kilométer. Mindketten ágról szakadt diákok voltunk, de megtudtuk, hogy a Drive Away rendszerében mások otthagyott bérautóit vissza lehet vinni a kiindulási állomásra. Jelentkeztünk, hogy mi Los Angelesbe mennénk, ha van kocsi. Mondták, jöhetünk, itt kell aláírni. Majd bevezettek az udvarra, ahol állt egy brutális daruskocsi, az az autólopó fajta. Ekkora autót még életemben nem láttam. Hogy bátorságot nyerjek, a rádiósmagnójába rögtön bedugványoztam az aktuális kedvenceket tartlamazó kazettát, és Peter Gabriel Mercy Street című számát körülbelül százszor hallgattuk meg ezen az úton."

BASF és POLIMER márkák, valamint saját készítésű Soft Cell feliratozás.

VÁLOGATÁSKAZETTÁK

Szinte mindenkinek megvan az az utazós kazettája, amire pontosan emlékszik, hogy milyen ákombákom filctollas felirat volt rajta, és hogy TDK volt vagy Scotch, esetleg AGFA vagy Maxell, és hogy golyóstollal írta rá a számcímeket vagy rotringgal, vagy netán valamilyen eredetinek tűnő, de fogalmazzunk úgy, hogy "műsoros" kazetta volt. Ákosnak négy különböző kiadásban volt meg a Jethro Tull Thick As A Brick albuma, ezek között is csak egy háziversenyben lehetne eldönteni, melyik a „legeredetibb”.

Saját bevallása szerint korábban számos válogatáskazettát készített lányoknak: „A szalagmennyiség, amelyre kedvenc számaimat rögzítettem nők részére, nagyjából ötvenszer éri körbe az Egyenlítőt.” Ákos borítót is fabrikált az elajándékozott kazettákhoz: itt egy sztori, amely komolyra fordult, a hanganyag, a borító és a kapcsolat tekintetében is. Az akkori kedvencek, az akkor elmondani kívánt üzenetet hordozó dalok hangjai által azok az emberek, azok az évek is nagyot utaznak az időben, és a hozzájuk ragadt emlékekkel együtt szólalnak meg. 

SZÁMCÍMEK A MÚLTBÓL

Ákos januárban ÉLETEM ZENÉJE címmel indított egy sorozatot a Facebook-oldalán: fiatalkorának néhány meghatározó évéhez rendelt dalokat 9 éves korától 15 éves koráig, azaz 1977-től 1983-ig. (A sorozatot a későbbiekben folytatni akarja.) Az ilyen visszaemlékezés ugyanazt az ösztönünket piszkálja, mint a Zenetesó alkalmazás. Az egyes linkekre kattintva elolvashatjátok Ákos személyes ajánlóit, ÉRDEMES, szemelvényeztem néhány értékelő szófordulatot: "ízlésemet a délszláv lemezkínálat is erősen befolyásolta. Hogy mennyi hiánycikket kértek a jugó határőrök egy bakelitért cserébe, nem tudhatom, de akkoriban egy pakli Amo szappan vagy furulyába csomagolt golyórágó komoly csereértéket képviselt". Vagy: "A zenekar első lemezét remegő kézzel vittem hazáig, és még a celofánt is archiváltam, miután lerántottam a tokról." (Ismerjük el, hogy a celofántól minden egy kicsit elegánsabb lesz, mindenre kéne tenni!) A Thrillerrel kapcsolatban pedig: "felültöltős Akai/Videoton videomagnóról játszották le, bazi nagy kivetítőn, nekünk otthon csak fekete-fehérben ment az Onedin család, meg a Zsenyám zá pultyem".

• 1977: Demjén Ferenc - Fújom a dalt
• 1977: ABBA - Eagle
• 1978: Boney M - Nightflight to Venus
• 1978: Piramis - Ellenfény
• 1979: AC/DC - Touch Too Much
• 1979: Dire Straits - Where Do You Think You're Going
• 1980: LGT - Gondolj rám
• 1980: Motörhead - Shoot You In The Back
• 1981: Phil Collins - In The Air Tonight
• 1981: EAST - Üzenet
• 1982: Jethro Tull - The Broadsword and the Beast
• 1982: Hobo Blues Band - A hetedik
• 1983: Michael Jackson - Thriller

"Azért lettem dalszerző, mert dalokat hallgattam egész gyerekkoromban. A Zenetesó alkalmazás nekem azért tetszik, mert egész életemben dalokat vadásztam, ültem a Kívánságműsor 2-től 5-ig adását hallgatva a Kossuth mellett, kezemet a PLAY és a REC gombokra helyeztve vártam, hogy jöjjön egy szám, ami tetszik, amit már rég szeretnék rögzíteni, ami nem az Orchideák című nóta Páger-Tolnay előadásában, mert az minden áldott hétfő délután lement. Oooooorchideák, fehér ooooorchideák, mondjátok eeel, hogy szheretheeeem... Jöjjön, mittudomén, a Popcorn téma, az kilencévesen nagyon bejött, titti-titti türüttü... Később egy csehszlovák gyártmányú lemezjátszó hozta meg az áttörést: nem csak azt hallgathattam, amit a rádióban adtak! Igaz, apám elsőre mindössze két lemezt vett, pár évig ezek közül lehetett választani, Vivaldi vagy Demjén. Ugyanebben az időben sírtam ki a szüleimtől, hogy fizessenek elő a rádióújságra. Abban előre benne volt, hogy mondjuk a Magnósok, figyelem című műsor szerdán 14:05-kor lesz Divéky István vagy Komjáthy György szerkesztésében, és kiírták az összes dal címét, sorrendjét, így: 1. Jakab-Hatvani: 220 felett (Neoton egy.), 2. Jagger-Richards: Nem kaphatok elégtételt (Rolling Stones egy.), stb. Elégtétel, na persze!"

ÉS A SAJÁT ZENÉD?

Az embernek van egy önképe, amely időnként megdől, ha tükörbe néz: nem az néz vissza rá, akit ő saját magának gondol. A hangunkkal is így vagyunk, időbe telik megszokni, hogy a mikrofon rögzítette hang különbözik attól, amit belül hallunk. A lemezekkel is így lehet, néha nehéz elfogadni, hogy ezt alkottam, de az is lehet, hogy néhány év távlatában egyet tud érteni magával az ember. "A zenetanulás sok kész panelt, zenei megoldást ültet el az emberben, fordulatokat, törvényszerűségeket. Nagyon tisztelem a tanult muzsikusokat, de van annak is előnye, ha az embert nem kötik ilyen szabályok. Persze korlátot is jelent, ha az ember képzetlen, ebbe szinte naponta beleütközöm. Dolgoztam sok remek hangszeressel, producerrel, invenciózus, klassz emberekkel, olyanokkal, akik sokkal jobb zenészek, mint én. Tőlük sokszor hallottam, amikor megmutattam egy új dalt, hogy na, ez nagyon ákosos. Nem biztos, hogy ez mindig bók, de nem tudok elképzelni annál többet ebben a műfajban, mint hogy az ember megtalálja a saját hangját, a saját zenei nyelvét. Leonard Cohen a Hallelujah első strófájában elmeséli, hogyan énekel a lantos király, hogy az Istennek tetsző legyen: negyedik, aztán ötödik fok, a szomorkás moll után jön a dúr emelkedettsége. („The fourth, the fifth / The minor fall, the major lift”). Talán ez a szabály, ez így mindig szép, de ha tudnék se akarnék így dalt írni. Igaz, emiatt minden hangért meg kell küzdenem, minden lemezem az első. Mindig elölről kezdem."

MI AZ ELSŐ ZENE, AMIRE EMLÉKSZEL?

Ezen Ákos nem sokat gondolkodott. Mint egy kvízműsorban, amikor azt mondják, hogy "magyar feltalálók, háromezerért", és két szó után rávágod, hogy Bíró László. "Mi a legkorábbi zene, amire címmel vagy előadóval emlékszel?" – Ákos kapásból: "ABBA: Eagle. 1977, ABBA-film a Corvin moziban, anyámékkal, kilenc éves voltam, az egész család hüledezett, hogy nahát, milyen furák ezek az őrült rajongók a filmen. Aztán jött a tévé, volt ilyen, hogy Zenés ajándékkosár az NDK-ból, meg slágerparádé, afféle revüműsorok, amiket akkor talán csomagban vett meg a Királyi Tévé vagy odaadták ajándékba, mittudomén, Marshall-segélyben. És a Pulzus! Meg az Egymillió fontos hangjegy műsora, milyen szellemes cím! Sajnos nem emlékszem pontosan, de volt egy, amelyikben egymást váltották a világító padlón a haknizó világsztárok. ABBA: Money, Money, Money, aztán a Boney M-től valami, talán a Ma Baker, Amii Stewart: Knock on Wood, Patrick Hernandez: Born to be Alive... Mindez ugyanabban a műsorban, megőrülsz! Ezt gyerekként látni a fekete-fehér Tisza tévén valóságos kultúrsokk volt. A hangot konkrétan úgy rögzítettem, hogy ráfordítottam a magnót a tévékészülék hangszórójára. És volt egy óriási osztrák zenekar, a Supermax. Szárazjégfüst, bozóthaj, platformcipő: totál hetvenes évek, sírsz! Később már kinyílt a csipám, felírtam apámnak, hogy mit kell hozni a jugó határról a kollégáktól, mert a Jugoton kiadásában rengeteg nyugati lemez megjelent. Készült a lista: egyszerűen kell a Kraftwerktől a Man Machine és az AC/DC-től a Back In Black, különben kő kövön nem marad itthon. Aztán a házban lakó gyerekekkel cserélgettük a lemezeket, ami tetszett, azt átvettük kazettára."

(Figyeljünk a csomagolópapír, a ceruza/töltőtoll és a letraset-technika együttes használatára)

"Sokáig azt hittem, hogy a Kajagoogoo utódzenekarának a lemezén az a szám úgy van, hogy fáp, tattarap, fáp, tattarap, fáp, tattarap, fáp, pedig nem is, ott simán csak ugrott a lemez, nekem meg úgy volt felvéve. Húsz évvel később megvettem CD-n, és akkor jöttem rá, hogy félreértésben éltem le két évtizedet." Akkoriban nem volt még Shazam meg Spotify, sok-sok év várakozás, kutatás, figyelés és szerencse van abban, hogy Ákos most meg tudja nevezni a Supermax - It Ain't Easy című dalát abból a régi tévéműsorból,. Ebből a szempontból zenetesók vagyunk. Én 15-től 30 éves koromig azért vettem meg komplett lemezeket, hogy hátha a borítóba bele lesz írva annak a neve, aki azt a bizonyos szaxofontémát játszotta 1958-ban.

Azok, akik a Zenetesóban életük fontos élményeihez a leginkább hasonló zenéket választják ki, mint Ákos, a Hősök vagy a Mary Popkids, közelről nyerhetnek betekintést ezen előadók egy napjába. Ne hagyjátok ki!

VONALZÓVAL ÉS KIS PIROS FILCCEL

"A rádióújságban a derékszögű iskolai vonalzómmal, kis piros filccel egy hétre előre aláhuzigáltam a rögzítendő számokat. Örökké hálás leszek a korabeli szerkesztőknek, Göczey Zsuzsának és a többieknek, mert nekik köszönhetem, hogy zeneőrült és lemezgyűjtő lettem. A szombatonként a 3. műsor – a későbbi Bartók adó – hullámhosszán 14.05-kor jelentkező Lemezbörze helyett című sorozat alapozta meg a gyűjteményemet, innen rögzítettem például az első Jethro Tull- vagy The Police-felvételeimet, komplett albumokat. Volt olyan banda, amelyiknek az összes lemezét leadták zsinórban! Nem lehetett kazettával bírni. Vége volt a világnak...!"

U2 borító Ákos interpretációjában

A-oldal, B-oldal, háromféle betűtípus, gondosan megválasztott papír

 Ezt Ákos 1988-ban csinálta Krisztának, aki azóta a felesége. Négy gyerekük van.