Ákos, a zeneőrült

Ákos, a zeneőrült

2014.08.04. | B-oldal

a-zeneben-akossal.jpg

Az Akvárium Klubban találkoztunk Ákossal, azzal a céllal, hogy megtudjuk, neki hogyan kapcsolódnak különböző zenékhez egyes emlékek, melyek azok a dalok, amelyekről beugrik egy-egy korszak, élmény, van-e olyan zene, amit évekig keresett azt követően, hogy először hallotta. Még júliusban írtunk arról, hogy a Telekom és a Spotify motorjával elindult egy Zenetesó nevű Facebook alkalmazás, amelyben a felhasználók életük fontos fordulópontjaihoz, élményeihez, gyermekéveik, fiatalságuk és felnőttkoruk egy-egy momentumához rendelhetik akkori jellemző zenéiket, és ez alapján megtudhatják, kik azok, akik a leginkább hasonló zenékben fejezik ki magukat.

MENNYIRE VAGY FÉNYKÉPEZŐS TÍPUS?

Az ember életének vannak ikonikus fotói, néha 20-30 év távlatában már a fotó miatt gondolja, hogy emlékszik valamire, amire egyébként talán nem is emlékezne. Bizonyos helyzetekben egy illat vagy íz hirtelen visszarepít a múltba, máskor egy hangszer, egy zeneszám vagy egy hangzás. Ákos elmondta, hogy bár előadóként rengeteg fotó készül róla, négy gyerek apjaként a családi fotókon legtöbbször nem szerepel, mert a kamera másik oldalán áll. "Tavaly a megismerkedésünk 25. évfordulójára csináltam a feleségemnek egy albumot. Heteken át hajnalonként, titokban régi albumokból próbáltam beszkennelni azokat a képeket, amelyeken csak ketten vagyunk. Ez két dolog miatt volt nehéz: egyrészt a fotók főleg a gyerekeinket örökítik meg, másrészt a fotós ritkán tud megjelenni a saját készítésű pillanatképén – a szelfizés akkoriban még nem volt divat. Előadóként értelmetlenül sok kép készült rólam, magánemberként elég kevés."

Mint minden párnak, Ákoséknak is vannak olyan zenéik, amelyek csak kettejükről szólnak. "22 évvel ezelőtt életünkben először Amerikában jártunk, San Francisco-tól vezettünk Los Angelesig, ez kábé 600 kilométer. Mindketten ágról szakadt diákok voltunk, de megtudtuk, hogy a Drive Away rendszerében mások otthagyott bérautóit vissza lehet vinni a kiindulási állomásra. Jelentkeztünk, hogy mi Los Angelesbe mennénk, ha van kocsi. Mondták, jöhetünk, itt kell aláírni. Majd bevezettek az udvarra, ahol állt egy brutális daruskocsi, az az autólopó fajta. Ekkora autót még életemben nem láttam. Hogy bátorságot nyerjek, a rádiósmagnójába rögtön bedugványoztam az aktuális kedvenceket tartlamazó kazettát, és Peter Gabriel Mercy Street című számát körülbelül százszor hallgattuk meg ezen az úton."

akos-kazettak.jpgBASF és POLIMER márkák, valamint saját készítésű Soft Cell feliratozás.

VÁLOGATÁSKAZETTÁK

Szinte mindenkinek megvan az az utazós kazettája, amire pontosan emlékszik, hogy milyen ákombákom filctollas felirat volt rajta, és hogy TDK volt vagy Scotch, esetleg AGFA vagy Maxell, és hogy golyóstollal írta rá a számcímeket vagy rotringgal, vagy netán valamilyen eredetinek tűnő, de fogalmazzunk úgy, hogy "műsoros" kazetta volt. Ákosnak négy különböző kiadásban volt meg a Jethro Tull Thick As A Brick albuma, ezek között is csak egy háziversenyben lehetne eldönteni, melyik a „legeredetibb”.

Saját bevallása szerint korábban számos válogatáskazettát készített lányoknak: „A szalagmennyiség, amelyre kedvenc számaimat rögzítettem nők részére, nagyjából ötvenszer éri körbe az Egyenlítőt.” Ákos borítót is fabrikált az elajándékozott kazettákhoz: itt egy sztori, amely komolyra fordult, a hanganyag, a borító és a kapcsolat tekintetében is. Az akkori kedvencek, az akkor elmondani kívánt üzenetet hordozó dalok hangjai által azok az emberek, azok az évek is nagyot utaznak az időben, és a hozzájuk ragadt emlékekkel együtt szólalnak meg. 

SZÁMCÍMEK A MÚLTBÓL

Ákos januárban ÉLETEM ZENÉJE címmel indított egy sorozatot a Facebook-oldalán: fiatalkorának néhány meghatározó évéhez rendelt dalokat 9 éves korától 15 éves koráig, azaz 1977-től 1983-ig. (A sorozatot a későbbiekben folytatni akarja.) Az ilyen visszaemlékezés ugyanazt az ösztönünket piszkálja, mint a Zenetesó alkalmazás. Az egyes linkekre kattintva elolvashatjátok Ákos személyes ajánlóit, ÉRDEMES, szemelvényeztem néhány értékelő szófordulatot: "ízlésemet a délszláv lemezkínálat is erősen befolyásolta. Hogy mennyi hiánycikket kértek a jugó határőrök egy bakelitért cserébe, nem tudhatom, de akkoriban egy pakli Amo szappan vagy furulyába csomagolt golyórágó komoly csereértéket képviselt". Vagy: "A zenekar első lemezét remegő kézzel vittem hazáig, és még a celofánt is archiváltam, miután lerántottam a tokról." (Ismerjük el, hogy a celofántól minden egy kicsit elegánsabb lesz, mindenre kéne tenni!) A Thrillerrel kapcsolatban pedig: "felültöltős Akai/Videoton videomagnóról játszották le, bazi nagy kivetítőn, nekünk otthon csak fekete-fehérben ment az Onedin család, meg a Zsenyám zá pultyem".

"Azért lettem dalszerző, mert dalokat hallgattam egész gyerekkoromban. A Zenetesó alkalmazás nekem azért tetszik, mert egész életemben dalokat vadásztam, ültem a Kívánságműsor 2-től 5-ig adását hallgatva a Kossuth mellett, kezemet a PLAY és a REC gombokra helyeztve vártam, hogy jöjjön egy szám, ami tetszik, amit már rég szeretnék rögzíteni, ami nem az Orchideák című nóta Páger-Tolnay előadásában, mert az minden áldott hétfő délután lement. Oooooorchideák, fehér ooooorchideák, mondjátok eeel, hogy szheretheeeem... Jöjjön, mittudomén, a Popcorn téma, az kilencévesen nagyon bejött, titti-titti türüttü... Később egy csehszlovák gyártmányú lemezjátszó hozta meg az áttörést: nem csak azt hallgathattam, amit a rádióban adtak! Igaz, apám elsőre mindössze két lemezt vett, pár évig ezek közül lehetett választani, Vivaldi vagy Demjén. Ugyanebben az időben sírtam ki a szüleimtől, hogy fizessenek elő a rádióújságra. Abban előre benne volt, hogy mondjuk a Magnósok, figyelem című műsor szerdán 14:05-kor lesz Divéky István vagy Komjáthy György szerkesztésében, és kiírták az összes dal címét, sorrendjét, így: 1. Jakab-Hatvani: 220 felett (Neoton egy.), 2. Jagger-Richards: Nem kaphatok elégtételt (Rolling Stones egy.), stb. Elégtétel, na persze!"

ÉS A SAJÁT ZENÉD?

Az embernek van egy önképe, amely időnként megdől, ha tükörbe néz: nem az néz vissza rá, akit ő saját magának gondol. A hangunkkal is így vagyunk, időbe telik megszokni, hogy a mikrofon rögzítette hang különbözik attól, amit belül hallunk. A lemezekkel is így lehet, néha nehéz elfogadni, hogy ezt alkottam, de az is lehet, hogy néhány év távlatában egyet tud érteni magával az ember. "A zenetanulás sok kész panelt, zenei megoldást ültet el az emberben, fordulatokat, törvényszerűségeket. Nagyon tisztelem a tanult muzsikusokat, de van annak is előnye, ha az embert nem kötik ilyen szabályok. Persze korlátot is jelent, ha az ember képzetlen, ebbe szinte naponta beleütközöm. Dolgoztam sok remek hangszeressel, producerrel, invenciózus, klassz emberekkel, olyanokkal, akik sokkal jobb zenészek, mint én. Tőlük sokszor hallottam, amikor megmutattam egy új dalt, hogy na, ez nagyon ákosos. Nem biztos, hogy ez mindig bók, de nem tudok elképzelni annál többet ebben a műfajban, mint hogy az ember megtalálja a saját hangját, a saját zenei nyelvét. Leonard Cohen a Hallelujah első strófájában elmeséli, hogyan énekel a lantos király, hogy az Istennek tetsző legyen: negyedik, aztán ötödik fok, a szomorkás moll után jön a dúr emelkedettsége. („The fourth, the fifth / The minor fall, the major lift”). Talán ez a szabály, ez így mindig szép, de ha tudnék se akarnék így dalt írni. Igaz, emiatt minden hangért meg kell küzdenem, minden lemezem az első. Mindig elölről kezdem."

MI AZ ELSŐ ZENE, AMIRE EMLÉKSZEL?

Ezen Ákos nem sokat gondolkodott. Mint egy kvízműsorban, amikor azt mondják, hogy "magyar feltalálók, háromezerért", és két szó után rávágod, hogy Bíró László. "Mi a legkorábbi zene, amire címmel vagy előadóval emlékszel?" – Ákos kapásból: "ABBA: Eagle. 1977, ABBA-film a Corvin moziban, anyámékkal, kilenc éves voltam, az egész család hüledezett, hogy nahát, milyen furák ezek az őrült rajongók a filmen. Aztán jött a tévé, volt ilyen, hogy Zenés ajándékkosár az NDK-ból, meg slágerparádé, afféle revüműsorok, amiket akkor talán csomagban vett meg a Királyi Tévé vagy odaadták ajándékba, mittudomén, Marshall-segélyben. És a Pulzus! Meg az Egymillió fontos hangjegy műsora, milyen szellemes cím! Sajnos nem emlékszem pontosan, de volt egy, amelyikben egymást váltották a világító padlón a haknizó világsztárok. ABBA: Money, Money, Money, aztán a Boney M-től valami, talán a Ma Baker, Amii Stewart: Knock on Wood, Patrick Hernandez: Born to be Alive... Mindez ugyanabban a műsorban, megőrülsz! Ezt gyerekként látni a fekete-fehér Tisza tévén valóságos kultúrsokk volt. A hangot konkrétan úgy rögzítettem, hogy ráfordítottam a magnót a tévékészülék hangszórójára. És volt egy óriási osztrák zenekar, a Supermax. Szárazjégfüst, bozóthaj, platformcipő: totál hetvenes évek, sírsz! Később már kinyílt a csipám, felírtam apámnak, hogy mit kell hozni a jugó határról a kollégáktól, mert a Jugoton kiadásában rengeteg nyugati lemez megjelent. Készült a lista: egyszerűen kell a Kraftwerktől a Man Machine és az AC/DC-től a Back In Black, különben kő kövön nem marad itthon. Aztán a házban lakó gyerekekkel cserélgettük a lemezeket, ami tetszett, azt átvettük kazettára."

akos-kajagoogoo.jpg(Figyeljünk a csomagolópapír, a ceruza/töltőtoll és a letraset-technika együttes használatára)

 

"Sokáig azt hittem, hogy a Kajagoogoo utódzenekarának a lemezén az a szám úgy van, hogy fáp, tattarap, fáp, tattarap, fáp, tattarap, fáp, pedig nem is, ott simán csak ugrott a lemez, nekem meg úgy volt felvéve. Húsz évvel később megvettem CD-n, és akkor jöttem rá, hogy félreértésben éltem le két évtizedet." Akkoriban nem volt még Shazam meg Spotify, sok-sok év várakozás, kutatás, figyelés és szerencse van abban, hogy Ákos most meg tudja nevezni a Supermax - It Ain't Easy című dalát abból a régi tévéműsorból,. Ebből a szempontból zenetesók vagyunk. Én 15-től 30 éves koromig azért vettem meg komplett lemezeket, hogy hátha a borítóba bele lesz írva annak a neve, aki azt a bizonyos szaxofontémát játszotta 1958-ban.

Azok, akik a Zenetesóban életük fontos élményeihez a leginkább hasonló zenéket választják ki, mint Ákos, a Hősök vagy a Mary Popkids, közelről nyerhetnek betekintést ezen előadók egy napjába. Ne hagyjátok ki!

VONALZÓVAL ÉS KIS PIROS FILCCEL

"A rádióújságban a derékszögű iskolai vonalzómmal, kis piros filccel egy hétre előre aláhuzigáltam a rögzítendő számokat. Örökké hálás leszek a korabeli szerkesztőknek, Göczey Zsuzsának és a többieknek, mert nekik köszönhetem, hogy zeneőrült és lemezgyűjtő lettem. A szombatonként a 3. műsor – a későbbi Bartók adó – hullámhosszán 14.05-kor jelentkező Lemezbörze helyett című sorozat alapozta meg a gyűjteményemet, innen rögzítettem például az első Jethro Tull- vagy The Police-felvételeimet, komplett albumokat. Volt olyan banda, amelyiknek az összes lemezét leadták zsinórban! Nem lehetett kazettával bírni. Vége volt a világnak...!"

 

akos-polimer1.jpgU2 borító Ákos interpretációjában

akos-polimer2.jpgA-oldal, B-oldal, háromféle betűtípus, gondosan megválasztott papír

 akos-bonanza-various-artists.jpgEzt Ákos 1988-ban csinálta Krisztának, aki azóta a felesége. Négy gyerekük van.

 

91 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr166565715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

látens liberális 2014.08.04. 22:47:25

Hát , igen! Így működtek a dolgok akkoriban.Ha valakinek sikerült beszerezni valami jó lemezt,másoltuk kazettákra.Én is így lettem lemezgyűjtő.Amikor beköszöntött a CD korszak legeleje, rengeteg bakelit lemezt vettem ( olcsón), mert meg voltam győződve róla, hogy ez csak a gazdagok úri sportja.A nyolcvanas években mai szemmel, vagyonokat költöttem lemezekre.Kerestem 4500 Ft-ot és 800 pénzért vettem a Metallica lemezeket, Mercyful Fate-et,Helloweneket.A mai napig őrzöm őket, pedig már lemezjátszóm sincs.De olyan jó még ma is kézbe venni őket, bogarászni a lemezborítókat.( van még 69-es Doors-om, 71-es Slade is.)

registraal 2014.08.04. 22:49:53

" A hatalom celja a hatalom maga, mindenkinek mast rejt a 101-es szoba... "
Van akit Kossuth dijjal lehet megvenni...

isssti 2014.08.04. 23:10:34

Melyik hatalom kit választ: előzőek Lovasit, mostaniak Ákost ...melyik jobb?

..szerintem egyik sem..

shred 2014.08.04. 23:29:55

Jó cikk és ízléses Zenetesó-reklám is:-)

Fikkentáger 2014.08.05. 00:02:06

isssti:

Mindketten megdolgoztak a Kossuth díjért. Az egyik írt egy rakás dalt, fölment a pódiumra, elénekelte, sokaknak tetszett. A másik is írt egy rakás dalt, fölment a pódiumra, és tapsolt ő is a sokakkal, akiknek tetszett, amit hallottak, előtte meg utána persze ő is énekelt, nem könnyű meló ez.

Szóval ha választani kéne, a Lovasi tényleg bekaphassa, mer őneki volt pofája csak művészkedni, és mégis megkapta, míg a másik keményen megdolgozott érte.

winterrain 2014.08.05. 00:04:04

Micsoda?...
Másolt kazetták?
Én valamiért azt hittem hogy Ákosnak csak jogtiszta lemezei voltak :)

Fikkentáger 2014.08.05. 00:08:10

@registraal: ez viszont hülyeség, Ákos egy ügyes közgazdász, egyáltalán nem kellett megvenni, csak simán kompenzálták. A Kossuth-díj nem akkora vaszizdasz pénzügyileg, hogy értelmezni lehessen ilyen aspektusban. Az ilyesmire állami támogatást szoktak megszavazni, például külföldi koncertekre, ahonnan egyébként egy fitying profit se esne be, hiszen kiafaszt érdekelne egy ilyen koncert mondjuk Párizsban.

szaroskenyer 2014.08.05. 00:15:38

Ez egy fasza kis post volt Ákos lopott zenéiről. Ugyanez az Ákos pár éve lelövette a bitbarátot, mert megosztották Ákos egy albumát. Ákos, szarjál gecit.

Yoss 2014.08.05. 00:35:04

Azon kívül, hogy egy diktátor a haverja, nincs bajom vele. Nem rossz zenész és érthető, ha nem szereti, ha lopják a zenéit. De orbán barátsága megbocsáthatatlan. Erre majd egyszer ő is rájön. Még elég fiatal..

gizmo26 2014.08.05. 00:47:24

@isssti: Ákos közhelygyáros, Lovasi szövegeitől meg depis leszel. Persze a rajongók nagy része fel sem fogja a szövegek jelentését. (Lásd: A bosszú népe)

midnight coder 2014.08.05. 06:38:19

@Fikkentáger: Ákosnak van egy rakás jó zenéje, különösen a Bonanzás időkből. Lovasit viszont 5 percnél tovább soha nem tudtam hallgatni, már a hangja is irritál.

midnight coder 2014.08.05. 06:39:28

@Yoss: Ennél sokkal nagyobb gáz, ha valaki liberális. Mármint a szó mai európai értelmében.

Contaxg 2014.08.05. 07:06:41

A kívánságműsort a Petőfin lehetett hallgatni hétfőnként, kettőtől ötig . A Kossuth valószínűleg a cigaretta lehetett....

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.05. 07:25:03

Ákoska tehát régebben illegálisan másolt kazettákat, most meg ajvékol, hogy másolják az ő lemezeit. Azt hiszem, még szarabb lenne neki, ha NEM töltögetnék őket.

Mindenesetre énfelőlem nyugodtan alhat, én eddig sem töltöttem le egyetlen hangot sem a zenéiből, eztán sem fogok. Ha valahol véletlenül meghallom, olyan érzésem támad, mintha Zárayt és Vámosit hallanám.

@Fikkentáger:

"Az ilyesmire állami támogatást szoktak megszavazni"

Ha jól rémlik, nemrég jópár milliócska támogatást is kapott, sajnos már nem jut eszembe, hol olvastam.

midnight coder 2014.08.05. 07:35:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem illegális ma sem. Ha a TV-ből vagy a rádióból felveszel magadnak egy számot, az teljesen legális. Az a nem legális, ha terjeszted. És a torrenttel jogilag az a baj (nálunk) hogy nem csak letölt, de fel is, mivel ez picit leegyszerűsítve arra alapul, hogy a féjlok darabjait egymástól szedik össze a felhasználók.

Amúgy meg ízlésen nem lehet vitatkozni. Van akinek Michelangelo jön be, van akinek meg egy WC csésze.

Phteven 2014.08.05. 07:40:35

Ki a tököm másolna Ákos lemezt és miért?? :-D

opel123 2014.08.05. 07:57:48

@Contaxg: Megelőztél. Én is a Petőfire emlékszem. A slágermúzeum melyiken ment?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.05. 08:05:10

@midnight coder:

Én is ismerem a torrent működését. :)

"Amúgy meg ízlésen nem lehet vitatkozni. "

Inkább nem érdemes. Egy mulatós zenét kedvelőt úgysem lehet rászoktatni a klasszikus zenére vagy a jazzre. De ebből még nem következik, hogy a mulatós zene azonos értékű.

Phteven 2014.08.05. 08:21:15

@opel123: Naná, hogy a Petőfi volt! A Kossuthon a Kabaré csütörtök ment.

gabardin 2014.08.05. 08:37:56

@midnight coder: az egymás lemezeinek másolása saját célra hasonló, mint a torrent, csak az már összehozza a földrajzilag távolabbi felhasználókat ;)

Fikkentáger 2014.08.05. 08:58:08

@gizmo26: József Attila után ha egy magyar költőt/dalszövegírót hallgatva nem vágod föl az ereidet, akkor tényleg nem érdemel Kossuth díjat.

midnight coder 2014.08.05. 09:01:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Pedig az. Az egyik is elszórakoztat egy embert, meg a másik is. De attól nem leszel több, hogy jazz-t hallgatsz és nem mulatós zenét.

Fikkentáger 2014.08.05. 09:08:35

@midnight coder: nem csak egy rakás jó zenéért kapta a díjat - az indoklás szerint:

"KOVÁCS ÁKOS előadóművész, zeneszerző részére stílusteremtő zeneszerzői, előadóművészi tevékenységéért, az igényes pop-rock magyarországi térnyeréséhez való tevőleges hozzájárulásáért, műfajgazdag és sokoldalú, a zene, a próza, a vers és a színház világában egyaránt maradandót alkotó, nagy népszerűségnek örvendő művészi munkássága elismeréseként"

Különösen az tetszett, hogy mikor egy pálcán kézen állt a fálcán....

Marc Forgeron 2014.08.05. 09:13:29

Ilyen jo zenek hallgatasa utan, hogyan csinalhatott ilyen szarokat???

isssti 2014.08.05. 10:18:31

@Fikkentáger: A Kossuth díj nem ez a kategória: pop, sőt még jazz-zenészek is csak egy teljes életmű vége felé érdemlik ki ...normális esetben..
Lásd: Szakcsi, Vukán - több évtizedes világszínvonalú művészi munkát követően kapták meg
De ha popról beszélünk: Demjén, Omega, stb ... 40év munkásságot követően...nem tíz év zenélgetéssel a hátuk mögött: ez nekem így súlytalan; kicsit az ötvenes évekre emlékeztet, amikor gyári munkások kaptak Kossuth díjat..

Elegem Van · http://elegemvan.blog.hu 2014.08.05. 10:23:11

Egy kezem sem kell ahhoz, hogy megszámoljam, hány "Ákos-sláger" van a fülemben, ugyanis 0. Nekem sajnos elegem van Ákosból, és abból, hogy mindenhol őt futtatják. Ügyes, mert megcsinálta a karrierjét, ettől függetlenül zeneileg nulla.

John Silver 2014.08.05. 10:47:09

@szaroskenyer:

Nehéz megszólalni egy ilyen név ilyen kommentje után.... :-)
Talán egy gondolat jut eszembe, "hallgattál volna bölcs maradtál volna..." :-)

John Silver 2014.08.05. 11:00:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Süt a lenézés már az első szavából.... Ákoska.... Mitől érzi azt, hogy igazabb lesz attól ha épp lenéz egy olyan embert akit igazából nem is ismert, akinek a zenéjét épp nem is kedveli....
Hogy szemlélheti ezek után objektív szemszögből.... Nagyjából sehogy ami nem is baj ez is "csak" egy vélemény a sok közül, bár a vélemény is minősíti magát az embert... :-)

John Silver 2014.08.05. 11:10:23

@Elegem Van:

Esetleg zenész teccik lenni? :-)

Ha esetleg nem hallotta volna Ákos legújabb slágerét (lehet elkerülte az ön fülét) idéznék belőle magánál jobb alanyt nem is találhatott volna meg ez a szöveg:

"Mindenki beszél
Mindenki oktat"

A vélemény az sosem baj, a magas ló az már igen.... :-)

"Ügyes, mert megcsinálta a karrierjét, ettől függetlenül zeneileg nulla."

Nem is tudom eme mondat melyik része ordít a tudatlanság és ostobaság egyvelegétől...
Egyrészről egy 27 éve zenével foglalkozó (nemkülönben 27 éve sikeres...) emberről úgy beszélni mint valami tavaly berobbant 'X' faktoros alany elég bátor és merész dolog de aztán egyből értékelni is őt idézve "lenullázni".... :-)
Gratulálok hozzá, komoly vélemény egy komoly embertől.... (óóó kérem ne vegye komolyan....)

bebe tv 2014.08.05. 11:17:37

@Phteven: Ki a tököm másolna Ákos lemezt és miért?? :-D

Ez a kérdés bennem is felmerült, hiszen amiket ez a fazon állítólag ír és ad elő az a botfülűek rétegzenéje és semmi köze sincs a muzikalitáshoz. Nem ismeri ki magát az összhangzattanban és dallamvezetése is primitív. Állítom mindezt azon oknál fogva, mert ifjú koromban 17 éves koromig 9 évig tanultam zenét. Zenetanárom unszolása ellenére csak azért nem mentem 14 éves koromban zenegimnáziumba, mert nem éreztem magam annyira tehetségesnek, hogy profi zenész váljon belőlem. Annyi haszna azonban volt a 9 év
zenetanulásnak és nagyzenekarban való játszásnak, hogy meg tudom ítélni melyik zene jó és melyik nem.

gizmo26 2014.08.05. 11:22:03

@TrollSlayer: Jéé, Puzsér.... Kössz

John Silver 2014.08.05. 11:25:00

@isssti:

27 év az a 10....

Tudja mi a súlytalan? A hozzászólás amit néhány ember itt "kiböfög" magából.....

John Silver 2014.08.05. 11:32:53

@bebe tv:

A laikusok zagyvasága után már csak egy dolog van lejjebb, egy hozzáértő "okossága".... :-)

bebe tv 2014.08.05. 11:35:26

@John Silver: Esetleg zenész teccik lenni? :-)

Egyrészről egy 27 éve zenével foglalkozó (nemkülönben 27 éve sikeres...) emberről úgy beszélni mint valami tavaly berobbant 'X' faktoros alany elég bátor és merész dolog de aztán egyből értékelni is őt idézve "lenullázni".... :-)

Az lehet, hogy akinek ezeket írtad az nem képzett zenész, de van zenei ízlése.
Jó magam pedig már akkor zenét tanultam nem kevés ideig, amikor ez a zenésznek nevezett jóember még gondolat formájában sem létezett. A 60-as években voltam teenager amikor idehaza a rádió még a Su su szerelem és társai című dalokat nyomta, miközben a Radio Luxemburg meg az Europawelle Saar megállás nélkül nyomta az angol- szász slágereket, és ahol hetente tűntek fel újabb és újabb zenekarok, énekesek. Sajnos, de a zene valahol ott kezdődött: Beatles, Rolling Stones, Kinks, Small Faces, Who, Hollies, Bee Gees, Easy Beats, Byrds, McCoys, DDBMT és még sokan mások. Sokkal hosszabb lenne a felsorolási lista mint erről a fazonról szóló írás.
Sajnos a zenében is ott tartunk mint a repülőgép gyártásban. Nincs.
Igaz a mondás: Vakok között a félszemű a király.

isssti 2014.08.05. 11:36:07

@John Silver: Szerintem meg lehetne oldani ezt egymás sértegetése nélkül is.
Én legalábbis így képzelem..

John Silver 2014.08.05. 11:42:07

@isssti:

Egyetértek.... mondjuk kezdhetjük egy értelmes, építő, kritikával (mert ugye a vélemény is akkor lesz az ha van mögötte valami ha nincs akkor...)

Na ha ez megvan, akkor jöhet egy értelmes párbeszéd.... :-)
Sajnos az ön hozzászólása már ott súlytalan volt, hogy kritizál egy olyan valakit akiről azt se tudja mióta van a pályán...
Nem gondolja, hogy bátor dolog véleményt nyilvánítani akkor amikor még azt a fáradtságot sem veszi az ember, hogy alap dolgoknak utánna nézzen?

Nem az a felháborító, hogy kritizál itt sok ember hanem az ahogy.....

Fikkentáger 2014.08.05. 11:52:51

@bebe tv: Nem létezik olyan, hogy objektíve jó zene. Ha esetleg mégis, akkor valahol Afrikában, és a megítéléshez nem szükséges semmilyen zenei képzettség. A nagyanyám csirkepörköltje szerintem a legjobb volt a világon, mondom ezt anélkül, hogy bármilyen szakácsi képzettségem lenne.

John Silver 2014.08.05. 11:53:57

@bebe tv:

Önnek is csak ismételni tudom magam, nem védeni akarom Ákost nem is kell, egyszerűen szánalmas az a vergődés ahogy itt egyesek szó szerint kiszenvednek magukból egy tudatlanságtól, ostobaságtól, és főleg a realitástól elrugaszkodott "gondolatot" (nevezzük így nehogy sértésnek vegye valaki).
Tudja mit vettem észre?
Ezek az emberek rettentően sok energiát emésztenek fel míg kisajtolnak magukból egy olyan egyszerű mondatot (ami nemkülönben inkább a felkészületlenségüket tükrözi) egy olyan emberrel kapcsolatban aki hálistennek magasról tesz rá, csinálja ami számára a legjobb és évtizedek óta elég sok embernek bejön az amit csinál....

És most lehet hurrogni, lehet szarozni, az is csak egy vélemény lesz bááár szerintem ha húznánk egy képzeletbeli lécet sokan nem ugranák meg...

Nincs gond azzal ha valakinek nem tetszik amit Ákos csinál, de azért egy majd 30 éves munkásság után azt mondani hogy nulla, meg szar stb....

Persze ahogy tetteink úgy véleményünk is meghatározza kik is vagyunk...

Olyan emberek fikázzák Ákost akik a saját bevallásuk szerint nem hallgatják, nem tudnak róla szinte semmit....
Véleményt fogalmaznak meg a dalszövegeiről miközben saját maguk sem tudják értelmezni azt (és ami a legszomorúbb nem is akarják)...

John Silver 2014.08.05. 11:58:48

@Fikkentáger:

Objektíve jó zene olyan valóban nincs, de ahhoz hogy az ember megállapítsa azt hogy valami jó vagy esetleg rossz ahhoz azért nem árt ismerni is azt...
És ha ez megvan akkor esetleg nézhető a dolog objektív szemszögből persze ehhez nem árt némi intelligencia sem.... :-)

Ha ez nem teljesül akkor jön pl az ilyen komment:

"Ákos, szarjál gecit."

Ehhez a "gondolathoz" sok munkásság valljuk be nem szükséges...

Fikkentáger 2014.08.05. 11:59:55

@John Silve Az, hogy hány éve foglalkozik Ákos (bárki) a zenével, sokféle következtetés levonására alkalmas. A szomszéd boltos is már vagy 30 éve űzi tisztesen az ipart, de még mindig nem lehet nála camembert sajtot kapni, csak a szokásos trappistát, mégse fog tönkremenni, mondjuk Kossuth-díjat se fog kapni.

isssti 2014.08.05. 12:01:40

@John Silver: Változatlanul áll véleményem: Szakcsi, Vukán, vagy akár Demjén - Omegáék közelmúltban kapott Kossuth díjához képest az ő teljesítményük kevéske - legalábbis egy Kossuth díjhoz

Fikkentáger 2014.08.05. 12:03:27

@John Silver: de ahhoz hogy az ember megállapítsa azt hogy valami jó vagy esetleg rossz ahhoz azért nem árt ismerni is azt...

Szerintem ez egyáltalán nem így, pláne zenénél. Az ember a fülével meg a szívével hallgatja a zenét, nem az eszével. A zenéről nem megállapítják, hogy jó-e vagy rossz, az a kocsi, és az autószerelő csinálja...

Fikkentáger 2014.08.05. 12:09:01

@isssti: De ez nem az Ákos hibája, hanem a szisztémáé, miszerint politikai döntéssel adnak ki művészeti díjat. Ilyen-olyan faszom szentkereszteket adjon egy kormány mindenféle vélt vagy valós országnak tett érdemekért, de stílusteremtésért...öööö...izé...
mondja már meg valaki zenészguru, pontosan melyik stílust is teremtette meg, és kik lettek ennek a stílusnak a prominens követői!

Fikkentáger 2014.08.05. 12:14:16

@John Silver: Fenti szempontból szerintem a zene némileg más megítélés alá esik, mint a dalszöveg. Utóbbit egy fokkal könnyebb méregetni objektív mércével is, ahogy a verset vagy a prózát is. A zene igazából tetszik/nem tetszik kategória, sok (meg)értenivaló nincs rajta, ellenben az írott közlési formákkal.

John Silver 2014.08.05. 12:15:04

@isssti:

Ez persze az ön véleménye amivel semmi gond nincs.
Bár okosan kerüli a kínos 10-est de értem mire akar kilyukadni...

A fő gondom még mindig az lenne, hogy hogy a fenébe alkotunk, formálunk véleményt olyanról amit nem is igazán ismerünk, hisz nem szeretünk nem hallgatjuk, azt se tudjuk mióta csinálja amit csinál.... Nem érzi a paradoxont?

Ettől a vélemény persze vélemény marad max értékéből veszt....

John Silver 2014.08.05. 12:20:17

@Fikkentáger:

Ismételni tudom újfent magamat, nem magával a kritikával van bajom hanem ami mögötte van (vagy inkább úgy fogalmaznék hogy ami "NINCS" mögötte).
Sajnos a legtöbb értéktelen, és nem én teszem azzá hanem a "gazdája" aki még arra is lusta, hogy megnyisson egy "guglit" oszt olvasson pár adatot....
Persze fikázni mindig is könnyebb volt...

wovbagger 2014.08.05. 12:21:14

A halszájú, gumigerincű népnemzeti komolyművészvagyok nyögvenyelős szövegeket író fűzfapoétával beszélgettetek? Kovács úr a zenei rossz ízlés és a pestises hazai popzene tökéletes megtestesítője: hiába hallgatott annyi zenét pendelyes kora óta, írni egyetlen jó számot sem tudott (és most ne jöjjön senki az "Bonanza milyen jó volt!" szöveggel, mert nem volt az egyetlen másodpercre sem, már a megjelenés idején sem).
Régebben jobb volt a B-oldal...Ákos viszont sosem volt az.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.05. 12:25:05

@isssti:

"kicsit az ötvenes évekre emlékeztet, amikor gyári munkások kaptak Kossuth díjat.."

Nekem az jutott eszembe, hogy anno még a cocizmus alatt Koncz Zsuzsa, Szxörényi és páran megkapták a Kossuth díjat. Akkor is szimplán demonstrálni akart a rendszer valamit: nem a díjazottak teljesítménye számított, mert az kevés volt a díjhoz.

isssti 2014.08.05. 12:35:51

@John Silver: Ismerem mindkettőjük zenéjét (viszonylag olcsó popzene, bár kétségtelenül nem a legrosszabbak közül való..), nem véletlen hasonlítottam más díjazottakhoz: hozzájuk képest teljesítményben, minőségben egyaránt kevesek - még felnőhetnek oda, hogy méltók legyenek, de ez most maximum távoli vágyálom lehet részükről!
Azon rugózhatunk, hogy Ákos és Lovasi tizen, vagy huszonéve vannak a pályán, a 40-50 éves életművű díjazott-társakhoz képest ez csak porszem. Akár így, akár úgy..

Fikkentáger 2014.08.05. 12:40:14

@isssti: ezzel a 40-50 évvel azért óvatosan bánnék, mert például a Demjén Rózsi utolsó 15 éve bárcsak ne lett volna, már ami az életművet illeti...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.05. 12:51:48

@John Silver:

"Mitől érzi azt, hogy igazabb lesz attól ha épp lenéz egy olyan embert akit igazából nem is ismert, akinek a zenéjét épp nem is kedveli...."

Az embert nem nézem le, bár nem is rokonszenves,$s nem csak a torrentoldal kinyírása miatt.

A zenéjét viszont valóban nem kedvelem, nagyon nem. Szerinted kellene szeretnem? Nem tudtam, hogy már a kötelező zenei ízlés is része a NER-nek.

"Hogy szemlélheti ezek után objektív szemszögből.... Nagyjából sehogy ami nem is baj ez is "csak" egy vélemény a sok közül"

Nyilván nem nézhetem objektív szempontból, ahogy te sem, más sem. Egyrészt azért, mert mindenkit befolyásol a saját zenei ízlése, másrészt azért sem, mert Ákos politikailag is elkötelezte és exponálta magát annyira, hogy ezt ne lehessen figyelmen kívül hagyni.

"bár a vélemény is minősíti magát az embert... :-)"

A vélemény nem az embert minősíti, hanem a véleménye alapján TE minősíted az embereket. Amihez jogod van, tedd nyugodtan. Én meg max. kiröhöglek, hogy ekkora feneket kerítesz egy nemzetközi szinten huszadrangú szintipop zenésznek.

Szónoki kérdés: Mi bajod van azzal, hogy valaki (én) nem kedveli Ákoska zenéjét, és mint embert sem tartja túl nagyra? Ez nem akadályoz meg téged abban, hogy kedveld, szeresd, tiszteld. Ahogy a te iránta érzett szereteted, tiszteleted és rajongásod sem akadályoz engem abban, hogy ne kedveljem sem az embert, sem a zenéjét.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.05. 12:57:07

@John Silver:

"értelmes, építő, kritikával"

Bocs, te épp most érkeztél egy MSZMP-pártértekezletről?

"Sajnos az ön hozzászólása már ott súlytalan volt, hogy kritizál egy olyan valakit akiről azt se tudja mióta van a pályán..."

Szóval az a baj, hogy a kommentelő kritizálni merte a bálványodat... :(

Éljen rÁkosi! Éljen rÁkosi! ....

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.05. 13:04:39

@John Silver:

"hogy a fenébe alkotunk, formálunk véleményt olyanról amit nem is igazán ismerünk, hisz nem szeretünk nem hallgatjuk"

Honnan veszed, hogy a kommentelő vagy akár én nem ismerjük? Hallottam és ismerem a zenéjét, ÉPP EZÉRT nem kedvelem. Ha nem ismerném, nem mondhatnám, hogy nem kedvelem. De sajnos ismerem.

Az meg talán még szerinted se legyen akadálya a véleménynyilvánításnak, hogy valaki nem szereti Ákos zenéjét.

Avagy csak az nyilváníthat róla véleményt, aki szereti?

"Nem érzi a paradoxont?"

És te? Te nem érzed?

John Silver 2014.08.05. 13:21:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Kedves, ha nem haragszik én maradnék a magázódásnál nem hiszem, hogy oly jól ismernénk egymást, hogy ily gyorsan összehaverkodzunk volna....
Hirtelen nem is tudom melyikre reagáljak.
Azért megpróbálkozom, mert oly sok sort írt de igazából egy (általam már korábban leírt) mondattal válaszolnék ami remélem sokmindenre tiszta vizet önt még az ön poharába is...

"Ez persze az ön véleménye amivel semmi gond nincs."

"Ismételni tudom újfent magamat, nem magával a kritikával van bajom hanem ami mögötte van (vagy inkább úgy fogalmaznék hogy ami "NINCS" mögötte)."

"Nincs gond azzal ha valakinek nem tetszik amit Ákos csinál, de azért egy majd 30 éves munkásság után azt mondani hogy nulla, meg szar stb.... "

"A vélemény az sosem baj, a magas ló az már igen.... :-)"

Szóval mint fentebb is jeleztem a kritikával semmi gondom sincs.... Már ha a kritika megüt egy mércét ami mondjuk egy picivel felljebb van mondjuk ennél:

"Ákos, szarjál gecit."

Kérném ha máskor reagál valakinek a hozzászólására legalább annyival tisztelje meg, hogy elolvassa amit előzőleg írt....
Ezzel nem bántani akarom, csak épp rávilágítani, hogy cseppet sem "fáj" nekem ha épp leszarozzák azt aki épp nekem tetszik, hisz tisztában vagyok vele hogy nem az a lényeg mit mond hanem az ki mondja...

Önről meg süt a gőgösség, a lenézés, a feljebb rendűség mostmár felém is (kezdve attól, hogy simán letegezett holott én megadtam maga felé a tiszteletet...)

"A vélemény nem az embert minősíti, hanem a véleménye alapján TE minősíted az embereket. "
Higgyje el az én minősítésem az csak egy okozat, megint csak ezt tudnám idézni :

"Ákos, szarjál gecit."

Az ilyenhez nem kell kommentár, a stílus maga az ember szokták volt mondani...
Szóval igenis ahogy tetteink képesek minősíteni miért ne minősíthetne minket az amit papírra vetünk?

"Honnan veszed, hogy a kommentelő vagy akár én nem ismerjük?"

Ne haragudjon de az aki arra is lusta, hogy megnézze hány éve zenél Ákos azt maga hova tenné????

John Silver 2014.08.05. 13:35:31

@isssti:

Látom még mindig nem érti mi a valódi gond....
Azzal válik értéktelenné a véleménye, hogy arra is lusta, hogy utánanézzen egy olyan dolognak amire ÖN építi a saját véleményét....
Én megértem, hogy ez az aprócska, szinte láthatatlan "baki" az ön szemszögéből jelentéktektelen, de hááát azért legyünk már picit tárgyilagosak....
Próbáljuk meg már legalább abban venni a fáradtságot, hogy kicsit felkészülünk mielőtt hozzászólunk egy témához (legyen az bármi)...

isssti 2014.08.05. 13:40:40

Ön pedig végtelenül unalmas és fárasztó - ha meg nem sértem..

John Silver 2014.08.05. 13:40:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Bocs, te épp most érkeztél egy MSZMP-pártértekezletről? "

Na látja ez az amiről beszélek...
Most ha erre azt írnám ennél lejjebb már nincs, hogy ennyire ócskát már nem lehet összehozni akkor ön lenne felháborodva... :-)

Kérem, helyezzük már felljebb a lécet.... Mindannyiunk érdeke...

John Silver 2014.08.05. 13:51:18

@isssti:

:D

Öntől ez még akár lehet dícséret is... igazából lényegtelen....

Ez van Ákos szar, én meg unalmas vagyok ... :-)

Még szerencse, hogy oly sokan vannak a "jó" oldalon nemigaz...
Akik simán lenulláznak, leszaroznak, akárkit mert "ŐK" tudják a tutit... :-)

Egyáltalán nem sértett egyébként meg, hisz már mondtam alapvetőleg azt vallom nem az a lényeg mit mond az a lényeg ki mondja...

Fikkentáger 2014.08.05. 13:52:46

@John Silver: én maradnék a magázódásnál nem hiszem, hogy oly jól ismernénk egymást,

Ez a fajta modorosság egy anonim internetes fórumon szinte már sértésszámba megy, de minimum szánalmas. Szerintem aki itt magázódik, az szarjon sünt. Habár tudom, hogy az ilyen érvelés neked nem elég intellektuális.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.08.05. 13:54:13

nagyon érdekes poszt volt, köszi.

Olyan szavak voltak benne amit egy mai gyerek/fiatal nem is ért már. kazetta, másolás, válogatáskazetta.

Milyen jó érzés is volt számolgatni, hogy mi fér, hogy fér 1-1 oldalra, a számok sorrendje A vagy B oldal. Napokig lehetett vele dolgozni mire "tökéletes" lett.
Ejj, de jó is volt. :D

Fikkentáger 2014.08.05. 13:54:38

@John Silver: azt vallom nem az a lényeg mit mond az a lényeg ki mondja...

ennek fuss neki még egyszer...

John Silver 2014.08.05. 14:05:21

@Fikkentáger:

ÁÁÁÁÁ már minden világos.. fingani ér?

John Silver 2014.08.05. 14:06:25

@Fikkentáger:

Ezt tényleg nem érted????

Bocs a tegeződésért, csak bevágódom a "bandába".....

John Silver 2014.08.05. 14:15:36

Na, fingóverseny?

Ki van benne?

Ütöm már a szintet?

látens liberális 2014.08.05. 14:40:29

@doggfather: Az enyémen kívül a tied a második komment, ami a cikkhez szól hozzá és nem csak a szokásos mocskolódás.67-ből kettő.Ez a magyar komment-kultúra.

John Silver 2014.08.05. 14:49:51

@látens liberális:

nagy igazság van abban amit írsz!

Sajna a végére nálam is elgurult a gyógyó de teljesen egyetértek.

Sztem a 99% el se olvasta egyébként...

látens liberális 2014.08.05. 15:06:22

@John Silver: Ebben a cikkben egy korról, annak a kornak a technikai lehetőségeiről van szó elsősorban, inkább másodsorban arról, hogy konrétan Ákos milyen zenéket hallgatott.Engem különösebben nem érdekel Ákos izlése, mert én más műfajban " utazom". Ennek megfelelően Ákos zenéjét sem szeretem, de eszembe se jutna fikázni ezért, vagy politikai nézeteiért.Nem tudom, hogy ez csak magyar módi, hogy ha egy zenész, sportoló vagy szinész vagy bármilyen művész felvállalja a politikai nézeteit, onnan nem számít már a teljesítménye, csak és kizárólag a politikai nézete.Külföldön rengeteg zenész, zenekar vagy sportoló vállalja fel a nyilvánosság előtt a nézeteit , de én nem tapasztalom az " ellenoldaltól" ezt a mértéktelen gyűlöletet.Legalább is én még nem halottam olyat, hogy -utálom a Dead Kennedy's-t mert balos.Vagy utálom a Slayert, mert jobbos.Tetszik, vagy nem tetszik? Az előadó magánélete nem érdekel.Az az ő élete.

John Silver 2014.08.05. 15:16:07

@látens liberális:

Olvastam a cikket és bár én szeretem Ákos zenéjét, teljesen egyetértek veled.
Sajnos kicsit eltávolodtam én is a témától a 8. komment teljesen elvitt egy másik irányba annak ellenére, hogy sokunk élete elevenedett fel szerintem ebben a cikkben.
Sokam mondhatják el, hogy ott ültek a rádió elött várták az egyik aktuális kedvenc slágerét, s vették fel a polimer kazettájukra...
Nem volt net, nem volt téka, nem volt semmi.
Volt Poptarisznya, meg az említett 2-5-ig... :-)

látens liberális 2014.08.05. 15:48:21

@John Silver: Meg a " lemebörze helyett".Göczey Zsuzsa volt a szerkesztő.Az első Ozzym,Motöhead-em onnan volt meg.Mindig drukkoltam, hogy ne a slágerszám alatt fogyjon el a szalag. Meg micsoda minőségi ugrás volt, amikor a Polimer árában már Fuji-t meg Schotch-ot lehetett kapni.A TDK maga volt a luxus.:)

John Silver 2014.08.05. 15:50:55

@látens liberális:

wooow, hihetetlen, hogy jönnek elő az emlékek... :-)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.05. 16:54:38

@látens liberális:

"eszembe se jutna fikázni ezért, vagy politikai nézeteiért."

Ákossal sem az a baja sok embernek, hogy jobboldali - én is jobboldali érzelmű vagyok -, hanem az, hogy ebből hasznot húz, lásd legutóbb, amikor valami helyiségbérletet kapott meg igen olcsón. Sajnos már nem emlékszem pontosan az esetre, de úgy rémlik, elég nagy visszatetszést keltett.

De ez még apróság ahhoz képest, hogy ebben a szörnyen átpolitizált magyar közéletben, ahol az emberek a fórumokon egymás torkának esnek az eltérő politikai nézeteik miatt - miközben mindegyik politikai oldal az országon élősködik nagy egyetértésben -, nem ugyanaz a politikai szimpátia kinyilvánítása, mint pl. Németországban vagy az USA-ban.

Az USA-ban a republikánusok és a demokraták közötti különbség a magyar bal- és jobboldalhoz képest elenyésző. Persze vannak késhegyre menő viták ott is, de a politikai kultúra mind a politikusok, mind a lakosság körében sokkal magasab szinten áll. Tehát Ákoska politikai színvallása sokkal polarizálóbb hatású, mint lenne az USA-ban vagy Németországban. Ezt neki is tudnia kellene, és közszereplőként inkább a gyűlölködés csillapítására, semmint az erősítésére kellene törekednie. Sajnos nem ezt teszi, ezért a fikázás, nem a nézeteiért.

Az meg, hogy miért van nálunk ez a gyűlölködő szembenállás, már más tészta.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.05. 17:39:08

@John Silver:

"Kedves, ha nem haragszik én maradnék a magázódásnál nem hiszem, hogy oly jól ismernénk egymást, hogy ily gyorsan összehaverkodzunk volna...."

Ha nem haragszol, akkor én meg maradok a tegezésnél.

"Nincs gond azzal ha valakinek nem tetszik amit Ákos csinál, de azért egy majd 30 éves munkásság után azt mondani hogy nulla, meg szar stb.... "

Ha valaki ennyire tartja Ákos munkásságát, akkor az az ő dolga. És legyen már joga hangot adni e véleményének. Attól, hogy valaki 30 éve nyomja a szintipopot, még lehet pocsék.

"A vélemény az sosem baj, a magas ló az már igen.... :-)"

Egy idézettel feljebb még épp a véleménnyel volt bajod: "... egy majd 30 éves munkásság után azt mondani hogy nulla, meg szar stb.... "

"Szóval mint fentebb is jeleztem a kritikával semmi gondom sincs.... Már ha a kritika megüt egy mércét ami mondjuk egy picivel felljebb van mondjuk ennél:

'Ákos, szarjál gecit.'"

Ez is egy legitim vélemény.

"Ezzel nem bántani akarom, csak épp rávilágítani, hogy cseppet sem "fáj" nekem ha épp leszarozzák azt aki épp nekem tetszik, hisz tisztában vagyok vele hogy nem az a lényeg mit mond hanem az ki mondja..."

Ez nagyon érdekes: Tehát nem a vélemény a lényeges, hanem az, ki mondja???

Mondd, te eszednél vagy?

"Önről meg süt a gőgösség, a lenézés, a feljebb rendűség mostmár felém is (kezdve attól, hogy simán letegezett holott én megadtam maga felé a tiszteletet...)"

Nem tudom, mi az a "feljebb rendűség", valószínűleg felsőbbrendűségre gondoltál. Sajnálom, ha így látod, bár azután, hogy neked nem a vélemény számít, hanem az, ki mondja, már semmin nem tudok meglepődni veled kapcsolatban.

"'Ákos, szarjál gecit.'

Az ilyenhez nem kell kommentár, a stílus maga az ember szokták volt mondani..."

Te el szoktad olvasni annak a kommentjeit, akinek válaszolsz? Mert akkor nézd már meg, én írtam-e a fent idézett magvas véleményt.

"Ne haragudjon de az aki arra is lusta, hogy megnézze hány éve zenél Ákos azt maga hova tenné????"

Én sem tudom, hány éve zenél Ákos. Számomra lényegtelen. Zenélhet 5 éve vagy 50 éve, a produktumait nem eszerint értékelem. Nekem nem tetszik a zenéje, sekélyesnek, mesterkéltnek, színvonaltalannak tartom. Vállalom ezért a lesújtó kritikádat, max. ha nagyon sírhatnékom támad tőle, akkor felteszek egy McCoy Tyner CD-t vagy újra megnézek egy jó Mozart- vagy Rossini-operát, de csak a könnyedebbek közül, hogy felvidítson.

BTW.: Mozart vagy Rossini 12 évesen olyan operákat írtak, amelyek zenei tartalmából egy Ákos-féle ezer évig képes lenne "alkotni" - akkor meg miről is beszélünk?

bebe tv 2014.08.05. 19:37:21

@John Silver: Sajnálatos módon a hazai zene hűen tükrözi az ország mentális állapotát.
Akinek az igénytelen zene örömet okoz, hát hallgassa. Elolvasva a sok kommentet, erre a válaszom röviden csak annyi: Nem szeretem, ha a kakát Nutella-nak igyekszenek eladni.

bebe tv 2014.08.05. 20:14:23

@Fikkentáger: Nekem más az álláspontom, mert igen is létezik objektíve jó zene. Ugyan úgy mint a fizikának a zenének is megvannak a maga törvényei. E törvények nem betartása még nem tesz teljesen disszonánssá egy zeneszámot, de nem is nyújt teljes zenei élvezetet. Nem véletlen, hogy az 50-es évek olasz zenei hulláma után még mindig töretlenül hódit az angol-szász zene, hiszen úgy a populáris zenéjük mint a népzenéjük is a skála összes hangjából építkezik. Ennek szöges ellentéte a magyar népzene amely mindössze a skála 8 hangjából konzekvensen mindig ugyan azt az 5 hangot használja.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.05. 20:49:25

@bebe tv:

"igen is létezik objektíve jó zene"

Egyetértek, szerintem is létezik. Annak ellenére, hogy nem tudom pontosan definiálni a követelményeit. A zene komplexitása lehetne egy ismérv, na de lehet nagyon összetett, mégis nagyon szar zenét is írni, lásd modern szerzők közül sokan. Másfelől meg pl. Mozart egyes darabjai egyszerűek, mégis értékesek.

Az viszont biztos, hogy pl. a mulatós zenék semmiképpen nem tartoznak bele.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.08.05. 20:58:19

@látens liberális: én el se olvastam a nem a zenéről szóló kommenteket. Egy zenés posztnál nem érdekelnek a politikai megnyilvánulások.

Fikkentáger 2014.08.06. 00:30:30

@bebe tv: Ok, tegyük föl, hogy létezik objektíve jó zene. A kérdés, hogy mi értelme van neki?
Mi értelme van egy zenét objektíve hallgatni/megítélni?

Erről az értékes/nem értékes zenéről meg ez juta zeszembe:

www.youtube.com/watch?v=LjHORRHXtyI

Az angolszászokról meg ez:

www.youtube.com/watch?v=puR5pvREizM

John Silver 2014.08.06. 09:52:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Döbbenet, hogy egyszerű mondatokat mennyire nem ért, hogy mennyire nem jut el önhöz...
Ha esetleg megtenné, hogy elolvassa (és megpróbálja értelmezni) amit kimásol a mondataim közül akkor ön is rájön arra ami oly világos hogy világosabb már nem is lehetne...
Nem szeretnék visszakanyarodni abba az irányba amibe ön és az önhöz hasonló emberkék mér egyszer elvitték ezt a cikket, nemkülönben azért is mert az egész cikk nem arról szól amire ön és az önhöz hasonlók szeretnék kihegyezni, mégis utoljára reagálnék egy pár dologra.

Nem szeretnék pontról pontra végig menni a kommentjén hisz ugyanabba a hibába esik bele majdnem végig...
Leírnám tehát mégegyszer, hogy magával a véleménynyilvánítással semmi bajom sincs, ha jól emlékszem senkinek sem írtam olyat hogy ne kommenteljen, azonban engedje meg már nekem is azt, hogy felemeljem a szavam amikor a értelmes, építő kritika helyett ilyen kommenteket olvasok...
Nem a véleménye bosszant max a ami mögötte van (vagy úgy fogalmaznék ami nincs...)
A "feljebb rendűséggel" megfogott valszeg próbáltam illeszkedni az itteni "környezethez"... :-)

Cak halkan jelezném, hogy egyszer nem állítottam hogy az "Ákos szarjál gecit" maga mondta, ha nem lett volna eléggé egyértelmű magát a jelenséget próbáltam megmutatni...

"nem az a lényeg mit mond hanem az ki mondja.."
Háát meg kell mondjam itt volt számomra a fordulópont, tényleg nem érti eme mondat lényegét????
Ne haragudjon nem akarnám nagyon megbántani de elég nehéz bármit is mondani mert számomra úgy fest halvány lila gőze sincs önnek mit jelent ez a mondat....
Pedig nem egy bonyolult...
Ha ezt megérteni valszeg megértené azt is miért is írtam már többször is azt hogy önmagában a véleménnyel semmi bajom sincs max azzal ahogy megformálják azt...

Önbizalma mindenesetre látom van bőven, látom önt nem nagyon zavarja, hogy kapásból letegez valakit és amikor a másik jelzi önnek a válaszában tulajdonképp magasan szarik rá....

Ajánlom egyébként figyelmébe a következő hozzászólást (bár nem hiszem hogy nem olvasta max nem tartotta "fontosnak"

"@doggfather: Az enyémen kívül a tied a második komment, ami a cikkhez szól hozzá és nem csak a szokásos mocskolódás.67-ből kettő.Ez a magyar komment-kultúra."

Nem tudom feltűnt e, hogy a cikk nem Ákosról szól, Ákos max egy szereplője....

John Silver 2014.08.06. 09:57:37

@bebe tv:

"Sajnálatos módon a hazai zene hűen tükrözi az ország mentális állapotát."

De hálistennek itt vannak önök akik a jó úton járnak, tudják mi a jó, és még a szart is szarnak hívják....
Atyaéég, de tényleg.
Higgye el az ország mentális állapotát pl egy komment is híven tükrözi... :-)

okoskodó fórumlakó 2014.08.06. 09:58:56

"....hanem az, hogy ebből hasznot húz, lásd legutóbb, amikor valami helyiségbérletet kapott meg igen olcsón. Sajnos már nem emlékszem pontosan az esetre, de úgy rémlik, elég nagy visszatetszést keltett."

Ó, igen, dobjunk be valami jól hangzó, botrányszagú dolgot, ezzel is mutatva, hogy milyen szar alak ez az izé. Annyi történt, hogy egy fotózásra, és egy kevés mozgókép felvételére bérbe vette a Bálnát, 10 ezer forintért. Kb. öt óra hosszára. Valószínűleg nem is az egész épületet, csak annak egy részét. Egyébként úgy hallottam, hogy szabadidejében gyerekeket molesztál. Vagy az nem ő? Mindegy, egy hapsi a tévéből, én úgy tudtam, hogy ő, de lehet, hogy nem.

Azt bezzeg egyetlen ellendrukker sem hozza fel, amikor a Fonogram-díjért járó laza félmillió forintot jótékony célra fordította. „Szeretettel hívom azokat, akik egyetértenek és úgy érzik, megengedhetik maguknak, hogy a UPC jóvoltából elnyert összeget jótékony célra, rászorultak megsegítésére adjuk” - 2008. január. Pedig ekkor még az a gaz Fidesz nem tömte tele a zsebeit ennek a DM-utánzatnak. Bezzeg a Bálna meg az a nyomorult 10 ezer forint világbotrány.

Miért nem a szignálokkal jössz? Ott is ment az okoskodás, hogy mekkorát harapott a közösből ez a kis rohadék, aztán meg kiderült, hogy reális volt az összeg (a norvégok által finanszírozott, független "Átlátszó" is elismerte), utána meg az volt a gond, hogy Ákos miért nem árulta el ezt a reális munkadíjat (a szerződése titoktartásra kötelezte). Persze az igazi baj az volt, hogy őt kérték fel - hiába a vonósfelvételek, a belefektetett munka, attól ő még egy kis fideszes gyökér.

"De ez még apróság ahhoz képest, hogy ebben a szörnyen átpolitizált magyar közéletben, ahol az emberek a fórumokon egymás torkának esnek az eltérő politikai nézeteik miatt - miközben mindegyik politikai oldal az országon élősködik nagy egyetértésben -, nem ugyanaz a politikai szimpátia kinyilvánítása, mint pl. Németországban vagy az USA-ban."

Ez olyan megható - mintha nem pont a te hozzászólásod lenne átitatva politikával.

"Az meg, hogy miért van nálunk ez a gyűlölködő szembenállás, már más tészta."

Nem más tészta - messze nem azt az utat járta be az ország az elmúlt 50 évben, mint az USA. Sőt, semmilyen más országhoz sem hasonlítható a mi fél évszázadon keresztül fennálló, internacionalista kommunizmusunk.

John Silver 2014.08.06. 10:57:53

@okoskodó fórumlakó:

Akkor nem csak én látom azt amit látok....

Mindjárt megkapod te is a tutit... :-)

John Silver 2014.08.06. 11:29:25

@bebe tv:

Egyébként javaslom egyszer hallgassa végig mondjuk ezt és döntse el, hogy nutella avagy a kaka kategória....

www.youtube.com/watch?v=3LYpoENKCIA

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.06. 12:14:52

@John Silver:

"Döbbenet, hogy egyszerű mondatokat mennyire nem ért, hogy mennyire nem jut el önhöz..."

Akkor döbbenjél, galambocskám.

"mégis utoljára reagálnék egy pár dologra."

Ugye remélhetem, hogy tényleg utoljára? :D

"A "feljebb rendűséggel" megfogott valszeg próbáltam illeszkedni az itteni "környezethez"... :-)"

Biztos a többi helyesírási hibádat is ezen okból ejtetted. :D

"senkinek sem írtam olyat hogy ne kommenteljen"

Nem is nagyon hiszem, hogy módodban állna megakadályozni őket, de azért szívmelengető ez a nagylelkűséged. Mily nemes szív dobog benned! :D

"önt nem nagyon zavarja, hogy kapásból letegez valakit és amikor a másik jelzi önnek a válaszában tulajdonképp magasan szarik rá...."

Látom, téged viszont annál jobban zavar, hogy letegezlek, mert már sokadszor hozod fel. Ugye túléled azért? Inkább vegyél be egy nyugtatót. :)

"Ne haragudjon nem akarnám nagyon megbántani de elég nehéz bármit is mondani mert számomra úgy fest halvány lila gőze sincs önnek mit jelent ez a mondat...."

Nem bántasz meg. Sem nagyon, sem kicsit. Ez esetben ui. én sem azt nézem, mit írsz, hanem azt, ki írja. Nem tudsz megbántani. A szemtelen légy sem tud megbántani, akkor te miért tudnál? :)

John Silver 2014.08.06. 12:26:28

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Önben milyen emlékeket ébreszt a cikk (egyébként)?
Csak hogy beszélgessünk arról is amiról szól...

Hejesen írtam? :-)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.06. 12:38:26

@John Silver:

"http://www.youtube.com/watch?v=3LYpoENKCIA"

Neked csemege, nekem kaka, geil tejszínhabbal leöntve. Nekem a zene valahol itt kezdődik:

www.youtube.com/watch?v=oBD-nQ0u_zI

www.youtube.com/watch?v=JYS5hYYjmi0

Tudom, neked meg ez a kaka, de tudok élni ezzel a gondolattal. :D

John Silver 2014.08.06. 13:02:24

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Egyszerűsége már kezd mosolyogtatóvá válni számomra... :-)
Tudja mi köztünk a különbség?
Igaza van mondhatnám azt hogy mennyire tetszik a komoly zene (talán az egyetlen műfaj ami nem áll közel hozzám) de mégsem teszem.
Sőt, eszem ágában sincs kakának nevezni, mint ahogy tette ön.
Szánalmas a vergődése melyben megpróbál fölényeskedni, és közben olyan egyszerű mint egy faék.....
Fura, hogy már ott tartunk hogy helyettem leírja mit gondolok.... :-) vicces....

Tudja nem csak azért értékes számomra Ákos Lepkegyüjtő száma mert egy jóbarát emlékére született (gyengébbek kedvéért Kaszás Attiláról van szó) hanem azért is mert hálistennek teljesen más szemszögből nézek rá mint ön...

Egyébként a cikkel kapcsolatban tényleg nincs gondolata?
Komoly hiányt érzek.... :-)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.08.06. 16:21:54

@John Silver:

"Egyszerűsége már kezd mosolyogtatóvá válni számomra... :-)"

"Szánalmas a vergődése melyben megpróbál fölényeskedni, és közben olyan egyszerű mint egy faék....."

:)))

John Silver 2014.08.06. 16:35:18

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Örülök, hogy tetszik... :-)
Hibát esetleg talált benne mert én nem... :-)

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása