Na, kérem szépen, eltelt annyi idő, hogy el lehessen dönteni: Frusciante, vagy Klinghoffer. A napló itt nyílt ki, mindketten jöjjenek ki szépen a táblához és akkor halljuk. Persze csak erőltetem a feszkót, egyáltalán nem kell választani, ellenben az alábbi videón a két gitáros pár szólója összehasonlításra kerül, így elkerülhetetlen, hogy elgondolkodjunk az összehasonlításon.

Azt gondolom - látva a lenti videót, a bécsi koncertet élőben és pár koncertvideót csak úgy elcsípve - hogy Klinghoffer nagyon sokat fejlődött, ha nem is játékban, hanem abban, hogyan tolja előtérbe magát. A bécsi RHCP koncerten is azt éreztem, hogy "ügyes vagy fiú, de basszál már oda, mert ez így kevéske lesz". Talán most már van akkora RHCP-koncertrutinja, hogy ha ma látnám, nem ez futna át az agyamon. A videó ezt támasztja alá. Frusi pedig más. Ő azt gondolom felül áll mindenen, de ezt nagyon jól tudtuk eddig is. (Hiányzik.)

A Titanic Fesztivál idén műsorára tűzte az izlandi posztrock együttes koncertfilmjét, az INNI-t, melyet az Uránia Filmszínházban volt szerencsém megtekinteni.

A Sigur Rós együttessel korábban két albumuk meghallgatása során találkoztam, de ez a koncertfilm tovább árnyalta a képet számomra. Korábban, ha Sigur Rós dalt hallottam, mindig úgy éreztem magam, mintha egy Animal Planet dokumentumfilmben lennék, ahol a gepárd üldözi a gazellát, vagy nagyon távolról egy bálnaraj vonulását figyelhetnénk és mindent aláfesti egy tízperces pszichedelikus dal.

Most úgy érzem, hogy a zenekarral kapcsolatos "nem is tudom hova tegyem" érzésem egyértelműen pozitív irányba indult el. Ki kell mondanom: az INNI - mely a banda 2008-as koncertturnéjának záróestjét örökíti meg - kiváló koncertfilm, egy kiváló zenekarral. A moziból kijövet hihetetlen gondolatvihar kapott el, melyek közül az alábbiak maradtak velem, így több hét távlatában is:

• A Sigur Rós a 21. századi Pink Floyd. Pont. Azt gondolom, hogy egy olyan világot teremtettek, mely annyira egyedi, hogy tulajdonképpen lehet csak látomásom volt és mindez meg sem történt.
• Még jobban tetszene nekem a banda zenéje, ha kevesebb ének lenne, avagy teljesen instrumentális lenne a zenéjük. Tudom, ez eretnek gondolat, mégis így érzem, kiegészítve azzal, hogy főleg a "megőrülős" részek tetszettek és nem a nagyon lassú futamok.
• Azt gondolom, az INNI koncertfilm egyedülálló film, képi világa tulajdonképpen a koncertfilmezés teljes megújítása. A kamera nem a megszokott pontokra koncentrál, ráadásul az utómunkálatok során különböző szűrőkön keresztül a rendező újra lefilmezte az elkészült képanyagot, mely így olyan, mintha a régmúltból került volna elő a film, sőt, ez csak erősíti a látomásszerű élményt.
• Talán egy hibát tudok csak felróni a rendezőnek. A dalok között felbukkanó archív felvételek szükségességét én nem éreztem. Ahhoz kevés ilyen volt, hogy dokumentumfilmmé váljon a dolog, ahhoz viszont túl sok, hogy megbontsa a hipnotikus koncertélményt.

Összefoglalva: a Sigur Rós egy nagyon érdekes észlelés, nem is biztos, hogy valóságos. Lehet, hogy tényleg hipnózis áldozata voltam. Sajnos, ez az érzés csak azután tört rám, hogy kiderült, a banda idén még fellép Bécsben is, mely szertartásra a jegyek elfogyása miatt nem fogok menni. Aztán lehet úgy fogom érezni, hogy ott voltam. Ebben az INNI mindig segíteni fog.

Miközben az idei fesztiválszezon fellépőinek listája nagyjából végleges, lezárt borítékban kaptam egy videót a 70-es évekből, rajta a PLAY ME felirattal. A videó bizonyítja, már a fesztiválok sem a régiek. Hová tűnt ez a kendőzetlen báj, mely a 70-es éveket jellemezte? Valószínűleg ez újabb szexuális forradalom tudná rendbe tenni a világot.

Nem szép dolog a másikat bántani, de van egy jelenség, ami mellett nem lehet elmenni: lyuk a két első fog között, melyet a tudóstársadalom gap teeth-nek hív. Kell ezt agyonbeszélni? Meg kell viszont jegyeznem, hogy Georgia May Jaggert ki kellett zárnom a versenyből, mert gyerekfogával mindenkit annyira lenyom, hogy tényleg nem lenne igazságos a verseny. Na, lássuk Julia Roberts irigyeit!

TOP10 gap teeth sztár EVÖR:

1. Flea
2. Vanessa Paradis
3. Omar Sharif
4. Laurence Fishburne
5. Willem Dafoe
6. Ernest Borgnine
7. Madonna
8. Anna Paquin
9. Elton John
10. Clint Howard

EXTRA! TOP3 magyar gap teeth sztár EVÖR:

1. Kiss Tibi
2. Fehér Anna
3. A Hujber neje

John Frusciante, Flea és Omar Rodriguez 2004-ben gondolt egy merészet, kértek 3 támlás széket, meg pár erősítőt, majd jammeltek egy nagyot. Aztán persze lehet, hogy megvolt ez írva, mégis inkább arra tennék nagyobb összeget, hogy minden hangot a színpadon találtak ki.

Nem mondom, hogy eddig a hangjáért szerettük (vagy hogy ezután azért fogjuk), de az alábbi reklámvideón szerintem megvan az összhatás. Liv Tyler vonaglik, szexiskedik, tulajdonképpen nem csinál semmi extrát, csak felhasználja a pop klipek összes kliséjét, mégis azt mondom, ez a videó jól áll neki.

Azt hiszem, ezt nem kell túlmagyarázni. Erre mondom én, hogy: mászterpísz.

Hú, de menő ez a klip. Mondom úgy, hogy tulajdonképpen semmit nem tudok az előadóról. Csak azt, hogy ez egy nagyon menő sorozatgyilkosos klip. (Ha kérni akarjátok valahol: Liars - No.1 Against The Rush)

Ha tetszik a cikk, csatlakozz a B-oldal Facebook csoportjához!

Akinek elvárásai vannak egy új The Mars Volta lemezzel szemben, az vagy nem ismeri a bandát, vagy egyszerűen önző. Ez az a zenekar, amelyik nemcsak lemezről lemezre változhat és változik, de akár koncertről koncertre. A zenét szállító kreatív géniusz Omar Rodriguez-Lopez számtalan és követhetetlen szólólemezein is bebizonyította, hogy a kiszámíthatóság nincs a szótárában. A kísérletezés, megújulás pedig minden oldalon szerepel. Ha ezek ellenére bárki bármit is várt volna, tuti, hogy nem azt kapta. Amit kaptunk, az sokaknak tetszeni fog, de attól tartok, hogy a többségnek nem. Akkor mit is kaptunk?

Egy sor változást. Mielőtt egy hangot is hallanánk a lemezből, a borítóról kiderül (ha az előtanulmányok során a hírekből már nem lenne ismert), hogy Omar a zenekarban pár tagcserét meglépett. Új a dobos, új a billentyűs. Az előbbi Deantoni Parks névre hallgat (nagyon tessék megjegyezni ezt a nevet), az utóbbi pedig Lars Stalford. Hogy mekkora változást hozott ez a két friss vér, arról egy kicsit később, mivel a legnagyobb változás maga Omar szerepe. Még mindig ő a dalszerző és ő is gitározik, de ez utóbbinak sok bizonyítékát nem lelni a lemezen, kb. a 3. dalban lehet elcsípni a klasszikus Omar kézjegyeket, utána is csak elvétve. Végig a háttérben bazsevál.

Omar után a legnagyobb változás a billentyű szerepe, amit ezen a lemezen inkább elektronikának neveznék. Ikey elszállós, a 70-es évek szellemiségében megszólaló díszítései a múlté, itt harsány és tolakodó elektronika van. Hogy olyat is tudjak mondani, aminek őszintén tudok örülni, szóba kell hozzam ezt a Deantoni fiút. Sikerült ismét egy eszelős őrültet összeszedni, aki elődei örökségét megfelelően kezeli, kiszámítható és normális rockdobos kíséretet még véletlenül sem hallhatunk tőle. Nem titok, ő viszi a hátán ezt a lemezt. Végig lefoglalja a füleket, egyszerűnek tűnő, de kiszámíthatatlan és nyakatekert témákat üt. Egy-két esetben már az az érzése is lehet az embernek, hogy ez egy shred, de aztán minden összeáll.

Ami még változás (bár az Octahedron ebben a tekintetben előrevetítette a jövőt) az a dalok hossza és szerkezete. Rövidek, semmi pátosz, semmi építkezés. Kíváncsi vagyok, hogy a koncerteken hogyan építik fel őket. Az is érdekelne, hogy milyen körülmények között és milyen ihletésre születtek a dalok. Van karakterük, de ezek nem barátságos karakterek, mondhatni, hogy ez nem egy barátságos lemez, ez egy nyugtalan lemez. De lehet, hogy csak nem hallgattam meg még elégszer.

A barátságtalanság és az eddig leírtak ellenére igen is hatásos album. Annyira kb. mint az öt pontos szívrepesztő technika. Amikor beviszik még nem tudod mi vár rád, ártatlannak tűnik. A végső összegzés előtt még egy dolog miatt csóválnom kell a fejem. Túl sok az egyszálgitározós rész és a Volta nem ebben erős, nem erős ebben. Száradjon le a keze annak, aki tábortüzet rakott a stúdióban.

Mindezek ellenére ez egy természetesen homogén anyag. Nem tudok kiemelni semmit, ha valamit mégis ki kellene, akkor az a címadó dal lenne, természetesen ezt is Parks dobolása viszi el. A lemez szellemiségében az eddigiek közül a legközelebb áll Omar szóló anyagaihoz, talán épp ezért a zenekarral való ismerkedéshez talán nem ezt ajánlanám. Olyan jól esik meghallgatni a régi albumokat, tegye ezt az ismerkedő is.

Azért mire véget ér a lemez, azt mondod, hogy ez jó volt, köszönöm! Ennek ellenére azzal búcsúzom, hogy remélem nem kell 3 évet várni az új Volta lemezre és az nem ilyen lesz. 

Érkezik már az a fránya tavasz, majd hirtelen behuppan a nyár és a fesztiválszezon is, nekem elhihetitek. A kedélyek borzolása érdekében a Vimeo Festival Awards egyik filmjével nyitjuk a hetet. A tilt shift technikával készült kisfilmnek köszönhetően a Coachelletta fesztivál életébe tekinthetünk bele.

Ha szóba kerül a dán filmművészet, mindenki előkapja Lars von Trier nevét és bár nyilván ez nem érdemtelen, de ugyanúgy eszünkbe juthatna rajta kívül Thomas Vintenberg, a múltkor értékelt Nicolas Winding Refn, vagy akár Anders Thomas Jensen neve. Ha pedig már az utóbbi kiváló történetíró tényleg szóba került, elkerülhetetlen, hogy ne méltassuk Susanne Bier rendezőnő munkásságát.

Amíg Trier az utóbbi időben tulajdonképpen saját depressziójának foglyává vált, addig Bier a világ elpusztítása helyett egyszerűen csak a mindennapi életből merít és amolyan "veled is megtörténhet"-módra sokkol a valósággal. Filmjei nézése közben az ember összeteszi a két kezét, hogy az ő élete nem siklott (még) ki, egészséges és biztonságos élete van... A filmkockái sokkoló nyomasztósággal pörögnek és neki semmilyen gusztustalan erőszakot nem bevetnie ahhoz, hogy nézője pár napra padlóra kerüljön.

Az alábbi filmeket minden filmrajongónak ajánlom, aki készen áll arra, hogy a filmek befejezése után pár dolgot önmagával is rendbe kell majd tennie... Néha kell ilyen is.

TOP5 Susanne Bier-film EVÖR:

1. Hogy szeretsz? / Elsker Dig For Evigt

2. Testvéred feleségét / Brodre

3. Esküvő után / Efter brylluppet

4. Egy jobb világ / Haevnen

5. A tűz martaléka / Things We Lost in the Fire

A Titanic Fesztiválparti keretében pénteken DJ Bootsie és VJ Kemuri a Toldiban teszi próbára az érzékszerveket. Visszavonhatatlan ígéretet kaptam, mely szerint a vizuálban szerepelni fognak filmes utalások, melyek a hangok kíséretében remélhetőleg még a szombati munkanapon is "visszhangozni" fognak a fülekben és az elmékben...

Tudtuk, tudjuk, hogy mennyire jó fejek a Foo Fighters tagjai, akik tisztelik a kort, elismerik a legendákat és még maguktól sem szálltak. Ez utóbbit és a jófejséget bizonyítja az alábbi videón Dave Grohl, aki a tömegben, a színpad előtt tombolt tavaly végig egy Soundgarden bulit. Testőrök, flitter és pojácáskodás nélkül.