Bár sosem néztem a legendás A-Team (azaz "A" csapat) sorozatot, de épp az alábbi videót találtam a Zinterneten.

Kevesebb arany a nyakban, Liam Neeson a főszerepben, kérem szépen itt egy újabb remake, azaz mondhatni A-Team: AKKOR és MOST! Könyvben jobb volt :)

A veszprémi Hősök negyedik albumának előszele a levegőben: az Aki velünk (van, az felteszi) már az új albumra készül, ehhez készült videó. Magunk közt szólva nekem is feltehetné ma valaki, csak úgy, hirtelen megfontolásból.

Az új albumnak még nincs munkacíme, de amint hallható, jól alakul, ehhez a számhoz az alapot Sima készítette. Szöveg: Mentha, Eckü, Brash. Keverés: Fegyverneky Sándor. Rendezte: Köz Béla + Szobay Richard, DOP: Spáh Károly + e357, vágó: Gradvolt Róbert, superwise: Hello - 2010.

A rocktól a kedvedet egy pillanatra elveszi, aki velük van a netre is felteszi.

Hősök a weben:

• http://hosok.hu/html/index.php
• http://www.myspace.com/hosok
• Facebook
• http://www.apmusor.com
• http://www.ecku.blogspot.com

Olyan leszek most, mint azok a zenekarok, akik azt mondják "mi sosem politizálunk", majd eljátszanak egy politikával kapcsolatos dal. Na, mi nagyon ritkán közlünk sajtóközleményt, de most ez nekem tetszik. Szóval:

"Kertmozi a Szabadság Téren a foci VB mérkőzések közti szünnapokon! A programok ingyenesek!

A Belvárosi Foci Mozi a meccsek közti szünnapokon ingyenes filmvetítésekkel eleveníti fel a régi kertmozik hangulatát! Munka utáni lazításképpen végre messziről el lehet kerülni a neonfényes, légkondicionált plázákat, és kellemes zöld környezetben, a fűben, pokrócon ücsörögve nézhetjük meg a legendás focis, vagy más szempontból fontos és szórakoztató kedvenc filmjeinket.

Nincsen annál szebb, mikor egy dobos csak úgy megőrül. Keith Moontól Mike Portnoyig, vagy akár a forgószínpados Neil Peartig, ha úgy tetszik, álljon itt egy csokornyi infantilizmus, avagy hogyan felejtsük el, hogy több ezren (tízezren...) figyelnek minket, miközben mi vagyunk a zenekar egyik tagja, akiért jegyet vettek a népek, ellenben azt sem tudjuk mi van, csak püfföljük a bőrt. Persze, Keith Moon e tekintetben is MÁS.

Annak idején (90es évek) én is rákattantam a Pearl Jam-re, aztán a Vitalogy album és a Sportcsarnokos buli után elvesztettem a kapcsolatot a zenekarral, minden különösebb ok nélkül. Hiszek a sorsban, ami nem hagyta, hogy ők és én külön utakon járjunk és elintézte, hogy egyszer csak késztetést érezzek, hogy meghallgassam az akkor megjelent Backspacer albumukat. A kihűlt szerelem újra lángra kapott, egyértelmű volt, hogy elolvasom a könyvet. A könyv jó.

Hogy miért jó és hogyan lehetett volna tökéletes, íme: 

A könyv eredeti címe: Pearl Jam & Eddie Vedder. A magyar fordításból Eddie már lemaradt, ami azért is furcsa, mert tényleg végig ő van a középpontban, ahogy a színpadon is frontember, úgy a oldalról oldalra rajta keresztül lehet olvasni a zenekar dolgairól. Ez egyrészről számomra azért aggályos, mivel nem akarom elhinni, hogy a siker összetevői közül ő lenne a legnagyobb. A Pearl Jam zenéjét nem egyértelműen a szöveg viszi el, a zenét pedig nagyrészt Stone Gossard és Jeff Ament, illetve Mike McCready szerzik. Másrészről azért jogos az Eddie hegemónia, mert a zenekar körüli zenei bulvár jellegű fennforgások mind hozzá fűződnek: vajon tényleg olyan hányatott sorsú gyerekkora volt, mint ahogy azt szövegeiben megénekli? Ezt elég tényszerűen leírja a könyv, de mégis az olvasóra van bízva a döntés. A Vedder - Cobain ellentét is végül a két zenekar ellentéte lett, talán még a rajongóké is, aztán a végén egy, az egész zenekarra és Vedderre is jellemző szép emberi gesztussal tettek pontot a végére. Mind a két zenész közti párhuzamot, mind az ellenséges időszakot és a békülést is szépen levezeti a könyv, ezen kívül a zenekar sok-sok emberi és rendkívül szimpatikus megnyilvánulását nagyítón keresztül mutatja meg. 

Nos, úgy érzem, itt az ideje, hogy a Premier League nagy csatája (Judas – Maiden) után nézzünk egy derbit a Bundesliga I-ből is. Lássuk, mire megy egymás ellen a germánok két nagy büszkesége, az Accept és a Helloween! Hogy miért pont ők? Azért mert huszonöt évvel ezelőtt, mindketten egy azóta klasszikussá érett albummal taroltak: az Accept a Metal Heart-tal, a Helloween pedig a Walls of Jericho-val.
A fociban ugyebár Anglia és Németország nagyon nem ugyanazt az élményt nyújtja, de jelen esetben nincs is olyan nagy különbség. Ha rosszmájú akarnék lenni, simán elintézhetném a két lemezt annyival, hogy a Metal Heart egy németesen sarkosra reszelt Judas Priest kópia (meg egy jó adag AC/DC), míg a Walls of Jericho egy felgyorsított Iron Maiden. És bár a két kijelentést nem lenne nehéz alátámasztani, azért mind Udo, mind Kai Hansen ennél sokkal több tiszteletet érdemel.

Nem vagyok igazán német párti semmiben, de ez a két album, annak ellenére, hogy dől belőlük a fűszeres kolbász ízzel felböfögött német sör szaga, egy kor  felejthetetlen mesterműve!

A cikk apropóját a közelgő A-HA koncert adta, ezért gyors körkérdést intéztem ismerőseimhez, mit hoz fel bennük az együttes neve. Mindenkinek rémlett, hogy léteznek, ugyanakkor senki sem tudott egyetlen számot sem felidézni, ami hozzájuk köthető. Pedig van, nem is egy, amit meghallgatva rájöhetünk, 20 évvel ezelőtt is jó zenék kellettek ahhoz, hogy valaki feljusson a slágerlistákra.

A zenekart 1982-ben Norvégiában alapították és bármilyen hihetetlen, fennállásuk alatt egyetlen tagcsere sem történt. 1985-ben megjelenő első albumuk több, mint 10 millió eladott példánnyal büszkélkedik világszerte és megjelenésekor az osztrák, a norvég és a svéd albumok slágerlistáján az első helyezésig jutott, míg az angol albums charton második és az amerikai Billboardon pedig a 15 helyet szerezte meg. Nagyon jó nyitás volt ez, mely hosszú távra meg is alapozta a hírnevüket, de még ma is ritka, hogy egy új zenekar első bemutatkozó lemezén 3 hatalmas sláger legyen.

Már korábban is jeleztük, tárt karokkal várjuk az írásokat, amennyiben megérint titeket egy album, egy nóta, egy előadó, vagy akár csak egy koncert.

A fesztiválszezon alatt egy halmozottan igaz, egyfelől, mert mi sem tudunk (akarunk) mindenhol ott lenni, ráadásul néha annyira berúgunk, hogy eleve felesleges volt ott lennünk, ahol voltunk. Mindenféle kényszer nélkül, ha valaki érez magában írási vágyat, vagy csak annyit, hogy pusztába kiáltaná ékes szavait, keressen, küldje koncertélményét (vagy bármi mást) a Cimbora szerkesztőségének email címére: overdrive@b-oldal.hu! Jelige: Terhes férfi madarat szült.

Ja, és persze miért csak a fesztiválszezonról szólna ez az egész?!

Előre is köszi, metálvilla, magatokra öntött sör.
üdv,
Overdrive | B-oldal

Pár napja David Gilmour Al Green-nel lépett fel egy brit tv műsorban! A Pink Floyd gitárosa Richard Wright halála óta ritkán lép színpadra, így az alábbi felvétel még akkor is szenzációs, ha nem lehet felfedezni semmilyen rá jellemző gitárhangot és csak egy estéről szólt. Ettől függetlenül a közel 40 éves dal még mindig szenzációs...

Két önállóan is rengeteg embert vonzó előzenekar és az örökifjú Megadeth haláli koncertje a zsúfolásig tele Petőfi Csarnokban.

Elsőként a kanadai favágóiról elhíresült 3 inches of Blood lépett színre, akiket pár hónapja már hallottam a Diesel Klubban. Hatalmas volt a lendület, óriási a hajrá, amit lenyomtak és sikeresen felrázták az őket nem ismerő közönséget. A Battles of Brotherhood-al nyitottak, ami a legújabb 2009-es Here Waits Thy Doom albumuk nyitószáma is. Az eddig megjelent 4 album közül szerintem ez a legjobb, legkiforrottabb, ami nemzetközi szinten is erősíti ismertségüket. Cam Pipes éneke magasabb regiszterekben gazdagabb, amit hatalmas szőrös külseje ellensúlyoz, így jön létre az a meghökkentő egyveleg ami elsőre fura de könnyen megjegyezhető és szerethető. A Silent Killerrel majd a Call of The Hammerrel lerakták azokat az alapokat, amik acélkemény gitárszólókkal kibővítve megmutatták egy előzenekar is lehet olyan jó, hogy többet ne felejtsük el. Mondom ezt annak ellenére Pipes mikrofonja nem állt a helyzet magaslatán és elég torzan szólt, amit a koncert végéig nem sikerült orvosolni. Talán a Wykydtron volt az, ami nem illett a sorba kaotikusabb hangzásával, de az utána következő Trial of Champions helyretette elzsibbadt hallószerveinket. Kár hogy csak harminc percet kaptak, szívesen hallgattam volna még őket.

Rövid, humanitárius célú közlemény, felhívás: péntek este a győri Red Rocketban jótékonysági, rasszizmus elleni punk, ska, reggea buli lesz. Aki érez magában némi segíteni akarást bátran jöjjön el, és az is, aki nem.

A 600 Ft-os belépő nem sok, ennyiért a diszkóban még két sört sem kapsz. Ráadásul, most a tulaj zsebe helyett az este teljes bevételét a hajléktalanokat segítő helyi szervezet kasszájában landol. Aki tud, az esti alapozáskor a két üveg Dankó Pista mellé vegyen egy rúd kolbászt is, mert a tartósélelmiszer is nagy segítség.

Köszönjük. 

Kezdés: 2010. június. 25. péntek - 20:00
Cím: 9023, Győr Bartók Béla u. 1. (udvarban)

Miután Ozzy életre kelt a Madame Tussauds múzeumban ráhajtott egy Guiness rekordra, történetesen sikerrel abszolválta a leghangosabb közönség-leghangosabb-leghosszabb ordítás fegyvernem elvárásait egy jótékonysági baseball mérkőzésen. Kiálts te is Ozzyval (munkahelyen például) váááááááááá.

Oké-oké. Tegnap foglalkoztunk a legrosszabb Nirvana-feldolgozással, de az alábbi videó minden címet elnyerne a legrosszabb feldolgozás kategóriájában. Mégis valahogy imádnivaló a videó, a szintifutam és az egész jelenség, a színpad előtt elsétáló kutyával együtt. Örök kedvenc marad. Europe, Final Countdown, tiétek a színpad, fiúk! Hajrá!