Két önállóan is rengeteg embert vonzó előzenekar és az örökifjú Megadeth haláli koncertje a zsúfolásig tele Petőfi Csarnokban.

Elsőként a kanadai favágóiról elhíresült 3 inches of Blood lépett színre, akiket pár hónapja már hallottam a Diesel Klubban. Hatalmas volt a lendület, óriási a hajrá, amit lenyomtak és sikeresen felrázták az őket nem ismerő közönséget. A Battles of Brotherhood-al nyitottak, ami a legújabb 2009-es Here Waits Thy Doom albumuk nyitószáma is. Az eddig megjelent 4 album közül szerintem ez a legjobb, legkiforrottabb, ami nemzetközi szinten is erősíti ismertségüket. Cam Pipes éneke magasabb regiszterekben gazdagabb, amit hatalmas szőrös külseje ellensúlyoz, így jön létre az a meghökkentő egyveleg ami elsőre fura de könnyen megjegyezhető és szerethető. A Silent Killerrel majd a Call of The Hammerrel lerakták azokat az alapokat, amik acélkemény gitárszólókkal kibővítve megmutatták egy előzenekar is lehet olyan jó, hogy többet ne felejtsük el. Mondom ezt annak ellenére Pipes mikrofonja nem állt a helyzet magaslatán és elég torzan szólt, amit a koncert végéig nem sikerült orvosolni. Talán a Wykydtron volt az, ami nem illett a sorba kaotikusabb hangzásával, de az utána következő Trial of Champions helyretette elzsibbadt hallószerveinket. Kár hogy csak harminc percet kaptak, szívesen hallgattam volna még őket.

Érdeklődőkből nem volt hiány, szépen meg is telt a nézőtér, fogyott a sör és a pólóárusok sem panaszkodtak. Következett a Devil Driver, azaz a Gonosz Baglyok Akik Ördögien Vezetnek. Kicsit szkeptikus voltam velük, mert nem mindennapi, hogy egy trash metál banda szarvakkal ékesített vörös szemű baglyot választ jelképnek. Egyedi mindenesetre és mivel a 2002-es megalakulásuk óta már a negyedik lemezüket adják ki, ez jelentheti, azt is tudják, mit csinálnak. Nem kezdők és szép rutinjuk is van ez a kezdő Nothings Wrong kezdő gitárakkordjaiból látszott is, és a folytatás sem hagyott kívánni valót maga után. Velem született egészséges pesszimizmusom akkor illant el teljesen mikor a Fate Stepped In-t játszották, nagyon jók voltak és egy jóízű headbang után úgy éreztem tökéletesen illenek a képbe. Kicsit kilógott a sorból az első lemezükről lejátszott I Could Care Less, nem éreztem annyira összerakottnak és szépen szólónak, mint például az ezután következő End of The Line-t a kőkemény kezdő gitárrifjeivel és kezdősikollyal, pláne a záróként felhangzó Meet The Wretched jó kis trash-es őrületbe kergető refrénjét.

Kellett is a szünet utánuk mert teljesen leizzadtam és kellett az a pofa sör hogy pótoljam az életmentő vitaminokat. Következett az est főzenekara a Megadeth, de alapítója után bátran hívhatnánk Dave Mustaine Band-nak is. Nem új csapat mivel 27 éve (!) létezik és számtalan díjat, illetve jelölést begyűjtött már. 8 Grammy jelölés, 3 Metal Hammer Golden Gods díj, a Peace sells albumuk ugyanezen című nyitószámát az MTV Headbangers Ball címadó dalának választotta és a VH1 ugyanezen számot beválasztotta a 40 Greatest Metal Songs dal közé. Ezek mellett természetesen a lemezeik is jól fogytak, a mai napig több mint 25 millió darabnál tartanak. Kezdésként a mára már legendás 1990-es Rust in Peace első száma hangzott fel a Holy Wars. Jól szólt, kegyetlenül jól és mindez igaz az összes többi ezután következő számra is. Dave hozta a szokásos formáját kinézetre: a már védjegyének számító hosszú vöröses szőke hajtincsek és a hófehér ing. Energiából annyi áradt belőle, hogy húszévesnek is elmehetne, senki sem gondolná róla szeptemberben tölti be a 49-et. A 2009-es Endgame-ról jött a zúzós és feszített gitártempójú Headcrusher, amiben megcsillogtathatta gitártudását, amit eddig sem vont kétségbe senki. Gyönyörű fények voltak és amit nem említettem a háttérben egy hatalmas Megadeth logó volt, két oldalt Top Secret feliratú ládákkal és még a dobokra is az atomsugárzás jelét festették. Vissza a koncerthez: jobbnál jobb számok következtek, Skin Of My Teeth, Five Magics (erősen a Metallicára hajazó gitárbetéttel, de ami jó az jó...), Poison Was The Cure (kellemes gitárkezdéssel aztán pörgős zúzással), Trust (kellemes dobos kezdéssel).

A hangulatra már az elején sem lehetett panasz, a koncert közepén még a hátul állók is rázták a fejüket és amikor kinéztem a büfé előtt is láttam páran táncoltak. Soha ennyi embert nem láttam még a Petőfi Csarnokban, még a folyosókon és a büfé előtt is álltak, ami nagy szó, mert csak egy igazán nagy előadó kedvéért jönnek el ennyien. Megérte hát megvárni míg újra eljönnek hozzánk, de a turné neve sokat sejtetően a The Endgame Tour nevet viseli, így az esély megvan rá ebben a felállásban többet már nem láthatjuk őket.

Őrülten jó klasszikus heavy metált hallhattunk egy kis trashes elő-élő zenével a Petőfi Csarnokban és láthattuk, hogy a legendás Megadeth a majd 30 éves fennállásának dacára fénykorát éli. Dave Mustaine méltán kapta meg a "Minden idők legjobb gitárosa" címet 2009-ben és amit most előadott nekünk azt csak másolni lehet utolérni nem.

[A cikk szerzője: dinnye]