TOP5 We are magyar EVÖR

TOP5 We are magyar EVÖR

Juhász Előd Zenebutik című műsorában így lenne bemutatva: cigányzene, ska és funky elemekkel, a csárdás házassága az etnorockkal, avagy "We are magyar" válogatáslemez, magyar kulturális gyöngyszem.

Nekem ez a We are magyar album "a" közösségi zenehallgatás. Erdélyben vagyunk, gurulunk a kocsival, nézzük a csodás tájat, nem kell szólnunk egymáshoz, bólogatunk a zenére, majd ha végigér a CD, akkor kezdjük előlről. Nem kell megbeszélni, vagy egyeztetni. Ha megint végigért, akkor "bizonyos" számokat még egyszer újra. Hunyorgunk a Napba, majd kiszállunk a kocsiból, a másik autóból pedig ezt kérdezik: "Hé, ti hallgatjátok még a We are magyart? Mer' ha nem, akkor adjátok már át nekünk." Persze. Csalódás fokozásként az autóból kiszállásnál még pont annyit kell hangosítani rajta, hogy a többiek számára egyértelmű legyen: még EZT hallgatjuk.

Összeszalad az erdélyi pálinka a számban, ha ezekre a zenékre gondolok...Kedvem lenne cimbalmozni :) Így csak fejben néptáncolok.

Mindazonáltal a TOP5 We are magyar EVÖR:

1. Csík Zenekar - Most múlik pontosan*
2. Besh o droM - Meggyújtom a pipám
3. Napra - Pici ház
4. Szalóki Ági - Mici
5. Zuboly - Homeopátia

Csík Zenekar - Most múlik pontosan

* Ott csalok, hogy a Csík Zenekar "Most múlik pontosan" című száma nem szerepel a CD-n (eredetiben ugyebár Quimby dal, köszönjük Kiss Tibi méltán ismert költőnek), de szerintem lófejet tennének az ágyamba, ha ez az előadás nem szerepelne mai listámon...

58 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr31723932

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: B-oldal » Both Miki - a zseniális gitárprímás 2009.05.29. 09:16:17

[...]dala: Napra - Pici ház | TOP5 We are magyar EVÖR[...]

Pingback: B-oldal » Hét dala: Napra - Pici ház 2009.05.20. 12:23:02

[...]is bevon az őrületbe. Neve: Napra, akik tavaly, a We are magyar válogatásról költöztek a szívembe. Aki pedig nem hisz nekem, az[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eurydice 2008.10.21. 11:53:49

Mostanában, hogy ideszoktam, mindig aktuálisnak érzem a postokat :)

A népzene mindig is a szívem csücske volt.
Ej csak ilyenkor hiányzik a büdös Budapest a jó kis táncházakkal. Most meg maradnak a népzenei napok - munkaidők. Minden kedden, így épp ma is.

Még a feldolgozások is jöhetnek, bár nekem a személyes kedvencem a Csík zenekarral a kispálos Múlató

www.youtube.com/watch?v=9pjJE62fFLk

"Sakkban csak paraszt, kártyában betli."

toff 2008.10.21. 13:53:22

az eredetit szeretem, de ezt a nyekergést nem bírtam végighallgatni, 2.30nál feladtam. (pedig kétségtelen jó zenészek, csak nem erre való a hegedű) akkor most nem vagyok magyar?

wing · http://jezusszive.crpl.hu 2008.10.21. 14:03:08

toff: ne szajkózd már a politikai hülyeségeket. magyar vagy, ha szereted a hegedűt, ha nem. senki sem állított itt mást.

wing · http://jezusszive.crpl.hu 2008.10.21. 14:04:51

úgy értem ezt a válogatást, na. sry.

Haaat 2008.10.21. 14:08:47

Még az ének érdekes is tulajdonképp, elgondolkodtató, hogy ez ilyen könnyen "átalakul" ,de a hangszerelés....

Spidermike 2008.10.21. 14:11:43

Hát én imádom ezt a számot eredetiben, de amit itt művelnek, egyenként rugdosnám szájba mindet :-) A Quimby stílusa, előadásmódja, valamint a szöveghez kapcsolódó életérzések kb olyan ellentétben állnak a népzenével (amitől amúgyis feláll a szőr a hátamon), hogy az nálam már Btk. kategória...

kanbatu 2008.10.21. 14:30:03

Nemtom, miért jobb attól, hogy magyar.
Ellentmondásba kerülök látszólag, mert a Csík János már akkor is a legjobbak között volt, amikor még a kutya se ismerte, tessék megvenni vagy letölteni a lemezeit! Persze azokon még nem ilyen divatos zenét játszottak, hanem népzenét. (Ez neki nem a legjobb húzása, nem rossz azért.)
Népzenés rock vagy fúziós zene már akkor létezett, amikor még nem azért kellett szeretni, mert magyar, pusztán jó volt. Néhány korábbi név: Szörényi Levente, Margit József (a Kormorán első lemezén), Heavy Méta, Makám, Kolinda. Akkor ez csak zene volt. Persze a Napra se rossz (illetve kurvajó).

Az Ember, Aki Létra Akar Lenni 2008.10.21. 14:34:30

Én spec. inkább a Zubolyt nem értem, vicces elsőre, meg minden, de 5 hallgatás után már inkább idegesítő, szóval a top5 EVÖR helyezés nekem kicsit túlzásnak tűnik. Nevezném helyette a Magyar nemzeti hiphopot.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.10.21. 14:37:04

Hallelujah!

Végre! Ez az, amit a magyar zenéből kiirtottak.
Van sramli könnyűzene, szirtaki sláger, Dubliners és sok egyéb, mindenkinek ami.
Organikus kontinuitás.

panicradio 2008.10.21. 14:38:37

Szerintem meg konkrétan fasza...
Ennyi.
És még pc korrekt is voltam.
Ja és éssel nem kezdünk mondatot...
És jával se.

Szép napot! :)

vajk 2008.10.21. 14:45:44

Most sem másért kell szeretni. A zene csak zene. A fúziós zenék manapság tényleg divatosak, de azért ez a tény nem von le az értékükből. Ebben is van ami jó, és van ami nem, mint bármi más stílus esetében.
Szerintem a Csík régen is jó volt, és most is az. A "Most múlik pontosan" meg eredetiben is gyönyörű, de azért a feldolgozásba nehéz belekötni.

bellini · http://doily.hu 2008.10.21. 14:46:00

Jujj ilyen még nem történt velem. Egész végig rázott a hideg zenehallgatás közben :D Köszönöm.
Pedig nem is szeretem a nézpenét.

anon 2008.10.21. 14:55:32

en maradok a masfel-nel
az az igaz magyar

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2008.10.21. 15:00:17

a Napra nekem kilog, szerintem egy szintel a többiek alatt van.
De nem tudom mi férne bele helyette, talán a Másfél nekik van még ilyen beütésük.
A lényeg jövő héten jön Deti, és egy ujjab kolektiv erekcion leszek tul.
Valaki jövőhéten kedden prága cross club Deti picaso? :D

csabiota 2008.10.21. 15:01:26

És hol marad LAJKÓ FÉLIX a felsorolásból, kedves mindenki?

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.21. 15:03:35

A lemez dalai közül sokat sajnos nem találtam meg a youtube-on, csak a fülemben van meg...Ezért pl a Zuboly félig poénként került be. Ugyanakkor - mint ahogy írtam - a poszt emlékekből építkezik, annak pedig része eme dal is...

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.21. 15:04:58

Parancsoljatok, a teljes We are magyar tracklist:

.01 Muzsikás - Dunántúli friss csárdások (Fast csárdás)
.02 Szilvási Gipsy Folk Band - Fáj a kutyámnak a lába (My Dog's Leg Hurts)
.03 Romano Drom - Mulatinas (We're Having a Good Time)
.04 Besh o droM - Meggyújtom a pipám (Light My Pipe)
.05 Balogh Kálmán Gypsy Cimbalom Band - Cigány körtánc (Gipsy Circle Dance )
.06 Söndörgő - Salino oro
.07 Little Cow - Cyber Boy
.08 Eszter - Drága idő (Precious Time)
.09 Ferenczi György - Ki vagyok én (Who am I?)
.10 Pannonia Allstars Ska Orchestra - Joseph
.11 Zagastic - Zagasound
.12 Zuboly - Homeopátia (Homeopathy)
.13 Kerekes Band - Csángó Boogie (edit) mp3
.14 Napra - Pici ház
.15 Szalóki Ági - Mici
.16 Mitsoura - Kaman Song (We Are Magyar! version)
.17 DJ Bootsie - Horseriders Toward the Abyss (edit) mp3
.18 DJ Pozsi AND BASIC - Elindultam
.19 The Lushlife Project - Essence of Our Origins

Fricy 2008.10.21. 15:06:06

Zseniális válogatás.

ddddd 2008.10.21. 15:07:15

Engem meg az ideg rázott. Mi ez az erőltetett nyúlás telenyomva a legsilányabb zenei közhelyekkel?

vajk 2008.10.21. 15:08:29

Deti Picasso lesz csütörtökön Pozsonyban is a Goulasch Exoticával.

retroflexus 2008.10.21. 15:10:11

Interstellar Overdrive
Szép a lista, de hol marad Bódy Guszti és a Fekete Szemek? Vagy hol marad Gáspár Győzi?

Lemúr Miki · http://hosszutav.blog.hu/ 2008.10.21. 15:12:46

Jó zenék ezek, de ne keverjük össze a népzenével. :)

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.10.21. 15:13:16

Ha nem ezt hallgatod, nem vagy magyar?

Drout 2008.10.21. 15:16:24

Másfelet én is hiányoltam.

+ColorStar jöhet még

is 2008.10.21. 15:16:56

mindenki attól érzi magyarnak magát, amitől akarja, ebbe nem szólok bele. nekem speciel az Elindultam szép hazámból sokkal magyarabb, de ízlés kérdés.

de a fenti 5 szám egyike sem autentikus népzene, legtöbbnek még az alapja sem, ne használjátok ezekre a népzene kifejezést.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.21. 15:18:09

retroflexus! Nem tudom hol vannak, de ott is maradnak :)))

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.21. 15:20:01

is! szerintem sem EZ a népzene...nem is használtam ezt a szót a cikkben.
köszi a kommenteket!!!

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.10.21. 15:43:32

Az se német, amikor a japók tolják a Háry Jánost:
www.youtube.com/watch?v=zSv5CvhOEsA

A legtöbben úgy söprik le magukról a klasszikusokat és a népdalokat, amikor kisétálnak az általános iskolából, mintha galambszar lett volna. Jó dolog, még ha giccses is, ha néhány előadó popzenét tud csinálni belőlük. Mint amikor kockacukorra cseppentve adod be a kanalas orvosságot. Így megy le a jó cucc a finnyás torokba, aztán ugyanúgy hat. Ez igaz Claydermannra is akár, ordenáré egy giccsparádé, mégis megtette a pozitív hatását.

zsákk 2008.10.21. 15:46:04

Hát, ha már magyar népzene/világzene kategóriánál tartunk:

01. Makám - Hull a tél haja
02. Barbaro - Ilju haramia
03. Muzsikás - Hidegen fújnak a szelek
04. Kolinda - Rabének
05. Beshodrom - Gyere ki te gyöngyvirág
06. Folkestra - Portugál
07. Mitsoura - Lei Toi
08. Chalga - Sárga hasú kígyó
09. Nomada - Dukh
10. Ghymes - Tánc a hóban

okine 2008.10.21. 15:51:03

zsákk 2008.10.21. 15:46:04

no, végre, Barbaro, ez eddig nagyon hiányzott.
Adjon az Isten kihagyhatatlan.

zsákk 2008.10.21. 15:56:34

okine,

a barbi I-II bennevan az all time 10 lemezben, amit magammal vinnék egy lakatlan szigetre.

okine 2008.10.21. 16:00:55

zsákk, bizonyám! ;-)

josziff · http://jammin.freeblog.hu 2008.10.21. 16:09:45

szevasztok!
tipp, hogy hol lehet letölteni az albumot? rapidshare például?

köszi előre is!:)

kanbatu 2008.10.21. 16:21:31

www.myspace.com/rackajam
Egyébként meg ez arra a galádságra emlékeztet engem, hogy Diósgyőrben a nemzet és világellenes vandál hordák bezárták a Bányászt, nyugodjék békébe.
Aki, az tudja, hogy ez micsoda veszteség, meg, hogy hogy is jön ez ide.

vizipaci e 2008.10.21. 16:23:42

Ezek a Csík feldolgozások csak nekem problémásak egy kicsit? Szerintem túlságosan sterilek, lekerekítettek és ezért az eredetiekhez képest erőtlenek. Pedig nem kellene, hogy így legyen, a "népzenésítés", a fúzió nem feltétlenül ölné ki belőlük a rákendrolt, csak szerintem Csíkék valahogy alkatilag nem alkalmasak arra, hogy ezt elcsípjék. Ez különösen igaz sajnos Majorosi Mariannra, aki akármilyen jó énekes, ezek a dalok lógnak rajta, mint (elnézést a hasonlatért) tehénen a gatya.

Szóval a rákendrolt kiölve kicsit esztrádjellegűek lesznek ezek a produkciók. Ez nem feltétlenül baj - nekem például régi vágyam, hogy Korda Gyuri bá' csináljon egy feldolgozáslemezt '70-es '80-as évek beli brit postpunk és new wave számokból, szirupos "nagyzenekari" hangzással és persze szigorúan magyar nyelven - csak gondolom, nem ez volt a szándék.
Nyilván az sem véletlen, hogy ez a Kis Tibi szám működik talán a legjobban tőlük, ahol már az eredetiben is rezeg egy kicsit a léc (a hangszerelés és az előadásmód tekintetében), akármennyire jó szám is különben.

Plusz még az is zavar egy kicsit - persze ez legyen a legnagyobb bajom - hogy ezekkel a feldolgozásokkal a nagyközönség számára most a Csík lett az emblematikus "népzenekar", pedig szerintem műfajukon belül sem különösebben kiemelkedőek vagy úttörők, hanem "csak" jó, "böcsületes muzsikusok".

Közben meg itt volna nekünk a (szerintem!) világviszonylatban kiemelkedő jelentőségű Lajkó Félix, vagy éppen a Dresch Mihály, ők pedig sokkal kevesebb figyelmet kapnak, mint amit érdemelnének.

amitlatok (törölt) · http://amitlatok.blog.hu/ 2008.10.21. 16:31:20

Biztos én vagyok a paraszt de ezek közül egyet se ismerek

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.21. 16:34:49

Dresch Mihályt láttuk Barabás Lőrinccel...szenzációs volt...

Jodz 2008.10.21. 16:36:49

vizipaci e 2008.10.21. 16:23:42

A Csík kiemelkedő szerintem. És ezekkel igenis úttörő. Szerintem jók ezek a feldolgozások nagyon is. Belekötni mindenbe bele lehet de ha azt nézzük, hogy mennyivel több fiatal megy el ezek miatt a dalok miatt Csík koncertre, ahol elhangzik 1 óra autentikus népzene (amiket végig hallgatnak az emberek és ámulnak milyen jó), meg a két feldogozás., akkor megéri ilyet csinálni. Másrészről szerintem egyszerűen: fasza.
Lajkó Féix meg közben valóban itt van és valóban zseni, csakhogy az sem népzene.

kanbatu 2008.10.21. 16:37:05

Csík János az egyik legjobb prímás a táncházasok közül, és a zenekara régebbi felállása olyan erőteljesen szólt, mint a Magyar Atom. Ezekkel a feldolgozásokkal elvesztette azt, ami az erőssége volt a hasonló zenészek között. Szerintem

Csak félig tartozik ide, de még éppen be lehet szuszakolni.
www.myspace.com/rotfrontberlin

kanbatu 2008.10.21. 16:50:10

Bocs, több link nem lesz, de Magyar Atom alatt ezt értettem. Precízen együtt szól, és van ereje.
www.youtube.com/watch?v=bq5peCdXBjc&feature=related

vizipaci e 2008.10.21. 16:59:52

Jodz

Rendben, elfogadom a véleményed. Szerintem viszont nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy Majorosi Mariann szájából teljesen hiteltelen pl. az "ugorj az autók elé" felszólítás, vagy éppen attól, amikor ugyanebben a számban elharapja vagy kihagyja a "város le legyen SZARVA" részt. Nem lehet elhinni neki amit énekel, és ez megöli, súlytalanná teszi a produkciót.

kanbatu

nagyon érdekes, hogy épp a Magyar Atomot hozod fel példának, mert szimptomatikus: Magyarországon valóban nem szólalt meg még rockzenekar olyan technikai tökéletességgel mint ők, ugyanakkor zeneileg teljesen érdektelen és invenciótlan produkció volt (vagy van, nem tudom, hogy léteznek-e még).

kanbatu 2008.10.21. 17:07:17

Én sem tudom, hogy megvan-e még, de amikor évekkel ezelőtt bekeveredtem a koncertjükre a Szigeten, akkor ütött. Azóta sem jártam a koncertjükön, de azóta az az etalon, ahogy az szólt , és arra az alkalomra pont jó volt.
Ez az erő az, amit a mostani Csíkból hiányolok, mert a régebben ők is tudtak így szólni, ezért hoztam fel az egészet.

kanbatu 2008.10.21. 17:13:12

Ma este pedig a tiszteletbeli magyar Ripoff Raskolnikov a Gödörben. Kicsit tényleg hangulatosabb a jó öreg magyar rakendrollnál.

Ui. Kiss Ferenc zenéit is kerítsétek elő. Vízöntő, Kolinda és Etnofon Zenei Társulás néven meg persze a saját nevén lehet megtalálni. A Vízöntőé a Roncsfilm zenéje (Gitánia Express c. lemez), és a többit is érdemes meghallgatni. Invenciózusabb a MA-nál, valamivel.

vizipaci e 2008.10.21. 17:27:53

Vagy ha már fúzióról beszélünk, akkor a szintén ex-Vízöntős Cserepes Károly produkciói is hibátlanok. Pedig amit ő csinál, főleg a Paizs Miklóssal közös IPOMEA-ban, az igazi kötéltánc: az etno-elektronika fúzió nagyon meredek pálya, amin nagyon könnyű csúfos-kínosan pofára esni (lásd Goulash Exotica, sőt sajnos nálam a Balkan Fanatik is ez a kategória, elismerve Jorgos korábbi érdemeit).

zsákk 2008.10.21. 18:24:28

Van a magyar folkzenének egy "tengelye", amelynek egyik végét a Kolinda fogja, a másik végét pedig a Makám, de még ott lóg rajta egypár zenekar (Folkestra, Chalga, Bognár Szilvi stb.), szerintem ez valóban érték, és magyar. A Csík zenekar opportunista produkció, de színpadon jól él, ugyanúgy, mint a haverjuk, a Lovasi, de ennél nem több. Ebbe a skatulyába tenném én még a sokkal jobban hájpolt Naprát, ami ráadásul sokkal szarabb...

kanbatu 2008.10.21. 18:25:44

Cserepes Károlyt találtam a youtube-on, most hallgatom, köszi a tippet. A Goulash Exotikát nem ismerem, a Balkan Fanatik nekem se jön be.

Még egy tippet hadd adjak. Aki a fenti zenéket szereti, az a következő Szigeten látogassa meg a cigány sátrat, mert nem fog csalódni.

kanbatu 2008.10.21. 18:27:15

zsákk
Csík János nagyon jó prímás, amikor nem ezt a programot nyomja.

Pékölök 2008.10.21. 21:43:39

zsákk ez milyen trekkliszt?
honnan lehet beszerezni?
kíváncsi lennék rá.

zsákk 2008.10.22. 12:53:18

Pékölök 2008.10.21. 21:43:39

húú, hát nekem megvannak cédén, úgyhogy nekem onnan :-) amúgy weboldalakon össze lehet mazsolázni, www.makam.hu, www.barbaro.hu, stb. ha nem, akkor még mindig ott vannak a "lemezboltok"

zsákk 2008.10.22. 12:55:20

kanbatu 2008.10.21. 18:25:44

aki ezeket a zenéket szereti, az ne látogassa a cigánysátrat, illetve ne ezért. a magyar autentikusnak tartott cigányzene nagyon-nagyon más

vizipaci e 2008.10.22. 18:05:15

IO

Ez egy virtuális cd, vagyis "zsákk's TOP10 We are magyar EVÖR". :) Magyarán 10 különböző cd-n találhatóak ezek a számok.

Közben gondolkoztam példán arra, hogy egy "etno"-t játszó zenekar a saját képére formál egy kortárs műdalt úgy, hogy legalább akkorát üssön mint az eredeti és közben hiteles is maradjon, és erre jutottam:

Ando Drom - Tíz év múlva

www.youtube.com/watch?v=WLK1PeyGFdU

Sajnos a hang elég gyenge, de megéri feljebb tekerni a hangerőt.

zsákk 2008.10.22. 18:22:33

igaza van vizipaci e-nek, ezek cédék, nem egy cédé, összeszedem akkor:

Makám - 9 Colinda, www.makam.hu
Barbaro - I, www.barbaro.hu
Folkestra - Mamikám, www.orpheia.hu/folkestra
Ghymes - www.ghymes.hu
Nomada - Aven le roma, www.nomada.hu
Mitsoura - www.mitsoura.net
Beshodrom - Ha megfogom az ördögöt, www.beshodrom.hu
Chalga - Sabir, www.chalga.hu

A Kolinda már az enyészeté, nincs oldala, a Muszikás meg olyan 1996-os dízájn, nem találtam zenét rajta ...

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.22. 18:39:24

Zsákk! Köszi, küldjük az elemes velociraptort.

zsákk 2008.10.27. 19:40:06

Zsákk! Köszi, küldjük az elemes velociraptort.
na de hova?

SirJohn 2009.06.07. 20:04:31

Mit kerestem egy ilyen posztot....mostanában ( erős szinti pop elkötelezettségem ellenére) hallgatom ezeket a zenéket. Hol lehet hozzájuk jutni torrenten kívül.....

OFF : www.youtube.com/watch?v=86LAyAmOMxQ

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.06.07. 23:01:33

@SirJohn: Örülünk hogy rá(nk)találtál! Ha figyeled az A38, vagy a gödör műsorát, belefuthatsz ilyen típusú koncertekbe! Pl. Zuboly volt tegnap a Belvárosi Fesztiválon! Besh o drom rendszeresen lép fel Budapest különböző pontjain, a Csík asszem idén 20 éves, míg a Napra is sokat koncertezik (Gödör, MüPa).

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása