Hatvanhárom éves lenne ma a jó öreg Syd (nem, nem Syd Meyers, és nem is Syd Vicious, hanem Syd Barrett, a Pink Floyd néhai gitárosa), ha nem hal meg csendben kettőezer-hat nyarán. Előre szólok, rengeteg zárójelet fogok felhasználni. Így megy ez.

Én Woodstock kezdése előtt pár nappal születtem, pár hónappal később jelent meg az Ummagumma (~kamatyolás), amit Syd (és a Floyd egyik) legjobb száma, az Astronomy Domine¹ nyit meg, ám ekkor Syd már körülbelül egy éve nem szerepelt a Floydban. Kevesen bírják a folyamatos lecsózást anélkül, hogy széthullana az életük. Ő sem bírta ki.

Pink Floyd - Astronomy Domine

Syd elég nagy előnnyel indult kortársaihoz képest, ugyanis szülei nem tettek keresztbe zenei karrierjének, sőt. Inkább bátorították, és szerencséje volt abban is, hogy Cambridge szülötte volt, így apja halála ellenére bekerülhetett a helyi művészeti kollégiumba: anyja éppen diákoknak adta ki a lakás Syd testvérei által (öten voltak) addigra elhagyott szobáit. Ha bárkit is érdekel, a Syd nevet névrokona, egy helyi dzsesszdobos után vette fel, az azonban sokkal érdekesebb, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem volt a Pink Floyd alapító tagja. A társaság akkoriban egy azóta teljesen elfelejtett Rado (Bob) Klose nevű gitárossal cserélgetett sűrűn neveket, volt Meg(g)adeth(!) is (a kubai rakétaválság közeli emlék volt még), amikor összefutottak Syddel, éppen talán Abdabs néven szerepeltek, és lőn szerelem első látásra, mivel Klose csak hobbinak tekintette a zenélgetést. Érdekes az is, hogy bár alig múlt tizenkilenc, két év alatt vezére lett az érkezésekor már eléggé húsz feletti átlagkorú társaságnak.

Akit a kronológia, meg mindenféle adatok érdekelnek, az inkább lapozgasson (online) enciklopédiákat, a történet hangulatát viszont a Wish You Were Here albumon keresse, mert tényleg telitalálat (és az alábbi videón csak a zenére figyelni, az zseniális, a képanyag javarészt borzalmas).

Pink Floyd -Wish  You Were Here

Syd egyénisége valóban lenyűgöző lehetett, a lábjegyzetben linkelt videón lehet látni, hogy ő kezdte el a bandánál zene és a színpadkép összehangolt kezelését, ami aztán (a Floyd esetében) az Earl's Courtban érte el a csúcsot, ám már Syd nélkül. Ha még nem írtam volna: lesz bőven zárójel.

Nem ez volt az egyetlen jellegzetessége a Pink Floydnak, ami éppen hozzájuk kapcsolható Watersszel, aki vele ellentétben a zenekar legidősebbje volt. Több más dologban meglepően hasonlítottak egymásra azon túl, hogy már első keresztnevük a Roger  is azonos volt: viszonylag korán (Waters pár hónapos, Syd kábé tizenhat éves korban) elvesztették apjukat, és talán mert egyaránt valamiféle képzőművésznek (na jó, építésznek) indultak, sohasem csak zenében gondolkodtak, annak ellenére, hogy Syd ösztönösen, míg Waters egy idő elteltével rendkívül tudatosan terelte a zenekart abba az irányba, aminek valódi végállomása a már említett Fal koncert volt.

Biztosan közhelyesnek tűnik mára a kép², amit a (brutálisan profi) Have a Cigar fest elénk, ám ne felejtsük el: az Elvis, Buddy Holly és mondjuk a Beatles sikerén felbuzdult lemezkiadó menedzserek hihetetlenül fiatal emberekkel kötöttek szerződéseket, és még nem tudták, ezek a fiatal emberek mérhetetlen kockázatot jelentenek majd. Syd egyszerre volt jó és rossz helyen, amivel akkoriban nagyon nem volt egyedül, és őszintén kimondható: a szerencsésebbek közé tartozott, ha életútja hosszúságát nézzük, ám a pechesebbek közé, ha zenei, művészi karrierje alakulását tekintjük.

A Pink Floyd második, 1968-as, (számomra) az elsőhöz képest óriási ugrást jelentő A Saucerful of Secrets albumán már szinte alig működött közre, és mint arra a Shine on You Crazy Diamondban³ utalás is van, addigra több koncerten nagyjából katatón állapotba került, és lehet, túlzásnak tűnik, de én úgy érzem, élete végéig így maradt. Közvetlenül a szakítást követő karrierje fájdalmasan rövidre sikerült, és (számomra) kevés újat hozott az első Floyd lemezhez képest, még ha csendes depressziója előre is mutatott a  Meddle és a Final Cut felé — említettem már, hogy rokon lelkek voltak Watersszel?

Syd Barrett - The Madcap Laughs

Hetvenkettőben még próbálkozott a Starszal, volt pár meghívása ide-oda, próbáltak belőle producert csinálni (például Damned), sok sikere annak se lett. Na jó, semennyi. A Floydtól persze kapta a csekkeket a számai után (talán a világon a legtöbb ilyen-olyan néven kiadott hivatalos albuma a Floydnak volt, köztük temérdek kompiláció, persze Syd szerzeményeivel is), tehát volt miből élnie, mégis visszaköltözött a régi otthonba, és kétezer tájékán ismét festegetni kezdett, mint valamikor nagyon régen. Az igazi Pink Floyd rajongók  közben mindvégig fél szemmel figyelték, mert mégis csak  ő volt Syd, néha hájpolták a The Madcap Lauhghst, mert olyan igazi ős Pink Floyd, aztán csendben eltávozott két és fél éve, de ezt talán említettem már. Rák, akárcsak Wright esetében. Így megy ez.

Syd egyszer még belépett a Pink Floyd életébe, és bár több millióan látták ennek eredményét, a film egyik leghíresebb jelenetét, szinte senki sem tudja, hogy mi köze ennek Sydhez.

Aki látta A fal című filmet, biztosan emlékszik arra a jelenetre, amikor a Pinket játszó Geldof leborotválja  (többek közt) a szemöldökét. Érdekes története van ennek. Syd 1975-ben mindenféle bejelentés nélkül ellátogatott a Shine On You Crazy Diamond stúdiófelvételeit megnézni. Wright és a többiek is egybehangzóan azt mondták később, egyáltalán nem ismerték fel, Waters sírt, amikor megtudta, ki érkezett oda bejelentés nélkül. Pedig alig több, mint hat éve nem látták.

Dagadt volt, kopasz, alig szólt pár szót, és le volt borotválva a szemöldöke.

Így megy ez. De mintha ezt is írtam volna már.

¹ az Astronomy kiváló példa arra, két eltérő gondolkodású zenész miként tudja majdnem ugyanazt előadni nagyon másként. Syd  bottleneck technikát (slide guitar) alkalmaz a két verse közt, míg Gilmour pár villanásnyi barrét leszámítva inkább bontásokra épít, a szám mégis majdnem ugyanúgy szól, csak Syd előadása inkább R&B, Gilmouré kicsit rockosabb, no de ez már a technikából önmagában következik. Bónuszként érdemes megnézni a Voivod csodálatos feldolgozását is, az megint más műfaj. vissza

² „The band is just fantastic, that is really what I think, oh by the way which one's Pink?” vissza

³ „Now there's a look in your eyes like black holes in the sky.” vissza