Negyven éve jelent meg az első Led Zeppelin album. Ki hitte volna, hogy ezt megérjük? Vénülünk emberek, aki meg nem, az a tovább olvasás előtt nyomás és kötelezően hallgasson meg a Youtube-on minden olyan találatot, amin tényleg a Zep játszik, de nem élőben; aki nem teszi meg, azt egyházi átok alá helyeztetem. Negyven éve, tényleg. Ennyit  összesen Mózesék kószáltak a sivatagban, ha jól tudom, nem? Mondjuk kétezer is olyannak indult, hogy „hol van az még?”, aztán tessék, lassan az is évtizede múlt. Elnézést elkanyarodtam, szóval az egyes Zep. Hogyaszongya a Q magazin szerint a hatodik legnagyobb hatású lemez volt (a Stairway to Heaven szólója meg harmadik a húszas listájukon). Ha ma jönne ki megeshet, nem venné a kutya se.

Megvenné ugye a lemezt az ember, nézegeti a külsejét és cseppet sem elégedett. A banda meg ismeretlen. Érdemes-e egyáltalán ilyet megvenni vagy akár csak belehallgatni is? Egy szó mint száz, nem túl csinos  a borítója az égő Hindenburggal, tehát nyugodtan kijelenthetem, ezt a lemezt nem a külcsíne miatt vették meg körülbelül tízmilliónyian az Államokban. Sokak szerint az egyik első heavy metal¹ lemezről van szó, én maradnék a hard rocknál, ha már minden áron be kell skatulyázni. Mondhatnám úgy is, hogy kitépném a szívét mindenkinek, aki metálnak meri nevezni, de az nem elég píszí.

Led Zeppelin - Communication Breakdown

Azt sem lehet állítani, hogy a legjobb Zep lemez lenne, a háromnegyed évvel később megjelenő II. az számomra mindenképpen jobb, valóságos hatalmas slágergyűjtemény a Whole Lotta Love-val az élen, és a IV. se kutya éppen a Stairway to Heavennel. Talán nem is véletlen, hiszen ha egy zenekar szepremberben áll ösze, októberben felvesz egy lemezt egyetlen négysávos magnóval és januárban már árulják is, a kész termék nem lesz túl cizellált.  Remélem, érthető: ha meg kellene magyarázni, miért az első lemezük ment el a legtöbb példányban, akkor én félreállok, jöjjenek az okosabak. De ezzel még nem értem a bajok végére. A Zep koncertfelvételeinek ugyanis nem kis hányada egész egyszerűen borzalmas. Nem, nem (csak) a felvételek minősége miatt.

Led Zeppelin - Dazed and Confused

Sokkal inkább azért, mert ez a társaság mindig is valami hihetetlen mértékben hajlamos volt agyonimprovizálni, -pipiskedni, -modoroskodni koncertjein a stúdióban nyersen, dögösen szóló alapműveket. Márpedig metalzenekar ilyet nem csinál.  Felmenenk a színpadra, lezúzzák az agyadat, oszt hazamennek. De ezek? Hol Plant nyikorgott túl sokáig a mikrofonba, hol Page nem tudott lemászni a rohadt gitárjáról. Volt olyan koncertjük, ahol a 6:27 hosszúságban istenkirály Dazed and Confusedot képesek voltak fél óráig nyújtani: ők biztosan élvezték, de igazából, penetránsan gyenge lett. Nem egy és nem két koncertfelvételüket láttam, legalább kétharmada élvezhetetlen mocsok. Néha az embernek az az érzése, annyira lazák, hogy ha nem lett volna a legtöbbször ultra feszes Bonham, ott helyben estek volna apró darabokra a színpadon.

Egyik legkedvesebb zenekaromról írok, figyelitek?

Led Zeppelin - Babe I'm Gonna Leave You

A minimum, hogy tessék sajnálni engem, amint betétet keresek a posztba egyik nagy kedvenc zenekarom egyik nagy kedvenc lemezéről. Teszem azt például tök vagány poén a vonóval karistolt szólógitár. Elsőre. Ötödszörre. Talán tízedszerre is.

Századszorra elátkozod, aki kitalálta.

Márpedig a Zep mindig akkor volt a legjobb, ha a legkevésbé cifrázta. Máig nem értem, miért nem akadt sose ember, aki  a nagy örömzenélgetés közben felszalad, és odasúgja Plant fülecskéjébe, hogy „akkor szeretünk a legjobban titeket, amikor olyan egyszerűek vagytok, mint a faék”. Lehet, ez a kulcsa, a titka ennek az albumnak. Ha létezik egyszerű Zep stúdió album, ez az.

Túl egyszerű válasz lenne, tehát nem teljesen igaz. Page az Uncut e havi számában azt nyilatkozta, hogy „[t]he first album is a live album, it really is, and it's done intentionally in that way. It's got overdubs on it, but the original tracks are live.”

Ha csak úgy nem. Hogy Page a felvétel közben kitalálta, hogy felvegyék a háttérzajt is, amiből aztán Eno az ambient zenét kicsiszolta,  csak a ráadás. Hogy az a látszólag egy hónap alatt összerántott zenekar igazából már régen ért, az is adalék ahhoz, miért lett a Led Zeppelin című album akkora mérföldkő a rockzenében. Mert az lett, az tuti, tessék interjút olvasni nagy nevű metallista meg hard rocker művész urakkal, és ha a kezdetek emlegetésébe nem csúszik be, hogy Zep, akkor nem a megfelelő művész urat tetszik kérdezni. Úton-útfélen belebotlasz, ha tévét nézel, az amerikai kultusza pedig hihetetlen.

Hogy miért? Miért, miért ...

Mert baromi jó, azért.

Led Zeppelin - You Shook Me

¹ bocsánat, de nekem a heavy metalt az Iron Maiden, a Metallica, a Megadeath, a Def Leppard és a többiek jelentik, de még a sokak számára egyértelműen oda sorolt (következő linken nem csodálkozni!) Motörheadet is különcnek tartom. Lemmy Kilmister ugyanis soha nem szabadult a Hawkwindtől — lehet, hogy meredek, amit most állítok, de a Motörhead a hetvenhármas Space Ritual zseniális ragozása a végtelenségig. Igen, az Ace of Spades is.