The Cure - 4:13 Dream

The Cure - 4:13 Dream

2009.02.11. | Lotterfeld Boholy

Lassan negyedszázados hagyomány, hogy a zenekar négy-öt évente megjelentet egy búcsúlemezt, és körbejárják vele a világot. A turné alatt aztán valahogy megint összejön egy albumnyi dal, és kezdődhet az egész elölről. Most sem történt ez másképp.

A hivatalos verzió szerint a lemez címe arra az állapotra utal, amikor az ember hajnali négykor fekszik az ágyban, és mindenféle furcsa, nyomasztó gondolatai támadnak. A megfejtés szerintem ennél sokkal inkább prózai: a stúdiómunkálatok során tizenhármas lehetett az anyag munkacíme (ez a tizenharmadik album), aztán mivel senkinek nem volt egy épkézláb ötlete, betették elé a négyes számot, ugyanis négy tagú a zenekar. Ennyi.

Amikor először láttam a borítót, komolyan azt hittem, hogy csak vicc az egész. Néhány esettől eltekintve idáig is vonzódtak a beteg lelkű grafikusokhoz, de ez már konkrétan ocsmány. Nem is tudom, mivel lehetne alulmúlni, talán ha legközelebb rászarnak egy napozó nyugdíjas hátára, és addig csapkodják egy sárga strandpapuccsal, amíg ki nem jön a The Cure felirat.

Az LP mellett szó volt egy dupla albumról is, amit személyesen Robert Smith kevert volna, de ez ügyben nagy a csend. Valószínűleg figyelmeztették, hogy nem kéne tovább hergelni a népet, így is elég rosszul festenek az öngyilkossági statisztikák.

A tracklista teljesen rendben van: Csillagok, Hófehérke, üvöltés, halálfuvallat, minden ami egy jó Cure lemezhez kell. Az utolsó szám címe It's Over, tehát most sem árulnak zsákbamacskát: ez lesz az ötödik legutolsó lemezük, most már egész biztosan abbahagyják.

Kitörlök egy könnycseppet a szememből, aztán belenyugszom a megváltoztathatatlanba, és berakom a cédét. Leoltom a villanyt, csak teamécsesek égnek a szobámban. Vörösbort kortyolgatok, és még egy zsilettpengét is előkészítettem arra az esetre, ha nem tudnék megbirkózni a világfájdalommal. Persze lehet, hogy nem is akarok, hiszen azért vettem meg az albumot, hogy depressziós zenét hallgassak. Várom, hogy a legöregebb emós visszarepítsen engem a nyolcvanas évekbe.

És lőn! Felcsendül az első dal, az Underneath the Stars, és dől a keserv a hangszóróból. Csengettyű szól, zokognak a gitárok, Robert Smith hangja pedig úgy szét van zengetve, mintha az Univerzum közepén énekelne. Vanderful! Épp újratöltöm a poharam, hogy teljesen ellazuljak, amikor elkezdődik a második szám (The only one). Először arra gondolok, hogy átváltott az iTunes valami diszkócsatornára, de akárhogy is nézem, ez még mindig a 04:13 album. A teamécsesek hirtelen kialszanak, a csillár tükörgömbbé változik, és színes pöttyök ugrálnak a falon. Hangosan nevetni kezdek, amikor megértem, hogy az első hat perc csak vicc volt. Pörgős-dallamos rockzene következik, erős, kissé amerikai stílusú gitárhangzásokkal. Az előző, 2004-es lemezt úgy vették fel, mint ahogyan a Beatles dolgozott annak idején: beállt a zenekar, egyszerre játszották fel a dalokat, csak az éneket vették külön sávon. Brutálisan jól szólt, az igaz, de éppen az élőzene hangulatát nem éreztem valahogy. A 04:13-nak viszont olyan a dinamikája, mintha egy koncerten állnék a második sorban, és valami hihetetlen pozitív energia sugárzik az egészből, ami a The Cure esetében azért megdöbbentő. Akkor is hallgatható a lemez, ha az ember nem vágyik katarzisra, csak szeretné, hogy szóljon otthon valami zene. A régebbi albumokhoz képest bizony felületesebb - user friendly - az anyag, de nem hiszem, hogy egy Pornography-t, vagy Disintegration-t meg lehet ismételni. Szerintem úgy működik ez a dolog, hogy egy művész pályafutásának két szakasza van. Először letesz valamit az asztalra, létrehozza a "nagy" alkotásait, aztán kiegészíti őket, hogy kerek legyen az életmű. Robert Smith idén lesz ötven éves, egyértelmű, hogy ebben a stádiumban van már.

A dalszövegek helyenként a pornográfia határát súrolják, és visszatérő téma az ivaros szaporodást megelőző kommunikáció: Az oltogatás. Ezt a kérdéskört feszegetik az anyag bő kétharmadában, de aztán elszabadul a pokol. A Reasons Why tulajdonképpen egy levél, amit a kórházból ír egy pasi, miután nem sikerül az öngyilkossági kísérlete. Kedvesen levezeti a nőjének, hogy hangokat hall, és ezek biztatják őt az örökkévalóság ígéretével. A Sleep When I'm Dead (ez egyébként az 1985-ös Head on the Door albumról maradt le), egy szektavezér hétköznapjaiba enged bepillantást, az It's Over pedig egy durva hiszti a magányról, aminek a végén Robert Smith természetesen bejelenti, hogy nincs tovább: alig emlékszem bármire, amit tettem, vagy mondtam / valahogy kiesett egy egész élet / elvesztettem egy egész életet / ó, nem bírom ezt tovább csinálni / nem / nem bírom tovább... Valahogy ezt nehezen hiszem el neki. A 04:13 Dream egy furcsa, de kedves lemez, nem csak The Cure fanatikusoknak.

Szívből ajánlom. Rajzoltam is nektek hozzá alternatív borítót.

The Cure - Underneath the stars (Live 2008)

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr7931609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morpho 2009.02.11. 15:19:24

Kb egyetértek,de nem csúsztál meg egy icipicit ezzel a kritikával?
Ezegy erősen 2008-as lemez.A "Three imaginary boys"-t hallottad már?

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2009.02.15. 17:47:55

nekem nagyon nem tetszik.

az elso szam meg igen, aztan vege is lehetne a lemeznek.

Lotterfeld Boholy · http://www.boholy.blog.hu 2009.02.17. 08:37:26

jó, hát meghallgattam néhányszor, mielőtt nekiálltam írni... :)

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.02.17. 18:05:12

@morpho: eheti Figyelő is most foglalkozik e albummal!

Zuschlag János 2009.03.03. 20:09:33

jó a kritika, és tetszik nagyon az alternatív borító! :)))

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása