Tátika

Tátika

2009.05.14. | Horváth Oszkár

Mi a különbség a tátika és a harangvirág között?
- Az, hogy a tátika playback
- hangzik el ha jól emlékszem, a Nagy durranás magyar változatában.

17 évesen volt egy zenekarunk, amivel (nyilván nem tehetségünknek köszönhetően) a szárnyait bontogató TV2 élő műsorában készült egy interjú, meg eljátszottunk egy saját számot. Mondanom sem kell, a hangcuccokból kilógó kábelek sehova nem voltak bedugva. Kíváncsian vártam, hogy a felvételen ki mennyire fogja a playback miatt túljátszani magát. Miután elhíresülésem első jelét videón megtekintettük osztályfőnöki órán, a legtöbb visszajelzés azt erősítette meg, hogy a zene nagyon jó, én viszont az interjú közben a nekem háttal álló műsorvezető lány seggét néztem végig, de pislogás nélkül, mintha needforspeedeznék.

Szerintem ez rendben van, meg az is rendben volt.

Nos nem járt ilyen jól a Monkees, akik a playbackelés úttörői, mi több, bár vitatottan - de nem zörög a haraszt, ha nem rázzák - az első, gazdasági sikerek elérése érdekében összerakott/megcsinált zenekar voltak EVÖR. A zenekarból csak a gitáros Mike Nesmith és a basszeros Peter Tork játszott bármilyen hangszeren, amúgy fizetett színészek voltak, és az volt a feladatuk, hogy eljátsszák, ahogy a számot eljátsszák, már ha értitek, mire gondolok. Első két albumukon csak az éneket rögzítették velük, a hangszeres sávokat nem ők játszották, ebből azonban a sikereken is felbuzdulva elegük lett, és megtanultak annyira a leosztott hangszereken játszani, hogy a további albumokat már maguk vegyék fel. Komoly sztori? A csörgődobost udvari bolondomnak fogadnám, a zene egyébként óriási, ha úgy tudnám, tudnak zenélni, azt mondanám, ez már jutalomjáték, örömzenélés:

Ki kell állnom a playback intézménye mellett, mert amit színpadi show és mozgás címén elkövetnek az előadók, ott bizony indokolt lehet. Ugyanez igaz a mai összetett stúdióhangszerelésű zenékre, utólag már késő homlokra csapni, hogy ijj ha tudom, hogy ekkora sláger lesz, nem tolok fel még 2 gitársávot. Hozzátehetnénk, hogy na de az igazi nagyok soha nem folyamodtak hozzá, vagy 100 éve nemigen lett volna lehetőség elhitetni a közönséggel, hogy "e!". Márpedig ki lehetne igazibb és nagyobb, mint Luciano Pavarotti, aki részben hasnyálmirígy rákja, részben a hideg miatt a 2006-os Téli Olimpián a Nessun Dormát már szalagról kellett előadja. Mint a pankrátor, kipacsizott a szorító szélére, hogy Paul Potts, vedd át! A legszebb, hogy emiatt a teljes zenekar pantomimezett hozzá, amint ez a karmester Leone Magiera későbbi emlékirataiból kiderül. A dalt egyébként nem sokkal korábban rögzítették egy közeli stúdióban, természetesen az utánozhatatlan Pavarottival.

A csúnya dolog a playback esetében a tagadás. Mindent meg lehet tenni annak érdekében, hogy a lebukást elkerüljük, ehhez a pókerarc, és különböző esések szándékosnak történő beállítása segíthet, melyekből TOP5 színpadi baki cikkünkben láthattok párat. Íme egy számomra ismeretlen előadó, aki gyönyörűen hozza vissza a produkciót, hiszen csak aprót hibázik, de ha VHS-en kikockázzátok, akkor azért 3-4-edszeri lejátszásra észrevehető egy kis botlás:

Magyar viszonylatban legtöbbször a Fresht próbálták nekem úgy eladni féltékeny népek, mint akik mímelik az éneket, de mindig megvédtem őket, mert rendes vagyok. Könyörgöm, annyira geci szarul énekelnek, hogy azok tuti ők. A múlt héten a Kalandra Fal!-ban Fresh Andi ebből szerintem méltósággal és ízlésesen csinált viccet, amikor csapattársai után őt is megkérdezték, tud-e énekelni: "hát rólunk az emberek szerintem már 10 éve tudják, hogy nem" :)

Enrique Iglesiasnak nem tudom, mi a munkahelye. Talán minimálbérre van bejelentve egy lángososhoz, csak az Adófigyelő blog vagy a Homár rá ne húzza a vizes lepedőt... bárhol is melózik, a kollégáit nem szeretném megörökölni. Ugyanis egy nagy nárcisztikus dülöngélős playbackjének valódi hangját 2000 körül rögzítette egy hangmérnök. Hát nem lett hibátlan. Pedig nem úgy táncolt, mint Fred Astaire. Utána rá is szóltak, hogy kevesebb tánc, több SZDSZ, inkább álljon egy helyben, de nyomja el a számot, és ha lehet, néha hagyjon ki egy-egy sort, de nem azért, mert elfelejtett 1-2 szót, meg azt is, hogy fiú-e vagy lány, mint Paksi Endre (Ossian), hanem hogy lássa a plénum, hogy ez bizony nem plébekk.

Óriási szopóálarc még Britney, akiről a 2000-es évek elején derült ki számomra, hogy nem egy kiforrott tehetség, pedig korrekt orgánuma van, ha telebankos lenne, naponta hívogatnám az egyenlegemért. A hang az övé, gondolom 40 felvételből megoldják és összevágják, az MTV díjátadóján élőben azonban sikítottam a fájdalomtól. Legjobbakkal is előfordul. Alkalmi smárolóstatisztája, Madonna is használ táplálékkiegészítőket, ő az Antares Autotune nevű effektre gyúr, ami egy előre megadott zenei skála legközelebbi hangjaira igazítja a mikrofonból érkező hangot, mielőtt azt kihangosítanák. Pont Madonna az, akinek ennél több fifikát is elnéznék, akár playbacket, hiszen elég komoly showkat láthattunk tőle is, ami mellett már rágózni is nehéz, nemhogy énekelni.

A rajongók persze általában a sztár mellé állnak, mintha Deák Billre azt mondanák "nem is féllábú", mintha az bármit számítana. Tudjuk, hogy pl. Madonna jó, és azt is, hogy ha a Himnuszt nekünk táncolva kéne előadnunk a ballagásokon, tisztavatásokon, ünnepélyeken és szilveszterkor, addig se jutnánk benne, mint Király Linda és papája.

Azt gondolom, a tehetség elengedhetetlen (volna) a zenéléshez, és aki nem jó előadó de jó dalszerző, mégis az ő hangján ismerünk meg valamit, akkor istenneki, plébekkeljen. Ugyan ki sértődik meg, amikor Márió és a harmonikás vagy Matyi és a hegedűs nem élőben nyomja (itt jegyzem meg, hogy AZ a hegedűs se tudott hegedülni, egy tévéinterjú szerint). Ebben a műfajban el se várják. A köztudott kamuzásnak helye van az előadóművészetben, én csak azt kérem, hogy ne basszanak át.

És ebből a szempontból el kell érkeznünk a csúcsra, a két német modellsrác történetéhez, akik közül nemhogy egyik se tud énekelni, de szerintem egyikük nem is néger, pedig úgy emlékeztem. Ez ugye a Milli Vanilli, azaz Rob Pilatus és Fab Morvan (akinek ugyanez a név jön ki Star Wars névgenerátorral, jelentkezzen), akik 14 millió eladott példánnyal hatszoros platinát produkáltak az USA-ban, majd egy rosszul sikerült buli következtében négy napon belül még a Grammyt is vissza kellett adják. Egy élő MTV koncerten beakadt a playback, Girl you know it's, girl you know it's, girl you know it's és elindultak lefelé a lejtőn.

A producer Frank Farian kitálalt, megfelelve a pletykáknak, hogy a két talált gyerek egy büdös hangot nem énekelt, sőt, a róluk elnevezett Milli sem mind tej, csak "reggeli ital". Egyiküket konkrétan egy mekiből kukázták össze. Náluk legalább volt már meki! Pár millió koncertjegy árát azért vissza kellett adni, 2-3 lemezt bezúztak... vállapot téptek, kardot törtek.

A producer Farian története érdekes. Előadóként sehogy nem tudott befutni - ám amikor álnéven Do you do you wanna bump? című száma óriási siker lett, azonnal előadókat bérelt, akik a TV-ben az álnév arca lettek. Az álnév Boney M. volt, a hozzá talált arcok utána élőben adták elő a dalokat, az albumokon azonban Bobby Farrel egészen a 80-as évekig nem énekelhetett. Frank Farian megmaradt hangnak. Én is ezt csinálnám, franc álljon ki tollboában meg flitteres jégtáncjelmezben egyslágeresnek, óriási tevepatával, meg haknizza végéig a Klub Panorámákat, ha nem muszáj. Pláne ha az ember nem egy Adonisz. Azt tudom Frank Farianra mondani, mint a valóságshowban a lópofájú pornós cafatra az életében egyszer okosat szóló lakótársa: egy ilyen test megérdemelne egy jobb fejet. Illetve egy ilyen arc megérdemelne egy jobb hajat. Kicsit Pumukli, kicsit Eder mester...

Talán belefér még egy videó a történetbe. Hogy nagyjából el tudjuk képzelni, milyen színpadképet jelentett volna Faria maga, nézzük meg a gondosan kiválasztott, majd maga helyett delegált Bobby Farrelt. Na ő a jobbik. Nemhogy énekelni nem hagynám, de polifómba csomagolnám a vázákat a lakásban, ha vendégségbe jön. Vegyünk nagy levegőt... Amíg röhögünk, azért figyeljünk oda a zenei alapra is, ami nagyon egyben van. Lélegezzük ki. Egészségünkre.

A Farian által produkált 800 arany és platinalemez közt ki tudja, hány kakukktojás akad még, a Milli Vanillit mindenesetre azonnal ejtette az amerikai Arista Records, és minden felvételt töröltek. Eközben Fariannak köszönhetjük a La Bouche-t és a No Mercyt mint terméket, és számtalan magától nagyra nőtt előadó sokadik fontos albumának felvételeit. Buga Jóska nem szép ember, de gavallér. Frank Faria nem szép ember, de nagyot alkotni tudó, racionális és tehetséges ember, és ezeket az erényeket én egyenként is tisztelem. Úgyhogy bábszínház Milli Vanilli ide vagy oda, ez a Faria abbé maximális riszpekt.

 TOP5 színpadi baki EVÖR | A plágium határai

43 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr491114916

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: B-oldal » Gyereknapi kedvcsináló 2009.05.31. 07:46:15

[...]orral), az ifjú tini kedvencekig mindenki, aki számít. Meg persze aki nem. Eljönnek a más énekhangjára tátogók is, az összes olyan előadót elhívják[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

altero 2009.05.14. 09:05:06

Attól tartok, h már nem sok van hátra addig, amíg mindent az autotune fog uralni élőben is, pl helyrerakja az elrontott lábdobot is (stadionkoncerten ugysem hallatszik az eredeti) és James Hetfield hangja is előbbutóbb a régi lesz koncerteken :D
Tökjó írás volt, újra valami színvonal itt is.

teddypicker 2009.05.14. 09:53:08

"n viszont az interjú közben a nekem háttal álló műsorvezető lány seggét néztem végig, de pislogás nélkül, mintha needforspeedeznék."....na itt kitört belőlem a röhögés
a cikk korrekt, sajna egyre több a playback:( vajon a csináljuk a fesztivált c. műsorban az előadók fél vagy teljes playback-ben nyomják?? furdal a kiváncsiság e téren...

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.05.14. 10:58:30

@teddypicker: jó a felvetés a Csináljuk a fesztiválttal kapcsolatban (de szeretem az ilyen ragozást, pl. "láttad a Vissza a jövőBÉT?") - ott amennyit láttam a műsorból, két zenekar van, az egyik session zenészekből, a másik pedig a szimfonikus vagy cigányzenés kíséreteket nyomja. Utóbbinál vagy van szintialáfestés, vagy nagyzenekari playback, mert néha kicsit többet szólnak, mint ahányan vannak. Vagy: nagyon jók... a popzenés aláfestéseknél is időnként az eredeti feeling miatt eredeti hangszínek kellenek, ezt szintikkel meg lehet oldani, de élő dobbal nem, csak ha MIDI szerkójuk van. Egy 80-as évek zene élő pergővel tiszta ciki lenne. Ott is láttam 1-2 kamu szintizést, de ha nem így csinálnák, akkor nem lehetne felismerni a számot, és emiatt kevesebben élveznék a műsort. Szóval van benne élő is, playback is, de jól megválasztva, ott ahol kell.

camparisoda 2009.05.14. 12:11:17

Ez a Farian tényleg egy ún. rádiós arc, pedig milyen bunkóság ez már! Itthon is volt rá példa, hogy nem kifejezetten előnyös külsejű, ámde kiváló énekeseket a tévében nem mutogattak. Volt olyan énekesnő, aki trolik oldalán reklámozta, hogy a világon van.
Engem nem zavar a tévében a play back, ha képesek eközben a hallott zenéhez megfelelő illúziót kelteni. De élő koncertre csak azért járok kicsi helyekre, mert tényleg élőben szeretném hallani az igazi zenét. Különben meghallgatom otthon cédén, és nem kell közben a karfán cseleznem túlillatosított székszomszéddal :)

teddypicker 2009.05.14. 12:20:13

ha jól tudom a rednex zenekar is valami hasonló bottányba keveredett mnt a milli vanilli. kiderült hogy ott sem azok a fickók énekelnek akik a klippben vannak és "énekelnek"

Aloha 2009.05.14. 13:00:30

@teddypicker: Lehet, h rosszul emlékszem, de a Rednex esetében ez mintha mindig is nyilvános lett volna. Kizárólag a vokalista (Mary Jane, Mary Joe?) volt zeneértő, a többiek hivatalosan is a csapathoz tartozó "fizetett színészek" voltak.

2009.05.14. 14:24:32

tévéfelvételnél azért is csak playback van, mert egyszerűen egy "reggeli beszélgetős műsor" stúdiója technikailag nem alkalmas élőzenélésre

teddypicker 2009.05.14. 14:27:35

@Rhythmeen: dehogynem alkalmas: minap nézegettem you tube-on kaukázus videókat...és ott élőben nyomták zenekarral reggeli műsorban. bár tény hogy legtöbbjük csak tátog mint a hal

@Aloha: nem tudtam hogy ez amolyan nyílt titok volt. azt hittem hogy ez csak később derült ki.kösz az új infót!

Gazuzem 2009.05.14. 14:29:26

A Csináljunk fesztivál teljes playback, állítólag azért, mert túl drága a stúdió bérleti díja, és nincs idő az esetleges ismétlésekre. Meg aztán képzeljük el, ha Csonka Pici harmadszor is elrontaná az éneket, akkor az utána következőknek órákig kéne várniuk, míg sorra kerülnek. Ezt az MTV nem tudja megfizetni, így meg pontosan be van táblázva, hogy ki mikor következik, felvétel után mindenki odaér az aznap esti haknijára.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.05.14. 14:32:30

Gyerekek, a Paksi Endrés linket nézzétek meg, ez... kész :-)))))))))

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.05.14. 14:33:55

Frank Farian-nek köszönhetjük a nagyszerű Enigma ...ööö ...izét is:(


btw nekem megvan jugoton LP-n a Boney M Love for Sale c.második albuma

és kúrvajó:)
a mindenféle skandináv stúdiózenészek komoly funkyt nyomnak: http://www.youtube.com/watch?v=fOPh1ut-sGw

a fúvóskórus az fúvóskórus, a funky gitár sem sampling, és a hegedűgép ...az zseniális:))

Flingel 2009.05.14. 14:38:21

"ha a Himnuszt nekünk táncolva kéne előadnunk a ballagásokon, tisztavatásokon, ünnepélyeken és szilveszterkor, addig se jutnánk benne, mint Király Linda és papája."

Hát azéé... :-D A magyar ember tudja a himnuszt.. még táncolva is.. bár nem ízléses..

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.05.14. 14:39:51

@Droli: ööö

az eredeti videoklip még súlyosabb

bugrismetál jujj

zsoltix 2009.05.14. 14:42:25

A hakni-"zenészek" àltalàban playbackelnek.De nem hinném, hogy az ö közönségüket ez a legcsekélyebb mòdon is érdekelné.

gitáros 2009.05.14. 15:04:37

@Rhythmeen: bocsi, a rötölö évek óta csak éló produkciót enged reggelizni.

zsoltix 2009.05.14. 15:04:39

@Droli: Ez tènyleg jò:) Ràadàsul ez nem egy règi ismert szàmuk,mert akkor legalàbb ènekeltethette volna a közönsèget:) Bàr gondolom,azoknak a szövegèt bepiàlva is tudja:)

gitáros 2009.05.14. 15:14:05

@zsoltix:
Egyrészt azok a haknisták azért zenészek általában.
Másrészt pl. egy sokórás, de egyszínpados falunapot nem lehet (vagy legalábbis a szervezők általában képtelenek) úgy megoldani , hogy mindenki élőben játsszon, és ne legyen egy óra üresjárat a fellépők között.

Bakter 2009.05.14. 15:26:13

Milli Vanilli: a srácok a nagy sikereken felbuzdulva jelentkeztek, hogy "akkor, izé, talán esetleg, ha lehetőség van rá mi is szeretnénk énekelni, mert ha nem, akkor hűha". Farian pedig felelt: a lófszt! Aztán rövidesen kijött egy lemez Real Milli Vanilli néven az eredeti zenészekkel és előadókkal - nekem megvan. Meglehetősen régen hallgattam már, de emlékeim szerint vérprofi zenét dobtak össze sebtében a lemezre.
A Boney M legendárium meg nem csak a Rasputin-ból, Calendar song-ból, Belfast-ból és a többi hasonló slágerből áll, hanem rengeteg nagyon jó, bár kevésbé befutott vagy abszolút nem ismert számból is. Ám ezt sokan hajlamosak elfeledni, vagy rosszabb esetben nem is tudnak róla. A divatos retro jegyében illetve a gépzenék között néha érdemes lenne meghallgatni egy-egy lemezt tőlük mindenkinek.
Frank nagy producer volt, jópár sikersztoriról derült ki, hogy az ő keze van benne. A minap láttam az öreg Bobbyt Farrelt egy német adón szerepelni: őrjöngtek érte a friccek. Anno Liz Mitchell és Frank énekelt, ő táncolt, és egy legenda született.

Bakter 2009.05.14. 15:30:45

@gitáros:
Na ja, amikor a hangosítók felvonulnak a sokmilliós cuccal, aztán egy 15ezer forintos cd-walkmanból nyomják a plájbek alapot. Az aktuális előadó pedig szenzációhajhász módon próbálja követni magát az ugrabugráról zeneszám közben. Tapasztalat.:-)

zsoltix 2009.05.14. 15:33:34

@gitáros: Nem tudom,nem szoktam ilyen ingyenes össznèpi marhasàgokra jàrni:)

rettentó 2009.05.14. 15:35:27

Bobby Farrel nem énekelt? Most ezt hogy mondjam meg anyukámnak? Mindig a Nightflight to Venus szólt a kocsinkban jugó műsoros kaziról.
Bobby Farrel volt nekem A FÉRFI, aki láncra verte a néniket és orgazmikus hörgéseket hallatott a Raszputyinban. Most meg kiderül, hogy ez az ógermán törpe csinálta az egészet :-)

A Monkees-hoz annyit, hogy a 90-es években újra összeálltak valami világkörüli búcsúturné vagy mi kedvéért és a Királyi TV-ben volt velük egy interjú, ahol elmondták, hogy: "EMBEREK! A Monkees eredetileg egy TV sorozat volt, tehát még jó, hogy színészkedtünk!"
Most olvastam A fejek forradalmát, azt hiszem abban is említik, hogy a Beatles előtt tök természetes volt, hogy stúdiózenészekkel vették fel a lemezeket, aztán más játszott a koncerten, főleg a szólistáknál.

2009.05.14. 15:42:20

Élőnek hirdetett műsorokban utálom, ha vmi playback!
Pl. az Euróvízió is milyen gagyi lett.
Pedig emlékszek, amikor Friderika kint volt, akkor még karmester, meg nagyzenekar is volt. Most meg csak 6 tátogó és ugráló bohócra lehet szavazgatni...

nemuccaszoc 2009.05.14. 15:43:03

Szombaton voltam desperado-n na az playback volt a javából :)

s_timcsi · http://autostat.hu/cikk-kereso 2009.05.14. 15:52:55

Annak ellenére, hogy playback mégis elmennek az emberek és meghallgatják őket. Addig, míg ez tömegeket vonz, addig ne is várjunk mást!

Balance Of Power 2009.05.14. 16:01:15

@Gazuzem: Draga a studio - megszakad a szivem. Akkor menjenek egy masikba es probaljak ossze rendesen a musort. De mi ertelme van zenekart, cuccot becipelni, elo latszatot kelteni, ha egyertelmuen kamu?

A Lajcsi-fele musorok is playbekkek voltak es ott meg a zenekart is bemutattak mindig.

@gitáros: Ha mondjuk mindenki egy cuccon jatszik, talan konnyebb megoldani. De amikor kulfoldi fesztivalon siman megoldjak, hogy 5-10 perces atszerelesekkel tokeletesen szol minden zenekar, akkor eleg intoleranssa valik az ember az ilyen kifogasokkal szemben. Na nem mintha sok falunapra jarnek...

Balance Of Power 2009.05.14. 16:04:19

Azt sem ertem, miert mentseg az, ha valaki tancol?

Mentolosmájkrém 2009.05.14. 16:10:56

Konzumnépnek konzumszart.

gitáros 2009.05.14. 16:12:17

@Balance Of Power: pénz, szakértelem, munkaerő.

Amikor egy megfelelően olcsó gárda négy-öt emberrel egyidőben hangosít négy bulit a környéken, akkor nem igazán működik a dolog.

Egyébként szerintem ha már plébekk, akkor minimum, hogy élő látszatot kell kelteni (mármint igazi, hangszeres zenekar esetén).

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.05.14. 16:18:31

Ha tudom, hogy ennyi női kommentelő jön, jobban kiöltözök.

Érdekes gondolatmenetet vitatkoztam végig magammal az imént fejben:
- elmennék-e egy playback koncertre
- á nem, sose voltam
- jó persze jazz koncert, jól néznénk ki
- nade ilyen falunapokon és megakoncerteken azért jártam...
- és a plussz 2 sáv, sampleres zenék?
- na jó de az nem playback, hogy 6 zenész mellé még 2 sáv szól
- meg úgyis utálom, amikor három akkord miatt még egy tag rázza magát

Az is szép jelenség, amikor van 3 gitáros (1 basszus), és gitárszóló alatt a másik kettő is rájátszik, arra építve, hogy a közönség 30-40%-a kézről úgyse tudja, hogy nem ő játszik, hátha arcról elhiszi, és még össze lehet hozni valamit koncert után az öltözőben... :D Esküszöm, ilyen létezik, pazar.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.05.14. 16:34:52

@nosferato: Most akkor megyünk az M People koncertjére, ami az Arénában lesz? :)) Vagy már volt. Valami májusi dátumra emlékszem!!

Azt tudtátok, hogy a Queen 2-szer is fellépett playback? Várom a helyes megfejtéseket!

gmintgéza · http://gmintgeza.blog.hu/ 2009.05.14. 17:35:19

na ők 3-an viszont tuti nem pléjbekeltek EVÖR! :)
(csak mikor nem élőben nyomták, egyébként sosenem)

http://gmintgeza.blog.hu/2009/05/14/3_kiralyok_1

pléjbek ide, pléjbek oda, éljen a videó, emlékeztek "video killed the radio stars" ennyi

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.05.14. 17:40:52

@gmintgéza: "ők így hárman nagyobb lefedettséggel bírnak az országban mint a pannon mobilinternet" :)))

Zsákos Bilbao 2009.05.14. 18:09:14

A Paksi féle Márhívó minden vitán felül állóan jobb, mint az eredeti, ami akkor is vérciki volt, amikor készült. De a legjobb, hogy az fanoknak totálmindegy.

LWPLICM 2009.05.15. 09:51:17

@Interstellar Overdrive:
tv műsorra gondolsz? Mindegy, úgyse tudom kitalálni, de kíváncsi vagyok. ... ?.. léééégyszi, írd meg.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.05.15. 10:42:30

Asszem a Queen egyszer volt a Mokkában, egyszer meg a Csak csajokban.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.05.15. 11:21:13

RTL reggeliben voltak, de lekeverték őket, Brian May nem fért a képernyőre sem.

Minikoncertekre gondoltam, nem TV felvételre, abból lehetett pár, főleg a 70-es évek elején volt is + San Remo 84-ben Radio Gaga.

A 2 montreaux-i fesztiválra gondoltam, 84 és 86. Freddie nem nagyon törődik a mikrofon szájhoz emeléssel...

1984: www.youtube.com/watch?v=REE1SAoq3E0 (de még van több része)

1986: www.youtube.com/watch?v=Y-AERgl8YaE&feature=related (ennek is van több része)

Itt kegyetlen sok infót találsz: http://www.queenconcerts.com/live/queen/other.html

11.05.1986 Festival hall, Montreux, Switzerland (Golden Rose festival)
mimed performance

01. One Vision
02. A Kind Of Magic
03. Friends Will Be Friends
04. Hammer To Fall 11.05.

12.05.1984 Festival hall, Montreux, Switzerland (Golden Rose festival)
mimed performance

01. Radio Ga Ga
02. Tear It Up
03. It's A Hard Life
04. I Want To Break Free

LWPLICM 2009.05.15. 11:39:23

@nosferato:
Tv2 és RTL klub??? Akkor azt nem nevezném Queen-nek... haha..

Mégcsak nem is hallottam ezekről a felvételekről, pedig a Mokkát szoktam nézni. Mondjuk, ha a tavalyi koncert után volt, akkor épp külföldön voltam.

@Interstellar Overdrive:
Nem tudom a hátteret, de gondolom, Freddie-nek hangszál problémája lehetett, és / vagy eleve tv felvételhez készülhetett az anyag. Koncerten sohasem tátikázott, inkább oktávot váltott és / vagy megváltoztatta a dallamot, ha nem bírta.

Egyébként eszembe jutott, hogy mikor Montserrat Caballé-val a barcelonai stadionban adták elő a Barcelona EP számait, az is playback volt. De ezt is megértem.

LWPLICM 2009.05.15. 11:47:57

néhány szó a tátikáról...

Ha különválasztom azt, mikor egy előadó hangja túl gyenge, hamis vagy épp a hangszála gyulladt ahhoz, hogy élőben énekeljen attól, mikor az előadó maga egyáltalán nem tud énekelni, akkor a Fresh és a Milli Vanilli mellett a Black Box jut eszembe...
Nagyon sok számuk volt a 90-es években, és simán látszott a videóban szereplő modellen, hogy tuti nem ő énekel.
A valódi énekes Martha Wash, illetve a Ride on Time esetén az eredeti dal (Love Sensation) eredeti előadója.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.05.15. 13:34:11

@LWPLICM: Na már látom, hogy neked nagyon vicces dolgokat fogok még mondani a jövőben, amik nem igazak :))) A Falutévében is voltak, akkor az már 3... :-D

Ez az It's raining manes Martha Wash gondolom, ő megvan, a Black Box egyáltalán nem kongat nálam harangot. Rákerestem, ezt találtam:
http://www.youtube.com/watch?v=5_KMaEJLOp0

Igazi szentségtörés, egyrészt mert ez az egyik kedvenc számom az Earth Wind & Fire-tő, másrészt meg egy nő énekli, miközben nem is ő énekel az "every MAN has a place in his heart" kezdető számot. Szép...

Ha nem ő énekel, miért ő van a klipen? Mármint tudnék jobb csajt is. Vagy lehet, hogy azért különleges, mert kék a szeme.

Itt a Ride on time, abból az időből, amikor még a Budapest TV-ben / Agárid Popstrandon lépett fel a Black Box :))))
http://www.youtube.com/watch?v=D1X6qXkLjYE

Ebben a számban mondjuk van élet, emlékszem rá, de eléggé egyértelmű, hogy ez csak egy korai "remix", csak elfelejtették odaírni, hogy nem feldolgozás, hanem remix tátogással.

A VÉGÉN A MŰSORVEZETŐT nézzétek meg, utolsó 10 másodperc. Példakép.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.05.15. 14:13:22

@LWPLICM: A sok felesleges infókkal nem akarlak terhelni :)), de a barcelonai stadionban nem lépett fel Freddie.

Erre gondolhatsz, ami ráadásul tényleg playback volt és itt viszont tényleg hangszál probléma miatt:
http://www.youtube.com/watch?v=f0CXV2uDFRA&feature=PlayList&p=B6B37BB1FB2BB0A5&playnext=1&playnext_from=PL&index=9

08.10.1988 Plaça de Carles Buigas, Montjuic Park, Barcelona, Spain (La Nit festival)
Mimed performance with Montserrat Caballé. The videos were released on DVD.

01. Barcelona
02. The Golden Boy
03. How Can I Go On

LWPLICM 2009.05.19. 10:32:18

@Interstellar Overdrive: Igen, erre gondoltam. Nem tudom, a barcelonai stadion mikor készült el, de arra emlékeztem, hogy az olimpia előtti (jóval azelőtti) fellépés volt, és ezen mutatták be az olimpiára írt számot...

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása