Annak idején a blogot azért indítottuk el, mert a bennünk halmozódó zenei élmények, hangok, dallamok, zenészek, sztorik, koncertek, zenéhez kötődő emlékek és érzések bőven meghaladták a kritikus tömeget, ki kellett írnunk magunkból. Azóta is az a perverziónk, hogy keressük azt a bármit, ami zenével kapcsolatos és boldogság hormonokat szabadít fel bennünk.

Na, a pénteki Turbo koncert a ZP-ben ilyen volt. Sok ismerősöm figyelmeztetett, hogy meg kellene már néznem a Turbot élőben, sok jót olvastam róluk, de eddig valahogy mindig elkerültem őket, legutóbb az A38-as lemezbemutatójukra nem mentem el végül valami másik buli miatt. Utólag bánok és szégyellek mindent és elnézést kérek magamtól.

Zenei élmény volt. Az 5 zenész szimbiózisa bekebelezett engem is, a dalok lemásztak a Zöld Pardon színpadáról, odacammogtak hozzám, hatodik érzékemen keresztül szuggerálva lebénítottak, így magatehetetlenül éltem meg, ahogy felfaltak, talán még büfögtek is nagyot utánam. Eszemben nem volt ellenállni, szinte bizsergetett, ahogy a dalok átvették az irányítást. A rock n rollnak többféle vetülete van, az egyik mindenképpen az, ahogy a Turbo játszik a színpadon. A rock nekem attól rock, hogy őszinte, zsigerből jön, hatással van a hallgatóra, kibillenti a nyugalmi állapotból. Nemcsak lefogják a hangokat a zenészek, hanem el is játsszák, megélik zenélés közben. A Turbo ezt egy koszos, szép szóval vintage hangzással csinálja, simán lekörözni a hasonszőrű külföldi indulókat. Van is helyzeti előnyük, minden tagnak megvan a maga múltja, olyan zenekarokból jöttek, mint a Rémember, Warpigs, FreshFabrik, profizmus és a zenei alázat garantált.

Ami külön tetszett, az az volt, hogy nem igazán tudtam mit vagy kit kiemelni, mindenki kitett magáért és csillagos ötösre teljesített. Pl. a nem mindennapi basszer Jero sem tud kitűnni a bandából, mert a többiek legalább akkora fazonok és zenészek. Talán csak annyi lábjegyzetben, úgy Sinatrasan fogalmazva: látszik, hogy Jero költ a legkevesebbet ruhára.

Több helyen olvastam a The Mars Volta párhuzamot és vártam, hogy ebből mi sül ki. Ha valaki, én sokat hallgatom Omarékat, érzékeny pontom. Az utolsó két számig nem igazán értettem a párhuzamot, de utána megvilágosodtam. Valóban megidézték a Volta szellemét, de nem túlzottan, csak úgy illedelmesen kicsapták a mellényzsebből, aztán szépen vissza is tették. Sajnos 1 órát tudtak játszani, ebbe nem fért bele sok jammelős, elszállós témázgatás, ami szintén Turbo attribútum hírében áll. De majd legközelebb, saját bulin. Addig is beszerzem az új lemezt.

A zenekar elmondása szerint aznap játszották el utoljára koncerten a One More Time dalukat. Ha így van, akkor pont elkaptam.

És természetesen az Óriás ismét zseniális volt. 

Matisyahu - A haszid reggae királya | Időtálló muzsikák: Ácé villám décé