Wrong Side Of The Wall interjú

Wrong Side Of The Wall interjú

2009.12.04. | Rálf atya

Az underground metál berkekben Knapp Oszi nevére a helyes válasz jó ideje az, hogy ő a Wrong Side Of The Wall énekese. Ezt tavaly egy EP-vel nyomatékosították, majd lendületből felvettek egy nagylemezt is, ami nemrég jelent meg. Aki szívesen meghallgatná az anyagot, pár percen belül megteheti, a srácok honlapjáról le tudja tölteni.

Kedvcsinálónak feltettünk a zenekarnak pár kérdést, a válaszokkal Csobánczi Péter (Csobi) szolgált:

B-oldal: Mi van a fal jó és a rossz oldalán?
Csobi:
Szerinted? Alapvetően nem azért lett ez a nevünk, hogy felvetődjön ez a magától értetődő kérdés, de jogos, és a név használata közben derült ki, hogy nagyon is fontos! Kelet-Nyugat, Kommunizmus-Kapitalizmus, Kilátástalanság-Lehetőségek, Fájdalom-Öröm. Kinek mi. A gondolat a lényeges. Pont ezért nincsen semmi konkrét, keretbe foglalt alapötlet a név mögött.

B-oldal: Hogy talált egymásra Oszi és a többiek? A zenei vagy az emberi hullámhosszon volt meg korábban az összhang?
Csobi: Valamikor ezer évvel ezelőtt játszottunk pár koncertet az Insane-el és azóta ismertük Oszit. És amikor kétségbeesve keresgéltünk új énekest, mert a réginek más dolga akadt, akkor Szabika /ex-Superbutt/ felvetette, hogy Oszi kiszállt az Insane-ből, és hívjam fel. Felhívtam! Azt kell mondjam, nem bántam meg! A zenei és az emberi hullámhossz is szinte azonnal megvolt. Ugyanolyan ökör, mint mi mindannyian, és minden őrültséget meghallgat, mint mi! És szereti a jó dolgokat, amit mi sem vetünk meg!

B-oldal: Vannak kitűzött, konkrét célok, vagy csak csináljátok a zenét, nyomjátok a koncerteket és lesz, ami lesz?
Válasz: Természetesen vannak céljaink, de ezekről nem szívesen beszélek, kezdek kicsit babonás lenni az elmúlt időben… Az pedig magától értetődő, hogy csináljuk a zenét, koncertezünk, és lesz ami lesz, mert úgy még nem volt, hogy nem volt sehogy se. Az pedig, hogy pontosan mi lesz, az a közönségen múlik! Tessék szépen jönni koncertre!

B-oldal: Amikor nekikezdtetek megírni az albumot, voltak elképzelések, hogy a leendő dalok kapcsán mi az amit mindenképpen szeretnétek, mi az amit semmiképpen?
Csobi: Ez egy érdekes szituáció, mert a dalok nagy százaléka készen volt, mire Oszi a zenekarba került, és megszületett a lemez ötlete. Csak az énekrészek hiányoztak. Alapvetően egy kitétel van minden alkalommal, amikor zenét csinálunk. Tökösnek kell lennie! Illetve, ének nélkül is meg kell állnia a helyét. Konkrét koncepció soha nem volt a számok megírására. Olyan számokat írtunk eddig mindig, amiket mi szívesen hallgatnánk.

B-oldal: Külföldre is küldözgetitek az anyagot? Ha igen, milyen visszajelzések vannak?
Csobi: Még nem kezdtük el a külföldi promóciós megmozdulást, először kicsit még tervezgetünk rajta. Vannak elképzeléseink, majd meglátjuk, mi jön be belőle.

B-oldal: Az énektémákat csak Oszi hozza, vagy közös munka gyümölcse?
Csobi: Oszi a döntőbíróság elé áll, aztán vagy megáll a lábán a bizonyíték, vagy nem. Egyetlen egy alkalommal kellett neki mosakodni eddig. Otthon megírja, felénekli, aztán elküldi nekünk. Természetesen a lemezen hallhatóak olyan elemek, amiket akkor ott frissiben találtunk ki közösen.

B-oldal: A Chi Cheng segélykoncerten személy szerint a ti interpretációtok tetszett a legjobban. A deftones-on kívül kik még a nagy közös favoritok?
Csobi: Alice In Chains, Slipknot, Rammstein, Karnivool, Korn, Slayer és van még egy jó pár…

B-oldal: Meg tudja-e valaki verni Oszit a zenekaron belül rövidezésben? 
Csobi: Hát, ezt konkrétan én már nem szeretném kipróbálni, de bármi lehet… Az biztos, hogy azért például belém is belém fér tetemes mennyiségű ital...

B-oldal: Ha minden kívánságotok teljesülne, miket kérnétek az öltözőbe és ki előtt lépnétek fel legszívesebben?
Csobi: Zuhanyzó, kaja, pia, többféle ülőalkalmatosság, valami ágy féle, levegő, csend. Ki előtt? Inkább kit szeretnénk előzenekarnak, nem? Csak a teteje! Egy jó Metallica, Rammstein, Slipknot…

B-oldal: Minden interjúalanyunkat meg szoktuk kérni, hogy küldjenek egy dalt olvasóinknak. Ti melyik dalt választottátok?
Csobi: Azt hiszem, az utóbbi idők egyik legjobb zenekara ez, úgyhogy sok szeretettel ajánljuk mindenkinek:  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr11569860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása