Mint ahogy korábban egy játék kapcsán jeleztük, boszorkánykonyhánkban már régóta készülünk, hogy elcsípjük Lévai Balázst, televíziós szerkesztő-riportert, akinek a neve leginkább a Dob+Basszus című műsorból lehet ismerős.

Balázzsal beszéltünk a műsorról, a magyar zeneipar helyzetéről, valamint saját zenei ízlésvilágáról. Azt gondolom, Balázs véleménye maximálisan irányadó, remélem, az interjú számotokra érdekes lesz.

B-oldal: Honnan ered a zenéhez kapcsolatos kötődésed?
Lévai Balázs: Soha nem tanultam zenélni, ez sajnos kimaradt a gyerekkoromból. De már kisgyerekként nagyon sok zenét hallgattam. A tinédzser korom már klasszikus fejlődéstörténetnek mondható a 70-es, 80-as években: a Beatles-szel kezdtem, s a rockzenén keresztül végül az undergroundnál lyukadtam ki.

B-oldal: Gimis korodban volt-e zenekarod, beszippantott-e a rock’n’roll életmód annak idején?
Lévai Balázs: Az osztálytársaimnak volt zenekara, s nagyon irigykedtem rájuk. Szereztem egy Jolana márkájú NDK-s basszusgitárt, s teljesen autodidakta módon elkezdtem pöntyögni rajta. Majd abban a pillanatában, mikor a srácok összevesztek és feloszlott a banda, bejelentkeztem, hogy én tulajdonképpen basszusgitározgatok. (az ifjabbak kedvéért: akkoriban nem volt túl sok középiskolai zenekar, max.1-2 iskolánként, mert piszok drága és nehezen beszerezhető volt a technika, az első erősítőnket pl. a gitáros mamájának a nevére vettük OTP kölcsönre) Az új zenekarban már én is benne voltam és sokat fejlődtem velük. Fotó Háber volt a zenekar neve (ez az első magyar kémfilm címe volt) és az évek során helyes, középbéna, pesti alternatív zenekarrá nőttük ki magunkat. Akkoriban a Kézi Chopin, a Cég (Novák Péter bandája) voltak a pesti menők, többször játszottunk velük egy koncerten. Az egyetem alatt még egy kísérletem volt: a Müzli Killers nevű formációban próbálkoztam, de csak pár koncertet éltünk túl. Utána hosszú ideig semmi. Néhány éve Lovasival való barátságomat pofátlanul kihasználva egy-egy számra beszálltam olykor a Kispálba és a Kiscsillagba. Illetve alakítottunk is egy punk örökzöldeket játszó zenekart Rátgéber kosárlabdaedzővel, Leskoviccsal (PUF, Kicsillag) és Mikivel a Hétköznapi Csalódásokból. Only Tonight a nevünk, s kizárólag az orfűi fesztiválon lépünk fel, ott is csak kétévente. Az idei nyár kimaradt, azaz jövőre kőkeményen dübörögni fogunk.

B-oldal: Milyen zenék voltak hatással rád fiatal korodban és miket hallgatsz manapság?
Lévai Balázs: Ahogy mondtam, klasszik fejlődés: Beatles, Rolling Stones, Deep Purple, Led Zeppelin, Black Sabbath, Motörhead, AC/DC, Sex Pistols, Hazel O'Connor, Clash, Ramones, majd Talking Heads, Laurie Anderson, Lou Reed, Tom Waits, Nick Cave, stb. Magyarok közül az ősundergroundon nőttem fel: URH, Kontroll Csoport, Európa Kiadó, A.E.Bizottság, Balaton, Sexepil, 2. Műsor, Kézi Chpoin. A mai playlistem iszonyú széles: az örök kedvenc AC/DC-től a Kings of Leonig vagy az MGMT-ig terjed. De ez "munkaköri kötelesség" is.

B-oldal: A Dob+Basszus című műsor mennyire a te koncepciódra épült, mennyire volt szabad kezed a témák megadásában és kibontásában?
Lévai Balázs: Az ötlet, a koncepció teljesen az enyém volt. Az érdekelt, hogy egy dalba mi minden van még belezárva a hangjegyeken és a szövegen kívül. Részben a korból, amelyben született (hangulatok, életérzések, színek, stb.), részben a hallgatók "belehallgatása" alapján. Azaz mennyit változik egy dal az évek során a befogadás tükrében.

B-oldal: A Dob+Basszus szerintem hiánypótló volt és maximálisan megütötte a külföldi zenecsatornák zenei dokumentum filmjeinek minőségét. Mennyire volt tudatosság a műsor tervezésekor abban, hogy hasonlítson esetleg egy VH1 dokumentumfilmhez?
Lévai Balázs: A televíziózásban, ahogy a művészetben is, semmi nem történik előzmények nélkül. A kubizmus is egy reakció volt a festészet akkori állapotára, fejlődési szintjére. Természetesen ismertem és szerettem a VH1-on futó rockumantary-jellegű műsorokat. A kitűzött cél az volt, hogy formában, tempóban, képi világban mi is üssük meg azt a szintet, amit ott látunk, viszont a tartalom tekintetében hozzunk valami újat. Egy dal születés- és hatástörténetét - tudtommal - senki nem vizsgálta ilyen formában előttünk.

B-oldal: 2 év után ismét életre hívtad műsort, méghozzá a Bárka Színház színpadán, azaz élő talk-show formájában. Az élő zene mellett van egy kis „élve boncolás” is, hiszen az érintett zenekarokkal, zenészekkel helyben és közönség előtt analizáljátok a dalokat. Milyen a live verzió sikere és milyen terveid vannak a műsorral?
Lévai Balázs: Két éve, 56 műsor után ért véget a Dob+Basszus az MTV-ben. Az eltelt időben rengetegen - tényleg iszonyú sokan - kérdezték meg tőle személyesen vagy e-mailben, hogy miért ért véget. Kicsit már untam a magyarázkodást (ami annyi volt, hogy akkoriban szerettem volna már valami mást csinálni), s ezzel párhuzamosan kedvet kaptam a folytatáshoz. De nem akartam ugyanazt megcsinálni, mert annak semmi tétje nem lett volna. A D+B Live egy zenés, színpadi talk-show sok filmbejátszással és helyszíni akcióval. Mindig van egy főszereplő zenekarunk, előadónk, aki élőben játszik a Bárka színpadán, s rájuk húzzunk fel az egész est tematikáját. Alapvetően könnyed, szellemes és változatos műsorokat próbálunk összehozni, ami a helyszíni nézőnek és a majdani tévénézőnek is érdekes lehet. Simán lehet, hogy belebukunk a végén, de legalább van izgalom az életünkben.

B-oldal: Milyen zenei sajtót olvasol? Szoktál-e esetleg zenei blogokat olvasni?
Lévai Balázs: Szégyellem, de ilyen tájékozódásra nagyon kevés időm van, lévén egy csomó dolgot csinálok párhuzamosan. Quart.hu, est.hu, wan2, amiket rendszeresen nézek. De ne felejtsük el, hogy óriási szerencsémre az öcsém nem más, DJ Gasman (az idei magyar kúl listán a 43.!), aki a Gumipop Party alapítója, az mr2 egyik DJ-je, s ő folyamatosan ellát engem a legfrissebb zenékkel.

B-oldal: Hogyan látod a letöltés / file cserélés vs. cd vásárlás kérdését?
Lévai Balázs: Miután nem vagyok alkotó, előadó, ez a kérdés engem nem szorongat. Alapvetően egyszerű a képlet: változik a világ, változik a technológia, változnia kell a terjesztői, kiadói és zenekari policyknek is. Csak a megoldás nem tűnik egyszerűnek most, de több előremutató kísérlet már van.

B-oldal: Hogyan látod a magyar könnyűzenét jelenleg? Mennyire van szerinted az országnak szüksége 2-3 Quimby-re, vagy Kispálra, főleg úgy, hogy kimondva, kimondatlanul a cd értékesítés haldoklik (talán csak a mulatós és a musical cd-knek van előre prognosztizálható sikere), a zenekarok szinte projektszerűen jönnek létre, de nem nagyon tudnak 5-10-20 éves állandóságot képviselni…
Lévai Balázs: Szerintem ez nem szükség vagy elmélkedés kérdése. Aki tehetséges, aki jó dalszerző, aki jó előadó, aki tele van energiával és ötlettel, az meg fogja találni az útját a közönséghez. S ezzel párhuzamosan azt is kitalálja, hogy tud ebből megélni. Persze, láthatóan ez egy átmeneti periódus, de az alkotók számára a káosz mindig izgalmasabb, mint a rend. Sőt, ebből a káoszból talán a kiemelkedés is egyszerűbb. Akik meg elbuknak ebben a küzdelemben, azok lehet, hogy nem is voltak alkalmasak erre a kitörésre. A közönség csak egy pontig manipulálható, hosszú távon a produkció színvonala a döntő.

B-oldal:  Főleg az underground szcénából nőnek ki olyan zenekarok, akik érnek el kisebb nagyobb sikereket külföldön (pl. Yonderboi), de ezek a sikerek sosem lesznek hangosak itthon. Mi ennek szerinted az oka?
Lévai Balázs: A rendszerváltozás utáni korcs zenei fejlődésnek. Egyetlen ország sem száműzte ennyire a rádiókból meg a televíziókból a kortárs könnyűzenét. Ennek a sok idióta rádióadónak ez volt a legnagyobb bűne, hogy a jelent elfelejtették a maga színességében bemutatni. Csak a haverok borzalmas zenéit nyomták az országos rádióadók rossz ízlésű főszerkesztői. Így az undergroundnak esélye sem volt beszivárogni a mainstreambe. Pedig röhej, nem akarom megbántani Yondert, de az ő slágerei tökéletesen alkalmasak lettek volna mainstream futtatásra. De helyettük Crystal, Nox, meg Fiesta szólt. Most van némi remény arra, hogy az mr2 átalakulása, és a két pénzgyárként működő kereskedelmi rádió eltűnése után jelentősen megváltozik ez a helyzet. Várjuk ki a végét, lássuk meg, hogy az újak mit virítanak.

B-oldal:  Melyik jelenlegi magyar zenekarban látnál potenciált kiugró sikerre? (Én pl az Esclin Syndo-ban…)
Lévai Balázs:  Őszinte leszek: egyikben sem. De nem azért mert rossznak tartom őket. Egy élménnyel hadd illusztráljam a mondandómnat: tavaly ősszel két hónapot New Yorkban töltöttem. Többszer elmentem a Bowery Ballroom nevű legendás, kb. 500 fős klubba. Csak ezen a helyen minden este (heti hét este!) fellép 4-4 zenekar. Szinte az összes zenekar, amelyeket itt láttam, hibátlan és profi volt a maga műfajában. Legalább olyan jók, mint a műfajban legjobb magyar előadók, de inkább jobbak. Ők is mind ugyanerre a piacra akarnak befutni, s ez végül csak elenyésző töredéküknek sikerül. S ez csak egy város egy klubja volt. Akkor el tudjuk képzelni milyen mennyiségű zenekar létezhet a világban, amelyek a magyarok vetélytársai. Ráadásul messze vagyunk, nincs mögöttünk erős menedzsment, kapcsolatrendszer, állandó fáziskésésben vagyunk, a nyelvről már nem is beszélve. Csodaértékű lenne, ha egy magyar előadó a legjobbak közé kerülne. Ilyen értelemben az említett underground sikerek is csak partikulárisak maradtak.

B-oldal: Végül, kérlek, küldj egy dalt az olvasóknak! Egy dalt, mely nagy hatással volt zenei ízlésedre!
Lévai Balázs: A Dob+Basszus c. dal ugye a Hiperkarma szerzeménye, hálás köszönetünk érte, nagy szerepe volt a műsor sikerében ennek a szenzációs főcímdalnak. Van Bérczesi Robinak ezen az első lemezen egy másik dala, amit nagyon szeretek, ez a Kérdőjel. Tulajdonképpen egy klasszikus beat dal, kedves, szellemes, számomra mégis a 2000-es évek egyik legjobb dala. Aki meg vegytiszta rockzenét akar hallani, ami ma is hibátlanul működik, hallgassa meg az AC/DC bármelyik korai dalát, mondjuk a Live Wire-t.