Modor Tibi gyors értékelése a Mode tegnapi koncertjéről:

És már megint kifizettem, ott voltam, pedig most tényleg ki akartam már hagyni. Így kell ezt csinálni, pedig az egész Depeche Mode-ról az általam hatalmasra becsült Sickratman - Nesze, hülye paraszt c. himnusza jut eszembe: 

Ha így csinálok, akkor csinálj TE is így
tapsolj ahogy én és bennem higgy!
mert elhoztam neked az összes pózom
az összes unalmas gyönge poénom
és visíts velem: UH, mert úgy vagy trendi
hadd hallja körülötted mindenki
és légy büszke magadra és légy büszke rám
és hidd azt hogy csak neked szól ez a szám
és ne gondolkodj, de bízd ezt rám
mert kimondjaja a tutit helyetted a szám
Nem is vagy senki csak rajongó vagy
csak annyira nagy amennyi bennem az agy
de abbahagyom mert az unalom dagad
mert refrént akarsz hogy kiüvöltsd magad

De erre térjünk vissza később, először a zenéről.

Rendben odaértünk a Nitzer Ebbre, ami nekem hatalmas öröm volt. Tipikusan az a fajta együttes, akiket azért hallgattunk a 90-es évek elején, hogy még keményebbnek tűnjünk. Gyémántkemény EBM, Douglas McCarthy pedig hatalmasakat kiabál közben.

Tegnap harmadszor láttam őket Magyarországon, nem okoztak csalódást. A Kick It torzított gitárjai után szerencsére ők is gyorsan visszaálltak a klasszikus szintetizátorokra, ez kell nekünk - no meg a That Total Age, és a dallamos sláger, a I Give To You - a legjobbkor, a végén.

A budapesti közönség természetesen még mindig nagyon pozitívan fogadta őket, és hát lássuk be: ilyen kéne mindig. A félmeztelen, gyíktestű nyunyókák Placebo néven menjenek a Szigetre polgármestert pukkasztani, az nem ide való.

 

Ja, a Depeche Mode is volt utána.

A Népstadion-beli nyári, esős koncert után tudtam, hogy ugyanazt a setlistet fogják leadni kicsit megnyírva, ezért sem akartam menni. Persze tényleg így lett, de a nyári, katasztrofális hangzás után egy profi előadást láthattunk-hallhattunk. Nem fújta el a szél a hangokat, a Master & Servant szövegét se baszták el - mivel el se énekelték.

Ellenben csodálatosan szólt a felpörgetett In Chains, a Wrong, szinte sehol nem lehetett panaszunk - tényleg összeállt a műsor rendesen. Örültem a Truth is/Miles Away-nek, a One Caressnek, a Hole to Feed is egész jó volt az új hangszereléssel.

Ám biztos el vagyok kényeztetve, hogy az utóbbi években már a sokadik DM-koncerten vagyok ott, mert már nagyon unom a lista felét, főleg a SOFAD (Songs of Faith and Devotion)-vonalat: biztos mindig kell a Walking in my Shoes, I Feel You, In Your Room? Személy szerint unom a Policy of Trutht, a Home-ot meg soha nem szerettem. A mostani listában pedig nagyon hiányoltam valami örömzenés slágert (Just Can't Get Enough, Everything Counts, Photographic) a múltkori koncertek után.

Bár tudtam, hogy a Personal Jesus után nem jön már semmi, gonosz volt tőlük megszopatni a magyar népet, hogy elhittük: annyira király közönség vagyunk, hogy csak nekünk még eléneklik mondjuk a Tavaszi szélt, vagy bármit... persze nem, csak egy percig még sötétben hagytak minket.

Hogy visszautaljak a Sickratman-idézetre: hülyék vagyunk mind, hogy ennyi pénzért kimegyünk isteníteni három (kettő) zenészt. Ők nem előadni jönnek ide, hanem magukat ünnepeltetni. Dave már soha nem fogja elénekelni a slágerek (Enjoy the Silence, Stripped) refrénjét? -Sing it, yeah! That's right! - persze tudom, ő nem egy Paul McCartney, aki az egész konferálást megoldja papírról olvasva, magyarul, de akkor is. És persze igaza van, mert így is garantált a teltház.

Hogy pozitív legyen a vége: a Martin-blokk kivételesen egész jól sikerült - az Insight jól szólt, a One Caress meg sokunk kedvence. Az Nitzer Ebb tökéletes választás volt előzenekarnak, a Stadion-beli koncerthez képest az összhatás is nagyon profi lett.

Most pár évig nem megyek, hacsak nem állítanak össze egy Singles 81-90-es setlistát :)) - addig pedig majd írok még a Modoros DM-rajongóról.

Eközben, na, B-oldal - In medias res: Spamdog küldött a kommentek közt néhány képet tegnap estéről, amiket a www.szorfdeszka.hu oldalon, pontosabban annak erre szentelt galériájában nézhettek meg. Hasznos felhasználásai:

• kollégáknak illusztrálni tudod velük az e-mailt, mely szerint kár, hogy tegnap nem jöttetek gecik a koncertre
• ezt véletlenül az all@ vagy staff@-ra küldöd el
• majd megírod, hogy bocs, a gecit a végéről visszaszívom
• ekkor rájössz, hogy ez még rosszabb, felmondasz (illetve szólnak, hogy hoppácska)
• Windows háttérképnek is beállíthatod pár hétre (felmondás alatti prezentációnál ideális háttérkép, de nem jobb mint egy coffee shop, vagy a felmondas.doc középen az asztalon)
• Ezen kívül Mac háttérképnek is jó, spamdog direkt úgy fényképezte, hogy mindkettőre jó legyen! :)
• miután ma úgyis egész nap fejhallgatón Depeche-t hallgatsz és szarsz a munkára, közben esetleg nézegetheted a képeket, és úgy csinálhatsz, mintha a koncert még mindig tartana

Csupa praktikus dolog, én azt mondom.

Amúgy a koncert nekem fényévekkel jobb volt, mint a nyári szakadó esős és nem az eső miatt. Sőt, igazából az hiányzott csak :). Az Aréna hangzása nekem szimpibb és hatásosabb volt a szélben szálló hangokkal szemben. Nem akarok óriási kritikát sem megfogalmazni, de - úgy tűnik - szegény Dave Gahan már sosem fog annyit flangálni a színpadon, mint tette betegsége előtt... Ennek ellenére óriásit ütött tegnap ismét a Depeche Mode, bármikor jöhetnek, akár aludhatnak nálunk is, majd rendelünk gyrosztálat a Star Kebab-ból, csak Dave megint nehogy elrontsa a pici pociját.

A tegnap esti koncert setlistje ITT megtekinthető és felidézhető! (Legnagyobb fény nekem tegnapról: I feel you, In your room, Never let me down again, Behind the wheel...)

Azon gondolkodom még, hogy Martin Gore hogyan sikálja le kétnaponta a sok csillámport magáról...