Be kell valljam, én a Zagar és a DJ Bootsie koncerteken mindig a dobost néztem. Alázatos, pontos és a rockzenén felnőtt fülemnek mindig újat mutatott. Értem ezalatt, hogy Lázár Tibor játékában sosem volt öncélúskodás, nem épített maga köré óriási szerkókat és cinrengeteget, mégis mindig egyedi játékot hallhattam tőle. A dobos úr nemrég Occam néven saját zenei projektet indított.

Április 16-án úgy mentem el a Merlinbe, hogy egyfelől visszatér a Realistic Crew, másfelől egy újabb izgalmas zenei történet veszi kezdetét. Azt kell mondanom, hogy a tavasz bulija volt, hiszen amellett, hogy a Realistic Crew kiváló műsorával jelezte, hogy újra a hazai trip-hop palettán van, Occam élő zenekarával színpadra állított debütáló albuma is lenyűgözött.

Lázár Tibor most nem a dobok mögött ült, így hamar leesett mindenkinek, nem lesz itt kérem cintányér csapkodás. Átváltozott, Occam lett, aki immáron mindenféle kütyükkel és nem a tamokkal varázsolt nekünk. Occam mellett Kovács Bálint gitározott, Kiss Árpád billentyűzött, illetve trombitált, a Neo-ból ismert Hodosi Enikő pedig felváltva kápráztatott el minket szépségével és énekhangjával. (Pontosabban mindkettővel és egyszerre.) A hangulatot VJ Kemuri hipnotikus vizuálja egészítette ki. 

A lemezt csak a koncert után hallgattam meg és otthon külön megállapíthattam, hogy Occam egy kifejezetten egyedi világot hozott létre, melyben keverednek a hipnotikus, elektronikus, ambient jegyek, megspékelve jazz hangzásokkal és persze Hódosi Enikő fantasztikus énekével. Kérdés, hogy rohanó világunkban van-e időnk figyelmeztetni magunkat (és másokat) arra, hogy kicsit nyugodjunk meg, dőljünk hátra és sehova se rohanjunk, ellenben mélyedjünk el dolgokban. Legyen. Ez a lemez az egyik segítség ehhez, olyan, mint egy könyv, amit nem tudsz letenni...

A lemez ezáltal nem hódol be a mostani trendeknek, nem is volt célja, hogy a partikultúra részévé váljon. Ahogy Occam egy interjúban fogalmazott "mindenki a pörgős, gyorsan lezajló dolgokat preferálja, ez (az album) pedig nagyon nyugodt." Az albumot felesleges házibuliba vinni, ellenben csendes esti merengéshez, ébren álmodáshoz és hangos napok előtti lassabb ébredéshez kötelező darabként ajánlom, kiemelve a számomra két legnagyobb fénypontot, a Passage és az I was a dervish című műveket.

Nem tudom, hogy Occam mennyire szánta koncept lemeznek a My Rorschach-ot, de mivel az egyedi hangulat az egész lemezen végighúzódik, a hangok, a dalok szépen átcsúsznak egymásba, néha úgy tűnik, mintha már másodszor forogna a korong.

Ilyenkor amúgy már másodszor is forgott nálam és örültem, hogy ebben a világban egyáltalán nem kell sietnem sehova...