Ezekkel az angolszász eredetű gitár(pop) zenékkel eredendően az a bajom, hogy saját határaikat nem feszegetik, alapvetően biztonsági játék az albumkészítés kreatív szakasza.

Szerencsére vannak kivételek, ilyen a dunaújvárosi-budapesti Stereomilk is. Nemrég jelent meg az új lemezük, amit szigorú fülekkel sokszor végighallgattunk. Előre annyit elárulok, hogy több, mint fasza lett.

Azt a lemez hallgatása előtt is sejtettem, utána meg pláne, hogy ez egy nagyon fontos lemez a zenekar életében, mondhatni vízválasztó. Belülről ezt nem tudom megítélni, nem ismerem a tagok ambícióit, a céljait, kívülről nézve azonban szerintem egyértelmű, hogy a jelen honi helyzetben egy jó lemez felemelheti őket és sok olyan dolgot elérhetnek, ami eddig nem volt, sokan megismerhetik őket, akik eddig nem ismerték, viszont egy átlagos lemez is már megtörheti a zenekar lendületét, a koncert szervezőknél, rádió szerkesztőknél pedig megint csak hosszú távra kártékony hatása lehet. Szóval komoly tétet éreztem, talán ezért is tettek bele ennyi energiát, nem csak a saját maximalizmusuk miatt.  Mert a munka szaga süt róla.
 
Ha pontoznom kellene, 10-ből 9-et adnék rá. Meg is indoklom, hogy miért "csak" 9. 10 pontot szerintem 10-15 meghallgatás után ritkán adhat az ember, azt csak olyan lemezek kaphatnának, mint pl 1-2 The Mars Volta, az első Down lemez, egy Pantera, Zoli Band, RHCP (kinek mik a személyes überkedvencei). Hiszek abban, hogy egy jó lemezt az idő igazol. Először a 8 ponton gondolkodtam, de ahogy egyre többet hallgatgattam, nagyon ragadós lett az anyag. A semmiből csapott a fejembe a "Megfelelő ember" meg a "Zöldhullám", ott járkált a fejemben fel, s alá a dallam. Egyértelművé vált, hogy a lemez egyik legnagyobb erénye az időt állósága lesz. Felejtsük el a pontokat, mondom, hogy miért gondolom ezt egy nagyon jó lemeznek, mik szerintem az erényei.
 
Megengedve magamnak egy óriási közhelyet, abban látom a lemez legnagyobb erényét, hogy nagyon jó a dalok. Ez önmagában még nem lenne garancia a sikerre, mert sok jó dal van, ami utána feledésbe megy, de ez a lemez a sokadik hallgatásra is hagy még felfedezni valót és izgalmat. Maga a stílus, amiben dolgoznak nem forradalmi, tengernyi ilyen lemez van, de van pár dolog, ami azért már-már Stereomilk attribútum. Az első ilyen a dalszövegek és a dallamok. Itt az előnye, hogy a Stereomilk magyarul ír, mert így azért könnyebb itthon maradandót alkotni. Vannak jó dalszövegek, de az ilyen képek, metaforák, amiket náluk hallok, elég ritkák a magyar felhozatalban. Lukács pl. inkább a rímekre, sztorikra megy rá, náluk a képek, metaforák miatt erősek a szövegek. A "Zöldhullám az égbe", a "sovány volt és a haja a szemébe ért" nagyon-nagyon erősek. Egyszerre derültem és elismerően bólintottam. A "technikailag összetett ugrást hajtott végre" pedig nálam a csúcs. Szekeres Andris hangja pedig tud egyszerre erős és tiszta, karakteres lenni. Sok banda esetén mindig ez a probléma: vagy csak erős az énekes hangja, vagy csak jól tudja kiénekelni a dallamokat, hangokat. Igazán karakteres hang nincsen sok. Egy gyengébb énekes csak a középszerűség felé vinné a zenekart, hiába jó a zene, a tömegek tetszésének a gátját egymagában nem törné át. Ezeket a dalokat a szövegek éltetik, de nem csak ezek, a dallamok nélkül nem lenne ilyen hatás.
 
A másik erő Almási Endre gitárjában van. Kis túlzással minden dalban máshogy játszik, máshogy szól. Mindig azt teszi hozzá, ami éppen kell a dal érdekében. Dög, díszítés, hangulat fokozás, érzelmeskedés. Mindenképpen megnézem őket majd koncerten is, mert kíváncsi vagyok, hogy ezeket koncerten hogy hozza Endre. 
 
Ha rádióban gondolkodunk, vannak potenciális slágerek, ilyet sokan tudnak, de ha lemez magasságból nézzük, az anyag azért ver köröket az általam ismert hasonló bandákra, de ide vehetünk sok metál és egyéb bandákat is, mert egyszerre homogén és heterogén. Heterogén, mert majd minden dal más karakter, más hangulat, másért lehet szeretni, sokszínű a lemez. Viszont homogén is abból a szempontból, hogy nem lóg ki egyetlen dal sem, ami gyengébb lenne,vagy érezni lehetne, hogy csak töltelék. egyformán erősek, egyedül a Légypapír-ra lehet mondani, hogy egyértelműen a legerősebb. Ha már a gitárt említettem, a hangszerelést is szóba kell hoznom. Nem féltek fúvósokat használni, funky-soul témát játszani, bármit, ami szerintük jót tesz a dalnak. A lényeg, hogy nem jól bevált, vagy potenciális közönségkedvenc, "rádiós recept" koncepciókat dolgoztak ki, hanem jó dalokat akartatok írni. Össze is jött. 

Szóval gratulálok, nagyon jó lett a lemez, szerintem ezek a dalok kiállják az idő próbáját. Örülök, hogy nem a verze-refrén-verze-bridge-refrén-refrén tuti receptet alkalmazzák, hiába jött be pl. a Hooligansnak, Zanzibárnak. Egyszerűen jó figyelni, hogy mi fog történni a dalban. Amit hiányolok a lemezről, az még egy Légypapír szerűen húzós dal, egy szívbe döfött adrenalin injekció. Illetve szívesen meghallgattam volna egy hosszabb, elszállósabb, kísérletesős dalt, ami a 30valahány perces játékidőn is dobott volna, mert így kicsit rövidnek tűnik a lemez. Alig hallgatom, kezdődik újból. 

Annyit még feltétlen meg kell, hogy említsek, hogy a nagyon perverz  emberek fizikai formátumban is megszerezhetik a lemezt, mókás 800 Ft-os áron (az új Turbo lemezt is ennyire árazták). Ez egy üzenet és egyben egy követendő példa is.

A zenekar: 

• Szekeres András: ének, gitár (lásd még Junkies)
• Almási Endre: gitár (lásd még Frenk)
• Farkas Csaba: basszusgitár (lásd még Galapagos)
• Szekeres István: dob (Andrissal csak névrokonok)

A lemez: