Hány híres road-ot tudtok felsorolni? Hány olyat, aki könyvet írt életéről, vagy zenekaráról? Nos, Peter Hince, alias Ratty, a Queen legendás road-ja meglépte ezt a lépést, azaz kiadta a Queen-nel töltött életének emlékeit és történeteit.
Aki járatos a Queen világában, annak nem ismeretlen Ratty neve és személye, hiszen ő az a loboncos emberke, aki rendszeresen guggolt Freddie zongorája mellett, várva a pillanatot, hogy őfelsége felálljon a zongorától és odaadhassa neki levágott végű mikrofonját. Ratty munkája persze nem csak ebből állt, bár kétségkívül még ebből sem, mikor 1975-ben a zenekarhoz szegődött. Ahogy írja, ő csak Amerikába akart eljutni, a csajozáson és a bulin kívül nagyon más nem is érdekelte.

A könyv nem a Queen történetét írja le, szóval a zenekarral ismerkedők nem e könyvből fogják megszerezni a bandával kapcsolatos lexikai tudást, de a könyv célja nem is ez. Tulajdonképpen ami a könyv előnye, az a hátránya, hiszen Ratty folyamatosan ugrándozik a térben és az időben. Az ember úgy érzi, mintha a szerző egy sör mellett valami pubban mondaná történeteit, csapongóan, éppen azokat, amik akkor és ott eszébe jutnak. Így jutunk el a profi, de nyűgös zenekar backstage-éből amerikai, japán és számos európai koncerthelyszínek színpadjaira, hotelszobáiba, szűk turnébuszok üléseire. A történetek egy olyan világba kalauzolnak el minket, melyben a színpadon még több volt a zsinór, mint manapság, a zenekari buszoknak meg kellett küzdenie a vámmal, míg a dél-amerikai turnén a zenekart gépfegyveresek kísérgették egészen a színpadig. A road terhei és ráncolódó homloka pedig elénk kerülnek.

Ratty őszinte tisztelettel és szeretettel beszél főnökeiről (minden zenekari tag flúgját, búját-baját azért megjegyezve…), ugyanakkor kiérezzük a lapokon, hogy miután már a zenekar színpadi és színpadon kívül "majdnem mindenese" lett, azért néha elgurult a gyógyszere. Tulajdonképpen 1975-től 1986-ig a nap 24 órájában a zenekar rendelkezésére kellett állnia, felelősségi körébe tartozott a színpad és a hangszerek (zongora, basszusgitár) megfelelő állapotba hozásától a pótgitárok beszerzésén át, a szükséges alkohol beszerzésén túl, még őfelsége cigarettájának a meggyújtása is. Vicces sztori, miszerint a zenekari tagok még a privát költözésükkel is Ratty-t bízták meg. Mindenes volt ő, akinek bejárása volt oda, ahová szinte senkinek sem és hiába álltak öltönyös emberkék, a szentélybe való bebocsátásra várva, ez a koszos ruhás brit színpadmester bokszolgatott játszásiból Freddie-vel a színpad mögött, vagy éppen a lemezek felvétele alatt.

Legendás történet, miszerint Freddie a kádban írta a Crazy Little Thing Called Love-t, melyhez a gitárt és a törülközőt is Ratty szolgáltatta. Kedvenc sztorim, miszerint egyszer Ratty-nek kellett belekezdenie az Another One Bites The Dust basszusfutamába, hiszen John Deacon-nak épp wc-re kellett lerohannia a színpadról… Bármennyire is álommelónak tűnik ez számunkra, hiszen a világ egyik legjobb zenekarát szolgálni nyilván álommeló lehet, Ratty a 86-os gigaturnét már csak nagy rábeszélésre vállalta el, majd – bár a zenekartól 100%-ban nem fordult el – véglegesen a fényképeszet felé irányult figyelme.
Képeiből a könyv közepén is találunk párat, ráadásul számos spontán felvételét a zenekar is felhasználta különböző kiadványaiban.

A könyvet mindenkinek ajánlom, akit érdekel, mi történik egy rock banda hátországában, míg bizonyára a Queen rajongók érdeklődését számos - korábban nem publikált - intim pillanat fogja felkelteni, a könyv olvasása közben felkiáltva, hogy „erről nem is tudtam”…Például a zenekari tagok álnevei, melyet a hotelekben való bejelentkezésekhez használtak. Nem mesélek tovább, irány a könyvesbolt!