Filmslágerek magyarul - Suttognak a fák

Filmslágerek magyarul - Suttognak a fák

2008.10.09. | Horváth Oszkár

Azt a prosztóságot, amit ez a sorozat jelentett, valószínűleg az szülte, hogy nem értünk angolul, és ez megteremtette az együtténeklés lehetőségét. De milyen áron, te jó ég? Volt egy nyaralásunk, amire a Filmslágerek magyarul 2. és Tina Turner - Simply the Best című kazettája kísért el.

Már jobb idők jártak, amire két jel utal: az egyik, hogy útközben megszálltunk a Sopron Solar Clubban, amire most nem szívesen néz rá az ember, akkoriban viszont jónak számító nyeremény volt Vágó István "Kerékbár" című műsorában. Tulajdonképpen, ha valaki annyira hülye volt, hogy csak 250 pontot (kilométert) szerzett, ott eltölthetett egy hetet, illetve minden kérdésbeküldő is nyert ott egy hétvégét - vagy két személyre Győrben - vagy négy személyre Pásztón - vagy 8 személyre Óbudán. A másik jel, hogy mindkét kazetta eredetiben van meg - megjött a Nyugat, beindult a Pannon Puma, 1990 körül járunk.

Az egész kazetta prosztósági csúcspontja Bryan Adams - Everything I do (I do it for you) című számának interpretációja Túri Lajos előadásában.

Lui - Ez a szerelem végtelen

Filmslágerek magyarul 2 - Ami még a szalagon volt (eredeti előadó/számcím - magyar szöveg):

  • A1: Beach Boys - Kokomo: "Aruba, Bahama, ott nyaral Amerika / és arra van Kuba, már nem igyisszuda / Tobago, Montego, elgondolni de jó, hogy oda... partrasodoravíííííz" - a Coctail című film betétdala, ez fent van magyarul a YouTube-on
  • A2: Cher - Shoop-shoop song: "Óóóó röpíít, a szerelem már, érzed, csakis vele jóóó-o-óó, reszket a szíve, ha kezedhez ér, ehhez nincs más hasonló", és mindez Szulák Andreától, pazar, mintha Dom Perignontól hánynál, vagy selyemmel törölnéd ki a segged.
  • A3: Bryan Adams - Everything I do: "Suttognak a fák, zúg a szél", "Ne szégyelld, ha együtt lát a nap / hiszen téééged az égtől kaptalak / Azt hiszem, ez a szerelem / végteleeeen"
  • A4: John Travolta & Olivia Newton-John - Summer Lovin': "Nyári szívem üres volt éppen / Zenger víze barnított szépen", azt hiszem Kiki és Zoltán Erika
  • A5: Roy Orbison - Pretty Woman: "Pretty Woman, este láttalak, Pretty Woman, nem sütött rád a nap..." előadja: Zámbó Jimmy
  • A6: Simon and Garfunkel - Sound of silence: "Hello ezt súgta a szél / Örökké él a szenvedély / Fáradtan megérint a végtelen (...) refr: Nekem a csend... a dalom" - a videóban GARFUNKEL HAJA! Tiszta Butabi bratyók...
  • B1: Snap - I've got the power: ezt hogy gondolták? Óriási! "Ne mondd, ne mondd ezt, beszélj másról / a Halászkirály legendájáról" + "Ájgátdö páa / Pénzt-ésha-talmat" - szerintem vagy Neoton Jakab György, vagy Zizi Labor Janicsák István reppel és a Pa-dö-dö vokálozik, de ne beszéljek félre! Amúgy meg Ámerikánszki firmá, tránszeptor teknálödzsi, prieszto bjiluk prjezoszto komjuterov, perszonelni szputnyik. Ezt szerintem játsszátok le, és rázzátok a seggeteket, posszibli valaki másét!
  • B2: The Platters - Only You: "Only you, szégyenlős ez a vallomás / Only you, csak te és senki más" (Zámbó Imre itt is) - én persze tudtam az Old Boys kazi alapján a "jó" angol szöveget: "only you, KEND mék" (kend-nek van értelme), illetve egyik számukban a "vakvarjú náu" szófordulat is felfedezhető.
  • B3: Ritchie Valens - La Bamba: a Pa-dö-dö erre amúgy szellemes szöveget írt, bár a "bort is iszok, sört is iszok" nem tőlük származik
  • B4: Joe Esposito - Lady (Flashdance, 1983): abszolút ZENEI CSÚCSPONT, sőt, telitalálat, sőt, talán az egyetlen jó szám a lemezen így magyarul is! Jakab György előadásában, a blog indulása óta most harmadszor jut eszembe, hogy le kéne írni, ezért most leírom: a Neoton minden idők 10 legjobb magyar zenekara között van, és ezt az álláspontomat bárkivel szemben zenetudományosan megvédem, lehet cikizni magát a stílust, és lehet kommunistázni is. Egészen Budai-ig és Yonderboi-ig 20 éven át NEM volt olyan magyar előadó, aki a saját stílusában az ismert világszínvonalat elérte volna, mindig mögöttük kullogtunk, az egész 90-es évek dance érájában különösen, miközben korábban volt Máté Péterünk, LGT-nk, és a Scorpions Omega számot énekelt... Maximális riszpekt a Neotonnak.
  • B5: Cliff Richard - The young ones: Gergely Róbert - Ifjúság címen énekel valamit, amit LiBerti fejtett meg nekünk, hogy mi. A filmre nem ismerek rá...
  • B6: Angelo Badalamenti - Twin Peaks: ez a zene instrumentális, úgyhogy nem tudták elrontani, sőt, amúgy hangszerelés szempontból igen jó lett, nem úgy, mint a Snap. Ez a zene amúgy is meghatározó zenéje életemnek, egy kapaszkodó ezen a kazettán azok számára, akik ki akarnak lábalni azokból a zenékből, amik ma, 2008-ban is 2x akkora példányszámban jelennek meg kazettán, mint CD-n, aláhúzva vastagon a célközönséget.

És ezzel zárul ez a kis időutazás. A kazetta műanyag tokja valamiféle előfutára lehet a digipaknak, azt kell mondanom, a kiadvány 10-ből 8 szempontból nagyon igényes, viszont a maradék 2-ben...

Az Mp3portal.hu szolgált pár linkkel: Filmslágerek 1, Filmslágerek 2, Filmslágerek 3 - köszi RoniQának!

* A Kerékbár című műsorhoz annyit szerettem volna még hozzáfűzni, hogy abban volt egyszer az a képrejvény, amelyen egy nagy NY betű, és egy kiterített fehér férfi ing szerepelt. Alatta kis segítség: "város neve". A középső játékos, 40 körüli nő vállból csapott rá a kapásjelzőre, és 0,0002 másodperccel utána ordította: NYÍREGYHÁZA. Na ő például a Sopron Solarba utazhatott.

Amphiprion ocellaris küldte nekünk ezeket október 10-én:

17 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr67705543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rálf atya 2008.10.09. 18:46:45

A Neotonnal kapcsolatban teljesen igazad van. Azonban: nem csak őt voltak világszínvonalon, az "ismertebb" zenekarok közül a Solarist és a Syriust mindenképpen ide sorolnám és akkor jazz-ről még nem is beszéltünk. Ide sorolhatnám a mélyen szubkultúrát képviselő underground bandákat, akik azért mozogtak külföldön, mert hívták őket. Jó, jó, ezek már belecsúsztak a 00-as évekbe.

Eurydice 2008.10.09. 18:58:23

V.Cosma/Hatvani: Örökölt szerelem című dala aminek az eredetije a Mistral's daughter - Only love, rajta van valamelyiken?
ez még hozzátartozott a kilencvenes évek elején a könyvtárba járás, lánybandázás időszakához...

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.10.09. 19:07:03

Orszáczky Jackie RIP, Syrius riszpekt.

A Solaris fuvolása az első munkahelyemen orvos volt, kollégám tulajdonképpen... egy üzletkötő kollégám hozta a bakelitet: "nem tudnád ezt átírni nekem CD-re?" Mondom persze, de miért nem kérdezed meg Kollár doktort, hátha neki megvan, mert ő játszott is a zenekarban. Az ember egy pillanatra megállt.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.10.09. 19:22:39

Eurydice: az 1-esen rajta van. Borzasztó, olyan orgánum, mint Kiszel Tünde featuring Tomi.

Kiegészítek a poszthoz:

- A Lady szerzője Giorgio Moroder. Ő azért valaki.
- Szulák Andreának óriási riszpekt a We don't need another hero (Ne legyél bálvány) előadásáért
- A Házibuli II. főcímdalát is bevállalták a Filmslágerek 3-on :)

Minden szeretetem ellenére, amit Jakab György és szakértelme kiérdemelt, ennek a kiadványnak a 10%-a csodás, 90%-a ordenáré. Tudom, azt kéne mondanom, hogy 100, de vállalom ezt a beszélgetést.

Eurydice 2008.10.09. 19:26:07

látom látom!!!!
9 éves korom óta keresem, az már 16 év! :)
ez a mai nap csodákat tett velem!

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.09. 20:04:48

A Filmslágerek magyarul II. "érthetetlen" sikeréhez kommentár nélkül:
mahasz.hu/m/?menu=slagerlistak&menu2=archivum&lista=top40&ev=1992&het=19&submit_=Keres%C3%A9s

Érdemes végigböngészni a listát (1992 május) :))

Der Beste 2008.10.09. 23:05:22

Ez a legjobb blog az egész neten.
S én csak most találtam rá :(

A filmslágerek műanyag tokja nagyon nagy királyság volt.
A Nyári nap Kikivel s Erikával szerintem nagyon jól sikerült.

Kristóf 2008.10.10. 08:14:12

A kazetta természetesen megvan, talán az első rész is. Anno "párszor" szerintem meghalgattam, mostanában újrafelfedezzük néha a Kránkkal (aki ismeri ismeri :), és félrészegen szívesen énekejljük, hogy "Suttognak a fááááák..."

Amphiprion ocellaris 2008.10.10. 10:49:05

Nem merem megkereseni a régi kazik között... A műanyag tok igazból csak a rá húzható papír borítóval volt dögös, amelyen egy Bíró Ica tompor / derékbőség aránnyal megáldott hölgy pózolt. Gergely Robi - Emanuelle (www.youtube.com/watch?v=kEOqgmDzkB8) megemlítését hiányolom. Könyörgöm, vessetek rá egy pillantást - legalább Robi inge miatt!

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.10. 11:09:06

Vááá...ez az ing minden 80-as évekbeli pop-rock sztár ruhatárában megvolt...ne menjünk messzire John Deaconig a Queen-ből...

Ellenben amiért még fontos volt a kommented...a jobb oldali zenék közt így rátaláltam Kiki, Zámbó Jimmy, Gergely Robi, Jakab György - Kokomó című számára...Sajnos nem klipp, de a férfikórus kötelező.

www.youtube.com/watch?v=LOJ4W67xA4M&feature=related

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.10.10. 11:54:40

Na jó. Ez a hátravetett zakó akkoriban is már akkora prosztóság volt, mint most a pop-the-collar (pólók gallérjának felhajtása). De MOST milyen erre az ingre ránézni? John Deacon azért nem egy divatdiktátor, kacsás pólóban és boxeralsóban elkoncertezgetett, őt aztán tényleg csak a zenélés érdekelte, nem a siker.

Förtelmes ez az ing. Christina nemtudomki (Emanuelle) azonban megalapozta az etalon női mellről született elképzeléseimet, a faszi meg, akivel mindig a repülőn utazik az Emanuelle sorozatban (George Lazenby), 1db film erejéig James Bond volt (Őfelsége titkos szolgálatában), a legtöbben a nevét sem hallották. Jogosan.

Penya 2008.10.10. 19:05:30

Tyu, a poszt vegen szereplo kazik nekem is megvannak, igy. Mindegyik :)

LiBerti 2008.10.11. 08:02:27

Az "Ifjúság" az a "The Young Ones" című örökbecsű Cliff Richard-nóta ferdítése.

Jó a blog!

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.10.11. 09:17:24

De szép, így teljes a felsorolás, köszönöm! Ha majd egyszer miniszteri állást ajánlanak, akkor szólj ide, eltüntetem a nyomokat! Mondjuk, hogy nem Cliff Richard, hanem Gergely Robi miatt :))

Ebből egyenesen következne, hogy Gergely Robi nem lesz miniszter, ha Ronald Reagan* személye nem rúgná fel a jóslás alapjait. Szóval Robi for president!

* Ajánlott irodalom: Vissza a jövőbe.

rettentó 2008.10.14. 10:21:44

Ugyanez a kiadó, a Magneoton a rendszerváltás környékén kiadott válogatásokat is a rock klasszikusaiból (nekem a Bob Dylan van meg, de emlékszem Jimi Hendrixre is). Szerintem egy árva fitying jogdíjat nem láttak az eredeti szerzők ezekből a kazikból, meg a filmságerek három részéből sem.
És ezek a kiadók ma elvárják, hogy ne töltsél le...

pepita 2008.10.14. 11:07:17

Azért volt buli csinálni ezeket a albumokat,mert az akkori jog szerint bár jogdíjat kellet fizetni a dalok után,viszont engedélyt nem kellet kérni az eredeti szerzőktől és előadóktól.

albi99 2017.08.31. 13:19:51

Csak egy kis kiegészítés, egy 2017-es cikk nyomán tévedtem ide, ott is, itt is látok egy kis tévedést a Twin Peaks főcímzenéjével kapcsolatban: azért sikerült olyan jól a hangszerelése, mert az eredetit tették fel az albumra :) Nem utánjátszás, nem magyarítás, az eredeti Twin Peaks Theme (Falling) szól itt, annyi változtatással, hogy nem az albumverzió szól, hanem a sorozat főcíméhez vágott, rövidített verzió. Az itteni linken már nem érhető el, helyette itt lehet most csekkolni, az egész albummal együtt: youtu.be/L2r0f5c0oow?t=634

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása