C64 zenék: Giana Sisters

C64 zenék: Giana Sisters

2008.11.12. | Horváth Oszkár

TOP5 C64 játékzene EVÖR. Nálam ez a téma igazából a Giana Sistersnél kezdődik és végződik, a Für Elise mellett ez ez adta az egyik első inspirációt, hogy hallás után próbáljak zenélni. Két ujjal nyomattuk négykezesben (tehát ketten összesen 4 ujjal). Miután az unokatesómnak is betanítottam, ő elfelejtett zongorázni, pedig előtte tudott. A YouTube a tanúm rá, hogy ez bár égő lehet, mégsem szélsőséges:

* Feladvány: aki megmondja, hogy hány perc hány másodpercnél gitározza a srác a Giana Sisterst, az hivatalosan is ügyes. Én ugyanis nem találom. Szerintem eldugta, vagy valami ilyesmi, pedig jobb oldalon azt állítja magáról, hogy belekomponálta. Szexik amúgy ezek a gyerekszobai zenei egyvelegek, különösen akkor, amikor a felvételhez nem öltöznek át, és rövidgatyában, vagy 8 éves pizsipólóban nekiállnak otthon felrakni magukat indirekt módon a Subbára. Talán a rövidgatya + zokni együttes jelenlétéért vagyok a leghálásabb.

** achilles elküldte a jó linket: gitározós Giana

TOP5 C64 játékzene EVÖR

  1. GIANA SISTERS
  2. TETRIS
  3. COMMANDO
  4. CALIFORNIA GAMES
  5. SQUISH 'EM

A Squish 'emet én sem gondolom komolyan, hogy jó, viszont nagyon fülbemászó. Sikerének titka az, hogy míg a játékkal napi 21 és fél órát lehetett járszani, a zene mindössze egy 4 másodperces loop. Azért ilyenkor óhatatlanul meg-megtanul az ember egy kisebb részletet belőle.

A másik, ami hatással volt rám, az a Tetris (nem a Nintendo változat). Talán évekkel előbb lassúztam a monitorral, mint nyolcadikban a hetedikes Werner Zsuzsival, akit ötödikesként még csak nézni mertem lambadázni, felkérni nem. Nem volt megfelelő lambadaruházatom, neki meg igen. Innen letölthető - sajnos nem Zsuzsi, hanem a zene - mintegy 45MB terjedelemben.

Ha ez nem meríti ki a havi limiteteket, akkor további C64 zenék és a hozzájuk tartozó SID emulátor is elérhető. Készül egy Flashben írt emulátor is, és akkor aztán bárkinek a weboldalán lehet majd Raid over Moscow-t és Wizard of Wort játszani, billenyűzetet ütni, joystick tapadókorongot kitépni, és fitogtatni a TV-floppy-gép bekapcsolási sorrend tudását. Ezek szépségeiről az ÁSÉS Brigád az Első családi számítógéppel való ismerkedések témakörben már kiömlengte magát.

Emlékezetes még az első és talán számomra egyetlen digitalizált zene is, ez Miker G. &  DJ Sven - Holiday rap című számának refrénje volt, amire egy csaj kontúrja táncolt. Ez 20 éve volt, a "tékölitülpiszofemsztördem"-et úgy 10 éve figyeltem ki, de az csak most derült ki, hogy hollandok. Tekla, fiúk! (A "tekla" az egyetlen holland szó, amit tudunk Overdrive-val, de ezt is mi találtuk ki. Viszont az angol és a német tőszavaiból, valamint a teklából gazdálkodva akár órákig lehet folyamatosan beszélni hollandul. Mint ahogy ezt tettük is az eindhoveni repülőtéren.)

Legyen az ajándék a Commodore részére, hogy a poszt megjelenési időpontja 10:24, azaz 16*64. Innen üzenem, hogy 20 év a monitor előtt nem rontja a szemet.

Tekla? Am besten musik tu dinkt van C64 writen ja Tekla amongen kommentaar.

100 C46 játék 10 perc alatt:

91 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr21764478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rumlis 2008.11.12. 14:06:01

A Squish 'Em-mel mindig 2 pályát tudtam játszani, utána viszont felidegesítettem magam, meg már nagyon féltem a pókoktól. úgyhogy abbahagytam. aztán másnap megint kellett egy kicsit

gr 2008.11.12. 14:15:45

Azért ilyen listákból a Last Ninja 1/2 zenéit kihagyni főbejáró bűn :)) (Bár a Mirrorsoft Tetris (Wally Beben által írt) zenéje ezt tompítja egy kicsit)
A Gordian Tomb 32 perces zenéje , valamint a Monty On The Run zenéje szintén ott van az első 10-ben, szerintem.
Bár, ahogy látom a cikk szerzője inkább a magnós játékok között válogatott?

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.11.12. 14:29:26

én a magnós játékok betöltésekor szükséges fejállítást sírom vissza...

Stoney Hill Billy 2008.11.12. 14:38:27

a supramacy nem fér be az ötbe?

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.11.12. 14:46:51

Én a Supramacyval soha nem játszottam, nem ismerem, de rémlik, mintha a gitáros linknek az lenne a címe. Azt hiszem amúgy 1 évig volt magnó, aztán 1541-II. "Magnós játék" kategóriában én a motoros Kickstartot tartom számon (zene: kán-kán:), amely hiányát 99-ben az Action Supercross pótolta bőségesen PC-n.

Akinek a Last ninja és/vagy a Batman - The Movie című józenéjű játékok hiányoznak, a kettő egyvelegének számító FINAL NINJA című Flash játékra keressen rá, főleg, ha van egere, mert anélkül elég nyamvadt a használata.

Nullanullaszedum 2008.11.12. 15:10:29

És a spectrumos játékok? :)

ac3^BB 2008.11.12. 15:11:06

a holiday rapre emlexem, nagyon nagy volt. Digitalizalt zene c64-en.... allati jo volt :)

ac3^BB 2008.11.12. 15:12:29

Egyebkent mindig azt hittem, hogy ezek japanok..... nemtom miert :)

hypa-ball 2008.11.12. 15:22:05

Hypaball-nak volt a legjobb zenéje
meg a Krakoutnak

A sprektrum meg nem játszik, C=64 rulez!
Megemlíteném a Press Play On Tape nevű bandát aki C64 zenéket adnak elő gitáron, furulyán ilyesmin.

achilles 2008.11.12. 15:22:34

Machinae Supremacytól nem a jó Gianna-verziót hallgattad. Ezt érdemes: www.youtube.com/watch?v=XKkmyMKbPKE&feature=related

Ugyantőlük a Sidology 1-2-3 kötelező az őscommodore-osoknak.

misimke 2008.11.12. 15:23:39

Nekem ez volt a kedvenc játékom és zeném :) :)

( Jet Set Willy )

www.youtube.com/watch?v=jpedhIsBLc0

emerico 2008.11.12. 15:26:57

www.youtube.com/watch?v=5u9N69VVZT0&feature=related
Press Play on Tape egy zenekar amelyik C64 zenéket játszik élőben. :D

achilles 2008.11.12. 15:30:25

Egy kis verseny:
Az alábbi metálfeldolgozásokban északi barátaink C64 zenerészleteket rejtettek el. Ki tudja megnevezni az összeset?

www.youtube.com/watch?v=IzX7MY2U41k
www.youtube.com/watch?v=nZoSLqpUCx8

Hamster · http://hamster.blog.hu/ 2008.11.12. 15:31:53

laszninnyakettő! LASZNINNYAKETTŐ! Hogy lehet azt kihagyni?! :)

hamster.blog.hu/tags/c64

Digitalizált zenének volt Samantha Foxtól talán a Touch me, Billy Idoltól a Flash for Fantasy, és valamelyik klásszikus Madonna szám. Persze nem egész zenék, csak 4-5 másodpercek, na de akkor is lejátszottuk egymás után tízszer, annyira új volt az érzés.

paráznabillegető 2008.11.12. 15:32:00

LAST NINJA ULTIMATE TOP NUMBER ONE FOREVER!!!
de dobogós még a microsoft soccer és az armalyte muzakja is, és a krakout, valaki említette is, nahát, igen.
a kickstart nem eredeti kompozíció, hanem koppintás, ezért legfeljebb vigaszágas lehet.

achilles 2008.11.12. 15:32:36

... azért a Cybernoid II. Szimfónikus verzióban odabasz.
www.youtube.com/watch?v=-L4lfFKkxnE

lOc (a pasztafáriánus) 2008.11.12. 15:40:35

ACE 2, Creatures 2, Krakout. Ezeknek is hatalmas zenéik voltak.

Budai Zöld 2008.11.12. 15:41:38

A Commando nagyon heavy volt és a holiday rap is király volt.
Amúgy meg Wizard of Wor, nem war, és szerintem simán top5-ös a soundtrackje. Mind a nyolc hang.

Ex Termesz · http://karvolt.blog.hu 2008.11.12. 15:41:53

Sanxion title zene is jó (ez egy klasszikus zenei mű, ha nem tévedek)
www.youtube.com/watch?v=QpDWVdQaY80#

hypa-ball 2008.11.12. 15:42:56

jaja Holiday rap és Madonna material girl villigó csíkokkal a képernyőn!
Neverendin Game nevű örök életeket kiírkáló rohangáló kurzorral volt még jó

zZz 2008.11.12. 15:45:03

misimke 2008.11.12. 15:23:39

És nem sikerült felismerni, hogy a zene az a Hegedűs a háztetőn egyébként világhírű száma, az If I were a rich man?

vajk 2008.11.12. 15:45:06

Múlt héten volt egy műsor a Tiloson sok C-64-es zene remixével, meg hasonló ihletésű számokkal. Holnapig még letölthető: www.manamana.hu/radio/radio.html

RekZoli 2008.11.12. 15:47:37

Hát ha c64 zenéről van szó, mindenképp meg kell említeni az alábbi két szájtot (ahhoz, hogy ne égjen az ember a blogbejegyzésével :-)

Innen egy csomó c64 zene remake-et le lehet tölteni; kategorizálva van, értékelve, stb. Kihagyhatatlan:
remix.kwed.org/

Ez az oldal meg (médialejátszóval rendelkezik) eszméletlen hanganyagokat rejt: csodás zenekari (szimfónikus is) (élő) felvételek. Például a monty on the run és a cybernoid 2 zseniális feldolgozás ... hegedűkkel, fuvolával, hárfával...
www.myspace.com/c64orchestra

Kellemes hallgatást!

ramod 2008.11.12. 15:49:26

Aki szeretne C64 zenéket annak ajánlom a következőt:
slayradio.org

Gyakorlatilag csak C64 ill C64 remixek mennek non stop.

biziclop 2008.11.12. 15:52:51

C64 zenek a legjobbak, es a legjobb C64 mezeket Rob Hubbard irta, ehhez nem ferhet ketseg.

Commando, Monty on the Run, Skate or Die, IK+, mind az o szerzemenye.

Ajanlott hallgatmany meg a Press Play On Tape zenekar.

trx · http://www.conspiracy.hu/ 2008.11.12. 15:54:38

www.synthdreams.com/shredz64.php
bár ezt már úgyis ismeri mindenki... :)

egyébiránt a Navy Seals-nek is bitangjó zenéi voltak. Meg egy csomó másik játéknak. Nomeg a rengeteksok kiváló demók... ihajj...
pouet.net/prod.php?which=51983

Szóval véleményem szerint lehetetlen toplistát összeállítani ebben a témában...
Szerintem pl. a tetris zenéje absz. nincs a top5-ben, ellenben a "Monty on the run" hogyhogy nincs ott?!

Jameg itt van ez a projekt is:
www.6581-8580.com/

Egyébiránt meg valóban:
Press Play On Tape forevör!
én már láttam őket élőben. bebebeeeeeee

www.youtube.com/watch?v=ht7uQYCCj1I
www.youtube.com/watch?v=8LK-52QzEDA
www.youtube.com/watch?v=CaXVdwWuU-A

bam.

Don 2008.11.12. 15:57:51

Szerintem kotorássz Jeroen Tel zenéi között, elismerten őt tartják a legjobb C64-es zeneszerzőnek. A Cybernoid 2, ami a HVSC top10 első helyezettje, azaz a valaha volt legjobbnak választott C64-es zene is az övé, csakúgy, mint a Supremacy, a North&South, Noisy Pillars, Scout, Alloyrun, meg még sokan mások.... Ezeket a zenéket keresd meg, verhetetlenek.

ramod 2008.11.12. 16:00:25

Jeroen Tel-t én is csípem.
Outrun,Battle Valley, Eliminator, hogy pár kedvencem említsem :)

molnibalage 2008.11.12. 16:10:20

Nekem a Moonshadow a best és az International karate. Nincs az meg valakinek az előbbi?

biziclop 2008.11.12. 16:10:34

Ben Dalglish neve is alljon akkor mar itt, tudtommal o kovette el a Last Ninjat es a Krakoutot.

(Utananeztem nekije a wikipedian, aztan milyen fura, hogy o is es Hubbard is yorkshire-i, biztos lehet valami a volgyekben, ami c64-es zeneirasra sarkallja az embereket.)

gábriel 2008.11.12. 16:11:39

A C64-zenék isteniek!
Kérnék is gyorsan egy kis segítséget igazi megkövült C64-őrültektől. Volt annak idején egy játék, Jumping Jack, magyarok csinálták. Nem tudja valaki a főtémája az koppintott, vagy eredeti alkotás?


mail.gb64.com/game.php?id=3997&d=18

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2008.11.12. 16:20:30

Ti semmit se értetek a c64 zenékhez. Én órákat hallgatom őket, és nem csak pár slágert, hanem több százat.
Amatőrök.
Fogadjunk hogy még azt se tudjátok hogy Rob Hubbard maga írta a zeneprogramjai kódját is.

Már ha egyáltalán tudjátok ki az a Rob Hubbard.

Amatőrök. :)

Vizet Prédikál 2008.11.12. 16:21:59

A legkirályabb zene akkor is az "Oil Imperium"-é volt, bár valóban a Commando szoros második.

Andrew 2008.11.12. 16:22:04

remix.kwed.org/files/RKOfiles/machinae%20supremacy%20-%20great%20gianna%20sisters.mp3

Ezt kéne meghallgatni, nem kommentálnám. Kedvenc együtteseim egyike és ez az egyik legjobb Gianna feldolgozás. Kötelező

DocBulywood 2008.11.12. 16:24:39

Úgy látom a Last Ninja viszi a pálmát elég sok kollégánál. Anthony Leeds és Ben Daglish halhatatlan muzsikát alkotott.

De tényleg, mi a jó benne? Erre a kérdésre magam sem tudom megadni a választ...

Azért az Iron Lord, a Dizzy-k, a Defender of the Crown, a ... sem rosszak!

Retexis 2008.11.12. 16:28:42

Jeroen Tell: MYTH volt-e?
Rob Hubbard: Skate or Die?
No és persze
A Druid örökzöld zenéje a Fairlight intrókból?

Retexis 2008.11.12. 16:31:23

Hamár LAst Ninja. Akkor 2 és Matt Gray rulz.

Retexis 2008.11.12. 16:32:29

Éshamár, akkor kedvenc magyar zeneszezőnk se hagyjuk ki.
Ő Griff:
noname.c64.org/csdb/scener/?id=2532

Páneurópai Harci Kos 2008.11.12. 16:35:49

Krakout ill last ninja nak is tetszett a zenéje:)

commando -ét mai napig tudom dúdolni:)

hehehehe 2008.11.12. 16:35:59

PP Hammer volt a legjobb játék, ami már a leáldozóban lévő c64-re megjelent.

az alap zenéje is jó volt, de néha, meglepetésként a Mezzoforte-Garden Party-ját kezdte el nyomatni.
Ha véletlen beadta, akkor volt, hogy órákig ki sem kapcsoltam a gépet, csak hagytam, hagy szóljon.

www.hardsid.com/s.php?PP%20Hammer%20298c

másik: a listáról hiányzik a commando. annak a zenéjét mindenki ismeri kb :)

báró Csekonics 2008.11.12. 16:51:36

Jaja, commando istenkirály volt a zenéjével.

Scarlet Crusade 2008.11.12. 16:52:04

Platoon, Supremacy, Last ninja, Turrican, Driller, Turrican, Myth, Parallax, Supremacy, Dominator..

Hat elsore ennyi kartarsak..:)

hehehehe 2008.11.12. 16:55:25

valaki ismeri a PP Hammert egyátalán?
Amigára is megjelent.
Yotubera valami őrült felrakott 2x2órás videót a végigjátszásról :D

hehehehe 2008.11.12. 16:57:07

úgy értettem, hogy a lista első helyéről hiányzik a commando zenéje :) mert természetesen rajta van, de holmi degradáló 3. helyen?
a zene segített átszellemülni rambóvá, és se kép, se hang, csak mentél, és lőttél :)

Mindfield 2008.11.12. 16:57:29

Na, elő is vettem a Last Ninja SIDeket. Ja, egyébként Turbo Charge forever! Legjobb System 3-as játék, még a LN sorozatot is megelőzi, zenében pláne!

Én 2008.11.12. 16:58:48

Turbo Outrun...
Stormlord...
Hot Rod...

Vagy...

To Be On Top
Katakis
Turrican
Bad Cat

Előbbi Jeroen Tel, utóbbi Chris Hülsbeck...

Ha már jó C64-es zene...

biziclop 2008.11.12. 17:02:24

endike: ha ez neked kulonlegesseg, akkor te vagy az amator. Alap, hogy magadnak irod a lejatszo kodjat.

hg001 2008.11.12. 17:06:15

A felsorolásból természetesen nem hiányozhat a Maniac Mansion zenéje:

www.youtube.com/watch?v=8FTgMk-W1M8

1990-ben (11 évesen) szinte láttam magam előtt a SID chip 3 csatornáját, ahogy az egyiken a fehérzaj (dob), a másik kettőn meg a háromszög és négyszög-jel adta a "zenét".

Gyerekek, nagyon zsírkirály évek voltak ezek...

lOc (a pasztafáriánus) 2008.11.12. 17:14:11

biziclop: bár Endikének jár egy Ego-bögre, ő nem a lejátszóra gondolt, hanem a trackerre.

fmarci75 2008.11.12. 17:15:15

Draconus zenéje ! :)
hjajjj

torrente 2008.11.12. 17:15:19

press play on tape cd-je nincs valakinek?

df 2008.11.12. 17:33:50

csak nem a Bakáts térre jártál? vagy a név csak véletlenül egyezik az én emlékeimmel :)

zetor 2008.11.12. 18:03:44

a zene alatta ne lenne ennyire szörnyű! ez a c64 meggyalázása!

nycs 2008.11.12. 18:13:24

Master of Magic ill. Battleships!
Mindketto zsenialis zene!

pingvin 2008.11.12. 18:21:23

Hát nekem az Újvadnyugat zenéje volt a kedvencem

vénhüje 2008.11.12. 18:25:48

SQUISH 'EM

"a játékkal napi 21 és fél órát lehetett járszani"

ójajj, és szipp-szipp :(
soha, semmilyen más játékkal nem játszottam ennyit, max a pac-man-el.
apum, anyum, keresztanyum, öcsém ott kuporogtunk az asztal előtt és "házibajnokságokat" nyomtunk órákon át.
szép emlék, soha nem felejtem. (sóhaj)

esetleg vki ezt a bizonyos loop-ot meg tudja osztani nekem mondjuk wav-ban, vagy mp3-ban?


abszolút.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.11.12. 18:29:52

Nagyon szépek az ajánlások, a remix oldalt külön köszönöm, egyszer Wally Beben után kutakodva jártam ott.

Annak a két hozzászólónak nem tudom felvenni az életritmusát, akik azt írják, "hiányzik a listáról a Commando", hiszen a lista kellős közepén ott áll feketén-fehéren.

Sőt, a Commandoból 97-98 körül csináltam egy remixet (ezzel tagadnám amatőr mivoltomat), a föld nyelte el, bárhol lehet, de egy biztos: nem voltak elájulva tőle a PC Worldnél, mert visszaküldték a CD-t :-D Akkoriban még nem bírtam a kritikát, mert azt hittem, abszolút igazságot fogalmaz meg, most már bírom. Persze ettől még lehetett abszolút szar.

Mindenki más jól beszél, a felsorolt 17 szám mind hiányzik a TOP5-ből ;)

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.11.12. 18:38:22

Közben olvastam, és megértőbb lettem Commando ügyben (hehehe). Az a durva, hogy a Commandotól érezted magad Rambónak, pedig volt külön Rambó nevű játék. Csak annak nem volt ekkora klasszikus a zenéje. Schwarzenegger egyik legnagyobb negatív kritikája lehet, hogy az ő filmjéről elnevezett játék miatt érezhette magát az ember Stallonénak ;D

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.11.12. 18:46:04

df: de bizony a Bakáts térre jártam :)) Szerelmi életem rögös útján osztálytársad húga mérte rám az első földhözvágó ugrópörgőt. Le-le-rúgás-kékháromszög. Vannak ezek a filmek, amikor a kicsit béna de rendes srácnak 30 évesen eszébe jut általános iskolai szerelme - milyen hülye filmek ezek :D

Van is pár közös ismerősünk az iWiwen, ahogy elnézem... do your homework. Ubi osztálya... ;D

agent kutyasoft 2008.11.12. 18:48:25

A Giana Sisters kettő tizenkilencnél van csak az nem a főcÍmzene, hanem a pálya

DocBulywood 2008.11.12. 19:06:42

Nosferato, akkor ha már zene, legyenek újságok is... Gondolom ismered a honlapomat - ha van pár Commodore Egyesületi Lap-od, melyeket nem tettem ki, pl az 1987-es évfolyamból, annak örülnék...

JD 2008.11.12. 19:21:15

A legjobb vitán felül az ALLSTAR kategóriában - The Last Ninja I. zenéje. Aki még emlékszik a Test Drive sorozatra, na annak a II. The Duel része volt még olyan muzax ami az emberbe úgy pumpálta az andrenalint, hogy az valami hihetlen. Ripped by FOSI :)

m 2008.11.12. 19:25:30

Magyar vonatkozás: www.myspace.com/Failotron

Élőben zseniális! :)

hehehehe 2008.11.12. 19:38:09

az über :D

Lazy Jones

www.youtube.com/watch?v=KHdMBc4v7jM

a kernkraft400 zenéje is ebből van :)

"The first Zombie Nation Record contained the song "Kernkraft 400", German for "Atomic Energy 400," which is considered one of the most famous songs of electronic dance music. The song featured one of David Whittaker's small songs from the 1984 Commodore 64 game Lazy Jones called "Stardust". Soon after the first independent release in 1999 the song developed into an underground hit in European clubs, and was licensed to various countries including a more commercial remix version by Italian remix-producer DJ Gius."

David Whittake rnevét se felejtsük el: nagyon fasza kis atmoszferiks zenéket alkotott. pl a Killing Cloud amiga alá, stb stb

rikanov 2008.11.12. 19:57:15

Csatlakozom minden Last Ninja I. kommentekhez... vétek volt kihagyni, annak idején seggreültünk az introképtől na de főleg a zenéjétől! Azóta is feltudom idézni minden apró akkordját :)))

10 print"Commodore 64 forever ! ";
20 goto 10

trx · http://www.conspiracy.hu/ 2008.11.12. 20:09:58

m: Failotron Gameboy-jal meg Atari2600-zal tolja. Ez utobbi van nekem is valahol :P

egyebkent meg jovore mindenki sicc Árok Partyra!
arok.intro.hu/
:D

DocBulywood 2008.11.12. 20:18:34

Comic Bakery muzax sem rossz, ugyebár, vagy még a Firelord...

dfdf 2008.11.12. 20:19:14

nosferato: igen látom, akad egy pár. hf letudva...igen ubi osztálya. kemény évek voltak. :)

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.11.12. 20:35:52

DocBulywood sajnos semmilyen újságom nincsen már. Elenyésző számú CoV volt, meg 2-3 egyesületi lap, ezeket 93 körül kidobtuk, amikor még szerintem bőven lehetett kapni. Garfieldből nekem több volt, mint bármilyen számítógépes magazinból (PC-seket beleértve) EVÖR. Azokat is kihajítottuk. Ez most a képregénygyűjtőknek fájhat, én ilyen kidobálós vagyok. Talán néhány köny van még meg, fehér borító, narancs keret.

Első körben a nagyon egyszerű játékokat eladtuk a C64-gyel együtt. A legdurvább lemezeket megtartottam. Aztán amikor a netről már mindent le lehetett tölteni, kidobtuk a többit is.

Két dolgot tartottam meg:
- egy üres Parrot lemezdobozt, szendvicset lehet pl. tartani benne
- egy eredeti GEOS telepítőlemezt

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.11.12. 20:39:24

Tényleg, az Időrégésznek ugye nem volt hangja? Ahhoz képest szinte sokkolt, amikor idén besétáltam egy szobába, ahol a barátaim éppen focit játszottak talán XBOX-on, és magyar kommantárral ment a játék. Nyilván aki játszik, annak ez nem újdonság, én 92 óta évi max. 3 hetet játszom ímmel-ámmal, kb. bármit mutatnak, azt nem ismerem.

camparisoda 2008.11.12. 21:00:05

Csak zörgött, morgott, zizegett, de örök zene marad füleimnek :)))

www.youtube.com/watch?v=VoSNuafbiJw&feature=related

Ma is hiányzik.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.11.12. 21:41:06

Tekla mindenkinek! Summer games-eznék joystick törésig! Hétvégén Pecsában lemezcserék úúúú.

molnibalage 2008.11.12. 22:53:11

Még mindig senki a Moodshadowra? :(

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.11.12. 23:09:49

Nekem ez a Moonshadow nem volt meg, de ránézésre a H.E.R.O.-ra emlékeztet. Tudom, "kazettás" :)

Volt viszont egy ZENESZERZŐ programom, nem tudok rájönni a nevére. The Score-ra gyanakszom, de nem találtam róla semmi infót. Abban írtam zenéket 20 éve, be lehetett lőni a 3 csatornára jobbnál jobb hangokat, aztán hajrá. Még egy MIDI szekvenszerem is volt, amiben demo zenének benne volt a Billie Jean. Egy szerencsés ismerős külső hangmodullal is rendelkezett, ugyanakkor, amikor a Presser a Vitray műsorában magyarázta, hogy hogy zenél C64-gyel. Tátott szájjal néztem, 10 évvel később magamtól jöttem rá mindenre, 20 évre rá meg már van midi.blog.hu :)

Valahol van a The Score borzalmaimmal is egy floppy...

zZz 2008.11.13. 00:00:33

camparisoda 2008.11.12. 21:00:05

És a klasszikus belőle:

uk.youtube.com/watch?v=VoSNuafbiJw#t=125s

agent kutyasoft 2008.11.13. 00:05:18

Bocs, azt nem tudja valaki, mi volt a cÍme ennek a játéknak? Ennyire emlékszem belőle:
"Itt egy korhadt evező"
"Itt van a repkedő iszonyat"

20 éve keresem, amióta elvesztettem a kazettát amin rajta volt

katatones · http://katatones.blog.hu 2008.11.18. 07:55:08

Prince of Persiat említette már valaki? Én ezt az egy C64-es játékot ismertem, de bőven meg voltam elégedve vele. :-)) Szerettem, na.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.11.18. 09:12:50

Én franciául mindössze egyetlen kifejezést tudok, azt, hogy Excuse me, de az is angolul van. A Prince of persia PC-s már játék volt, soha nem jelent meg C64-re hivatalosan. Volt, aki hobbiból megcsinálta évekkel később, de igazából csak néhány intro volt átmentve, ha jól tudom. Ha.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2009.10.04. 14:42:00

Sziasztok!

Látom, egy éve esett az utolsó komment.
Az én örök kedvencem egy 1993-as játék zenéje, a Pair of Memory-é, a zeneszerző Anders Elmén.
www.hardsid.com/s.php?Pair%20of%20Memory%2055fc
Itt meghallgatható.

bagoj ur 2009.11.26. 00:03:41

Azt hittem már, Anders Elmén-t rajtam kívül senki nem ismeri! :-) Tőle az "Alone in the space" a kedvencem (egyébként van egy B-side c. száma is, már csak ezért is érdemes megemlíteni). De azért az, hogy Geir Tjelta, Torben Hansen, Reyn Ouwehand neve _fel_sem_merült_, ez szégyenletes... :) És még tudnám sorolni.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása