TOP5 James Bond főcímdal EVÖR

TOP5 James Bond főcímdal EVÖR

2008.11.14. | Horváth Oszkár

Itt az új film. Daniel Craignek ugyan motorozáskor lehet kapaszkodni a fülébe, mégsem a szívem csücske. Azért ezzel a felsőtesttel a csajoknál valószínűleg előbb betalált. Már a Casino Royalnál hálás voltam, hogy az ütéshangok 2x olyan hangosak, mint bármilyen más effekt, és folyik a vér, ahogy kell, meg fogom szokni. Érthető módon azonban mindig Roger Moore lesz a kedvencem, hiszen a VHS-en tárolt német szinkronos James Bond filmjeit többször láttam, mint az összes többit együttvéve. Nekem az "ich bin Bond - James Bond" ugrik be előbb, illetve Double 0 Seven helyett inkább a Null Null Sieben. Különben is Kovács Áginak is ő a kedvence, nekem meg Kovács Ági.

Az otthoni kis ZX81 számítógép-kezdeménnyel még azt is eljátszottam, hogy az az ATAC nevű rakétavezérlő pult a For your eyes only-ból (Szigorúan bizalmas), amit elsüllyedt hajóról loptak el (loptam el). Amikor a film végén a világbéke érdekében ledobtam a hegyről, akkor a szüleim kicsit idegesek lettek, de életben hagytak. Mondjuk baszakodtak volna egy duplanullással, fél kézzel elintézem őket. Abban a filmben aztán minden volt, csípőfogó kezű búvár, hegymászás, görögök, balettos csaj, amit akarsz, épphogy vattacukor árus, törpe és sípoló seggű majom nem volt benne.

Ez megint egy olyan TOP5, amiből kimarad 15 másik, nem különben 100 egyéb betétdal, és egy rahedli feldolgozás. Ez az én 5 kedvencem, és ha valaki nem elégszik meg azzal, hogy a kommentek közt megírja saját ötösfogatát, amire kíváncsiak vagyunk, akkor írjon cikket, szívesen vesszük. Sőt, ha jó, kitesszük, és ezzel bosszút állhat rajtunk, még minket is lehet cikizni benne. Ez egy ilyen erőszakos barátság kezdete lehetne. Megpróbáltam úgy összeállítani a listát, hogy az 5 szám mellé mindjárt kerüljön egy-egy feldolgozás is, bár a német nyelvterület egyik legnagyobb ikonja, Uwe Kröger ezek szerint nem ismeri a YouTube-ot. Majd mi befuttatjuk. Nyitunk egy Uwe Kröger brand shopot az Oktogonon, és a Szigeten a B-oldal sátorban lehet majd kapni Uwe Kröger pólókat, tehetősebbeknek (és prosztóbbaknak) Uwe Kröger mintásra festett Hummert ajánlunk.

Mielőtt kikiáltanék szubjektív TOP5-ömnek, azért azt tényként fektetném le, hogy minden idők legnagyobb James Bond zenéje maga a James Bond Theme. Egy ilyen zene nélkül lehet, hogy három filmet se ért volna meg a sorozat. A zeneszerző John Barry 5 Oscar-díjat nyert (meg egyet tőlem, hiszen én is Oszkár vagyok) az alábbi filmekért: Born Free (Elza, a vadon szülötte, 1966), The Lion in Winter (Az oroszlán télen, 1968), Mary, Queen of Scots (Mária, a skótok királynője, 1971), Out of Africa (Távol Afrikától, 1985), Dances with Wolves (Farkasokkal táncoló, 1990).

Ami a rendszerint dizájntrendet teremtő főcím animációk alatt elhangzó dalokat illeti, íme az én kedvenceim.

TOP5 James Bond főcímdal EVÖR:

  1. GLADYS KNIGHT - License to kill
    Feldolgozás: Count Basic
  2. PAUL MCCARTNEY & WINGS - Live and let die
    Feldolgozás: Guns N' Roses
  3. SHIRLEY BASSEY - Goldfinger
    Feldolgozás: Anthony Newley
  4. TINA TURNER - Goldeneye
    Feldolgozás: Wise Guys
  5. SHERYL CROW - Tomorrow never dies
    Feldolgozás: Uwe Kröger

A sorrendet többször átalakítottam... Shirley Bassey hangja egybeforrt a sorozattal, hiszen ő énekli a Moonraker és a Diamonds are forever főcímdalát is, utóbbi még a Mitsubishi reklámjaiból is ismerős lehet. A Propellerheads-zel is maradandót alkotott. Azt talán kevesebben tudják, hogy a Mariah Carey féle Without yout, amit nem túl erős eredetije helyett Harry Nilsson tett híressé, 1973-ban ő is elénekelte - ebben a videóban ne tévesszen meg senkit, hogy az arcmimikája alapján Nagy Natália slágereket is énekelhetne - a hangjára figyeljetek. Ő az egyetlen előadó, aki 1-nél több főcímdalt énekelt. A nigériai apától és Yorkshire-i anyától született Wales-i dívát 1999-ben avatták a Brit Birodalom rendjének női parancsnokává (DBE), aminek biztosan van egy szebb magyar kifejezése is, szóval majdhogynem lovaggá ütötték szerencsétlent. Lehet, hogy Daniel Craiget is majd lovaggá ütik egyszer, de kurvára aggódom a füléért.

Megemlíteném még talán, hogy a Tomorrow never dies főcímdala korábban a Surrender akart lenni, amit K.D. Lang jazzénekesnő adott elő.

Az instrumentális James Bond zenékből különböző hivatalos és nem hivatalos feldolgozások születtek, például a Propellerheads féle On Her Majesty's Secret Service (ez az a film amúgy, amiben az egyfilmes George Lazenby játszott, akit jobban ismer a világ az Emanuelle sorozatból, ráadásul megházasodott a filmjében, hogy képzeli, milyen James Bond már az ilyen...). Ebből az eresztésből nem átallottak a Mátrixban is felhasználni egy darabot. A James Bond Theme-et feldolgozta többek közt Moby breakbeat, LTJ Bukem drum & bass és (a) The Skatalites ska stílusban. Ennél jelentéktelenebb előadók százezrei állnak még a sorban, pl. az én a gimis zenekarom 1997-ben. John Barry, Shirley Bassey, Sean Connery, akaratos kibírhatatlan Broccoli házaspár, riszpekt.

Kiegészítés os2_fan hozzászólása nyomán: az eredeti 007 főcímdal dallamot Monty Norman komponálta, de a hangszereléssel és a kivitelezéssel a filmesek nem voltak elégedettek. Ezért hangszerelte újra és írta át John Barry, és írt további zenéket a filmhez. Monty 485.000 font jogdíjat kapott a zenéért az elmúlt 40 évben, de mint zeneszerző sokszor nem említik. Két kiadóval szemben is pereskedett azért, mert John Barryt említik egyetlen szerzőként, és meg is nyerte ezeket a pereket. Barry elismeri, hogy Norman díjazásra jogosult, művészileg azonban saját szerepét emeli ki, hiszen ő tette elfogadhatóvá és hallgathatóvá a dallamötletet. Minket egyelőre Monty Norman nem perelt be, ezért ezt megelőzve közöljük ezt az információt, és köszönjük a kommentelőnek.

48 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr63768426

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Prézli 2008.11.14. 13:22:34

Nekem a Nobody Does It Better és a Diamonds Are Forever tuti benne van a saját top 5ömben, az újakért (90-es évek utániak) már annyira nem vagyok oda, mert nem olyan retrósak, mint maga a film, vagy akár a feliratok alatti kisfilmek

Magyar James Bond lányt már végre!!! :D

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.11.14. 14:34:08

A Live and Let die a kedvencem, óriási...rendes Paultól hogy írt a Gunsnak egy slágert...

Vein 2008.11.14. 14:40:58

Milyen az új film?
Mondjuk én annyira a régiekért sem vagyok oda...

Zsóti 2008.11.14. 15:39:24

View to a Kill

SumQuiSum 2008.11.14. 15:40:11

Azért a You Only Live Twice-t se felejtsük el :)
A License to Kill első helyével egyetértek, pláne amióta hallottam a Budapest Jazz Orchestrától, Pat Appleton énekével :O

achilles 2008.11.14. 15:50:16

Baszki, a For your eyes only-t kifelejtettétek?!? :˛

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.11.14. 15:56:56

A cikk negyede a Four your eyes onlyról szól :-) A zenéje nekem mégsem a kedvencem. Érdekes módon pl. amennyire jó hallani a Duran Duran vagy az A-Ha nevét, az ő James Bond főcímdalai is csak a TOP10-ben kapnak helyen részemről.

Névtelen 2008.11.14. 16:02:25

Garbage: The world is not enough, szerintem a legjobb.

Retexis 2008.11.14. 16:17:24

Hát Tom Jones hol marad?

Baszkurátor 2008.11.14. 16:23:11

GoldenEye a legtutibb.Pedig én nem is kedvelem az öreglányt egyébként.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.11.14. 16:27:02

@Névtelen (L)! Neked külön dicséret jár a B-oldal komment tábor egyik úttörőjeként, mivel elsőnek használtad a SZERINTEM szót. Remélem, sok követőd akad, köztük leszek, gyere máskor is.

bonobonohu · http://bono.hu 2008.11.14. 16:48:17

Propellerheads - On Her Majesty's Secret Service.
sajnos tetúbon nem találtam rendes verziót belőle (9:20).

Red 2008.11.14. 16:52:02

A Garbage felé szám, nem is értem, hogy maradhatott ki...valszeg mert nem én írtam a bejegyzést :)
de nekem is nagy kedvencem az

lemon 2008.11.14. 16:53:24

Érdekesség képpen a Goldeneye eredeti szerzöinek demofelvétele:
www.youtube.com/watch?v=HnVMCDuV4T4&fmt=18

Sorrendet nem nagyon tudnék állitani, de számomra a top a The World is Not Enough.

bonobonohu · http://bono.hu 2008.11.14. 16:56:04

"""nosferato · b-oldal.blog.hu 2008.11.14. 16:27:02
... komment tábor egyik úttörőjeként, mivel elsőnek használtad a SZERINTEM szót."""

szerintem bárki bármit ír, totál egyértelmű, hogy a saját, különbejáratú véleményét hangoztatja, nem mást. :-P :-)
hacsaknem eléírja, hogy
"EGYETEMES MEGKÉRDŐJELEZHETETLEN IGAZSÁG: ........"
ebben az esetben viszont az illető elmeállapota is megkérdőjelezhetetlen. :-)

achilles 2008.11.14. 17:09:59

EGYETEMES MEGKÉRDŐJELEZHETETLEN IGAZSÁG:
A baglyok nem azok amiknek látszanak. :)

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.11.14. 17:14:08

Az világosabb, hogy ti véleményt írtok, az néha nem, hogy MI is, ezért lepődnek meg sokan, hogy az ő kedvencük kimaradhat belőle. Nyilván aggodalmuk oka hogy bíznak közízlés formáló erőnk kártékony hatásában, pedig nem szórólapozzuk végig az általános iskolákat a bejegyzésekkel. Még :-D

venator 2008.11.14. 17:14:26

"EGYETEMES MEGKÉRDŐJELEZHETETLEN IGAZSÁG"

szerintem: :))

www.youtube.com/watch?v=DLzHZowAuYw&feature=related

Matt Monro-From Russia with love


A Tarantino æs Bond posztokért hálám jeléül linkelem a blogot.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.11.14. 17:37:29

Venator! Maximum riszpekt!

Névtelen! Dobd le tartuffe-i álarcod és engedd, hogy szeresselek! :))) Telefon szex is mehet, de ahhoz korábban kell felkelned.

EGYETEMES MEGKÉRDŐJELEZHETETLEN IGAZSÁG: kurvafáradt vagyok, bármikor bárkit mózesre tanítok és heccből verekszem.

Androsz 2008.11.14. 17:40:25

Jó lista. De Sheryl Crow szerintem vértelen, nem ide illő. Mint a Duran Duran. A helyére, azt hiszem, behozható a You Only Live Twice. Külön tisztelegve a kategórián kívül induló, sokat utánzott alaptémának John Barrytől, ahogy mondod. És nálam is a GoldenEye a legbondosabb zene, mint Baszkurátor szaktársnál, Turner nagyi is jól hozza.

A ZX81 mint ATAC... Nagyon jó észrevétel! :-))

Caramanga 2008.11.14. 17:41:40

A man with the golden gun zenéje visz mindent.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.11.14. 17:42:12

Spy who loved me...csacskaság volt kihagyni az B-odal életmód magazin TOP5-ből, kedves barátom. (Tudom el van rejtve a cikkben, de akkor is www.youtube.com/watch?v=nTeXNW4UrJ8)

TomAce · http://zsemoll.blog.hu 2008.11.14. 17:56:29

James Bond rulez! A kedvenc sorozatom, évente végigtolom egyszer mind a húszegynéhány filmet (még a Never say never againt is!).
Nálam a Lazenbys befért volna a TOP5be, szerintem az egyik leghangulatosabbra sikeredett darab. Meg ugye a Duran Duran sincs benne, nálam ők is ott vannak. Mondjuk, a Ti listátokról se nagyon tudnék kit lehagyni, ha jobban belegondolok...Itt már csak Q kütyüjei segítenének:)

weirdo 2008.11.14. 17:56:56

Ha valaki azt mondja Crow-ra, hogy vértelen, meg nem hozza a retro feelinget, az nem szereti Crow-t és azért mondja. Nálam No 5-ben van. A-HA, Duran ... tipikus 80-as évek, szerintem igen jó, Turner nálam nem jön be, Garbage sem, pedig szeretem. Goldfinger teljes OST rulez!

gastro, missing in action 2008.11.14. 17:57:30

A-HA meg a Duran Duran féle főcim a két legjobb szerintem!!!

weirdo 2008.11.14. 17:57:52

Ja, ötéves fiam kedvenc része volt egy ideig a Licence-ben a keszonkamrás bácsiszétrobban:)

zsüber 2008.11.14. 18:02:04

Mivel sok rész van, ezért egy kicist igazségtalan a Top5. Top10, vagy top akárhány is lehetne. Profi filmek, profi zenével.
Nekem akkor is a Garbage ragadt meg..
www.youtube.com/watch?v=R8X6tjMue2E

morpho 2008.11.14. 18:08:17

Szerintem kurvajó az új film zenéje az Another Way To Die,

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2008.11.14. 18:26:36

Az én jelöltjeim, ha nem is a Top 5-be, de a Top 10-be biztosan beférnek:

Lulu - The Man With The Golden Gun
www.youtube.com/watch?v=87AMYMCi6jY

Chris Cornell - You Know My Name
www.youtube.com/watch?v=pWaB4ISFnbg

SZERINTEM :)

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.11.14. 18:58:09

Bukott rockzenész! :) Beleolvastam blogodba! első plátói szerelmedet is csókolom Pink Floyd ízlése miatt!

Androsz 2008.11.14. 19:23:43

Már gondolkodtam rajta, hogy itt van a moziban állítólag a világ legjobb Bond-mozija, tele akcióval és egyébként is olyan, mint a Bourne-*, mint azt olvashattuk az Indexen néhány napja. Még a főcímét is megnézhettük, meghallgathattuk. Aztán valahogy senki nem javasolta a legjobbak közé, és morpho most jött elő az előző filmmel. Én is a Moore-irányzatot kedveltem, bár a Brosnan-vonal is egész jól kialakult, és úgy nézem, itt is a nosztalgia hatása alatt vagyunk többségben.

Nosferato, nálam is a másolt videók korában jött össze az első Bond-impulzus, a Moonraker volt az első. Sajnálhatod, hogy nem angolul hallottad őket, én akkor tudtam meg, hogy Roger Moore-nak milyen remek orgánuma van (elegáns angol intonációval), eltérően a Láng József által maradandóvá tett szinkronhanggal.

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2008.11.14. 19:55:17

Interstellar Overdrive: talán a 20 éves osztálytalálkozón lesz esélyem átadni üdvözletedet a hölgynek, a blog pedig lassan egy éves kényszerszünet után újjáéledni látszik, legalábbis gondolatban :)

Egy linket mindenesetre nyertek tőlem, viszonzást pedig majd akkor kérek, ha kellően kigyúrtam a blogomat mind arculatilag, mind pedig tartalmilag.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.11.14. 20:56:06

@lemon - ez a demo felvétel zseniális :) Harsány és kidolgozatlan hangszerelés. Bono Tina Turner stílusban éneklés is csodás. Water szó kiejtésének módozatai Johnny Cashből indulva Tina Turneren keresztül Helen Kellerig külön tanulmány...

@venator: TÉNYLEG a From Russia with Love a legjobb, meggondoltam magam. Szénné hallgattam a London Symphony Orchestra féle válogatáson, repeat. Nekem az ilyen bigbandes témák nagyon bejönnek, van még 1-2 ilyen főcím, a Majesty is ilyen, de hajlik annyira a közízlés felé a listaszerkesztő képességem, hogy ilyeneket ne írjak bele. Óriási dallam. Visszalinkeltem :)

Kérdés: van valami szabály, hogy mostanában a "die", és az "another" szavakat és különböző időhatározókat minél többször kell használni 007 (dal)címekben? Kész vannak ezek. Mint amikor Frei elkapta a "csak önöknek" és a "sok vér" kifejezéseket, és hónapokig nem tudott róluk lekattanni.

@Bukott Rockzenész: ha átmész a pótvizsgákon és bukás nélkül átvészeled a következő időszakot, szólj, hogy kedvenc vendégünk (linkek) akarsz lenni, és azzá válsz. Gyurcsók azt mondja, csak gondolni kell rá erősen, és ő a tévén keresztül betesz a linkek közé.

Soma 2008.11.15. 12:47:34

Na velvet lenyúlta az ötletetek:
velvet.hu/celeb/bond1110/

Jules 2008.11.15. 14:16:17

Á, biztos vagyok hogy a Béoldal is indexes...

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.11.15. 16:49:38

:-) Az URL alapján a Bond cikk már november 10-i, csak ma jelent meg. Lehet, hogy mi nyúltuk tőlük! Vagy Séfbácsi! Vagy a Denveri Musztángok 91-es bajnokcsapata!

Több szavazás kéne...

venator 2008.11.15. 18:07:47

@nosferato: Gondolom látszik a blogom fejlécében, hogy mennyire szeretem ezt a dalocskát.:)
Nálam a szomszédok már unják egy picit, nyilván nem rajongók. Linket köszönöm! :)

off:
Ilyen még a karib tenger kalózai zenéje most. nagyon tetszik
on

Szerintem csak megtetszett nekik a die/day szójáték, az another már csak a ráadás.

paprika 2008.11.19. 14:37:50

madunna nem jutott senkinek eszébe? :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.11.19. 16:34:06

Azért jobb G'N'R felvételt is betehettetek volna, ez csapnivaló hang- és előadás minőségű. Ajálanám inkább ezt: www.youtube.com/watch?v=KQ8Z55YKbaU

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.11.19. 16:39:34

Mondjuk tény, rengeteg szarabbnál szarabb video van fent pont erről a számról ... de azok közül is pont az egyik legszarabbat kitenni az erős. :-)

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.11.21. 00:25:47

Tisztelt mavo! A B-oldal ügyfélszolgálat fogadta kérését, és kitette a fenti linket. If you speak English, please press 9.

Azt egyáltalán nem értettem keresgélés közben, hogy ha a G'N'R Live and let die adaptáció koncertvideója ment régen a tévében, akkor hogy lehet, hogy a Youtube-on nincs fenn? Miben hisznek azok a menedzserek, akik mennek utána, és szedetik le ezeket a videókat a netről? Az első művházfellépés után rájönnek, hogy rossz irányba mentek, de legalább egy kistelepülés lakóinak lesz egy jó csütörtök estéje.

Nem fikázás, jó a Guns, csak a elmélkedem :> Fosvilla!

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.11.21. 08:48:13

Baszki, én az utóbbi napokban állandóan a GUNS Live and Let die dalát hallgatom.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.11.23. 19:32:42

nosferato,

köszönöm szépen, F9 pressed.

Én sem értem ezeket a hülyéket, a youtube-on (vagy bármelyik komolyabb videomegosztón) az ember klipjének fent lenni ingyen reklám.

wolf 2008.11.24. 21:56:24

Az én top5-öm dalok tekintetében:
GoldenEye
World is not enough (Garbage)
License to a kill
Diamonds are forever
Goldfinger

os2_fan 2008.11.25. 02:46:47

Srácok! Bocsánat a belepofátlankodásért, de a James Bond Theme eredetileg Monty Norman zeneszerző műve, John Barry a dallam későbbi átíratát jegyzi.
On Her Majesty's Secret Service c. téma pedig a filmek akció jelenteiben tűnik fel és a Propellerheads változat a Tomorrow Never Dies filmben van a garázsos autós üldözésnél.
Amúgy tök jó a blog és a listával is egyet értek. Üdv!

Marcifiu 2008.11.27. 08:00:42

Tom Jones: Thunderball..

Szerintem ez az egyik legkomolyabb:

www.youtube.com/watch?v=AOvnVpE4c8g

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása