Steve Lukather Budapesten

Steve Lukather Budapesten

2008. nyarán Steve Lukather, a Toto alapító tagja kimondta: kilép az együttesből. Lukather az utolsó alapító volt, kilépése a zenekar megszűnését jelentette. Ki nem ismeri a Hold the line, az Africa, avagy a Rosanna című slágereket?

A több mint 30 évig működő legendás együttes megszűnésével azonban Lukather nem hagyta abba a zenélés, pályafutását szólóban folytatta. Valaki egyszer azt mondta, hogy Steve Lukather játszott az utóbbi 25 év minden fontos albumán. Talán nem volt igaza, ellenben saját korosztályának legendái közül - többek között - játszott Al Di Meolával, Eric Claptonnal, Santanaval is. Elismertségét bizonyítja, hogy a világ legjobb gitárosai mondják róla, hogy ő a világ egyik legjobb gitárosa.

Hazánkba az Ever Changing Times című szólólemezével érkezik és az A38 hajón villant valamit kivételes tehetségéből.

A szertartás július 21-én lesz. Nem vagyunk rá méltók.

  

Richie Kotzen újra Budapesten | Álom: Dream Theater újra Budapesten

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr561185325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2009.06.17. 10:49:45

Eszméletlenül jók a szóló lemezei, és olyan Steve éneklést is produkál rajta, hogy az államat nem ritkán a földön kell keresnem. De jó volna ott lenni a hajón!

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása