Tegnap este szem és fültanúja lehettem a Csík Thália színházbeli fellépésének, ami a beharangozó alapján valami nagyon különlegesnek, egyedinek ígérkezett. Meglepetésekről, Kiss Tibiről szóltak a hírek, s a zenészek maguk is: a Budaörsi Napok keretei közt adott koncertjük után már elhúzták előttünk a mézes madzagot…
Ezek alapján komoly várakozás volt bennem, mert bár a Csík alapból mindig jó, szerintem egyáltalán nem is képesek rossz produkcióra, de itt valami nagy dolgot sejtettem, amit még inkább alátámasztottak a fájóan borsos jegyárak.

Nos, az élmény még egészen friss, (az írás pillanatában) egy bő órája még pirosra tapsoltam a tenyerem, de mégis felemás érzéseim vannak. Egyrészt, tényleg volt egy-két nem szokványos eleme a koncertnek, és ahogy mindig, Csík Jani bácsi most is szeretnivaló volt, vidám, aranyos, Mariann hangja természetesen újfent csodálatos élményt jelentett, valóban ott volt Kiss Tibi, akinek a kivetített festményeit is megcsodálhattuk, elhangzott tán három vers is Juhász Gyulától és József Attilától. Néptáncot is láthattunk egy röpke öt percig, és minden zenész a szokásos magas szinten teljesített (hadd emeljem ki Makó Péter, fúvós teljesítményét! Na, az ő szaxofon improvizációi tényleg nagyon kellemes meglepetést jelentettek.)
Másrészt, az a bizonyos különlegesség, egyediség, amit vártam, valahogy sehogy sem jelent meg. Illetőleg ami mégis jelen volt, az meg nem illeszkedett igazán a Csík produkciójához. Tovább megyek: inkább idegen volt tőle.
A versek Őze Áron előadásában nem gyakoroltak rám különösebben mély hatást, és valahogy az apropóját sem értettem. Jönnek szép sorban a dalok, aztán egyszer csak elhangzik egy vers, csendes hegedűszóval kísérve, aztán megy tovább a koncert, majd jön egy újabb vers…
Aztán fél óra után Tibi besomfordál egy ásványvizes palackkal a kezében (megjelenésére várakozóan felmorajlik a színház közönsége), a zenészek középtájon belassítják az "Ez a vonat" című dalt, ami aztán átfolyik Tibi slide gitáros blues improvizációjába, miközben valamit szaval, tán a saját versét, a háttérben pedig óriási méretben megjelennek a saját műalkotásai, amik nekem amúgy rendkívül tetszettek! Igaz, minden harmadik képen kendőzetlen vulvák villannak a színes torzókon, de a Manson alkotásait felidéző festmények erős hatásúak, és komoly tehetségről árulkodnak. Viszont megint felmerül a kérdés: hogy is, miért is kapcsoljuk ezt a Csíkhoz?
Aztán persze Tibivel jön a "Fekete Lamour", a "Sehol se talállak", vadulós balkán mulatósba ágyazva, majd ellenpontként a Mariannal duóban előadott "Most múlik pontosan". Ami szép, nagyon szép, hálás is a nézősereg érte! Ezt követően Tibi el, kapunk egy Kispál dalt is ("Csillag vagy fecske", remekül szól tőlük), néhány csárdást, kedves, humoros konferálást Jani bácsitól, majd alig egy óra után a koncert váratlanul röviden véget ér. Becsületükre legyen mondva, még kétszer is sikerült őket visszacsalni a porondra, de azt hiszem, hogy ez így volt rendjén.
A legvégén, az erősítés nélkül, végre a színpad szélére, a közönséghez közel merészkedve előadott Be sok eső, Be sok sár szívet melengető volt! Itt már a koncert nagy részében csak feszengő közönség is kezdett feloldódni, bizony jó ötlet volt ezzel zárni az estét.

Összességében némileg csalódottan, de azzal a megnyugtató érzéssel tértem haza, hogy a Csík továbbra is nagyon magas szinten, nagyon szépen muzsikál, de a színház, szerintem, nem az ő területük. A zenekar egyszerűen minden sallang nélkül annyira jó, hogy felesleges ilyesmit erőltetni. Nem érzem, hogy szükség volna ilyen erőfeszítésekre, ellenben nekem, és azt hiszem sok más nézőnek is, nagyon hiányzott, az, amit a helyszín nem engedett meg: hogy bedöntsünk némi boritalt, vagy jófajta pálinkát, és csürdöngölve nyeríthessük, hogy aszongya:"Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen"!

Ha meg mégis valami különlegeset szeretne letenni az asztalra a díszes kompánia, akkor hadd legyen egy kérésem! Jani bácsi, tessék egyszer vendégnek meghívni Both Mikit!

Quimby álom ébren tartása | Diótörő