Kraftwerk - Minimum-Maximum

Kraftwerk - Minimum-Maximum

2010.04.27. | B-vendégszerző

Mit is lehetne még mondani a Kraftwerkről? Nem sok új információt. Az elektronikus zene úttörői, sőt mondhatni megalkotói, akik immáron már 40 éve vannak a pályán - és állandóan képesek valami újat letenni az asztalra, anélkül, hogy feladnának bármit is korábbi énjükből.

Itt van például egy dupla lemez, amely anno a Minimum Maximum címet kapta. Koncertlemez. Ami ezért elég... hmmmmm... mondjuk úgy, legalábbis furcsa, egy teljesen elektronikus zenekar esetében. A Kraftwerk karrierje során ez a legelső koncertlemez. Persze az évtizedek alatt hihetetlen mennyiségű kalóz koncertlemezük "jelent meg", mert az érdeklődés hatalmas volt, de az ember csodálkozik, hogy mi szükség egy ilyen zenekarnál élő felvételre. A válasz várat magára, a Kraftwerk egy olyan csoda, hogy a kérdés megválaszolatlan marad.

2003-ban hosszú idő után a zenekar új lemezt készített Tour De France Soundtracks címmel - az ekkor 100 éves francia kerékpáros körverseny a Tour De France aktuális változatát választotta hivatalos dalául. Szenzáció volt ez a lemez a maga nemében, hiszen azt megelőzően 1986-ban jelent meg utoljára stúdióalbuma a zenekarnak Electric Cafe címmel. 1991-ben ugyan megjelent egy remix album MIX címmel, aztán a nagy hallgatás korszaka következett. 2000-ben a hannoveri világkiállításra írtak ugyan egy dalt EXPO 2000 címmel, és néha koncerteztek is, de a zenekar körül nagy csend honolt. Ilyen előzményekkel indult a Kraftwerk 2004-ben az új album kapcsán turnéra, amelynek során 1981 és 1991 után ismét eljutottak Budapestre. A koncert hatalmas siker volt, nagyon látványos előadást kapott a hallgatóság.

A turné anyagából készült a koncertlemez, amely egyfajta best of-ként is felfogható - a Kraftwerk karrierje legsikeresebb dalait gyűjtötte egybe, természetesen az új album dalaival. Külön öröm, hogy a lemezt 11 koncerten felvett zenei anyagból állították össze, így - ha csak két dal erejéig is, de napvilágot látott a budapesti koncert felvétele is. (A lemez a zenekartól megszokott módon kétfajta módon jelenik meg, lesz egy angol és egy német nyelvű változat. A budapesti felvételek sajnos csak az angol nyelvű változaton kaptak helyet. Mi ezt a változat elemezzük.) Az eredeti tervek szerint a lemez dobozos kiadványként jelent volna meg, amely tartalmazza a dupla CD-t, a négy lemezes bakelitet, és a DVD-t. Végül a kiadó úgy döntött, hogy egyenként is megjelenteti a különböző formátumokat, először a CD-t és a bakelitet, majd pár héttel később a DVD-t.

De hallgassunk csak bele a lemezbe! Tökéletes iparos munkával állunk szemben, nagyon tisztán, energikusan szólnak a dalok. Azok a dalok, amelyeket már jól ismerünk, meglepetésre ne számítson senki, nyoma sincs áthangszerelésnek vagy kísérletező hangzásnak. A Kraftwerk biztosra ment, nem próbálkozott semmivel, csak hozta a szokásos formáját. A dalok sorrendjén jól választották ki, a koncertnek volt egy koncepciója, megvolt a dalok által alkotott zenei ív, és ez természetesen hallatszik a lemezen is.

A dalokról konkrétan nincs mit mondani, hiszen tényleg nem sokban különböznek a stúdióváltozatoktól - és mégis, valahogy mások. A lemez egyik csúcspontja a Trans Europe Express / Metal On Metal egyveleg, bár lehet, hogy csak azért, mert hazabeszélek, hiszen ezek a Budapesten felvett dalok. De az egész lemez vállalható, nagyon jó anyag.

Ez a lemez nem más, mint egy, a Kraftwerk pályafutását összefoglaló válogatáslemez, amelyet közönség előtt vettek fel. Nincsenek benne különlegességek, se új dalok, és mégis, a lemez szenzációs. Nem sok zenekar képes arra, hogy a semmit is eladja különlegességként, a Kraftwerk-nek sikerült. Kötelező darab.

Írta: Szörfdeszka

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr311948877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

porkolabisti 2010.04.27. 10:43:56

hatalmas élmény volt tavaly a koncertjük Zamárdiban, nem biztos, hogy valaha is újra látni lehet majd őket, bár ez a cikk sejtet valamit a jövőről: www.guardian.co.uk/music/2009/jun/19/kraftwerk-hutter-manchester-international

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása