Kételkedve mentem a Sportarénába, mert az új albumát nem tartottam kiemelkedőnek, de kellemesen csalódva jöttem el. Mi a titok mely megváltoztatta a véleményem? Alant megtudhatjátok.. vagy nem.

Sting sosem volt az a fajta énekes, akinek dalait képzett hangja miatt hallgattuk. Nem volt több oktávos énektudása, nem tudott olyan kunsztokat, melyeket patinás egyetemek ódon tantermeiben tanítanak kizárólag beavatottaknak. Őt a hangjának varázsa miatt szerettük, mint a mesebeli Szarumánt aki képes volt foglyul ejteni és rabszolgájává tenni hallgatóságát, pár kimondott szóval azok életét megváltoztatni vagy új irányba indítani. Sting hangja is ilyen, mintha bűbáj vagy mágia titkos ígérete lebegne a levegőben és úgy érezzük magunkat mint aki pár pillanatra belátott az élet szivárványszínű függönye mögé és segítségével olyat is észrevett, amit magától sosem látna meg.

Pedig a kezdés nem volt ennyire könnyű, 5 tagú zenekara (közte az általam nagyon kedvelt Dominic Miller gitárossal) és a 45 fős Royal Philharmonic Concert Orchestra (említsük meg a karmester Steven Mercurio nevét, aki végigtáncolta az előadást) egy lanyhább számmal, az If I Ever Lose My Faith in You-val kezdett. Ez nem valami húzós szám inkább csak bemelegítésre volt jó a többi előtt. A következő hármas már nagyobbat ütött, az Every Little Thing She Does is Magic, Englishman in New York és végül a Roxanne már nehéztüzérségi támadás, melyet szemtől szembe kaptunk és ez után már a legpesszimistábbak is rózsaszín szemüvegen át nézték a világot. Legnagyobb félelmem itt vált köddé, mégpedig az ami a Symphonicities album után költözött belém, hogy a koncert egyfajta komolyzenei komolytalankodás lesz feljavított régi slágerek áthangszerelése hegedűre és nagybőgőre.

Sting nemcsak saját zenekarát vitte, hanem egy komplett zenekart is és úgy egyesítette a kétféle hangzást, hogy azok egymást erősítsék így aki akarta a komolyzenét hallotta ki belőle, aki meg az együttest az azt. Ezek voltak azok a percek, mikor a Sportaréna átalakult és maga a koncert is személyesebb, emberközelibb és barátságosabb lett. Segített eben az is hogy a számok között Sting apró megjegyzéseket, magyarázatokat fűzött a következő dalhoz, vagy csak egyszerűen megosztotta velünk pár gondolatát.
A Roxanne előtt például azt mondta, hogy a világ legszebb szerelmes szavai a következők: szeretlek és te is szeretsz, ámde ez elég unalmas. Izgalmasabbnak tűnik a következő felállás: szeretlek, de te valaki mást szeretsz, bár ez lehet, a szerető számára elég kiábrándító.

Megjelentek azért a sztereotípiák is, a Russians alatt a háttér végig vörös volt és már vártam, mikor tűnik fel a sarló és kalapács, vagy legalább pár vágtató, ordító és kardját bőszen rázó muszka. Szerencsére ilyen inzultus senkit nem ért, bár itt egy kicsit leült a hangulat, az I Hung My Head-ot és a Shape Of My Heart-ot szívesen lecseréltem volna valami gyorsabb és lendületesebb számra. Figyelembe kell azonban venni azt, hogy ez egy közel 3 órás koncert volt 27 számmal, sőt egy 20 perces szünettel a közepén így nem várható el minden pillanatában elöntsön minket az adrenalin.

A This Cowboy Songnál közös táncot lejtettek a színpad elején, de a brácsásokat és hegedűsöket sem kellett félteni, felálltak a helyükről, integettek és a kürtösök még a levegőbe is dobálták a hangszereiket. Mindenféleképpen említésre érdemes a You Will Be My Ain True Love, aki nem ismeri feltétlenül hallgassa meg, ritkaság és nem sokan ismerik de az egyik legjobb dal amit valaha írt. Idetartozik és eddig nem említettem meg, de Jo Lawry gyönyörű női hangja nem csak kiegészítette Stingét de kettejük duettjében még a régebbi slágerek is újszerűen szóltak. Érdemes időt szánni az ilyen kincsek felkutatására, mert megtalálásuk esetén úgy érezzük magunkat, mint az a bányász aki hosszú és fáradtságos munka után akkora aranyröggel tér fel a felszínre amivel egész további életét megváltoztatja. Előkerültek a nagy slágerek is, az Every Breath You Take után már az egész aréna állva ünnepelte őt és ez így is maradt a koncert végéig. Nincs ember a világon, aki ne hallotta volna ezeket a számokat, de ez értékükből semmit sem von le, engem például mind a mai napig képes könnyekig meghatni a Fragile fantasztikus gitárjátéka.

Aki ott volt, nem „csak” egy koncerten volt, élményt kapott cserébe, olyat amit soha többé nem felejt el és ez minden pénzt megért. Hangjának varázsa, a dalok mondanivalója és a látvány együtt a legnagyobb előadók közé emeli őt.

A tegnap elhangzott dalok listája:

1 - If I Ever Lose My Faith In You
2 – Every Little Thing She Does Is Magic
3 – Englishman In New York
4 – Roxanne
5 – Straight To My Heart
6 – When We Dance
7 – Russians
8 – I Hung My Head
9 – Shape Of My Heart
10 – Why Should I Cry For You?
11 – Whenever I Say Your Name
12 – Fields Of Gold
13 – Next To You

-szünet-

14 – A Thousand Years
15 – This Cowboy Song
16 – Tomorrow We'll See
17 – Moon Over Bourbon Street
18 – End Of The Game
19 – You Will Be My Ain True Love
20 – All Would Envy
21 – Mad About You
22 – King Of Pain
23 – Every Breath You Take

-ráadás-

24 – Desert Rose

-ráadás 2-

25 – She's Too Good For Me
26 – Fragile

-ráadás 3-

27 – I Was Brought To My Senses