A kopasz gitármágus varázslata

A kopasz gitármágus varázslata

2010.11.09. | foronghy

Az instrumentális rockzene egyik állócsillaga érkezett hozzánk hogy meggyőzze a kételkedőket zsenialitásáról. Sikerült neki vagy sem? Olvass tovább és megtudod...

Előzenekarokról vagy jót, vagy semmit, így a Ned Evett and Triple Double-ról is csak annyit hogy köszöntük, hogy itt jártak. Miután felszántották utánuk a színpadot, a férfinép megitta a gyors felejtés frissen csapolt sörét. Merthogy az idelátogatók 90 százaléka hímnemű volt és 20-40 közötti erős rockos be-(vagy ki-) ütéssel, a hölgyek kevésbé képviseltették magukat. Satriani zenéjének ismeretében mindez csak az első pillanatban szokatlan, de belegondolva rájöhetünk, hogy az általa játszott instrumentális rockban egyedül és kizárólag a gitárzene körül forog minden és azt vagy szereted, vagy sikító frászt kapsz tőle. Ebből egyenesen adódik, hogy csak a kemény mag, az elvakult hívők jöttek ki a koncertre, de kellemes meglepetés, hogy még így is közel 5000-en voltunk.

Csak semmi cicó, ahogy a nagy elődök is mondják, három kivetítő a háttérben, plafonról lógó fénycsőnek álcázott világító izék és rengeteg fényszóró volt az összes kellék, de nem is nagyon volt szükség másra. Pontos, királyi kezdés és az Ice 9 dallamaira meg is kezdődött a koncert, Joe Satriani megérkezett a színpadra. Gitárjátéka annyira egyedi hogy egzakt tudományos meghatározása talán lehetetlen is, van úgy, hogy hagyományos módon kezeli gitárját, de a gyakoribb, hogy valami egészen lehetetlen módon szólaltatja meg, úgy ahogy a nagykönyvek szerint nem is lehetne. Ettől válik súlyosabbá és különlegesebbé játéka és ez az a zenei fűszerkülönlegesség, mely kiemeli és világhírűvé teszi őt, ráadásul mindezt úgy tudja előadni, hogy hallgatása nem üli meg a gyomrot és az elmét is felszabadítja. Vannak azért mellékhatásai is, az egyik, hogy könnyebben rá lehet szokni, mint a kábítószerekre és amilyen könnyedén gitározik, azt lehetne hinni, ezt bárki utána tudja csinálni. Aztán persze kiderül, a 40 év gyakorlás mire kellett neki. A másik mellékhatás, hogy bizony néha elszállt és hosszú perceken keresztül csak szólózott egyfolytában, élvezve gitárja hangját és az akkordokat, amiket meg tud szólaltatni. Elnéztük neki, mert mégiscsak ő a MESTER, de ilyenkor azért megszaporodtak a sanda pillantások a nézőtéren, hogy most csak én gondolom így, hogy egy 5 perces szóló azért már gáz, vagy a többiek is így érzik. Szerencsére a szorongásból volt kevesebb és az élvezetből több, ami az élet minden területén utólag visszagondolva pozitív irányba löki a visszaemlékezés szekerét, így nem csoda, ha csak a szépre emlékezünk.

Visszakanyarodva a koncertre és egy kicsit belemenve a konkrétumokba pár apróságot azért még kiemelnék. Legújabb lemezének az idén megjelent Black Swans & Wormhole Wizards-nak apropóján jutott el hozzánk azért nem meglepő hogy a 22 számból 6 erről a lemezről szólt. Otthon előre belehallgatva (erős akarat kellett volna hozzá meg ne tegyem..) egyértelmű erős anyaggal állunk szemben mely méltó az eddigi pályafutásához ezért a negyedikként felhangzó Light Years Away tökéletesen belesimult a koncert anyagába. Hatodikként következett a War mely a kivetítőkön erős képanyaggal volt megtámogatva, de szaggatottan riffelős gitárjátéka miatt nekem egyébként is kedvencem. Nem sokkal később jött az egyik legismertebb és legjobb száma a Satch Boogie, ez egyszerűen hatalmas volt élőben. Pontosan nem figyeltem (ki a fene foglalkozik ilyennel egyébként is..), de az állójegyesek itt már erősen megőrültek, ami ilyenkor nemcsak eltűrt, hanem dicséretes dolog is. Joe Satrianin kívül szerintem egy kézen meg lehet számolni hány gitáros van a világon aki ezt a számot így le tudja játszani, tagadhatatlanul ez volt a a koncert egyik csúcspontja. Tagadhatatlan hogy nem lehet örökké a fellegekben szárnyalni így pár szám a pihenésről szólt. Nem mondom, hogy rosszak voltak, de a The Mystical Potato Head Groove Thing, Dream Song és a God Is Crying
önmagukban szépen szólnak, de zenei szőttesben csak azért szerepeltek, hogy az utánuk jövő Always With Me, Always With You szivet melengető szólóira felkészítsenek. Legnagyob sajnálatomra a koncert végén jártunk, de a legjobb részek még ekkor jöttek. A Big Bad Moon-ra már együtt tomboltunk hallgattuk a Mestert, aki eljött közénk, hogy megmutassa milyen a tökéletes gitáros. A szám még arról is nevezetes ő énekel benne, ami ritkaság és jó volt végre hallani a hangját.

Ráadásnak a Crowd Chant-ot kaptuk, ami egy csodálatos refrénnel színezett tömény gitárszóló, ami direkt arra készült, hogy felrázza és összekovácsolja egy koncert közönségét. Hát mi felrázódtunk, ugráltunk, énekeltünk teli torokból és csak sajnáltuk azokat, akik ülőjegyet vettek, mert nekik csak a kínos feszengés maradt. Zárásként életműve legjobb számát kaptuk kicifrázva és alaposan megcsavarva, ez pedig a Summer Song volt. Méltatlannak érzem, hogy zenésztársairól nem ejtettem szót. Bár szabadon nem engedte őket ,kivéve a billentyűsét, akivel percekig tartó szólópárbajt vívott, de képzettségük, hangszerkezelésük nekik is tökéletes volt így egész koncert alatt méltó partnerei voltak.

Joe Satriani vitathatatlanul a világ egyik legjobb gitárosa, és ha néha úgy érezzük, szétszólózza a számokat, az nem azért van, mert valamit rosszul csinál, hanem mert mi még nem vagyunk felkészülve szellemisége befogadására. Koncertje minden pénzt megért, és ha valaki szintén gitározik a hallott akkordok elemzése évekig tartó munkát, újrahallgatásuk hosszú ideig tartó élvezetet okoz számára és magában rejti a könnyű rászokás veszélyét.

Setlist:

1. Ice 9
2. Hordes Of Locust
3. Flying in a Blue Dream
4. Light Years Away
5. Memories
6. War
7. Premonition
8. Satch Boogie
9. Revelation
10. Pyrric Victoria
11. Crystal Planet
12. The Mystical Potato Head Groove Thing
13. Dream Song
14. God is Crying
15. Andalusia
16. Littleworth Lane
17. Why
18. Wind in The Trees
19. Always With Me, Always With You
20. Big Bad Moon

Ráadás:

21. Crowd Chant
22. Summer Song

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr62436251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2010.11.09. 16:52:35

Szerintem a 4000-t is alig verdestük, de kurvajó volt.
Azok voltak a legjobb pillanatok, ahol nem akart mindenáron a világ legvirgásabb gitárosa lenni. Néha a kevesebb több. Az éneklése meg vicces volt :)))

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.11.09. 17:42:11

Fel vagyunk készülve szellemisége befogadására, sőt még talán jobban is: Satriani igenis szétszólózza a számait. Agyatlan tekerőgép.

Grgabácsi 2010.11.10. 09:26:11

@Interstellar Overdrive: Szerencsére tényleg megmutatta, hogy a virgán kívül finoman is tud játszani, és csak egyszer-kétszer éreztem úgy, hogy most már talán illene visszatérni a zenéléshez.
Ami még így is komoly teljesítmény, mert kb. mióta Petrucci elkezdte tolni a végnélküli szólóit a Train of Thought-tól, azóta egy csapásra elegem lett a gitármasztiból. Satch valahogy ezt mégis máshogy csinálja :)

Satch is God!

catshannon 2010.11.12. 01:17:08

Instrumentális műfajba azért belekötni, mert szétszólóz valamit, nos, szerintem elég érdekes megközelítés. Mellesleg Satch esetén viszonylag kevés az öncélú gitárrecska, csak a legtöbb embernek így is túl tömény. Lépten-nyomon hangoztatom, hogy nem kéne összemosni az összes gitárhőst, pont ezekért.
Az írás eléggé elszállt egyébként. A setlist pl. nem volt igazán jó, szerintem sem és elég sokszor hallottam ugyanezt.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása