Roger Waters alapító tagja volt a világ egyik legnagyobb hatású együttesének, a Pink Floyd-nak, így nem csoda, ha róla hallunk, más zenekar neve fel sem merül bennünk. Azonban a kép sokkal árnyaltabb ennél.

Waters első önálló albumát a Music From „The Body”-t 1970-ben jelentette meg, jóval a Pink Floyd befutása előtt. Ez az album az emberi testről szóló dokumentumfilm zenéjét tartalmazza és különlegessége, hogy az utolsó számnál (Give Birth To a Smile) a zenekar többi tagja, Wright, Gilmour és Mason is közreműködött. Ezután hosszú szólószünet következett, mely idő alatt egyre nagyobb szerepet vállalt a zenekar történetében. Talán ez vezetett a szakításhoz is, hiszen ahogy saját magáról mondta, egy idő után úgy érezte, már szinte mindent ő csinált. A többiek ezzel szemben eléggé vitathatónak ítélték ezen álláspontját, mely legalább ennyire jogos vélekedés. Nem mi mondjuk ki az ítéletet... 
Figyelembe kell azonban azt is venni, hogy legjelentősebb dalaik és albumaik az ő közreműködésével születtek, így utólag mondhat bárki bármit, nélküle a zenekar nem jutott volna el a csúcsra. Csupán felsorolásképpen álljon itt pár album címe, ami az ő géniuszát (is) dicséri: The Dark Side of The Moon, Wish You Were Here, Animals és persze a felejthetetlen The Wall.

1984-ben különvált útja a zenekartól, bár már maga az eset sem volt mindennapi. Roger Waters a Final Cut után bejelentette, hogy a zenekar megszűnik és azt ezzel a lendülettel feloszlottnak nyilvánította. Az együttes többi tagja azonban erről másként vélekedett (a névhasználati pereskedést nem is említve), sőt, újabb lemezekben és turnéban gondolkodtak. Waters a szólókarrierjét még abban az évben elindította a The Pros and Cons of Hitch Hiking című (egyébként kiváló) albummal, mely egy átlagos középkorú férfi álmairól szól, mégpedig hajnali fél 5 és 5 óra 11 perc között. Meglehetősen kényes témák szerepelnek az albumon, például a házasságtörés és a kapuzárási pánik, de a legpikánsabb, hogy a szerző mindezt saját magáról mintázta. Külön érdekesség, hogy a demófelvételeket már 1978-ban elkészítette egy másik album számaival együtt, majd ezeket megmutatta a Pink Floyd tagjainak, hogy kikérje véleményüket, melyik albumot készítsék el véglegesen. Mindannyian a másikra szavaztak (a történelemkönyvek The Wall néven ismerik...), így ezt a munkát félretette és csak miután szólókarrierbe kezdett, azután vette elő. Megjelenése után az albumot egy európai és észak-amerika-i turnén mutatta be, melynek minden állomásán telt ház volt. Kísérőzenészként nem kisebb nagyságokat hívott meg, mint Eric Clapton, vagy a híres jazz szaxofonos: David Sanborn. A nagy érdeklődésre való tekintettel egy évvel később Waters újra bejárta a világot...

1986-ban egy atomháborút felvázoló animációs film zenéjének írta meg When the Wind Blows címmel, ahol az albumon olyan zenészeket hallhatunk rajta kívül, mint David Bowie, a Genesis, vagy a Squeeze. Következő lemeze 1987-ben jelent meg Radio K.A.O.S. címmel, amely egy 23 éves mozgáskorlátozott fiúról szól, aki hallja a rádió hullámokat a fejében. A színpadi sikerek ellenére a lemez eladásait tekintve nem szerepelt jól és ez elég rosszul érintette őt, főleg hogy a nélküle működő Pink Floyd (visszakapva nevüket) ugyanekkor megjelente A Momentary Lapse of Reason című lemezt, mely azonnal kasszasiker lett. Pár év alkotói magány után amikor 1989-ben ledöntötték a berlini falat, elhatározta, hogy megrendezi a világ legnagyobb koncertjét, melynek a The Wall Live in Berlin címet adta. Százezrek látták élőben és több millióan a tévék előtt, így nem meglepő hogy a zenei szakértők ezt tartják minden idők egyik legnagyobb élő előadásának.

Három évet kellett várni újabb szólólemezére, a Amused to Death-ra, amely a korrupcióról, a televízió érzéketlenné tevő hatásáról szól. Az erről kimásolt és kislemezen megjelent What God Wants, Part 1 Amerikában hatalmas siker lett és meghódította a slágerlistákat is. 2004-ben mégis más irányba indult, Ça Ira néven három felvonásos operát írt a francia forradalomról, melyet Málta fővárosában mutattak be. A mű írása elég sok időt vett igénybe, a kezdeti verzió már 1988-ban elkészült és ezt megmutatta François Mitterrand francia köztársasági elnöknek is, aki alkalomhoz illőnek találta és javasolta, hogy a Párizsi Nemzeti Opera vigye színpadra a francia forradalom 200. évfordulójára. Kezdetben elég erős ellenállásba ütközött, saját maga azt nyilatkozta róla, hogy ez összefüggésben van a mai napig tartó angol-francia ellentéttel, de aztán sikerült mindenki számára ésszerű kompromisszumokat kötni. Bemutatása után a kritikusok nem győzték méltatni és dicsérni, így nem meglepő, hogy minden előadása telt házas volt. Az operából készített lemez első helyezést ért el mind a Billboard Top Classical listán, mind a Sony Classical listáján az USA-ban és Nagy-Britanniaban egyaránt.

Roger Waters sokoldalú művész (mondhatni géniusz), aki nemcsak a popszakmában, hanem a komolyzenében is kimagasló sikereket ért el. 2011. június 22-én a Budapesti Sportarénában is fellép a The Wall Live koncertkörút alkalmával, így aki élőben is meg szeretné hallgatni az most 2006 után újra megteheti. Talán utoljára láthatjuk színpadon. 

Nincs is kellemesebb meglepetés, mint a fenyőfa alatt diszkréten meglapuló koncertjegy. Sokat már nem is szabad gondolkozni, hiszen a jegyek 90%-a már gazdára talált...