TOP5 Natalie Portman-film EVÖR

TOP5 Natalie Portman-film EVÖR

Lehet, túladagolom a témát, de ismét Natalie Portmanről lesz szó. Kicsit én is érzem, hogy kezd elharcsaveronikásodni, azaz mindenhonnan ő folyik, mint anno a hirtelen felfedezett, a bájos Harcsa "mindenki kedvence" Vera.

Szó se róla, néha én is fel tudok ülni ezekre a hullámokra, így most a saját tálalásomban ajnározom Nátálit. Kezdjük is magával a listával.

TOP5 Natalie Portman-film EVÖR:

1. Closer
2. Leon, a profi
3. V mint Vérbosszú
4. Párizs, szeretlek
5. új-Csillagok háborúja trilógia

Nálam a Closerrel lopta be magát a szívembe, de például az új-Csillagok háborúja trilógiából miatta sem néztem meg 1,5 résznél többet. A V mint Vérbosszútól is többet vártam, bár ott rajta nem múlt semmi. A Leonról pedig nyilván nem kell sok szót ejtenem, annak ott a helyen a polcon, a virággal együtt.

Ezen felül, mikor végiglapoztam filmjeit, rájöttem, nagyon sok jó filmje igazából még nem volt, inkább az alakításai emlékezetesek, mint 1-2 film, amihez nevét adta. Ha például a TOP10 filmjét kellett volna összeszednem, már erősen kilógott volna a lóláb, így nagyon jókor jön a Fekete Hattyú című filmje, mely valószínűleg korunk legelismertebb (és legjobban futtatott) színésznői közé emeli... Eleve, ha jól számolom 2011-ben 4 filmje lesz bemutatva a mozikban, ráadásul amikor valaki Ashton Kutcherrel kezd el forgatni, az már valahol coming out...

A Fekete Hattyú után kiderül, hova fogom tenni őt a jövőben, a február közepi bemutatóig itt van két kiegészítő képsor a szende Natalie portfoliójából.   

Hotel Chevalier-kisfilm*

* ha odaírom, hogy a kisfilmben Natalie Portman meztelen, végignézed?

...és egy kis mocskosszájú rap

 

42 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr542638391

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Celebleszbi 2011.02.05. 15:44:37

A blog két kedvenc filmjelenete a 2010-es évből: Julianne Moore és Amanda Seyfried - Chloé Natalie Portman és Mila Kunis - Fekete Hattyú

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2011.02.05. 10:47:28

béna cikk vagy írás vagy mi ez :)

www.konyvline.hu · http://konyvline.hu 2011.02.05. 11:04:51

Olyan semmitmondó ez a poszt :( Natalie Portman egyébként jó csaj :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.02.05. 11:21:33

A closer tényleg egy fantasztikus film, és nem csak ő, de mindenki nagyot alakít benne.

Palmi 2011.02.05. 11:22:56

Top 5 film, amiből kettőt (vagyis 4et) le is húzol....

Nézd meg a Garden State-t, ha jó filmjét akarod látni.

Miguel · http://miguel.blog.hu 2011.02.05. 11:30:10

@Palmi: Óóó, igen! Úgy örülök, hogy nem nekem kellett beírni - a hármas és ötös pont konkrétan vicc, főleg úgy, hogy a Garden State-ről szó sincs előrébb.

Aquarius 2011.02.05. 11:41:04

Igen, Garden State!!!

De beférne még a Brothers is ide.

maydayray 2011.02.05. 11:44:52

a heatben is látszik öt percet :-))), de a Leon, hát igen, nagyon profi :-)

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2011.02.05. 11:47:36

@maydayray: pont ezen gondolkodtam, de lusta voltam elővenni a dvd-t

sorica123 (törölt) 2011.02.05. 12:12:09

Nekem a posztból (azzal együtt, hogy kicsit széteső a dolog) csak a portré lóg ki fent. Valahogy ha nem szólsz, hogy Natalie Portman, nem biztos, hogy rájöttem volna, hogy ő van a képen.

BF79 2011.02.05. 12:26:12

Mindenütt Jó. Mármint Natalie is, de ez egy film címe, ami ugyan egy kicsit nyálas, viszont Sarandon és Portman nagyot alakít benne.

stoppard · http://forint.blog.hu 2011.02.05. 12:36:29

A Gyönyörű lányok c. film simán ötben van, a fenti listából legalább hármat ver

mehr luft 2011.02.05. 12:49:11

Na, bazmeg, ekkora fost rég nem pipáltam!

A nép fia 2011.02.05. 12:52:49

A V-ben nagyon jó volt, idén pedig a Thor és a Your Highness-ben fog domborítani. Ez utóbbiban lesz egy nagyszerű tóparti jelenete. :-)

mrskowalski · http://youarenotinkansasanymore.blog.hu 2011.02.05. 12:57:55

A Brothers-ben is sokkal jobb volt. Másrészt nem kell erőlködni: ha Nataliet azért szeretjük, mert szép, ami érthető, akkor nem kötelező róla cikket írni. Így egy kicsit felemás lett ez a bejegyzés.

HostageChicken 2011.02.05. 13:22:20

szerintem a Paris,I love you rá eső részében is nagyon jól alakított :)
www.youtube.com/watch?v=4lAw4HxNHJ8&feature=related

Dzsúd Horse 2011.02.05. 13:27:51

Top 5 Legbénább EVÖRözés a világon

1. B-oldal (blog)
2. B-oldal (blog)
3. B-oldal (blog)
4. B-oldal (blog)
5. B-oldal (blog)

Csigataposó 2011.02.05. 13:34:43

Nalam sorrend. 1) Leon a profi. (Csak mert ez volt eslo film ahol talalkoztam vele ezt nosztalgia miatt felertekeljuk.)
2) Black Swan
3) Closer
4) Star Wars Episod III (csak az arenas jelent miatt er valamit a film, de meg igy is befer ide.)
5) Meg nincs remelem a Thor felkerul ide. Vagy a Parizs szeretlek mert azt sem lattam meg.

JohnHenry 2011.02.05. 14:15:45

középszerű színésznő tucat-testtel, a hustler fake-en kiívül semmi maradandót nem alkotott - lássuk be, a Leon nem miatta lett jó film.

lehet anyázni :)

Tökibá 2011.02.05. 15:22:16

Kiverheted anélkül is, hogy írsz egy posztot. Nagyfiú vagy már.

bobbafet 2011.02.05. 15:49:40

@JohnHenry: nem kell anyázni, ízlések és pofonok. Nálam tehetséges színésznő (Closer, Black Swan) és jó csaj is. Ja, a nicked király.

blackbarika 2011.02.05. 16:20:31

Nekem is a Closer a kedvenc filmem tőle, de pl a Blueberry Nights-ban szintén nagyon ott van, és a Másik Boleyn lányban is jó.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.02.05. 16:38:46

na, írja még valaki le azt is hogy zsidó és akkor valaki meg arra válaszul kezdjen el sipákolni

honeycutt (törölt) 2011.02.05. 16:40:54

@JohnHenry: tucat-test????? már elnézést!!!!!!!!!!!!
a legtöbb hálivúdi szinésznőnek azért jó teste van, a nátáli meg egy 10 éves kisfiú testével rendelkezik. elég perverz, hogy a legújabb filmjében tangában mutogatják az a lapos kis szart eki ott hátul. pedofilok álma.

Douwe 2011.02.05. 16:42:00

Ha ez az 5 a kedvenc filmed tőle akkor nem láttad mindet. Könyörgök Garden State !!!!!

honeycutt (törölt) 2011.02.05. 16:43:08

a Vendetta jó film volt, a black swan említésre se méltó, bár lehet, hogy megnézem mert Mila "Meg" Kunis nagyon jó nő (nátálival ellentétben) és ha jól tudom ő is szerepel benne.

bobbafet 2011.02.05. 17:14:10

@honeycutt: "Black Swan említésre sem méltó, de lehet hogy megnézem" azt hiszem ez no comment kategória. (Amúgy Black Swan szerintem sem annyira jó, de NP jól játszik benne. Meg a másik csaj is. Ja, és meg is néztem...)

honeycutt (törölt) 2011.02.05. 17:30:35

@bobbafet: ja hát én csak a rengeteg kritikát olvastam róla...az alapján azt szűrtem le, hogy lószar. bár az indexes kritikusoknak biztos tetszik, mert ugyan szart se értenek a filmekhez, de amiben dugnak meg káromkodnak és értelmetlen az kurvára művészi és jó. de mondom, ha másért nem mila kunisért meg kell nézni.

totyizselé 2011.02.05. 17:42:12

@honeycutt: Nem jöttél még rá, hogy nem más emberek véleménye alapján kell a magadét megalkotni? Így legalább azzal a tudattal ülsz le megnézni, hogy szar.
A Vendettára is azért mondod, hogy jó, mert a kritikusok azt írták róla, vagy esetleg láttad is?
Kritikák alapján leszűröd, hogy lószar... Gratulálok!

Csigataposó 2011.02.05. 17:43:37

@honeycutt: En mar lattam, de a dugas karomkodas nem on celu benne hanem a karakter jellemfejlodeset mutatja. Natalie jo benne, rendezes zsenialis. Mondom annak ellenere hogy ugy voltam vele megtekintes elott hogy balett unalmas ergo egy balettet bemutato film valami erdektelen dolgogrol szolo kurva unalmas ize: majd fastforwardolok a leszbi jelenethez. :) De nem. Drama feszultseg jo zene valasztassal es vagassal vegig "fent van tartva". Rovid jelenetek meg megadjak a tortenet kisse "zavaros kavargast". Szoval legjobb szineszno/rendezes/film kategoriaban is lesz eselye iden.

Csigataposó 2011.02.05. 17:45:41

@hasznavehetetlen régensherceg: Akkor az. Bar SW rajongo vagyok I-II-III nem hagyott bennem maradando nyomokat, az arena is csak Jango Fett belopje miatt. :)

Neuroxyde 2011.02.05. 18:19:42

Az ötödik helyezettes SW trilógia maradjon inkább csak a harmadik rész, jó? V mint vérbosszúban szerintem jó volt.

kpityu2 2011.02.05. 19:40:03

Volt több filmje is?

2011.02.05. 19:42:57

A cikkiro tudja mit jelent egy lista? Hogy az elorebb allo jobb, mint a listan hatrebb szereplo. Ehhez kepest olyat leirni a 3. vagy 5. helyezettrol, hogy szar (de facto) vagy nezhetetlen eleg erdekes. Mintha tobb filmje nem lenne, vagy otvar lenne mind.

Mocsár 2011.02.05. 20:41:45

Where the heart is? Anywhere but here? Legjobb tinikori filmjei. A Black Swan meg egy isten.

@honeycutt: máskor talán nézd is meg. Én nem a dugásért meg káromkodásért néztem meg, se nem Mila Kunisért, aki egyébként végig ellenszenves figura a filmben.Natalie zseniális, és a jelenet, amikor maszturbálni kezd az ágyon, az egyik legerotikusabb dolog, amit az elmúlt évek filmjeiben valaha láttam. Ízléses, hiteles, tökéletes.Pedig csaj vagyok.

shipwrecked.in.oslo 2011.02.05. 21:15:03

Azért a My Blueberry nights és a The other Boylen girl is nagyon jó ám

wiest 2011.03.14. 00:55:21

" A Fekete Hattyú után kiderül, hova fogom tenni őt a jövőben, " Nem értékeled magad kicsit túl ? Még Te lamentálsz , inkább magadon gondolkodj miért írsz egyáltalán ?

wiest 2011.03.14. 00:56:52

@vargacsabi: igazad van nem lehet eldönteni .

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása